nov
Textus: Ámósz 2,6-3,2
Kedves Testvérek! Bibliaolvasó kalauzunk alapján vasárnap kezdtük el Ámósz könyvének olvasását. Ha követjük ezeket a szakaszokat, már az első néhány fejezet olvasása közben előkerülhet szívünkben a kérdés: akkor most miről is beszél itt Ámósz, mi ez a sok nép, sokféle bűn, és mi közöm van nekem az egészhez? A könyv nehézsége miatt sokan inkább kihagyják ezeket a részeket, inkább olvassák az újszövetségi szakaszt, vagy valami mást, pedig bár valóban nehezen olvasható és érthető ez a szakasz, mégis igen fontos üzenete van. Ahhoz, azonban hogy ezt megértsük, először érdemes néhány szót mondanunk a könyv szerzőjéről, Ámósz prófétáról, és arról a korról, amelyben megfogalmazta ezeket a szavakat.
A felsorolt bűnök és büntetések között furcsán hangzik az a megállapítás, hogy Izrael népének történetében az egyik legvirágzóbb időszakában szólal meg Ámósz. Emberöltők óta először fordult elő, hogy Izrael népének nem kellett tartania valamilyen katonai fenyegetéstől. Mivel a környezetükben lévő korábbi hódítók más problémákkal voltak elfoglalva, Izraelnek sikerült visszaszereznie néhány korábban elvesztett területet, így számos fontos kereskedelmi út is a kezükbe került.
Ez pedig azt jelentette, hogy a kereskedőknek nagyon jól ment az üzlet, adókat, vámokat vetettek ki az átutazó szállítmányokra is, és így rengeteg hasznuk keletkezett. A nép felső rétege számára egyre inkább elérhetővé váltak a luxuscikkek. Új kőházakat építettek, díszes, elefántcsont berakásokkal díszített bútorokat vettek, első osztályú élelmiszereket fogyasztottak, és jó minőségű borok mellett múlatták az időt. Összefoglalva tehát, a kereskedelem miatt a gazdagok élvezték az életet, az erkölcsi mérce mélyre süllyedt, és mindennek a levét a társadalom alsóbb rétegei itták meg. Hiszen az említett jólét messze elkerülte a nép szegényebb tagjait. A gazdagok dúskáltak, közben pedig kizsákmányolták a népet, alattomos módon elvették mindenüket, sokakat pedig eladósodásuk miatt rabszolgává tettek.
Mindeközben Izraelben virágzott a vallási élet. Az emberek az évenkénti ünnepek alkalmával szorgalmasan jártak a szentélyekbe, bemutatták áldozataikat, és teljesítették az előírt rendelkezéseket. Meg voltak győződve arról, hogy mivel nincs ellenség a láthatáron, van pénz és minden rendben van, Isten velük van, és nem is érheti csapás őket.Hát ebben a helyzetben, a látszólagos béke és jólét közepette szólal meg magányos hangként Ámósz, a tekóai pásztor. Saját elmondása szerint nem voltak papi felmenői, nem tartozott a hivatásos próféták közé, egyszerű állattenyésztő, és földművelő ember volt a nép tagjai közül. A prófétálásra Isten hívta el és tette alkalmassá, ezért merte felemelni a hangját a gazdagok ellen, még akkor is, ha ezért megvetéssel néztek rá.
De mit is mond Ámósz ezekben a hosszú, nehezen érthető próféciákban? A könyv első két fejezetében tulajdonképpen azokról a népekről mond ítéletes próféciát, amelyek Izrael körül éltek. Először Arámot említi, aztán a filiszteusok feletti ítéletet részletezi. Ezt hallva, bizonyára még örültek is az izraeliták, hiszen hadd szenvedjenek az ősi ellenségek, mi csak jól jöhetünk ki belőle – gondolhatták a nép tagjai. Amikor azonban Ámósz folytatja a felsorolást, és szóba hozza a korábbi szövetséges Tírusz nevét, majd pedig Izrael vérrokonairól mond ítéletet, Edómról, Ammónról és Móábról, bizony úgy érezhették magukat, mint akik körül lassan szorul a hurok. A rokon népek után Júda is, Izrael saját testvére is sorra kerül, így aztán egyértelművé válik a hallgatóság számára, hogy Isten ítélete őket is utol fogja érni. Feltűnhetett számunkra az az ismétlődő mondat, amely az egyes ítélethirdetéseket megelőzte. Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg, és olvassuk sorban az adott nép nevét. Ez a kifejezés egy neves bibliamagyarázó szerint úgy is fordítható, hogy három, sőt még négy vétke miatt nem bocsátok meg nekik, vagyis a jelképes hetes számmal találkozhatunk, ami arra utalhat, hogy Isten nem csupán 3 vagy négy bűn miatt hirdet ítéletet, hanem azért, mert a bűnök száma elérte a teljességet, vagyis betelt a pohár, túl sokat vétkeztek ezek a népek. A környező népek esetében csak az utolsó bűnt említi meg Ámósz, amellyel úgymond végleg betelt a pohár, Izrael esetében azonban a második fejezetben konkrétan hét bűnt sorol fel.
