okt
Mi a célod? Miben kell megerősödnöd?
A mai napon Péter apostol második levelét kezdjük el olvasni, amelyben az apostol rögtön egy komoly figyelmeztetést helyez a gyülekezetek szívére. Mert a korai egyházban is felmerült az a jelenség, amely ma is megtalálható, hogy az emberek Isten mellett döntenek, de aztán hitben járó emberként idővel megtorpannak a növekedésben. Döntenek Isten mellett, megindulnak valamiben, templomba járásban, igeolvasásban, imádságban, aztán egy bizonyos szinten megállnak. Abbamarad a növekedés. Mintha hátra dőlnénk a fotelban, és úgy éreznénk, hogy a lényeg megvan. Elhittem, hogy Isten szeret, megbántam a bűneimet, kapcsolatban vagyok Istennel, hiszen szoktam imádkozni, még az Igével is rendszeresen találkozom, hát miért törném magam, mi kell még?
A válasz egyértelműen az: semmi. Az üdvösségre el lehet jutni a felsorolt dolgok által. A megtérő embert Isten magáénak fogadja, és onnantól kezdve az Úr Jézus érdeméért megvan az vele való örök közösség, vagy ahogy érthetőbben mondhatnánk: bent vagyunk a mennyországban. De sajnos, sokan itt megállnak. Ellustulnak. A lényeg megvan, és ez elég is. Nagy kísértés az, hogy leragadunk ezen a szinten. Érezzük, hogy üdvösségünk van, és azt hisszük, ez a legtöbb, ami kihozható az egészből.
Péter apostol ebben a mai szakaszban arra hívja fel a figyelmünket, hogy Isten sokkal többre hívott el bennünket. Neki nem csupán az a célja, hogy az övéi legyünk, hogy a belépőnk meglegyen a mennyországba, hanem ennél sokkal több. Mai istentiszteletünkön két kérdéssel járjuk körül ezt a témát, és a kérdésekre válaszolva gondoljuk át, mit üzen ma számunkra a mi szerető Istenünk!Az első kérdés így hangzik: Mi a célunk? Azon túl, hogy bejutunk a mennyországba, és az Úr Jézussal örök közösséget nyerünk, mi motiválhat még bennünket.
A 10. és 11. versben két ilyen motiváló dolgot is találhatunk. Először azt olvassuk: nem fogtok megbotlani soha. Ha ezt és azt teszitek, erről még beszélni fogunk, akkor nem fogtok megbotlani soha.
Sajnos a laza hitélet sokféle botlást eredményez. Aki csak úgy ímmel-ámmal éli meg a hitét, az egész életében csak bukdácsol. Ez teljesen természetes. Hiszen aki nem követi Isten vezetését a Bibliában, abba nem tud beleépülni Isten akarata. Mivel nem tudja, hogy egy-egy helyzetben mi volna a helyes, felelőtlen döntéseket hoz. Mivel nem tudja a szabályokat, nem is sejti, hogy szabálysértő.
Nemrég volt egy megdöbbentő élményem, önmagamon döbbentem meg, amikor Debrecenben autóztam. Ott szereztem meg a jogosítványt, és főként a belvárosban sokat sétáltam, bicikliztem. Mentem az autóval, és egyszer csak befordultam jobbra, egy általam nagyon jól ismert, és egyébként eléggé forgalmas útra. Néhány másodpercig mentem, aztán egyszer csak észrevettem, hogy szemben haladok az úttesten lévő nyilakkal. Hamar rájöttem, hogy bár két sávos az út, mindkettő velem szemben haladt, vagyis egyirányú volt. Én pedig szemből bekanyarodtam egy duplán egyirányú utcába. Amikor befordultam, nem tudtam, hogy rossz felé megyek. Gyalog és biciklivel a járdán rendszeresen mentem így. De amint észre vettem a haladási irányt jelző nyilat, rögtön tudtam, hogy baj van. Hála Istennek épp nem jött semmi, így szépen megfordultam, és remélem, a postaládámba sem küldenek semmilyen észrevételt, de azóta még jobban figyelem az utak elején a táblákat.
