dec
Ha figyeltünk a felolvasott igére, egy kérdés mindenképpen megfogalmazódhatott a szívünkben. Hogy jön ide, advent harmadik vasárnapjára ez az igeszakasz, amelyben a húsvéti előkészületekről van szó? Mi köze lehet a páska vacsorának az Úr Jézus megszületéséhez? Hát megnyugtatok mindenkit, nem kevertem össze az idei ünnepeket, szándékosan olvastuk fel ezt a látszólag nem aktuális igeszakaszt. Amikor ugyanis az elmúlt napokban elém került ez az igerész, Isten hamar kimunkálta a szívemben annak a vágyát, hogy ezt hozzam a gyülekezet elé most, advent harmadik vasárnapján.Ugyanis bármennyire is távolinak tűnik az advent és Jézus utolsó páska vacsorájának előkészülete, ha jobban megvizsgáljuk az eseményeket, rájöhetünk, hogy a két esemény nagyon sokban hasonlít egymáshoz. A következőkben tehát ezt a két, időben és térben is elkülönülő, de mégis párhuzamba állítható történést vizsgáljuk meg, és engedjük, hogy Isten megszólítson általa bennünket.
A 7. versben, a szakasz elején így olvastuk: Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt. Úgy is mondhatnánk, elérkezett az ünnep. Vagyis történetünk szereplőinek nemsokára asztalhoz kell ülnie, és vissza kell emlékezniük egy olyan eseményre, amely több száz évvel korábban meghatározta népük sorsát. A hagyomány szerint ugyanis ilyenkor, a kovásztalan kenyerek ünnepén minden családban megülték a páska vacsorát, amelyben az Egyiptomból való szabadulásra gondoltak vissza. Felidézték a történteket, amelyet az előttük járó generációk nemzedékről nemzedékre tovább adtak. Elmesélték, hogy azon a bizonyos éjszakán, amikor a 10. csapás elérte az egyiptomiakat, a választott nép tagjai a feláldozott bárány vérével kenték meg az ajtófélfákat, és így menekültek meg az öldöklő angyal csapásából, s így kelhettek útra az egyiptomi fogságból. Ez volt tehát az ünnep tartalma és háttere, ezt kellett megülniük évről évre.
De vajon hogy élték meg mindezt Izrael tagjai Jézus idejében? Azt tudjuk, hogy leültek, felolvasták amit kellett, elénekelték ami oda illett, elmesélték az idősebbek a történetet, ahogy azt nekik is elmesélték elődeik, de a megszokott körülmények között vajon mennyire volt valóban ünnep számukra ez az alkalom?Remélem nem botránkoznak meg a testvérek azon, amit most mondok, de én úgy gondolom, hogy ha a Jézus korabeli emberek hasonlóan emberek voltak, mint ahogy mi azok vagyunk, azt hiszem ők is átélhették azt, amit mi is sokszor átélünk, hogy kiüresedik az ünnep, és csak egy megszokott hagyománnyá válik a sok tennivaló közepette. Szerintem, mivel ők is bizonyára elfoglaltak voltak, és mivel már több száz év eltelt az egyiptomi szabadulás óta, bizony megfeledkezhettek arról, hogy milyen nagy jelentősége is van a kovásztalan kenyerek ünnepének. Éppen ezért, előfordulhatott, hogy ilyenkor, a munkás hétköznapok után csak arra vágytak, hogy egy kicsit leüljenek, megpihenjenek, és valahogy túléljék az ünnepi napokat.Persze biztosan volt olyan, aki nagyon komolyan vette az ünnepet, de sokak számára idővel rutinná válhatott ez az alkalom. Ebben nőttek fel, ehhez voltak hozzászokva, de mély lelki tartalom már nem feltétlenül tartozott hozzá. A hagyományoknak eleget tettek, de az együttléten kívül a legtöbbek számára már nem volt más jelentősége a páska vacsorának. Pedig, az egyik legfontosabb ünnepük volt, hiszen a fogságból való szabadulásra emlékezhettek ilyenkor, ráadásul, ez a szabadulás már az Úr Jézus megváltó művének előképe is volt.