Ráadásul egy érdekes különbség is felfedezhető a népek és Izrael bűnei között. A környező nemzetek bűnei mind-mind olyanok, amelyekkel az emberiesség ellen vétettek. Isten Nóé idejében szövetséget kötött az emberiséggel, megfogadta, hogy nem fogja többé elpusztítani az embereket, ha tartózkodnak a vérontástól, vigyáznak egymásra, és tisztelni, védeni fogják az emberi életet. Hát ezzel mentek szembe a népek, amikor barbár módon hódítottak, gyűlölték egymást, háborúztak, halottakat gyaláztak és kegyetlenül megbüntették az általuk meghódított nemzetek tagjait. Ez volt a bűne a népeknek, nem tartották meg az emberi élet tiszteletét, ezért jár az ítélethirdetés, és ezért nem fog Isten megbocsátani nekik. Mert bár nem voltak Isten választott népei, mégis szívükben el volt ültetve az örök szövetség lényege, az emberiesség. Pál apostol ír erről a római levélben, amikor a pogány népekről beszél, akiknek saját vádló lelkiismeretük adja tudtukra, hogy mikor szegik meg Isten rendelkezéseit. Izrael népével azonban más a helyzet. Róluk mondja Ámószon keresztül Isten mai szakaszunkban: csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket. Vagyis amellett, hogy ők is megszegték azokat az emberiességi törvényeket, amelyeket az idegen népek sem tartottak meg, ráadásul ők emellett még Isten törvényeit is áthágták, pedig Ő kiválasztotta őket. A mózesi törvényekben érthetően és egyértelműen meg voltak fogalmazva a tiltott dolgok, de őket nem érdekelte Isten akarata, így figyelmen kívül hagyták ezeket. Csak hogy néhányat felsoroljunk ezek közül: szívtelenül eladták rabszolgának a szegényeket, kizsákmányolták a nincsteleneket, erkölcstelen dolgokat műveltek, zálogokat szedtek, bálványokat imádtak, megfélemlítették és megfenyegették a prófétákat és hasonlók.
De amit többször is hangsúlyoz mai szakaszunk, a legnagyobb bűnük az volt, hogy mindezt Isten választott népeként tették. Isten kihozta őket Egyiptomból, velük volt a pusztai vándorlásban, bevitte őket az ígéret földjére, lelki vezetőket, prófétákat és nazírokat küldött nekik, hogy követhessék az Ő akaratát, és mindezek ellenére hátat fordítottak neki. Érthető, hogy betelt a pohár, Isten megelégelte bűneiket, és kilátásba helyezte számukra az ítéletet. És mivel nem tértek meg útjukról, nem sokára be is teljesedett Ámósz jövendölése. A következő 13 év során 5 király követte egymást a trónon, közülük négyen merénylet áldozatai lettek. Harminc évvel a próféta ítélethirdetését követően pedig teljesen szétesik az északi országrész, az asszírok meghódítják a területet.
Kedves Testvérek. Felvázoltuk a történetet, ismerjük az ítélethirdetések hátterét, láthatjuk, hogy valóban be is teljesedett Isten szava, a kérdés csak az, hogy mit üzen mindezen keresztül ma, nekünk a Mindenható Isten? Végezetül ezt foglaljuk össze röviden három pontban.