Ha nem tudjuk a szabályt, ha nem figyelünk Isten vezetésére, az Ő Igéjére, az sem biztos, hogy észre vesszük bűneinket. Milyen sokan döbbennek rá megtérésükkor, hogy életük eddigi részében szembe mentek Isten akaratával. Szomorú, amikor felnőtt korban, vagy egészen idősen úgy kell visszatekintenie az embernek, hogy évek, sőt, évtizedek vesztek el amiatt, hogy nem figyeltek Istenre, hanem a bűnben éltek. És valóban, minden Isten nélkül megélt percünk, napunk, és évünk kár és szemét, értelmetlen, haszontalan idő.
De ha figyelünk az Úrra, akkor azt mondja Péter: nem fogtok megbotlani soha. Vagyis akár tökéletesek is lehetünk. Vagy legalábbis majdnem. Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok is tökéletes – mondja Jézus. Ez nem túlzás, ez valós igény lehet az Istenképű ember felé. Ha figyelünk Rá, akkor a botladozás, bukdácsolás helyett stabil előrehaladás lesz az életünkben. Persze könnyebb csak úgy hátradőlni az üdvösségtudatban, és bízni Isten megbocsátó szeretetében. De merjünk ennél nagyobbat álmodni. Lépjünk ki a megszokott vallásosságból, a langyos hitből, mert tudjuk, a langyosakat kiköpi az Úr. Válasszuk a bukdácsolás helyett a tökéletességre törekvő, odaszánt életet.
Első motivációnk tehát az lehet, hogy Isten többet is ki tud hozni az életünkből, mint amiben most élünk. Tud több hitet, odaszánást, lelki tartást adni, és ha figyelünk rá, segít elkerülni a buktatókat is.
Emellett, a másik célunk az lehet, hogy a mennyországba boldogan, és felemelt fővel menjünk be. Azt mondja Péter: „így dicsőségesen fogtok bemenni az mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.” Én sokáig azt gondoltam, hogy csupán két kategória létezik: vagy a mennybe kerülünk, vagy a kárhozatba. De több Ige is arra utal a Szentírásból, hogy az üdvözülők között azért lesznek különböző tisztségek. Ez a péteri ige is erre utal, hogy van, aki dicsőségesen megy be az örök életre, más pedig bizonyára kevésbé dicsőségesen. De gondolhatunk a talentumok példázatára is, ahol némelyekre további kisebb, vagy nagyobb megbízatás vár. Kire többet, kire kevesebbet, de rá fog bízni az Úr az örökkévalóságban. Hogy mit bíz majd ránk, azt nem tudhatjuk, de úgy tűnik, ott sem fogunk tétlenkedni. Az pedig, hogy kire mennyit bíz majd az Úr Jézus, azon múlik, hogy itt, a földi létben mennyire voltunk hű szolgái.
És ilyen értelemben lehet, hogy csak úgy, lehajtott fejjel, szinte szégyenkezve megyünk majd be az örökkévalóságba, mert tudni fogjuk, hogy mi mindent eltékozoltunk, és elmulasztottunk itteni életünkben. De ha megtesszük, ami tőlünk telik, ha következetesen törekszünk az Istennek való engedelmességre, akkor nagyobb lesz a jutalmunk is, és mi is boldogabban fogunk bemenni az életre. Egyik esetben sem a mi dicsőségünk a cél, és nem a mi érdemeink miatt van a megváltás, de a jutalom, és a megbízatás az Ige szerint nagyobb lesz.
