dec
Textus: 2 Mózes 32, 1-6
2015.12.21.
Kedves Testvérek. A tegnap délelőtti istentiszteleten arról volt szó, hogy hogyan is készülhetünk az előttünk álló ünnepre. Egy ószövetségi történetet vettünk alapul, amelyben Isten megszólította népét, és elmondta, hogy szeretné, ha nemcsak Mózes hallaná az ő szavát. A Mindenható Isten azt szerette volna, hogy népe minden tagja saját fülével hallja meg az Ő szavát, hogy ezzel is erősödjön hite, és Istenhez való hűsége. Még emlékezhetünk a három utasításra, amely által a népnek fel kellett készülnie a különleges alkalomra.
Az első üzenet arra irányította figyelmünket, hogy az Isten szavával való találkozásra fel kell készülni. Ez a felkészülés pedig nem azt jelenti, hogy különböző dolgainkból beesünk az alkalomra, hanem azt, hogy több napon át, folyamatosan készülünk, készítjük a szívünket, hogy az ünnepben megérinthessen Isten szava. A második üzenet arra figyelmeztetett, hogy mossuk ki felsőruháinkat, vagyis tegyük rendbe külső dolgainkat is. Figyeljünk oda a külső dolgokra is, különböztessük meg az ünnepet a hétköznapoktól, mert ezzel is emeljük az ünnep méltóságát, és ez által is jobban ráfókuszálhatunk a lényegre. A harmadik tennivalónk pedig az volt, hogy szabjunk határt azoknak a dolgainknak, amelyek bár ott vannak az ünneplésünkben, de valamilyen módon elterelik a figyelmünket és elveszik a lényeg súlyát. Engedjük, hogy az Isten szava legyen a középpontban, és minden más csak másodlagos legyen az ünnepi órákban.
Tegnapi történetünkből tehát láthattuk, hogyan érdemes készülni az előttünk álló ünnepre, most pedig, mai istentiszteletünkön, egy időben és térben is nagyon szorosan az előzőhöz kapcsolódó történetet veszünk elő, amelyben azt tudhatjuk meg, hogyan nem érdemes készülni Karácsonyra.Még mindig ott vagyunk a Sínai-hegy lábánál, ahol a tegnapi történet során letelepedett a nép. Azóta már láthatta a nép, ahogy Isten felhő formájában leszállt a hegyre, és mennydörgésben hallhatták hangját is, sőt még a 10 parancsolatot, és jó néhány rendelkezést is elmondott Isten Mózesen keresztül az övéinek. Most azonban egy újabb mérföldkő következik Izrael életében, hiszen Isten nemcsak szóban, hanem írásban is szeretné átadni parancsolatait, ezért újra felhívja magához Mózest, hogy átvegye a kőtáblákat. Mózes tehát Józsué kíséretében útra kel, a népet pedig Áronra és Húrra bízza arra az időre, amíg ő a hegyen lesz.
Az idő pedig telik, a napok egymás után követik egymást, a nép pedig egyre türelmetlenebbé válik. Bár ünnepre készülnek, hiszen hamarosan az Isten által vésett kőtáblák érkeznek a táborba, mégis egy idő után egy váratlan kéréssel állnak Áron elé. “Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomba.” Áron pedig meglepő módon még csak nem is tiltakozik, hanem rögtön hozzálát a nép kérésének megvalósításához. Összeszedeti az ékszereket, vésővel mintát készít, és borjúszobrot önt. Nem gondol bele, hogy éppen most szólt hozzájuk az Isten, számukra is hallható módon, nem foglalkozik azzal, hogy testvére, akivel együtt hozták ki a népet Egyiptomból az Isten parancsolatai miatt van távol, hanem mintha elment volna az esze, bálványt készít a megzavarodott nép számára. Ráadásul, nemcsak hogy elkészíti a bálványt, még rendesen ünnepelteti azt, felkészíti a népet a következő napra, és kihirdeti: holnap az Úr ünnepe lesz. Mintha csak Istenről lenne szó, pedig arról a borjúról beszél, amelyet ő maga készített. És mit csinál a nép? Másnap korán fölkeltek, égőáldozatokat mutatnak be, aztán leült a nép enni és inni, majd pedig az egész együttlét mulatozásba torkollik. Ünnepre készültek, hiszen vártak a parancsolatokra, de mivel nem voltak elég türelmesek, nem tudtak várni Isten szavára, rendelkezéseire, így hozzá láttak ahhoz, hogy ők maguk készítsenek ünnepet és ünnepelni valót maguknak.
Azt gondolom testvérek, nagyon tanulságos ez a történet. Mi a lényege? Az, hogy bár lett volna ünnepelnivalója a népnek, igazából az Isten szavért, megérkező üzenetéért kellene hálát adni, de a nép, mivel erre nem tud várni, készít magának ünnepet, ünnepelni valót. És bár lehetséges, hogy lenézzük őket, hát hogy lehettek ennyire meggondolatlanok, de ha jobban megnézzük a mai ünnepi szokásokat, gyakorlatilag ugyanezt a folyamatot figyelhetjük meg az emberek szokásaiban. Adott egy ünnep, a Karácsony ünnepe, amikor az Úr Jézus testté lételére emlékezünk. Sokan tisztában vannak vele, hogy mit kellene ünnepelni, azonban mégis keresnek maguknak valamit, amit a lényeg helyett ünnepelhetnek. Így aztán ahelyett, hogy az Isten szeretetét ünnepelnénk, rendszeresen csinálunk magunknak valamit, amit ünnepelhetünk. Vagyis nem készülünk az ünnepre, hanem készítjük az ünnepet, és benne az ünnepelni valót. Akárcsak Izrael népe.
