jún
Textus: 1 Mózes 35,1-15
“Egyszer egy new yorki férfit meglátogatta indián barátja. Az utcán sétálva beszélgettek. Nagy volt a zaj, hiszen rengeteg autó haladt az úton, némelyik dudált vagy élesen csikorgatva a kerekeket fékezett. Egyszer csak az indián azt mondja fehér barátjának: – Hallod te is? – Mit kellene hallanom? – kérdezett vissza. – Itt valahol egy tücsök ciripel – mondta az indián. – Én nem hiszem – mondta fehér barátja – mert ebbe a kőrengetegbe biztosan nem jön egy tücsök. Meg egyébként is, ekkora zajban meg sem lehetne hallani. Az indián azonban már nem figyelt rá, mert odalépett a mellettük levő ház falához, félrehúzta a falat befutó borostyán indáit, s a fehér ember legnagyobb csodálkozására a falon ott ült egy tücsök és ciripelt. – Hát igen – mondta indián barátjának -, nektek, indiánoknak sokkal jobb a hallásotok, mint nekünk, fehér embereknek. – Tévedsz – mondta barátja. – Semmivel sem jobb a mi hallásunk a tietekénél. És hogy rögtön be is bizonyítsa, elővett egy fémpénzt. – Figyeld csak! – mondta barátjának, majd a földre ejtette a pénzt. A járókelők abban a pillanatban – mintha zsinóron húzták volna a fejüket – mindegyik odanézett. Aztán az egyik lehajolt, felvette és zsebre tette. – Látod – mondta az indián, ennek a tízcentesnek semmivel sem volt nagyobb hangja, mint a tücsök ciripelésének, mégis a pénzcsörgést meghallották az emberek, a tücsökciripelést pedig nem. Ez azért van, mert az ember azt hallja meg, amit fontosnak tart.”
Kedves Testvérek! Mit hallunk meg? Ez a rövid kis történet nagyon tanulságosan mutatja be, hogy arra figyelünk, amit fontosnak tartunk.Mai történetünk alapján azon gondolkodjunk közösen, hogy Isten hangjának milyen szerepe van az életünkben? Nézzünk meg néhány bibliai példát, vizsgáljuk meg mai szakaszunkat is, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan reagálunk az Isten szavára?Háromféle hozzáállást vizsgáljunk meg azzal kapcsolatban, hogy miként szoktunk reagálni Isten hangjára?
1. Az első hozzáállás az, amikor halljuk Isten szavát, tudjuk és érezzük, hogy mit kellene tenni, de nem úgy cselekszünk. Amikor nem érdekel bennünket, hogy mit mond az Úr. Így gondolkodott például az első emberpár, amikor az Édenkertben tudták, hogy nem szabad enniük arról a fáról, és mégis ettek. Pedig akkor még igen szoros, harmonikus közösségben volt az ember Istennel.
Vagy hasonlóan viselkedett Káin, mielőtt ő is bűnbe esett volna. Haragra gerjedt, mikor Isten nem tekintett rá áldozatára, és lehorgasztotta a fejét. Pedig mielőtt még megfogant volna a gondolat a szívében, hogy megöli testvérét, Őt is megszólította Isten. Így írja a Szentírás: ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. A folytatás pedig nagyon szomorú, rögtön a következő versben írja az Ige: egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: menjünk ki a mezőre. Amikor pedig a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta.
Hogy miért történhetett ez? Azért, mert Kaint nem érdekelte, hogy Isten mit mondott neki. Pedig személyesen hozzá szólt, tudta, hogy mi van vele, mi jár a fejében, segíteni akart, meg akarta védeni egy nagy vétektől, de Kain nem foglalkozott vele. Így aztán egész további életében ennek a bűnének a következményeit kellett elhordoznia.
Vagy így voltak az Isten üzenetével nem sokkal később az özönvíz idejében is nagyon sokan. Nóé elmondta, hogy bárkát épít, elmondta, hogy jönni fog a víz, és mindenki el fog pusztulni, de az embereket nem érdekelte az Úr üzenete. Ugyanúgy folytatták az életüket, ugyanúgy éltek a bűnnek, sőt még ki is gúnyolták Nóét hite miatt.
