feb
Kedves Testvérek. Mai történetünk azzal kezdődik, hogy Jézus Kapernaumba érkezik, és Péterék házában tanítani kezdi az oda érkező sokaságot. Voltak ott tanítványok, farizeusok, írástudók, voltak Jézust követő asszonyok, de bizonyára olyanok is, akik még csak most találkoztak először a Mesterrel. Ilyen volt az a béna férfi is, akiről a felolvasott szakasz beszél.Idáig valószínűleg nem volt kapcsolata Jézussal. Nem ismerte őt. Soha nem hallotta a tanításait, nem állt sorba, hogy Jézus meggyógyítsa őt, és nem kereste a vele való közösséget. Ennek pedig leginkább tehetetlensége volt az oka. Ágyhoz volt kötve, és így nagyon leszűkültek a lehetőségei. Képtelen volt arra, hogy elinduljon, hogy bárhová is elmenjen, de még saját otthonában, saját magáról sem tudott gondoskodni, mert rá volt utalva azokra, akik szerették.
Ha gondolatban felülemelkedünk a történet szereplőin, azt láthatjuk, hogy a bűneset óta minden ember hasonló helyzetben van. Életünk nagyon sokszor árulkodik arról, hogy lelki értelemben mennyire tehetetlenek vagyunk. A bűn terhe megbénítja az életünket, és megakadályoz abban, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel, vagy bármi jót is tegyünk. A hétköznapi életben előfordul például, hogy képtelenek vagyunk az őszinte szeretetre. Ott élünk egymás mellett, egy házban, talán egy házasságban, vagy egy családhoz tartozva, és folyton csak a másik hiányosságait emlegetjük. Min kellene neki változtatnia, mi az, amit Ő rosszul csinál. Vajon mikor hagyta el egy dicséret, egy bátorítás, egy kedves szó a szánkat? Mikor öleltük meg a másikat? A házastársat, a szülőt, a gyermeket, vagy a testvért. Vagy mikor kértünk legutóbb bocsánatot? Mikor bocsátottunk meg a másiknak?
De nemcsak szűk környezetünkben, hanem nagyobb közösségek tagjaként is ilyen tehetetlennek érezhetjük magunkat. Fejlődik az ipar, a technika, a tudomány újabb és újabb vívmányokkal áll elő, de továbbra sem tudunk mit kezdeni a világ nagy problémáival, például az éhezéssel. Az egyik dúsgazdag, pazarol, pocsékol, a másik számára a tiszta víz is elérhetetlen álom.
De még csak nem is kell ilyen messzire mennünk. Sokszor mondjuk és halljuk, hogy milyen nagy szegénység van, nincs munka, nincs pénz, de azért a legtöbb gyereknek okos telefonja van, az uzsonnára való szendvics pedig a kukában végzi. Internetre, tvre, kozmetikusra, szerencsejátékra, cigarettára meg alkoholra van pénz, de a számlák befizetésénél panaszkodunk, hogy milyen nehéz a sorsunk. És persze ha magunkra sincs pénz, a másikra sem tudunk áldozni.Vagy beszélhetnénk a háborúkról is. A fegyveripar fejlődik, de az, hogy nemzetek vezetői leüljenek egy asztalhoz, és embertársakként megbékéljenek egymással, az képtelenség. Testvérek. Nagy a tehetetlenség. Csak fekszünk, tehetetlenségünkhöz kötve, és képtelenek vagyunk arra, hogy Jézushoz menjünk.
A történetünkben szereplő béna férfit 4 barátja mozdította ki ebből a tehetetlenségből. Bár betegségén nem tudtak segíteni, és a korábbi gyógyulási próbálkozások is mind kudarcba fulladhattak, tehetetlenségükben mégis megoldásra találtak. Minden bizonnyal hallották, hogy Jézusnak van hatalma a betegség felett, és mivel szerették barátjukat, megpróbálták odavinni hozzá. Ehhez azonban le kellett győzniük egy akadályt. Péter házában ugyanis nagy volt a tömeg, és az emberek nem nyitottak utat a fekvő betegnek. A 4 barát azonban nem fordult vissza, nem adták fel tervüket, hanem megbontva a tetőt, kötélen eresztették le beteg társukat Jézus elé.
A Jézussal való találkozás azonban váratlan fordulatot eredményez. Jézus ránézett a béna emberre, talán felpillantott a 4 áldozatkész barátra is, majd pedig ezt mondta: Bízzál fiam, megbocsátattak bűneid. Hát erre senki sem számított. A farizeusok rögtön lázadnak is magukban, hát mit képzel ez a Jézus, hogy bűnöket akar megbocsátani. De azt hiszem, a négy barát is mást várt. Hiszen ők nem azért küzdöttek, nem azért bontották meg a tetőt, és nem azért hozták el idáig barátjukat, hogy most úgymond “csak” bűnbocsánatot nyerjen, hanem hogy meggyógyuljon. De vajon miért is beszél Jézus másról? Miért nem lát hozzá rögtön a béna meggyógyításához?
