jún
Textus: Apcsel 12,11-172015.06.20.
Kedves Testvérek. Földi életünk során különböző állomásokon haladunk keresztül. Mindnyájan a születéssel kezdjük életünket, aztán jönnek a óvodai, iskolai évek, legtöbbek számára elérkezik a családalapítás, munkavállalás ideje is, majd szépen sorban a többi fontos megálló, egészen addig, amíg a halállal le nem zárul földi pályánk. A felolvasott történetünk különböző elemei hasonló állomássorozatot mutatnak be, csak nem a földi élet vonatkozásában, hanem a hit útjával kapcsolatban. Vegyük hát most sorra Péter történetén keresztül, hogy milyen állomásokon vezethet Isten, ha elfogadjuk és vállaljuk a hit útját.
Az első állomás, amely minden tanítvány életében az indulást jelenti, az a hitre jutás alkalma. Nyilvánvalóan nem itt kezdődik a hit, de innen indul az a kacifántos út, amely Isten országába vezet. Péter útja az Úr Jézus hívásával kezdődött. A mester odament Péterhez, akit akkor még Simonnak hívtak és azt mondta neki, hogy ezentúl emberhalász leszel. Péter rögtön elindult Jézus hívására, de akkor még nem volt élő hite. Ez akkor látszott meg leginkább, amikor több évnyi tanítványság után fogadalma ellenére is elárulta mesterét. Péter igazi hitre jutása az a nap volt, amikor Húsvét után találkozott a feltámadott Jézussal. Onnantól kezdve hitének látható gyümölcsei is voltak.
Testvérek. A mi hitéletünknek is kell, hogy legyen egy kezdő állomása. Sokan azt mondják, hogy csak az tért meg igazán, aki percre pontosan tudja, mikor is adta át életét Istennek. Van, aki egy igehirdetéshez, egy különleges élményhez köti ezt, van, akit egy táborban érintett meg az Isten, vagy éppen egy evangelizáción. Én azonban azt gondolom, hogy a hitre jutás nemcsak így működhet. Nemcsak egy pillanatnyi döntés lehet, hanem egy folyamat is. Van, akit hitben nevelnek, és néhány év, vagy évtized alatt fejlődik ki a hite. Ahogyan az anyaméhben is még hónapokon át fejlődik a magzat, mielőtt a világra jönne. Vannak alkalmak, amikor megfoganhat a hitünk, de sokszor szükséges még némi idő ahhoz, hogy valóban hitre juthassunk. A döntésre ebben a folyamatban is szükség van, de az ilyen esetekben sokkal meghatározóbb az a folyamat, amely a döntéshez vezetett. Mindenesetre, akár egy folyamat eredményeként, akár egy meghatározó alkalom által, de ahhoz, hogy Isten országába jussunk, meg kell születnie a hitünknek. Péter hite a tanítványság folyamatában fejlődött ki, majd Húsvét után született meg. A megszületett hit azonban továbbhalad az úton a következő állomásra, ami nem más, mint az áldozathozatal képessége.
Aki hitre jut, az képessé válik arra, hogy hitéért, Isten ügyéért áldozatot is tudjon hozni. Péter esetében azt láthatjuk, hogy tanítványsága idején még nem volt erre minden esetben képes. Nagycsütörtök éjszakáján megfogadja Jézusnak, hogy még az életét is odaadná érte, néhány órával később pedig letagadja, hogy valaha is ismerte őt. Attól a ponttól azonban, amikor Pünkösdkor a Szentlélek beköltözik az életébe, Péter is kész vállalni az áldozathozatalt. Bátran kiállt a tömeg elé, hirdeti a Jézusról szóló örömhírt, és a következő időkben is bátran vállalja hitét, és annak következményeit. Nem sokkal később, miután egy régóta béna embert meggyógyít, a farizeusok és a nagytanács tagjai elfogják, kivallatják, megveretik és megfenyegetik. Ő azonban, társaival együtt boldogan vállalja ezt az utat, mert tudja, hogy a Krisztus követés ezzel jár.
