ápr
Fenevad, hétszarvú vadállat, háború a mennyben, megbélyegzett emberek. Ha valaki figyelmesen elolvasta a tegnapi és a mai újszövetségi szakaszokat, úgy érezhette magát, mintha egy modern fantasy regény, vagy egy horror film előzetesét látta volna. Sok szép történetet olvastunk már a Bibliából, de a Jelenések könyvének ez a két része, a bűneset mellett talán az egyik legsötétebb szakasz a Szentírásban. Ijesztő mindaz, amiről szó van, de talán még ijesztőbb az, hogy nem is értjük igazán, miről beszél az Ige. Miről szólnak ezek a háborúk? Kik ezek a fenevadak? Mikor fog mindez megtörténni?
Kedves Testvérek. Mai istentiszteletünkön ássuk bele magunkat a jelenések könyvének 12-13. fejezetébe, és vizsgáljuk meg, mi lehet az említett két rész üzenete.Az mindenki számára egyértelmű, hogy a leírásban egy háborúról, harcról van szó. Az azonban, hogy kik háborúznak egymással, már sokkal nehezebb kérdés. Két félről kapunk beszámolót, őket ismerjük meg most közelebbről.
A 12. fejezet elején egy napba öltözött asszonyról van szó, aki várandós volt, aztán pedig fiúgyermeket szült. Hogy ki is lehet ez az asszony, az mai szakaszunkból derülhet ki, hiszen a 17. vers így írja: Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsolatait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele. Vagyis azok ennek az asszonynak az utódai, akiknél megvan a Jézusról szóló bizonyságtétel. Akik hisznek Jézus Krisztusban, akik vállalták őt annak idején, a keresztyénüldözésekkor, és akik vállalják őt azóta is. Tehát mindazok, akik hozzá tartoznak, vagyis a mindenkori egyház tagjai. Az asszony tehát a lelki Izraelt, a Krisztusban hívők közösségét, az egyházat jelképezi. A következőkben három jellemzőjéről beszéljünk.
Az első fontos dolog, amit megtudhatunk az asszonyról, vagyis az egyházról az nem más, mint hogy a pusztában él. Nem az édenkertben, nem egy gondoktól és bajoktól mentes vidéken, hanem a pusztában. Onnantól fogva, hogy kikerültünk az édenkertből, ez a sorsunk. Bár az Istennel való kapcsolatunk helyre állhat, és tartozhatunk hozzá, de még így is a pusztában kell élnünk. Bár így tavasszal csodálatos és lenyűgöző tud lenni a természet, a virágzó fákkal, a madárcsiripeléssel és a kellemes idővel, higgyük el, az Édenkerthez képest ez még mindig csak puszta. El sem tudjuk képzelni, mennyivel másabb volt az ottani lét. És nem csak arról van szó, hogy a körülmények milyenek lehettek, hanem maga az ottlét, az az állapot, amit az Isten konkrét és állandó jelenléte és közelsége adott, az tette igazán bőségessé és áldásossá az ottani életet. Sajnos pusztában élünk. Lelki értelemben mindenképpen. Az emberek egyre inkább eltávolodnak Istentől, és egymástól is, a hit már magánüggyé válik, és a felvilágosodott emberek már sokkal inkább magukban hisznek, mintsem az Őket megformáló Istenben. A gyülekezetek sokfelé fogynak, elöregszenek, és marad a puszta, marad az Istenmentes életvitel.
De mielőtt elkezdenénk aggódni, hogy akkor mi is lesz velünk, és mi is lesz az egyházzal, figyeljünk a napba öltözött asszony második tulajdonságára. Mert bár a pusztában van, mégis el van rejtve, egy Istentől elkészített helyen. Vagyis biztonságban van. Isten gondoskodik róla. Kedves Testvérek. Ez Isten kegyelme. Ő odafigyel a hozzá tartozókra. Még akkor is, amikor egyszer-egyszer fellázadunk ellene. Amikor Isten az első emberpárt kiűzte az Édenkertből, bőrruhát készített nekik, és továbbra is odafigyelt rájuk. Sőt, még meg is áldotta őket gyermekekkel. Isten elkészíti a helyünket és gondoskodik rólunk.
Engedjék meg a testvérek, hogy két személyes élményemet is megosszam ezzel kapcsolatban. Az egyiket gyakran szoktam emlegetni, talán sokaknak mondtam már itt a gyülekezetben is. Teológus koromban, és a ramocsaházi években is megkérdezték időnként, hogy milyen gyülekezetben képzelem el későbbi jövőmet, hol szeretnék szolgálni. Én meg úgy voltam vele, hogy bár mindig városban éltem, az annyira nem vonzott, ugyanakkor – gondoltam – ha én dönthetnék, egy nagyon kicsi településre sem mennék szívesen. Isten humora az, hogy nem nagy városba, de nem is kis településre, hanem egyenesen nagyfaluba vezetett.
