ápr
Ha egy kis gyermeknek azt mondom Húsvét, ő azt mondja: de jó, jönnek a sütemények, és kereshetem az elrejtett csoki tojásokat. Ha egy fiatal fiúnak említem meg ugyanezt az ünnepet, ő már azt mondja: szuper, végre pénz áll a házhoz, mehetek a rokonokhoz, esetleg osztálytársakhoz, és jól megszedhetem magam, vagy, ami ma talán egyre gyakoribb, végre kialudhatom magam, és ülhetek egész nap a gép előtt. Ha lányoknak említem a húsvétot, biztosan eszükbe jut az az illatfelhő, amely ilyenkor a legtöbb családban azért még csak-csak belepi a szebbik nem képviselőit.
Ha fiatal pároknak, felnőtteknek említem a feltámadás ünnepét, ott már jóval több válaszlehetőséget találhatunk. Ha húsvét, akkor végre mehetünk kirándulni, vagy éppen wellness hétvégére, hiszen ilyenkor érdemes kihasználni a hosszú ünnepnapokat. Szorgalmas háziasszonyok számára ilyenkor eljön a nagytakarítás, sütés főzés ideje, vagy éppen a vendéglátás, vendégségbe menés öröme. Ilyenkor lehet találkozni a családtagokkal, szeretteinkkel, és a közös együttlétek alkalmával egy kicsit kibeszélhetjük örömeinket, terheinket, megoszthatjuk egymással mindennapi dolgainkat. És persze vannak olyanok is, akik a felsorolt elfoglaltságok mellett szakítanak időt az ünnep lényegére, a feltámadott Krisztussal való közösségre, istentiszteleti órákra, és valódi ünneplésre is.
Ilyen és hasonló reakciókkal találkozhatunk tehát manapság, ha a Húsvétról beszélünk. Most azonban képzeletben menjünk vissza majdnem kétezer évet a történelemben, és vizsgáljuk meg, hogy az első Húsvét alkalmával ki hogyan reagált az Úr Jézus feltámadásának hírére.
Az első csoport, akiről beszélnünk kell, a főpapok és a farizeusok társasága. Jézus kereszthalálának pillanatáig azt gondolhatták, hogy végleg győztek, hiszen sikerült hamis tanúkkal és kitalált vádakkal keresztre feszíttetni őt. Azonban amikor Jézus meghalt a kereszten, ahelyett, hogy nagy kő esett volna le a szívükről, azt kellett tapasztalniuk, hogy a templom kárpitja kettéhasadt, és néhányan talán megértették, hogy mit is tettek valójában. Úgyhogy nem nyugodhattak meg, hanem mivel emlékeztek arra, hogy Jézus többször említette, hogy harmadnap fel fog támadni, őrséget állítottak a sír elé. Attól tartottak, hogy a tanítványok el fogják rabolni Jézus testét. El is mennek szombaton Pilátushoz, hogy őriztesse a sírt, Ő azonban egy nagyon sokat mondó mondattal küldi el őket: őriztessétek ti a sírt, ahogyan tudjátok. Húsvét hajnalán azonban jönnek saját őreik, jelentik a hírt, hogy földrengés volt, angyalok jöttek, Jézus feltámadt, és kérdezik: hát most mit tegyünk? És ekkor ismét előkerül az ezüst, mint Júdásnál, lefizetik az őröket, hogy hazudjanak az embereknek, és terjesszék azt, hogy a tanítványok rabolták el Jézus testét. Ez tehát az írástudók társaságának húsvéti reakciója: hazugság, rágalmazás, lefizetés és a tények ellenére hitetlenség.
A második csoport, akik érintettek a húsvét reggeli eseményekben, azokból az őrökből állt, akiket a főpapok a sírhoz rendeltek. Ők a munkájukat végezték, lepecsételték a sírt, hogy még könnyebben bizonyítani lehessen, ha valaki el akarja lopni Jézus testét. Azt várják, mikor érkeznek a tolvajok, de ehelyett egy csodának lesznek szemtanúi. Látták, amint leszálltak az angyalok, megrettentek, és a félelem miatt, a leírás szerint szinte holtra váltak. Bizonyára hallják, amint az angyalok az asszonyokkal beszélgetnek, amint elmondják a hírt, Jézus feltámadt, nincsen itt. Majd amikor magukhoz térnek, elmennek a városba, a főpapokhoz, és jelentik a történteket. A vallási vezetők rövid tanácskozás után sok ezüstpénzzel állnak eléjük, és kiadják nekik a parancsot, hazudjatok, mondjátok az, hogy aludtunk, Jézust ellopták a tanítványok. A folytatásból pedig kiderült, hogy az őröknek a feltámadás ténye nem ért annyit, mint a sok ezüstpénz, számukra a földi javak értékesebbek voltak. Szemtanúk voltak, mégis hazudtak. A maguk feladatát, ha nem is az őrségben, de megtették, hazug küldetésüket elvégezték, elterjedt ez a hír, Jézus testét ellopták a tanítványok.