1. Isten először is azt szeretné a szívünkre helyezni, hogy vegyük észre, ma is hasonló a helyzet. Az emberiség már csak ilyen, azóta is bűnben jár, Isten akaratát mellőzve. Ha megnézünk egy-egy híradót, láthatjuk hogy a világ ma is az embertelenségről szól. Azok a népek, akik nem ismerik Istent, azok, akik hitetlenül, csak valamilyen földi bálványnak szolgálva tengetik az életüket, napról napra megsértik a lelkiismeretbe vésett törvényeket. Nem védik az életet, sőt kihasználják az elesetteket, meggazdagodnak a másik kárán, a vagyon, a siker érdekében tönkretesznek mindenkit, akit csak tudnak. Paráznaság, erkölcsi mélységek, tragikus gyilkosságok, háborúk, bálványok tömkelege, mindez jelen van környezetünkben. Nem is kell annyira messzire menni. Az emberiség ma is megérdemli az ítéletet, mert nagyon sokan csupán az emberségességre sem képesek.
2. Ha ezt felismertük, azt is megérthetjük, hogy egy idő után Istennél is betelik a pohár. Urunk kegyelmes, szerető Isten, de ugyanakkor igazságos is, gyűlöli a bűn minden fajtáját, és igazsága azt követeli, hogy a bűnnek következménye legyen, mégpedig büntetés, és végrehajtott ítélet. Sajnos nagyon sokan élnek abban a tévhitben, hogy Isten úgyis megkegyelmez nekik, mindegy, hogy hogyan élnek. Rengetegen gondolják azt, hogy bűnbánat, megalázkodás vagy Istennek tetsző élet nélkül a mennyországba juthatnak majd. Pedig erről szó nincs. Hiába mondod azt, hogy én megelégszem a magam vallásosságával, hiszek én az Istenben a magam módján, otthon is lehet hinni; ha nincs bűnbánat, ha nincs megtérés, ha nincs néven nevezve a bűn és megbánva a vétek, akkor jön az ítélet. Betelik a pohár. Ne nézzük már Istent madárnak, hogy csúnyábban ne fogalmazzak az igehirdetésben, Ő senkit nem fog beengedni az országába, aki nem tette le előtte a bűneit. Ezt csak mi gondoljuk, vagy reméljük, hogy nem kell itt semmi változás, megmaradhatunk a bűnben, kicsiben is nagyban is, hát úgyis nagy az Ő kegyelme. Hát valóban nagy a kegyelme, de hiába nagy, ha nincs megtérés, nincs bűnbánat, vagy nem jelentkezik a bűnbánat következménye az életünkben. Izrael népének tagjai is azt gondolták, hogy élhetik a maguk életét, elnyomhatják a nincsteleneket, mehetnek a templomba az ünnepkor, és ezzel minden rendben lesz. Dehogy lesz rendben. Jött az ítélet, pusztulás, fogság. Mert egy ponton Istennél is betelik a pohár.
3. De mielőtt betelne a pohár, mindig felhangzik a figyelmeztetés. Ez a harmadik üzenetünk. Isten figyelmeztette Ádámot és Évát, hogy arról az egy fáról ne egyenek, mert ha esznek, meg kell halniuk. Nóé idejében az emberek hallották Nóétól, hogy jön az özönvíz, még van lehetőség a megtérésre. Jónás hirdette Ninivében, hogy 40 nap múlva el fognak pusztulni. Ámósz kihirdeti az ítéletet, de a lehetőség itt is meg volt az Istenhez való fordulásra. És bennünket is, ma is figyelmeztet az Isten. Azért jött el Fiában, az Úr Jézusban, hogy elmondja nekünk, hogyan menekülhetünk meg, és ha hozzá fordulunk, ha letesszük bűneinket az ő lábai elé, akkor nem kell félnünk az ítélettől. Mert Ő be tud vinni bennünket országába. Azt is mondhatnánk, hogy az Isten országába csak protekcióval lehet bemenni. Csak úgy, ha maga az Úr Jézus áll mellénk, és azt mondja, igen, őt ismerem, ő az én megváltott gyermekem, őt megtisztítottam, neki nem kell a megérdemelt ítéletre mennie. Helyette én már elmentem oda a kereszten.
Testvérek, hagyjuk hát el az önálltatást, álljunk le bűneink szaporításával, mert Istennél is betelik a pohár. Valljuk meg hibáinkat, vétkeinket, hogy megtisztíthasson, és hallgassunk a figyelmeztető szóra, mert lehet, hogy utoljára hallottunk. Ámen.