nov
2014.11.23. Andrássy G.
Lekció: Lukács 16,19-25
Textus: Lukács 16,26-31
Kedves Testvérek. A földi és a földön túli élet kapcsolata számos vallásban előkerül. Van, ahol például azt mondják, hogy a halál után minden lény reinkarnálódik. Attól függően, hogy hogyan teljesítettünk az életben, feljebb, vagy éppen lejjebb lépünk egy-egy szintet. Ha jó voltam és ügyes, akkor például valószínűleg előkelőbb sorba fogok születni, ha azonban helytelenül éltem, lehetséges, hogy egy állat formájában fogok újjászületni.Aztán olyan közösségeket is ismerhetünk, akik azt tanítják, hogy kapcsolatba lehet lépni az elhunytakkal. Szellemidézéseket tartanak, különféle módszerekkel megpróbálják áthidalni az élők és az elhunytak közötti nagy szakadékot. De azt is tudjuk, hogy még a keresztyén felekezetek között is sokféle eltérés van a halál utáni életről való tanításban. A legtöbb temetés előtt a gyászolók felteszik a kérdést, hogy mikor is lesz a mise az elhunytakért. Nyilván azért kérdezik ezt, mert katolikus testvéreink azt tanítják, hogy mi, akik itt maradunk, még tudunk tenni valamit az elhunytakért. Ha elmondunk bizonyos mennyiségű Mi Atyánkot, vagy Üdvözlégy Máriát, akkor ezzel át tudjuk segíteni az elhunytakat a tisztító tűz állapotából az Isten országába.
Ezek között a tanítások között fontos, hogy időről időre átismételjük a bibliai tiszta tanítást. Így hát ahelyett, hogy bármilyen szép életű szent ember, vagy bölcs filozófus gondolatait vennénk át, érdemes olyan valakihez visszamennünk, aki a leghitelesebben tud nyilatkozni erről a témáról. Olyan valakihez, aki maga is részese volt a földi életnek, a földi halálnak, a feltámadásnak és a mennyei létnek, és aki mindezek fölött úr. Egyetlen ilyen személy létezik a világtörténelemben, ez pedig nem más, mint maga az Úr Jézus. Az ő szájából hangzik el az a történet, az a példázat, amely egy nagyon világos szemléltetése annak, hogy milyen szabályok vannak a föli élet és a halál utáni lét kapcsolatában. A következő percekben haladjunk most sorról sorra a már hallott igéken, és menjünk végig ezeken a nagyon fontos tudnivalókon. Tegyük mindezt úgy, hogy tudjuk, most tükör által homályosan látunk, nem biztos, hogy minden érthető ezekből a dolgokból számunkra, de amiben az Úr irányt mutat ebben a példázatban, azt mindenképpen figyelembe kell vennünk itt a földi élet során.
A példázat bevezetése így hangzik: Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazda előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit.
Kedves Testvérek. Ennek az első szakasznak az lehet számunkra az üzenete, hogy a földi életkörülményekben vannak különbségek. Amíg történetünk egyik főszereplője gazdag, addig a másik egy koldus. Az egyik azt vesz a vagyonából, amit csak akar, halmozza az élvezeteket és habzsolja az életet, a másik pedig egy kitaszított, nyomorult életet élő, szerencsétlen, akinek még a gazda asztaláról lehulló morzsák is jól esnének.Azonban nemcsak az anyagi körülményeik különbözőek. Ugyanis azt olvashatjuk Lázárról, hogy minden nap ott feküdt a gazdag előtt, az pedig láthatta nyomorúságát, sebeit, de nem segített rajta. A gazdagnak semmibe nem került volna, ha a maradékot odalökte volna a koldusnak, de még ennyire sem volt képes embertársáért. Azért, mert csak a maga jólétével és a földi örömökben való dőzsöléssel foglalkozott.
Lázár esetében pedig épp ennek az ellenkezőjét láthatjuk. Ő nem vágyott a gazdag vagyonára, nem akarta kirabolni, vagy tönkre tenni, ő beérte volna egészen kevéssel is, a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal. Fontos azonban leszögeznünk, hogy nem a gazdagságtól vagy a szegénységtől függ az ember sorsa. Ugyanis nemcsak a gazdagok között vannak olyanok, akik számára az anyagi javak a legfontosabbak, és nemcsak a szegények között vannak olyanok, akik a kevesebbel is megelégszenek. De az tény, hogy életkörülményeink között nagy különbségek is lehetnek. Az a nem mindegy, hogy mindig csak a többre vágyunk-e, vagy képesek vagyunk a megelégedésre.