Ezzel kapcsolatban pedig két kísértés keríthet fogságába bennünket.
1. Az első kísértés, amelyet a mai társadalom és a mai világ mindnyájunk számára felkínál az az a tévhit, hogy az ünnep tőlünk függ. Nekünk kell elkészíteni, nekünk kell összerakni. És ha az ünnep előtti napokat nézzük, valóságos problémát okoz ez a gondolat.Át kell gondolni, mi is lesz az ünnepi menü, és el kell menni a boltba, a bevásárlóközpontba, ahol jó sok pénzért megvásárolhatom amit szeretnék. Én tervezek, én végzem el, én készítem az ünnepet. Aztán ugyanez a helyzet az ajándékokkal. Ki kell találni, hogy kinek mi lenne a megfelelő, rá kell jönni, hogy mi szükséges az ajándék elkészítéséhez, vagy hol lehet a legolcsóbban megszerezni azt a bizonyos dolgot. Én agyalok, én szerzem be, tehát én készítem a karácsonyt.Rendet kell rakni, ki kell takarítani, mert ha ez nincs meg, akkor nem lesz olyan az ünnep. Be kell szerezni a karácsonyfát, bele kell állítani a talpba, és ez esetben is tőlem függ minden. Így aztán mire eljutnánk oda, hogy rátaláljunk a lényegre, az ünnepben rejlő üzenetre, már ki is merültünk abban, hogy előkészítettük az ünnepet.
2. Az ünnep készítése mellett pedig a második kísértés az, amely a választott népet is magával rántotta, hogy nemcsak megfelelő ünnepi körülményeket, hanem ünnepelni valót is készítünk magunknak.Egyes nemzeteknél például karácsonykor van a Mikulás láz, és minden gyermek abban reménykedik, hogy a Télapótól jutalmat kap jó viselkedéséért. Őt ünneplik, pedig nem róla szól a Karácsony.Aztán vannak olyan családok, ahol a karácsony idéző jelesen a szeretet ünnepe. Ilyenkor mindenképpen össze kell jönnie a családnak, és bár vannak viták, vannak ellentétek, legalább a látszatát meg kell adni annak, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nyilván olyan is van, ahol valóban szeretetben vannak együtt, de azért még a legjobbakkal is előfordul ilyenkor, hogy valamin összekapnak. Persze az is elég gyakori, hogy minden az ajándék körül forog. A szülők megfeszülnek abban, hogy a gyermekek által elvárt ajándékokra előteremtsék a pénzt, a gyermekek pedig vérig sértődnek, ha nem azt kapják, ami már mindenki másnak van az osztályban. Ha pedig sor került az ajándék kibontására, a szülők, vagy az ajándékozók már el is vannak felejtve, hiszen onnantól kezdve az ajándék lesz az új élettársa az ajándékozottnak. Okos telefon, laptop, tablet, tv a saját szobában, távirányítású helikopter, vagy éppen szinte igaziként viselkedő játék baba, mind-mind meghatározzák az ünnep további részét.Aztán vannak, akik az aktív pihenésre szavaznak, és úgy gondolják, hogy ha már itt az alkalom, ha már ünnep van, kapcsolódjunk ki egy kicsit, hagyjunk hátra mindent, és foglalkozzunk magunkkal. Persze pihenés közben is lehet csendességet tartani, nem arról van szó, de nem biztos, hogy a szállodákban és a wellness központokban eszébe jut az embernek a karácsonyi történet.És persze azokat se hagyjuk ki, akik számára az ünnep egyenlő a semmittevéssel, a lustálkodással. Nem kell munkába menni, így aztán naphosszat ülnek a tv előtt, vagy éppen alvással töltik az ünnep napjait, mert hát mi mást is lehet csinálni Karácsonykor, legalább ilyenkor használjuk ki erre a ránk szakadó időt.
Kedves testvérek. Mindez azért kerül elő, azért készítünk magunknak ilyen karácsonyi ünnepelni valókat, mert nem éreztük meg, mi az igazi lényeg. Mert aki érzi, hogy a karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem az Isten szeretetének az ünnepe, az a saját ünneplését is másként éli át. Persze szükség van kellékekre, meg egyik felsorolt dolog sem feltétlenül elvetendő önmagában, de ha a lényeg kimarad, akkor ezekkel hiába próbáljuk meg betölteni a keletkező űrt. Pedig mennyivel több az ünnep, ha ott van benne az Isten szeretete. Ha megköszönjük, hogy értünk lett emberré, ha hálát adunk azért, mert vállalta a földi lét korlátait, a szenvedést és a kereszthalált, és befogadjuk őt a szívünkbe, akkor nem akarunk majd beleszakadni az ünnepi előkészületekbe, és nem akarunk majd mást ünnepelni, csakis őt.
Figyeljünk hát oda az előttünk álló néhány napban az ünnepi készülődésünkre mai történetünk üzeneteire emlékezve. Ne gondoljuk azt, hogy mi készítjük az ünnepet, hogy minden attól függ, mi milyen ügyesek vagyunk, és ne keressünk semmit, ami pótolni próbálja a megszületett Megváltót, mert azt a bizonyos szívünkben lévő Isten alakú űrt csakis ő tudja betölteni. Ő töltse meg szívünket, ünneplésünket valódi tartalommal, és rá való figyeléssel. Ámen.