Testvérek. Mindnyájunkkal előfordul, hogy figyelmen kívül hagyjuk Isten üzenetét. Megértünk valamit az igehirdetésből, olvasunk egy útmutatást a Szentírásból, vagy valamilyen kis igemagyarázó könyvből de aztán nem építjük azt be az életünkbe. Isten megszólít bennünket, mint az első emberpárt, Káint vagy a Nóé idejében élő embereket, de minket nem érdekel az ő szava, nem számít, mit mond. Nem vesszük figyelembe, hogyan mutat utat például kapcsolatainkban. Ki az, akit ma érdekel, hogy Isten mit szól ahhoz, akivel házasságot köt, vagy akivel együtt él? Vagy ki az, aki a pénzügyi dolgaiban beleszólást ad az Úrnak? Ki az aki elfogadja tőle, hogy mértékletességre int a kiadásokban, és nem megy bele felelőtlenül olyan helyzetekbe, amelyekből aztán nagyon nehéz lesz kikászálódni? Nagyon fontos, hogy életünk különböző területein érdekeljen bennünket, hogy mit mond Isten, merre akar vezetni, mert csak az Ő vezetését követve lehet biztonságban az életünk.
2. A második jellemző emberi hozzáállás a tiltakozás. Amikor Isten mond valamit, megszólít, és az ember tiltakozik. Nem akarja megtenni Isten akaratát. Erre is nézzünk néhány bibliai példát. Eszünkbe juthat rögtön Mózes esete, akit Isten Midján földjén égő csipkebokor mellett megszólított, és aki Isten küldésére heves tiltakozásba kezdett. Mózes nem akart menni. Nem érezte magát alkalmasnak a küldetésre, és nem akart a nyugodt életből ismét a bizonytalanságba indulni. De így volt ezzel Jeremiás próféta is. Először ő sem akart engedni Isten küldésének. Arra hivatkozik, hogy ő még fiatal, még nincs itt az ideje, hogy prófétaként szolgálja Istent.Vagy eszünkbe juthat Jónás esete is, aki szintén ellenkezik Istennel, szembemegy az Ő akaratával, amikor Isten Ninivébe küldte, ő pedig másfelé indult. Nem értett egyet Isten akaratával, nem akart abban a bűnös városban prédikálni, így másik hajóra száll. Az ő esetében azonban egyértelműen láthatjuk, milyen következménye lehet az Isten elleni tiltakozásnak. Bizonyára egyszerűbb lett volna az útja, ha hallgat Isten szavára, és engedelmesen elmegy Ninivébe. De így, viharba került, kidobták a hajóból, egy cet gyomrában kellett tölteni 3 napot, és majd csak azután, valódi hittel és Isten akaratának elfogadásával mehetett tovább. Mert ha tiltakozunk is egy-egy küldetés ellen, vagy szembe is megyünk Isten akaratával, Ő akkor is beteljesíti tervét, ha kell úgy, hogy közben minket is formál. Mózest alkalmassá tette a szolgálatra, mellé adta Áront hogy beszéljen, és hatalmából is adott neki. Jeremiást is felkészítette a prófétálásra, és Jónásnak is hitet adott, hogy utána elvégezhesse a rá bízott feladatot.
Testvérek. Nem érdemes szembemenni Isten akaratával. Nem azért, mert Ő erőszakosan ránk akarja erőltetni azt, hanem azért, mert úgy járunk a legjobban, ha engedelmeskedünk neki. Ő jobban tudja, hogy egy-egy helyzetben merre érdemes mennünk, és ha rá hallgatunk akkor az csak a javunkra válik.