Jézus így folytatja a példázatot: „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.” Ebben a szakaszban először is az derül ki, hogy minden embernek ugyanaz a sorsa. Mióta Ádám és Éva elhagyta az Éden kertet, az ember földi élete egyszer véget ér. Mindenki meghal. Az is, aki dúskált a javakban és az is, aki nincstelen volt. Hiába irigyeljük a gazdagot, és hiába szánjuk a koldust, a halál pillanatában lelepleződik a valóság, és kiderülnek az igazi értékek. Mindenki elnyeri méltó jutalmát, vagy éppen a rá váró büntetést. A gazdag nem azért jut a pokolra, mert gazdag volt, és Lázár sem nyomorultsága miatt vitetik fel Ábrahám kebelére, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a mennyországba, hanem csakis azért, mert a szívükbe látó Isten így ítélte meg életüket. A gazdag nem jól élt javaival, nem vette észre a mellette lévő rászorulót, Lázár pedig bizonyára nem lázongott és nem tagadta meg Istent még koldus állapotában sem.
A halál utáni lét azonban mindkettőjük számára újdonság. A gazdag a pokolban, kínok közt gyötrődik, Lázár pedig boldogan, békességben, mindenféle probléma nélkül folytatja életét. Testvérek. Evidens, de elgondolkodtató üzenete Jézus példázatának a tény, hogy a földi élet véges és semmi evilágit nem vihetünk magunkkal az örökkévalóságba. Éppen ezért elsősorban ne a földi kincseket hajszoljuk, hanem inkább azokat az értékeket próbáljuk megszerezni, amelyek már itt a földön is Isten jelenlétét hirdetik.
Ismét menjünk tovább, olvasom a következő verseket. Ekkor felkiáltott a gazdag: Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.Ebben a szakaszban egy megdöbbentő, már-már drámai jelenetet láthatunk. Az a gazdag ember, aki földi élete során valószínűleg végignézte a koldus Lázár nyomorúságát, az a gazdag ember, aki talán sokszor rá sem nézett nyomorult embertársára, mert undorodott a fekélyeitől és megvetéssel nézte, ahogy a kutyák nyalogatják ezt a szerencsétlent, most a pokol gyötrelmeiből felkiált, és tőle kér segítséget. Enyhülésre vágyik. Idáig mindig több kellett, a pénz, a pompa, a mulatozás volt életének középpontja, most azonban, a pokol kínjai között már kevesebbel is beérné. Sőt, nemhogy kevesebbel, hanem már az is jó lenne neki, ha az imént említett fekélyekkel teli koldus az ujja hegyét vízbe mártva hűsítené a nyelvét.
Hát micsoda fordulat. Micsoda döbbenetes változás mehetett végbe a gazdag ember szívében. Csak az a baj, hogy ott, a halál után, a pokolban már nincs második esély. Ott már hiába látja be az ember, hogy rosszul döntött, hogy tévedett ebben és abban, ott már nincs segítség. Oda már azt kell mondanunk, hogy az Isten sem hajol le.
A világtörténelem folyamán egy alkalommal ment le oda az Isten, amikor az Úr Jézus meghalt a kereszten, és ahogy a hitvallásban is szoktuk mondani, alászállt a poklokra. Vagyis megjárta a kárhozatot, mégpedig helyettünk. Ezért nem kell mindnyájunknak oda mennünk. Ezért van lehetőségünk a vele való örök közösségre. De aki nem fogadja el az ő megváltását, és nem ebből a hitből él, az ott, a halált követően ne várjon már felülről semmit. Testvérek. Ha szabad így fogalmaznom, úgy gondolom, hogy ez a legdurvább a kárhozatban. Hogy nincs ott az Isten. Ott már nem segít. Ott már nincs remény. És ha csak egy apró tűvel is szurkálnak, ami egy picit fáj, az is tragikus, mert nincs remény arra, hogy egyszer abbahagyják. A szenvedés örök. És ami még tovább nehezíti ezt az egyébként is reménytelen helyzetet, az az, hogy a példázat alapján távolról látni lehet azokat, akik a másik országban, az Isten közelében vannak. És miközben az ember gyötrődik, szenved a reménytelenségben, felfogja azt, hogy ő is ott lehetne a békességben, az Isten áldott közelségében. De lemaradt. Lemaradt, mert nem vette komolyan a figyelmeztetést, lemaradt, mert inkább engedett a kísértéseknek, a földi élvezetek hajhászásának, és nem hitte el, hogy egyszer majd neki is meg kell állnia Isten előtt.A gazdag kiált, de sajnos ez a kiáltás túl későn hangzik el.