Kedves testvérek. Valahogy így lehetünk mi is most itt az előttünk álló Karácsonnyal. Elérkezett a Karácsony napja. Mint ahogy annak idején elérkezett a kovásztalan kenyerek napja. És akkor mi van? Sokak számára semmi. Vagyis azért sok minden. Sok-sok külsőség. Szokások tömegei. Már mindenki készülődik, tervezzük az ételeket, a vendégfogadás kellékeit, és azon gondolkodunk, hogy mit hogyan fogunk megszervezni. Beszerezzük a karácsonyfát, előkészítjük a díszeket, felhívjuk szeretteinket, takarítunk, sütünk-főzünk, találkozik a család és megajándékozzuk egymást. A vallásosabbak elmennek a templomba, sőt ilyenkor még azok közül is sokan meglátogatják az istentiszteletet, akik egy évben ezt csak kétszer-háromszor teszik meg. Mert hát ez is hozzá tartozik a Karácsonyhoz, ha máskor nem is, de ilyenkor azért megéljük vallásosságunkat. Ilyenkor még a mi szüleink is templomba mentek, hát ezt a szép hagyományt mi se törtjük meg. És aztán szépen túléljük a Karácsonyt, hogy csak a lényeg marad le. Bár tudjuk, hogy mi az ünnep lényege, mégis a legtöbbeknek eszükbe sem jut, hogy mit ünneplünk ilyenkor. Persze olyan is van, aki rosszul tudja a Karácsony lényegét. Van, aki a fát ünnepli, van, aki a családot, az ajándékozást, vagy éppen a szeretet ünnepét, de a lényeg az a legtöbb helyen kimarad. Vajon hány családban olvassák fel szenteste a karácsonyi történetet? Vajon hány családban mondják el a szülők a gyermekeknek, hogy az Úr Jézus születésére emlékezünk? És hány családban ülnek le mindenféle beszélgetés nélkül a tv elé?
Pedig karácsony ünnepének elég nagy a jelentősége.Hiszen ez volt az az alkalom, amikor az Isten emberré lett, azért hogy megszabadítson bennünket. A bűn miatt ugyanis igazságos ítélete szerint halált és kárhozatot érdemelnénk. Vagyis valakinek szenvednie kell, valakinek el kell hordoznia megérdemelt büntetésünket. Helyettünk azonban csak olyan valaki tehet eleget ennek, aki maga teljesen bűntelen. Éppen ezért, hogy Isten igazságos legyen, de közben kegyelmes is, saját Fiát, az Úr Jézust küldte el, hogy felvegye az emberi testet, és emberként, de mégis Isten lévén, megváltson bennünket. Megváltson a bűn rabságából, és vele való örök életre hívjon el. Erről szól az ünnep, csak ezt a legtöbben elfelejtik.
Talán hasonló közegben játszódik történetünk is, amelyben Jézus egy különleges tartalommal szeretné megtölteni a régi hagyományt tanítványai számára. Éppen ezért, elküldi őket, legalábbis kettőt közülük, hogy készítsék el az alkalmat. Szépen pontosan elmondja nekik, hogy merre kell menni, kivel kell beszélni, egyeztetni, hogy minden időben készen álljon. A tanítványoknak tehát van feladatuk, a külső feltételeket nekik kell előkészíteniük a páska vacsorához, mert helyettük senki nem fogja ezt megtenni. Kedves gyülekezet. Ez az első üzenete mai szakaszunknak, hogy nem ördögtől való az, hogy szépen, rendben előkészüljünk az ünnepre. Isten nem sajnálja tőlünk a kellékeket, a vacsorát, az ajándékokat, a családi vagy magányos ünneplést, hiszen mindezt nekünk kell előkészíteni. Valószínűleg legtöbbünk helyett nem fogja ezt senki más megtenni. Ehhez az előkészülethez azonban úgy kell nekiindulni, hogy valódi ünnepre vágyunk. A tanítványok tudták, hogy Jézussal együtt fognak vacsorázni, és ezért sejtették, hogy tartalmas, áldott együttlétük lesz. Ezért indultak el engedelmeskedve az Úrnak, hogy valódi ünnepük lehessen.Azonban amikor útra keltek, és vágytak az igazi ünneplésre, rá kellett jönniük, hogy az ünnep előkészítése és végkimenetele nem is tőlük függ. Mert Jézus már mindent előre elintézett. Ez a második üzenetünk. Mindent úgy találtak, ahogyan az Jézus előre megmondta nekik. Jézus útmutatása alapján megtalálták a megfelelő embert, aki megmutatta nekik az alkalmas helyet, nekik pedig már csak a vacsorát kellett előkészíteniük.
