Már
Textus: János 12,12-21
2016.03.23.
Kedves Testvérek. Mögöttünk van Virágvasárnap öröme, előttünk vannak nagycsütörtök estéjének megható és megrázó pillanatai, még vár ránk a nagypénteki szomorúság, de ezzel együtt is előre tekinthetünk a húsvéti örömhírre. Ahogy készülés közben átlapozgattam a nagy heti történeteket, néhány pillanatra elgondolkodtam azon, vajon miért nincs megörökítve egy kicsit részletesebben ez a néhány nap. Hallunk virágvasárnapról, aztán rögtön jön nagycsütörtök, nagypéntek, és húsvét vasárnap, de hogy a virágvasárnap és nagycsütörtök között konkrétan mi történet, az nincs előttünk. Csupán néhány történet, néhány jézusi példázat az, amely sejteni engedi az eseményeket. És mivel nem sok hagyomány kötődik ezekhez a köztes napokhoz, nem is nagyon foglalkozunk tartalmukkal, így az ünnep előtt. Pedig nagyon érdekes meglátni, hogy ki hogyan élte meg ezt a néhány napot. A mai napon János leírása alapján ezt az időszakot vegyük nagyító alá, és sorra véve a különböző embercsoportokat, engedjük, hogy Isten megmutassa nekünk, hogyan nem érdemes, és hogyan érdemes megélni a nagy hetet, amelynek csúcsa az Úr Jézus feltámadásának eseménye.
1A. Az első embercsoport, amelyről leírást találunk, az nem más, mint a sokaság. Az egyik ok, amiért összegyűlt ez a sokaság, az az ünnep, amelyre készül az embertömeg, a másik pedig az, hogy jeleket, csodákat láttak az Úr Jézustól. János apostol fel is jegyzi, hogy amikor Jézust virágvasárnap ünnepli a tömeg, azok az emberek voltak jelen, akik Lázár feltámasztásának is szemtanúi voltak. Vagyis az ünneplő tömeg tulajdonképpen nem is Jézust magasztalja, hanem azokat a csodákat, jeleket, amelyeket a szemük láttára tett. Sajnos ez a hozzáállás más bibliai történetekben is jellemző volt. Jézus tesz valami látványosat, és a tömeg máris rajong érte. Gondoljunk csak az 5000 ember megvendégelésére, ahol fizikailag is jól laktak az emberek, hát jó hogy maradni szeretnének, és úgy tapadnak Jézusra és a tanítványokra, hogy még pihenésre sem nagyon marad idő. Persze ha a várva várt csoda elmarad, akkor az emberek lelkesedése is csökken. Erről számol be egy másik történet, amikor Jézus saját hazájában tanít, és megbotránkoznak rajta, azt állítva, hogy ő nem más, mint az ács fia. Akkor fogalmazza meg Márk evangélista: “nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.”A virágvasárnapi sokaság tehát a csodát várta Jézustól. Talán azt, hogy saját betegségeiket meggyógyítja, talán azt, hogy Messiásként véget vet a rómaiak elnyomásának, egy a lényeg, nem Jézus kellett, hanem a jel, a csoda, amelyet Ő adhat számukra.
2A. Hasonló hozzáállást láthatunk a görög zarándokok viselkedésében is, akikről néhány szóban említést tesz az evangélium. Izrael szemszögéből nézve pogány emberekként érkeztek az ünnepre, azért hogy imádják az Istent, és azzal a kívánsággal mennek a tanítványokhoz, konkrétan Fülöphöz, hogy látni szeretnék Jézust. Ők is egyfajta szenzáció hajhászást képviseltek, hiszen hallhatták a híreket, megtudhatták, milyen csodákat és jeleket tett az Úr, és nem követni szerették volna, nem hallgatni, nem beszélgetni vele, csak úgy jól megnézni.
3A. A sokaság és a görög zarándokok mellett azonban Jézus tanítványai is ott vannak az események forgatagában. Számukra az elmúlt napok igen izgalmasan teltek. A Lázár feltámasztásáról szóló történet előzményéből kiderül, hogy ez alkalommal szinte meghalni jönnek Jeruzsálem környékére, mert azt hitték, ha Jézus újra erre a vidékre érkezik, akkor ellenségei megpróbálnak majd az életére, életükre törni. Félnek tehát, aggódnak Jézus miatt, és bizonyára maguk miatt is, de azért sodródnak az eseményekkel. Látják az ünneplő tömeget, talán furcsálják is, mert ilyen fogadtatásban nem sok helyen volt részük. Hallják a hozsannát, de igazából nem értik, hogy mi is történik. János meg is jegyzi, hogy a tanítványok csak Jézus megdicsőülése, vagyis kereszthalála után emlékeznek vissza erre az eseményre, és csak akkor értik meg, hogy egy régi prófécia beteljesülését élhették át.