És ezek mellett ott van a harmadik csoport, akik szintén a húsvéti esemény tanúi voltak, az asszonyok. Húsvét hajnalán, ők érkeznek először a sírhoz, azzal a céllal, hogy bebalzsamozzák Jézus testét. Ugyanazt látják, mint az őrök, talán ők is ugyanúgy megijednek, azonban számukra szól a bátorító angyali üzenet: ti ne féljetek, Jézus nincsen itt, mert feltámadt! Megnézik az üres sírt, és megkapják a megbízatást: menjetek el, adjátok át a hírt a tanítványoknak, az Úr feltámadt, és előttetek megy Galileába. És ahogyan elindulnak az asszonyok, engedelmeskedve az angyali parancsnak, szembe jön velük Jézus. Nemcsak, hogy ők hallják meg először a hírt, hogy a mester feltámadt, hanem ráadásul ők azok, akik feltámadása után először találkozhattak vele. Odafutnak hozzá, leborulnak elé, megragadták a lábát, és valóban megtapasztalták, hogy feltámadott az Úr. És Jézus megnyugtatja őket, most már nincs ok a félelemre. De azonnal küldi is őket, ahogy az angyal is tette: menjetek el, adjátok hírül a tanítványoknak. Az asszonyok is szembesülnek tehát a hírrel, ők azonban a félelem helyett csodálatos boldogságot éreznek, és a feltámadott Jézussal való személyes találkozás egész további hitüket, életüket meghatározza.
Kedves Testvérek. Eltelt majdnem 2000 év, de a Húsvéti reakciók nem sokat változtak. Ma is vannak olyanok, mint annak idején az írástudók voltak. Vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy lejárassák a Krisztus ügyet, mindenfélét hazudnak, nehogy kiderüljön, hogy mi a Húsvéti igazság. És vannak olyanok is, mint amilyenek a sír mellé állított őrök voltak. Ők azok az emberek, akik valamilyen úton-módon szemtanúi voltak annak, hogy az Isten hatalmas, mert átéltek, vagy láttak valamilyen csodát, egyértelmű jelet. Ők is hallják a jó hírt, azonban valamilyen földi dolog megkötözi őket. Az Isten léténél, az igazságnál fontosabb számukra a pénz, fontosabb az önzés, az irigység, vagy valamilyen szenvedély. De ma is vannak Istennek olyan hűséges követői, akik vállalják, hogy hozzá tartoznak, vállalják, hogy ilyenkor igazán ünnepelnek, mert tudják, mi történt Húsvétkor. Az ilyenek az ünnepben meghallják Isten üzeneteit, az úrvacsorai, istentiszteleti közösségben Szentlelke által személyesen találkoznak vele, és a próbák között is békességgel, örömmel mennek tovább, hogy hirdessék a rájuk bízott hírt: Krisztus feltámadott. És hirdetik a családban, a szomszédságban, a munkahelyen, életükkel, szavaikkal, még akkor is, ha a világ nem mindig fogadja őket szeretettel.
Ma, 2015 Húsvétján döntsük el, mi melyik csoporthoz szeretnénk tartozni. Azokhoz, akik félrevezetnek másokat, azokhoz, akik bár szemtanúk voltak, mégsem hirdették az igazságot, vagy azokhoz, akik a legnagyobb hír továbbadóivá lehettek, mert személyesen találkoztak a feltámadott Krisztussal?
Engedjük, hogy ma, ebben az ünnepben először vagy már sokadszorra bennünket is elérjen az örömhír, átformáljon az Úr Jézussal való találkozás, és mi is hűséges követekké lehessünk környezetünkben. A hír nem változott, az pedig, hogy hogyan reagálunk, hogyan éljük meg a feltámadás ünnepét, csak rajtunk múlik. Isten adjon bölcsességet és odaszánást mindnyájunknak, hogy beengedjük Őt ünneplésünkbe, és így, az Ő jelenlétében valóban ünnepünk legyen. Ámen.
Áldott Húsvéti Ünnepet kívánok minden kedves Testvéremnek!