3. És végül, harmadjára az érdektelenség és a tiltakozás hozzáállása után nézzük meg azt is, hogy mai történetünkön keresztül merre vezet minket Istenünk. A felolvasott szakaszban több olyan alkalomról is olvashatunk, amelyben Jákób oltárt épít Istennek. Először is Isten megszólítja Jákóbot és Bételbe küldi. Arra a helyre, ahol jó néhány évvel korábban, amikor Ézsau elől menekült, lepihent és álmot látott. Már annak idején is épített ott egy oltárt, de most ezt újból meg kell tennie, hogy emlékezzen Isten ottani kijelentésére. Annak idején ezen a helyen ígérte meg az Úr, hogy vele lesz, és meg fogja segíteni, és most, hogy Lábánnál családot alapított és valóban sok áldással gyarapodott, újból emlékeznie kell Isten hűségére. Ezt követően ismét megszólítja őt az Úr, újra megáldja, és megígéri neki, hogy nagy néppé teszi, és övé lesz az ígéret földje. A következő versekben pedig ez olvasható: Azután eltávozott tőle Isten, arról a helyről, ahol beszélt vele, Jákób pedig szent oszlopot állított azon a helyen, ahol beszélt vele: kőoszlopot, és italáldozatot mutatott be rajta, és olajat öntött rá. Jákób Bételnek nevezte el azt a helyet, ahol Isten beszélt vele. Láthatjuk tehát, hogy amikor Isten személyesen megszólította Jákóbot, Ő oltárt épített neki. Oltárt, ahol visszaemlékezett Isten ígéreteire, ahol számadást tarthatott, és ahol Istenre bízhatta további életét is.
Kedves Testvérek. Olyan jó lenne, ha lelki értelemben mi is építenénk ilyen oltárokat. Ha nem hagynánk figyelmen kívül, amikor Isten megszólít minket, ha nem tiltakoznánk az Ő akarata ellen, hanem hálát adnánk azért, hogy Ő szólt hozzánk és szívünkbe vésnénk üzeneteit.De hogy lehet ma oltárt építeni? Azt gondolom, nagyon sokféleképpen. Építhetünk oltárt úgy, hogy egyszerűen feljegyezzük Isten üzeneteit. Ha úgy érezzük, hozzánk szólt az Úr egy-egy igében, nyugodtan húzzuk alá a Bibliánkban, jelöljük be, hogy később, akár évek múlva is emlékezhessünk, hogy mit üzent nekünk. Vagy oltárt építhetünk úgy, hogy vezetünk egy kis füzetet, amelyben felírjuk a hozzánk szóló igéket, vagy üzeneteket, hogy folyamatosan a szemünk előtt legyen, hogy időről időre számot tudjunk adni, vajon hogyan teljesítettük Isten akaratát. Aztán oltárépítés lehet az, ha megtanulunk egy-egy bibliai idézetet. Akár naponta egyet-egyet, akár csak hetente egyet, számoljuk ki, ha minden héten egyet megtanulunk, életünk végére milyen gazdag kincsek lesznek ott a szívünkbe és eszünkbe vésve. Ismételgessük, emlegessük, hogy oltárként mindig ott legyenek előttünk.De látványosabb módon is lehetnek oltáraink. Ha kiteszünk a falra egy-egy igét, egy-egy igével ellátott tárgyat, képet, ami ott van napról napra előttünk, hogy eszünkbe juttassa Isten szeretetét, gondoskodását.
Kedves Testvérek. Sokféle hang vesz körül bennünket. Van, amire odafigyelünk, és van amit figyelmen kívül hagyunk. Ma délelőtt vigyük magunkkal Isten üzenetét, aki azt szeretné, hogy amint Jákób tette, mi is tudjunk oltárokat építeni ott, ahol az Ő szavát hallottuk, ahol valamit megértettünk az Ő akaratából. Hát ne hagyjuk figyelmen kívül az Ő életmentő, életre hívó hangját, ne ellenkezzünk, hanem jegyezzük fel, véssük az eszünkbe, szívünkbe, Bibliánkba, hogy az Ige magva sokszoros termést hozzon életünkben.
Tegyük ezt azért, mert Jézus Krisztusban Isten gyermekeivé fogadott bennünket, és Szentlelke által ma is kész és képes arra, hogy megszólítson és megáldjon bennünket. Ámen.