Testvérek, az Úr Jézus ezen a Karácsonyon is előttünk jár. Küld minket is, hogy készítsük el, ami rajtunk áll, de közben arra is szeretné ráirányítani a figyelmünket, hogy a lényeget ő már elkészítette. Nekünk csak engedelmesen el kell indulnunk, a nagyját majd ő elintézi. Elrendezi a körülményeket, megoldja a problémákat, nekünk csak szépen bele kell illeszkednünk az ő tervébe.
Engedje meg a gyülekezet, hogy elmondjam, én is ezt éltem át, amikor Ramocsaházán még azon gondolkodtam, hogy hová fogok kerülni lelkésznek. Pár héttel a nagyfalusi gyülekezet meghívása előtt olvastam ugyanezt a szakaszt, amelyen keresztül Isten teljesen megnyugtatott, nem kell aggódnom, mert ő a maga mindent idejében el fog rendezni. És így is volt. Elindultam az Isten által kijelölt úton, és a többi mind úgy történt, ahogy azt ő megígérte. Voltak emberek, akikkel közben találkozni kellett, volt aki előttem ment, mutatta az utat, és voltak olyanok is, akik megmutatták, hol lesz a szállás, hol fogok szolgálni. Csak szépen követni kellett Isten vezetését. Hát valami hasonlót élhetünk át mindnyájan, életünk számos területén, de most, az előttünk álló adventben is. Ha szeretnénk vele ünnepelni, csak arra kell mennünk, amerre ő mondja. Számítani kell rá, hogy az általa kijelölt út jó út, és nem kell félni, aggódni, csak élvezni azt a csodálatos lehetőséget, hogy a vele való közösséget készíthetjük elő.
Történetünkhöz visszakapcsolódva azt látjuk, hogy az előkészületek meg vannak, de a lényeg még csak ezek után következik. Amikor eljött az óra, Jézus asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát. Csodálatos vallomás ez a Megváltó részéről. Gondoljunk csak bele: Ő, az Isten Fia arra vágyott, hogy szenvedése előtt a tanítványokkal asztalközösségben legyen, ráadásul épp a kovásztalan kenyerek ünnepén, amikor az Egyiptomból való szabadulásra emlékeznek.
Hát ilyen a mi Megváltónk, akinek születésére emlékezünk Karácsonykor. Vágyik arra, hogy velünk lehessen. Vágyik arra, hogy ott lehessen az ünnepi vacsoránál, vágyik arra, hogy ott legyen a mi családunkban, vagy magányos ünneplésünkben, vágyik arra, hogy jelen legyen az egész Karácsonyunkban. Hogy ne kívülről nézze az ünnepi kellékeket, hanem belülről, részese legyen ünnepi óráinknak. Jézusnak az a vágya, hogy ne maradjunk le a külsőségekben, hanem gondolkodjunk el az ünnep lényegén, azon a szabadításon, amelyet az első karácsonykor ő maga megkezdett.Ha ez a vágya teljesedik, akkor a sok előkészület közepette őt magát is meghívjuk hajlékunkba, és valódi ünneplésben lehet részünk.
Már csak az a kérdés, hogy milyen ünneplést szeretnénk magunknak? Azt tudjuk, hogy Jézus szívesen előkészíti az ünnepünket, azzal tisztában vagyunk, hogy Ő vágyik a velünk való meghitt közösségre, csak az a kérdés, hogy beleilleszkedünk-e az ő tervébe, és mi vágyunk-e a vele való közösségre? Ha engedelmesen, rá figyelve indulunk az ilyenkor megszokott sűrű napok felé, akkor meg fogjuk látni, hogy ő velünk lesz, segít elhárítani a felmerülő akadályokat. Ha pedig meg is hívjuk ünneplésünkbe, akkor a hagyományok és a külsőségek között megérthetjük a lényeget, azt, hogy Jézus nemcsak egy ünnepre, egy karácsonyra hív, hanem ha elfogadjuk szeretetét, akkor örökkévaló közösségre invitál. Erre utal a 16. versben is: mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában. Hát hallgassunk rá, induljunk el a vele való készülődés útján, és érkezzünk meg hozzá ebben az ünnepben is, és majd egykor az ő országának boldog közösségébe. Ámen.
.