Válaszolva az első kérdésre, két célunk lehet tehát, egyrészt, hogy ne botladozzunk itt, ebben a földi életben, másrészt pedig az, hogy amikor majd megérkezünk az Isten országába, akkor minél nagyobb megbízatást kaphassunk Urunktól. Tudjuk tehát, hogy mi a cél, most nézzük meg másodjára, hogy mi a teendőnk! Így mondja Péter a 10-11. versben: Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha, és így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába. Két dolgot kell tehát megerősíteni. Ezekről beszéljünk még röviden.
Igyekezzünk még jobban megerősíteni elhívatásunkat. Ahhoz, hogy az említett jutalmakat elnyerjük, tudnunk kell, hogy el vagyunk hívva. Nemcsak úgy megszületünk erre a világra, aztán élünk, majd meghalunk, hanem Isten adott nekünk életet, és Ő az, aki elhívott minket. Elhívott minket a bűneinkből, a disznók vályúja mellől, azért, hogy életünkkel Őt szolgáljuk. Vagyis célja van velünk. Használni szeretné az életünket. A szavainkat, tetteinket, döntéseinket a saját céljaira szeretné irányítani.
Életünk során számtalanszor gondoljuk azt, hogy haszontalanok vagyunk. Fiatalon, idősen, betegség idején, vagy amikor gyengék vagyunk, úgy érezzük, hogy nincs hasznunk, csak terhére vagyunk a körülöttünk élőknek. Isten erre azt mondja, hogy küldetést ad nekünk. Bármilyen életszakaszban legyünk is, neki terve van velünk. Elhívott minket. Van, akit gyülekezeti szolgálatra, van, akit a családi szálak kibogozására, van, akit gyermeknevelésre, van, akit imádkozásra, mást pedig fizikai, vagy szellemi munkára. Mindnyájan kaptunk talentumokat, lelki ajándékokat, amelyekkel teljesíthetjük mindazt, amire elhívott bennünket az Úr. Erősítsük meg elhívatásunkat. Tudatosítsuk magunkban, hogy mire hívott el minket Isten. Ne csak úgy tengjünk, lengjünk megszokott hétköznapjainkban, hanem legyünk tudatos keresztyének, akik tudják, mit kell tenniük az Isten országáért, és tudják, hogy mi van rájuk bízva.
Az elhívatás mellett pedig a kiválasztásunkat is meg kell erősítenünk. Tudnunk kell, hogy Isten kiválasztott bennünket. Gyermekkoromban mindig úgy kezdtük el a focit, hogy a két legjobb játékos választott magának csapatot. Olyan jó érzés volt, amikor egy nagyobb, ügyesebb fiú kimondta a nevemet, és szerette volna, ha az ő csapatát erősítem. Még ha utolsónak választottak, akkor is jól esett a kiválasztás. Hát mennyivel különlegesebb érzés az, hogy Isten választ ki bennünket. Amikor azt mondja nekünk a Mindenható Isten, hogy szeretné, ha az Ő csapatában játszanánk. Szeretné, ha az Ő országát erősítenénk, és neki segítenénk földi életünk során. Ezt a kiválasztástudatot is erősíteni kell, mondja Péter. Vegyük komolyan, hogy Isten csapatában játszunk, és gondolkodjunk el azon, hogy mire választott ki minket Urunk. Tudatosítsuk magunkban, hogy feladatunk, küldetésünk van, mert mi is hozzá tartozunk.
Kedves Testvérek! A mai nap a választás napja. És most nem az önkormányzati választásra gondolok. Ma is választanunk kell helyes és helytelen között, Isten útja, és a nélküle járható út között. Mai tetteink is befolyásolni fogják azt, hogy amikor az Úr Jézus megváltása által mi is az Ő országába kerülünk, mennyi megbízatást fogunk kapni. Válasszunk helyesen, bölcsen, Istenre figyelve, és az Ő akaratát cselekedve.
Szóljon végezetül újra mai igénk, mely által szívünkbe véshetjük a mai üzenetet: Igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha, és így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába. Adja Isten, hogy így legyen. Ámen.