4A. Negyedik embercsoportként a farizeusokat is meg kell említenünk. Virágvasárnap környékén két alkalommal is hallhatunk róluk. A virágvasárnap előtti napon nagy érdeklődést mutattak ezek a zsidók Jézus iránt, de nemcsak miatta jöttek, hanem látni szerették volna Lázárt is, akit nem sokkal korábban támasztott fel Jézus. Amikor meggyőződtek róla, hogy Lázár valóban él, és a szemtanúk beszámolója alapján azt is biztosra vehették, hogy korábban tényleg meghalt, elhatározták, hogy őt is, mint bizonyítékot el kell intézni. Nem maradhat életben egy olyan ember, aki egyszer már meghalt, és akit Jézus feltámasztott, hiszen ha ilyen csodát tett, és élő bizonyítékai is vannak, akkor egyre többen fognak átállni az Ő oldalára, akár a farizeusok közül is.El is határozzák, hogy Lázárt is, de Jézust is meg kell ölni, még az ünnep előtt, nehogy az ünnep alatt valamilyen zavargás üsse fel a fejét a Jeruzsálemben lévő zarándok tömegben. A farizeusok tehát olyan ünnepet akartak, amelyben nincs ott Jézus, és amelyben nincsenek olyan emberek, akik róla beszélnek, és az ő csodáiról tesznek bizonyságot. Minden próbálkozásuk ellenére azonban virágvasárnap ők maguk fogalmazzák meg a megváltoztathatatlan tényt: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi. És bár jó lenne azt mondani, hogy ez tényleg így volt, mi már tudhatjuk, hogy ez csak a látszat volt, hiszen akik virágvasárnap ünnepelték, néhány nap múlva keresztre juttatták. Mindenesetre a farizeusok gonosz szándéka, vagyis a Jézus mentes ünnep csak látszólag valósult meg, hiszen húsvét reggelén már egyértelmű volt, hogy Krisztus feltámadt, és legyőzte a halált. Kedves Testvérek! Négy példát láthattunk, amely arról árulkodik, hogy ki hogyan élte meg a nagyhét első néhány napját Jézus körül.
És most tegyük fel magunknak a kérdést, vajon mi, akik itt vagyunk, miért vagyunk itt? Miért vagyunk itt az Úr Jézus közelében, és milyen lelkülettel éljük meg ezeket a napokat?
1B. Lehet, hogy azért vagyunk itt, mert mi is, ahogy a virágvasárnapi sokaság tagjai, láttunk valamilyen csodát. Jellemző szokott lenni, hogy ha az ember átél egy gyógyulást, vagy valamilyen áldást kap Istentől, akkor úgymond hálából egy ideig keresi a vele való kapcsolatot. Ez rendjén is van, csak figyeljünk oda arra, hogy ne a csodához kötődjünk, hanem inkább a csodatevő Istenhez. A sokaság jó része azért ment Jézushoz, mert látta Lázár feltámasztását. Ez a csoda azonban mégis kevés volt ahhoz, hogy Jézust ne feszítsék keresztre. Hiába a csoda, ha nem jut el a lényeg az emberekhez, ha nem ismerik fel, hogy Jézusban nem egy gyógyító, nem egy hadvezér, hanem a világ Megváltója érkezett meg. Ne érjük be a csodákkal, jelekkel, hanem ezekben a napokban különösen is törekedjünk az Úr Jézussal való személyes kapcsolatra, imádságban, igeolvasásban, csendességben.