Hallja a hírt, hogy Istvánt halálra kövezték, majd megtudja, hogy egyik legjobb barátját, Jakabot, akinek testvérével, Jánossal együtt hárman alkották Jézus szűk tanítványi körét, szintén kivégzik, bőven lett volna alkalma feladni hitét, és elmenekülni, de mégsem teszi.Ahogy az elmúlt alkalmakon beszéltünk erről, a hit útja ma is hasonló, vállalni kell az áldozathozatalt. Aki Isten népéhez szeretne tartozni, annak a sok kiváltság, áldás és öröm mellett a nehezebb próbákat is el kell szenvednie.
Az áldozathozatal pedig különböző fogságokat is eredményezhet.Péter azért, mert vállalta hitét, felolvasott szakaszunkban fogságba került. Nem egy könnyed házi őrizetről volt szó esetében, hanem bizony nagyon komoly fogva tartásról. Azt írja az Ige: Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. Összesen négy, egyenként négy főből álló katonai őrség őrizte, tehát összesen 16 fő.
Ebben a fogságban pedig nem könnyű megmaradni a hitben. Mert könnyű bizonyságot tenni, amikor 3000 ember issza a szavait, vagy könnyű megélni a hitet, amikor csodákat tesz és gyógyulások mennek végbe általa, de most, hogy ilyen kemény őrizetben van, azért bizonyára az ő szívében is voltak kérdések. Miért engedheti Isten, hogy ez történjen velem? Miért nem szabadít ki? Miért pont engem fogtak el, miért nem valaki mást? Nincs lehetőség a bizonyságtételre, nem lehet közösségben a gyülekezet tagjaival és fizikai és lelki értelemben is szűkölködni kell a börtön falain belül.
Testvérek. A mi életünkben is eljöhet a fogság ideje. Lehetnek olyan idők, amikor valaki vagy valami megpróbálja lekorlátozni hitéletünket, hogy az legyengüljön és elhaljon. Előfordulhat például, hogy egy-egy áldott alkalom után, visszakerülünk a hétköznapi közegbe ahol nehezebb megélni hitünket. Például, ha most a fiatalokra nézek, jó volt látni az elmúlt néhány napban, az ifjúsági táborban, hogy voltak olyanok, akiket valahogyan megérintett az Isten. A tábor utolsó estéjén volt egy tábortűz, ahol aki valamit oda szeretett volna szánni az életéből Istennek, akkor egy kis fadarabot bedobhatott a tűzbe. Megható volt látni, ahogy a fiatalok közül sokan könnyek között vitték a kis fadarabjaikat, hogy beledobják a tűzbe.A kérdés azonban az, hogy amikor ezek fiatalok hazaérnek, vagy majd ősszel visszamennek az iskolába, fogják-e vállalni a hitüket? El fogják-e mondani valakinek, hogy mi történt velük ebben a táborban? El fogják-e mondani valakinek, hogy egyáltalán egy gyülekezeti ifjúsági táborban voltak? Mert ha elmondják, biztosan fogságba kerülnek. Ha vállaljátok, lesz, aki majd megszól titeket, ki fog nevetni, vagy onnantól kezdve kerülni fog benneteket.
De a felnőttek esetében is hasonló a helyzet. Őket is megszólhatják, őket is kinevethetik, nekik is beszűkülnek a lehetőségeik, ha vállalják az Istenhez tartozást. És hát, ami mind a fiatalok, mint minden más korosztály életében hitpróba lehet, az az, ha a hit vállalása ellenére is jönnek a gondok, betegségek, kilátástalan helyzetek. Ez is egyfajta fogság. Amikor szétesik a család, amikor valaki elveszti azt, akit nagyon szeretett, amikor nincs sok esély a gyógyulásra, bizony fogságban érzi magát az ember.