Vajon a mi kiáltásunk mikor szólal meg? Vigyázzunk, nehogy lekéssünk erről a csodálatos lehetőségről.
Ábrahám így folytatta mondanivalóját: Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Testvérek, erről a mondatról már többször is említést tettem egy-egy igehirdetésben, így most csak röviden foglalnám össze. Jézus példázatának ez a része egyértelműen irányt mutat nekünk abban, hogy a halál után már nincs helyzetváltoztatási lehetőség. Vagyis abban a pillanatban, hogy lezárul földi pályánk, eldől, hogy hol töltjük az örökkévalóságot. Éppen ezért nem lehet átmenni se a pokolból a mennybe, se a mennyből a pokolba. Nem lehet úgymond felimádkozni valakit a tisztító tűzből a mennybe, az üdvösséget nyertek örök életét pedig nem veszélyezteti senki és semmi. A harc itt folyik, ott már minden eldőlt. Ahogy a jól ismert ének mondja: Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.
A gazdag tehát, miután rájött, hogy magán már nem segíthet, megpróbál közben járni a még életben lévő szerettei érdekében. Erről szól a példázat záró szakasza. Ő pedig így szólt: akkor arra kérlek Atyám, hogy küldd el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra. De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.
A példázat befejezésében két üzenetet foglalhatunk még össze. Az első az, hogy ott már hiába akar az ember bárkit is megmenteni szerettei közül. A gazdagnak eszébe jut, hogy jó volna valahogy elintézni, hogy még életben lévő családtagjai elkerülhessék a pokol szenvedését, ezért megkéri Ábrahámot, hogy küldje vissza Lázárt a földre az ő megmenekülésük érdekében. Kiderül azonban, hogy erre nincs lehetőség. Onnan, már senkin sem tudunk segíteni. Onnan már nem lehet hazaüzenni, vagy hazacsörögni telefonon, hogy figyelj drágám, inkább foglalkozz egy kicsit többet Istennel, vagy figyelj kisfiam, ne maradj el a templomból, mert ha az én rossz példámat követed, akkor örök szenvedésben lesz részed. Ha meg szeretnénk menteni szeretteinket, itt a földi élet során tehetjük meg. Vegyük komolyan ezt a figyelmeztetést.
A példázatbeli gazdag persze nem éri be ennyivel, valahogy mégiscsak szeretne segíteni rokonain, ezért megpróbálja megmagyarázni Ábrahámnak, hogy ha a halottak közül menne vissza valaki, akkor arra biztosan megtérnének. A válasz azonban egyértelmű, ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. Milyen gyakran mentegetjük magunkat és egymást azzal, hogy biztosan hinnénk, ha valami csoda történne. Ha látnánk egy látomást, ha kapnánk egy mennyei jelt, vagy ha mondjuk, ahogy a példázat is erről beszél, feltámadna egy elhunyt ember. De hiába keressük a kifogásokat, a világtörténelem azt igazolja, hogy nincs az a bizonyíték, amely mindenkit meggyőzne. Jézus többeket is feltámasztott a halálból, sőt maga is feltámadt, mégis sokan megtagadták, és nem hittek benne. Aki nem akar hinni, az úgy sem fog hinni, aki pedig meg szeretné ismerni Istent, és át szeretné élni a megváltást, az bármikor megteheti mindezt. Nem a bizonyíték a lényeg.
Testvérek. Mai igeszakaszunk sok üzenetet tartalmazott a földi élet és a halál utáni élet kapcsolatának témájában. Remélem, hogy Jézus példázatának egy-egy része megérintett bennünket, megválaszolta a kérdéseinket, vagy figyelmeztetett hiányosságainkra. Vigyük magunkkal az Ő drága üzeneteit, és egy utolsó igével erősödjünk meg a vele való örök élet lehetőségében, amely Megváltónk kereszten bemutatott áldozatáért mindazokra vár, akik azt elfogadják tőle.
Jézus mondja: „Az én juhaim hallgatnak hangomra, én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” Ámen.