2B. A második intő példát a görög zarándokok hozzáállásában ismerhetjük fel. Ők azért jöttek, hogy lássák Jézust. Testvérek, komolyan kell vennünk, hogy az Úr Jézus nem egy látványosság. Nem egy múzeumi kiállítási tárgy, amihez csak úgy odamegy az ember, megnézi, aztán meg tovább megy. Vagy ha kissé nyersen szeretnék fogalmazni, azt is mondhatnám, Ő nem egy állatkerti látványosság, akihez úgy el-el megy az ember a nagyünnepekkor. Azért mondom ezt, mert nagyon sokan így kezelik. Karácsonykor, meg Húsvétkor eljönnek a templomba, kifizetik úgymond a belépőt, tesznek a perselybe, megnézik, á, tényleg itt van az Isten, itt van az Úr Jézus, hallottuk az Igét, az üzenetet, megetettük, hiszen látott minket, megtettük a magunk dolgát, és most megint el lesz egy darabig nélkülünk. Ismét csak ott lyukadunk ki, hogy Jézussal személyes kapcsolatra van szükség. Állandó, stabil, folyamatos összeköttetésre. Milyen érdekes, hogy ha elmegy a térerő, és nem tudunk telefonálni, rögtön keressük az új helyet, hogy legyen állandó, erős jel, kapcsolat, de ha az Istennel való kapcsolatunk jelerőssége meggyengül, azt nem biztos, hogy rögtön ki szeretnénk javítani. Vagy ha a valaki épp internetezni szeretne, és elmegy a jel, rögtön kihúzza a kábelt, majd visszadugja, esetleg hívja az ügyfélszolgálatot, hogy vajon mi lehet a probléma, mert szükségét érzi az állandó kapcsolatnak. De jó lenne, ha mi se csak úgy rá szeretnénk pillantani az ünnepben az Istenre, hanem folyamatos kapcsolatban lennénk vele.
3B. De vigyáznunk kell a harmadik csoport esetével is. A tanítványok nem értenek semmit. Csak úgy sodródnak az árral. Ott vannak Jézus közelében, de még sincsenek ott, mert nem látják az összefüggéseket, nem figyelnek oda, és nem jegyzik meg a létfontosságú figyelmeztetéseket. Talán ez az egyik legszomorúbb helyzet. Amikor a tanítványok sodródnak az árral. Előfordulhat, hogy mi is így töltjük az ünnepet, a nagy heti eseményeket. Tanítványok vagyunk, mert itt vagyunk, mert Jézus közelében vagyunk, de közben mégsem vagyunk itt teljesen. Valami eltereli a figyelmünket. Nem gondolkodunk, nem alkalmazzuk magunkra az üzeneteket, meghallgatjuk, mert meg szoktuk hallgatni, el szoktunk jönni, de megelégszünk azzal, hogy csak úgy eltelik felettünk az ünnep. Ne akarjunk tanítványként kimaradni az eseményekből, az áldott üzenetekből, mert akkor az egész ünnepünk csak egy látszat, egy kirakat ünnep lesz, aminek semmi értelme, és semmi haszna nincs az életünkre nézve.
4B. És végül, a farizeusok viselkedését is érdemes elkerülnünk. Azt mondtuk, hogy ők arra törekedtek, hogy ne legyen ott Jézus az ünnepben. Talán ez a legjellemzőbb hozzáállás a mai világban. Úgy ünnepelni, hogy nincs ott benne az Isten. Ott van a sütés főzés, önmagunk és egymás teletömése, ott van a vendégség, ott van a család, esetleg a locsolkodás, ott van a wellnessz hétvége, egy valami hiányzik csak, az ünnepelt. Az az Úr Jézus, aki meghalt értünk és helyettünk a kereszten, majd pedig harmadnap feltámadt, hogy minket is a vele való örök életre hívhasson. Ne hagyjuk ki a lényeget. Ne menjünk el mellette az ünnepi órákban, hanem engedjük, hogy megérintsen bennünket, és személyessé tegye megváltó művét.
Kedves Testvérek. Holnap nagycsütörtök, aztán nagypéntek, majd a csend után jön a vasárnapi örömhír. Urunk ma azt üzeni nekünk, hogy éljük meg az előttünk álló napokat. Legyünk ott mellette, és engedjük, hogy Ő mellettünk legyen. Ne csak a csodáért jöjjünk, ne csak látni akarjuk, ne csak sodródjunk, és ne akarjuk őt kirekeszteni, hanem éljük meg a vele való közösséget. Ha így teszünk, akkor igazi, áldott Húsvétunk lehet, melyben először, vagy már sokadszorra megérezhetjük azt a szeretetet, amelyet az Úr Jézus a kereszttel már bizonyított nekünk. Ámen.