Ha azonban még ezekben a helyzetekben is kitartunk, mi is meg fogjuk tapasztalni a szabadulás örömét. Ez a negyedik állomás a hit útján. Ha bízunk Istenben, és Ő is úgy látja jónak, akkor megszabadít bennünket. Megszabadíthat a betegségből, helyrehozhatja megromlott kapcsolatainkat, reményt adhat a veszteségben és kapukat nyithat a folytatásra. Péter kitartott hitében, és Isten úgy látta jónak, hogy egy angyal által kihozza őt a szigorú fogságból. Lehullnak a kezéről a bilincsek, kinyílnak a kapuk, és mintha nem is egy börtönben lett volna, csak úgy szépen kisétál Isten vezetése által. Persze azt is hozzá kell tennünk, hogy nem mindig és nem mindenki tapasztalja meg ezt a fajta szabadulást. Vannak olyan emberek, akik földi útjuk végéig valamilyen fogságban szenvednek. Istvánt kivégezték. Jakabot kivégezték. Más tanítványokat üldöztek, megköveztek és folytathatnánk a sort. De ami biztos az az, hogy aki hitben él, az nem a szabadulástól teszi függővé hitét. Aki valóságosan hisz, az nem azért hisz, mert Isten megszabadította valamiből vagy valamitől, hanem azért, mert ha Isten nem is szabadítaná meg, akkor is tudja, hogy szereti őt, és hogy ezzel együtt békesség lehet a szívében, mert hite által Isten kegyelméből elnyerte a bűnbocsánatot és az örök életet.
Az ifi táborban beszéltünk Dániel barátainak esetéről, Sadrak, Mésak és Abédnegó történetéről, akik úgy is vállalták hitüket, hogy tudták, ezért életüket veszthetik. De hitték, hogy még ha Isten nem is szabadítja meg őket a tüzes kemencéből, akkor is Ő az egyedüli Isten.És testvérek, ez az igazi szabadulás. Amikor úgy hiszek, hogy a fogságban is hiszek. Amikor úgy hiszek, hogy nem számít, megszabadít-e Isten a föld próbákból, mert tudom, a bűn fogságából, a kárhozat hatalmából az Úr Jézus által már megszabadított.
Eddig négy állomást figyelhettünk meg a hit útján. Az első a hitre jutás alkalma volt, a második az áldozathozatal képessége, a harmadik a fogság állapota, a negyedik pedig a szabadulás állomása. Mindezt átélve Péter végül a gyülekezet közösségébe megy, ahol bizonyságot tesz arról, ami vele történt. Ez az utolsó lépés a hit útján, az eddigi állomások után elmenni a gyülekezetbe, ott lenni azok között, akik szintén ezt az utat járják, és arról beszélni, hogyan vezetett minket az Isten. Mert ha elmondjuk, lehet, hogy mások is rá mernek majd lépni erre az útra. Ha megosztjuk, mi történt velünk, lehet, hogy másokat is elérhet rajtunk keresztül az Isten. Ma, amikor az internet világában a fiatalabb generációk mindenféle hírt, cikket, fényképet vagy életeseményt megosztanak magukról a közösségi oldalakon, legyen ez a legjobb hír, amit meg tudunk osztani. Az Isten hitet ajándékozott nekünk, segít áldozatokat is hozni ezért, velünk van a fogságban, erősít, vigasztal, és ha úgy látja jónak ki is szabadít onnan.
Lépjünk hát rá mi is erre az útra, és menjünk legalább egy állomással előrébb. Ha még csak formálódik a hitünk, engedjük, hogy Isten világra hozza azt. Ha már hitre jutottunk, lépjünk előrébb az áldozathozatalban. Ha már erre is képessé váltunk, vállaljuk a fogságot, a nehéz időszakokat is Isten közelségében. És ha már ilyet is megtapasztaltunk, akkor vegyük észre, hogy Urunk, milyen csodálatos módon meg tud szabadítani bennünket. Végül pedig, legyünk jelen a gyülekezet vérkeringésében, mondjuk el egymásnak itt is, de máshol is, hogy mit tett velünk az Isten.
Testvérek. A földi élet útja testünk elmúlásával véget ér. A hit útja azonban egy olyan út, amelynek az említett állomások után folytatása következik, mégpedig az örök életben, az Isten állandó jelenlétében. Hát adja a mindenható Isten, hogy növekedjünk és fejlődjünk hitünkben, hogy végighaladva a felsorolt hitélet állomásokon, végül hozzá érkezhessünk meg. Ámen