Hát azért, mert ő másképpen gondolkodik, mint mi. Jézus elsősorban nem a tüneteinket szeretné csillapítani, hanem minden gondunk gyökerét szeretné kiirtani. Mert gondoljunk csak bele. Hogy ment oda ez a béna ember Jézushoz? Bizonyára azzal a vággyal, hogy talpra tudjon állni. Eszébe sem jutott, hogy bűnbánatra volna szüksége. És nyilván a barátai is a fizikai gyógyulás miatt vitték oda, nem pedig a bűnei miatt.
Nekünk is gyakori kísértésünk az, hogy úgy megyünk oda Jézus elé, ahogyan Cseri Kálmán bácsi megfogalmazta: “Uram, nekem nem bűneim vannak, hanem gondjaim.” Nekem nem arra van szükségem, hogy a bűneimet megbocsásd, hanem arra, hogy a terheimen könnyíts. De Jézus másként látja a helyzetet. Azért kezdi a bűn megbocsátásával, hogy ezzel is megmutassa, ez a lényeg. Ha a bűn meg van bocsátva, ha helyreáll az Istennel való kapcsolat, akkor másként fogja megélni az ember a terhek hordozását is. Mert ha valakinek meg vannak bocsátva a bűnei, akkor a földi terheket is könnyebben hordozza. Az ilyen ember rá tudja magát bízni az Istenre, és még ha van is szenvedés és próba az életében, a lényeget már elnyerte, a bűnbocsánatot és az örök életet. Jézus korában is így működött ez.
Hiába töltött Jézus jó pár évet azzal, hogy tanított, gyógyított, mindenkihez nem tudott eljutni, sok beteg ember maradt még azon a vidéken is. De az evangélium, a róla szóló örömhír, az tovább terjedt. És mivel sokan megtudták, hogy Ő megjárta helyettünk a kárhozatot, és legyőzte a halált, így ebben a tudatban másként hordozták életük próbáit. Ott vannak például az apostolok. Sokat közülük üldöztek, megvertek, bebörtönöztek, mégis vállalták ezt az utat, mert hittel el tudták hordozni a nyomorúságokat. Tudták, hogy a lényeg, a bűnbánat és az örök élet meg van, minden más pedig el fog múlni egyszer. Pál apostol is erről ír, pont akkor, amikor börtönben van, mindenféle nyomorúság közepette, amikor így mondja: mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Bármi történjék is velem, biztonságban vagyok, mert élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.
Aki ezt megtapasztalta már, és átélte a bűnbocsánat csodálatos ajándékát, az másként tekint élete nyomorúságaira. Az elnyerte azt a békességet, amely tudja: elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Kedves Testvérek. A történetben szereplő béna férfi a bűnbocsánat mellé ráadásként gyógyulást is kapott. Persze ez nem mindig van így. Lehet, hogy fáj, lehet hogy szenvedünk, lehet, hogy próbákkal van kikövezve az utunk, de egy valami biztos. Ha átéltük a bűnbocsánatot, akkor mi is vallhatjuk a tüzes kemencébe vetett három férfival együtt: de ha nem tenné is, akkor is a mi Istenünk az Úr. Ha nem szabadítana meg a tűzből, ha nem mentene meg a betegségből, ha nem könnyítene földi terheinken, akkor is Ő az Úr.
Mi tehát a teendő? Nagyon egyszerű. Ha még nem kértük és nem kaptuk meg Urunktól a feloldozást, a bűnbocsánatot, akkor menjünk sürgősen hozzá a magunk érdekében, hogy nekünk is szólhasson a jézusi mondat: Fiam, megbocsáttattak a bűneid. Amikor pedig ezt már átéltük és megkaptuk, gondoljunk a körülöttünk élőkre is. Legyenek olyanok, akiket megfogunk a maguk tehetetlenségében, és odaviszünk hozzá. Mint a történetben szereplő négy barát. Mert a világ tele van ilyen lelkileg tehetetlen emberekkel. Talán ilyen az is, aki melletted él, akivel naponta együtt vagy a munkahelyen, vagy aki talán a legfontosabb számodra.
Légy te is segítő ember, mert lehet, hogy a körülötted lévő tehetetlen emberek maguktól talán sose fognak odatalálni az Úr Jézushoz. Hát vegyük a fáradságot, segítsük fel őket, egyedül, vagy többen, vállaljunk áldozatokat értük, akár még a tetőt is bontsuk meg ha kell, hogy ők is átélhessék az életmentő gyógyulást. Tegyük mindezt hálából, mert bennünket is felemelt az önmagát értünk adó Úr Jézus, és halálával és feltámadásával tehetetlenségünkből bűnbocsánatra, és vele való örök közösségre hívott meg bennünket. Ámen.
Felhasznált irodalom: Cseri Kálmán: Jézushoz vitték