A másik élményem pedig egy Ige volt, amit azokban a hetekben olvastam, amikor felmerült a lehetősége annak, hogy ide jöhessünk. A Bírák könyvének 18. részében olvastam a következőt: “Ne halogassátok az indulást, menjetek és vegyétek birtokba azt a földet! Ha odaértek, egy olyan néphez értek, amely biztonságban él, és tágas az a föld mindenfelé. Bizony a kezetekbe adta azt Isten! Olyan hely az, ahol nem hiányzik a világon semmi.” Azt hiszem, valami ilyesmit jelenthet az a puszta, amit számunkra elkészít az Isten. Mert bár semmi, ami itt a földön van nem tökéletes, beázhat a ház, jöhet a belvíz, vagy éppen a szárazság, de Isten mégis odafigyel ránk, és gondoskodik rólunk. És ha az Édenhez képest pusztában élünk is, Ő akkor is elkészíti a helyünket.
A pusztai lét és az Isten által elkészített helye után a harmadik dolog, amit megtudhatunk a napba öltözött asszonyról az szorosan összefügg az előzővel. Isten elkészíti a helyünket, de nemcsak elkészíti, hanem velünk is jön, táplálja az Ő egyházát, népét egészen addig, el nem jön az utolsó ítélet napja. Az egyház, a Krisztusban hívők közössége számára el van készítve a táplálék. Ilyen táplálék az Ige, a Biblia, amelyből naponta átvehetjük Isten üzenetét. Ilyen táplálék a közösség, az istentisztelet, amelyen reménység szerint feltöltődünk, magunkkal viszünk valamit, de ilyen táplálék mindaz a sok áldás, amely sokszor olyan természetes számunkra, de amely egyébként egyáltalán nem természetes. A pusztában él tehát az egyház, Isten által elkészített, elrejtett helyen, és táplálva, hogy túlélje azt az időt, ami még hátra van Krisztus visszajöveteléig.
De ha az asszony az egyház, akkor kit jelképez az ellenség, a jelenések könyvében lévő sárkány? Néhány mondatban még róla is beszéljünk.A 9. versben így olvastuk: “És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget.” A Szentírás ebben a szakaszban a Sátán összes nevét felsorolja. Úgy ír róla, mint aki egy angyal volt, de fellázadt Isten ellen néhány társával. Mivel Isten jóval hatalmasabb nála, így kizárta őt a mennyből, és csak a földi világban maradt hatalma. Az a célja, hogy az embereket szembeállítsa Istennel, és egymással. Mindig a szakítás, a szétdobálás, a rombolás az, amit el szeretne érni. Ezt jelenti a neve is, ami görögül így hangzik: diabolosz. Igénk alapján róla is mondjuk el, mit tudhatunk.
Az első jellemzője az, hogy üldözi a napba öltözött asszonyt, vagyis a mindenkori egyházat. A Sátán munkája az, hogy az egyház úgy áll, ahogy. A Sátán munkája az, hogyha az Egyház például nem figyel az Isten szavára, a Szentírásra. De azt is ő intézi, hogy a különböző felekezetek, mindig csak a különbségeket keressék egymásban. De még egy-egy konkrét gyülekezetet is Ő tud és akar feldúlni, nehogy békesség legyen, nehogy egység legyen, nehogy úgy tűnjön, hogy aki Krisztusban van, azon neki nincs hatalma. Mindenféle okot kitalál például annak érdekében, hogy rosszat gondoljunk egymásról. Egy gyülekezetbe járunk, egy Istenben hiszünk, de a gonosz bizony igen sikeres abban, hogy össze vesszünk egymással. Hogy legyenek közöttünk kisebb-nagyobb különbségek, ellentétek, ami aztán idővel oda vezetnek, hogy szétesik a közösség, szétesik a gyülekezet. Ha engedjük, hogy kívülről és belülről is üldözzön minket, akkor ne csodálkozzunk, ha eléri a célját.
De nemcsak üldöz, hanem még hatalma is van. Megdöbbentő arról olvasni, hogy az utolsó időkben a gonosz jeleket és csodákat tesz, amivel elhiteti, hogy Ő az Isten, ő áll mindenek felett. Átver minket. Hazudik, megtéveszt, és valahogy mindenképpen megpróbálja elérni azt, hogy ne bízzunk Istenben. Erről beszéltünk az elmúlt 2 vasárnapon. Miért van szenvedés? A gonosz azt mondja, hogy azért, mert Isten engedi, mert Ő tétlenül nézi. Pedig tudjuk, hogy mindezt a gonosz akarta így. Ő hazudott Ádámnak és Évának, és Ő intézte, hogy mindez így legyen. Azért tudta ezt megtenni, mert hatalma van, és mert sokszor mi inkább hiszünk neki, mint Istennek.
A harmadik fontos jellemzője pedig az, hogy mindig arra törekszik, hogy még csírájában elfojtsa a hitet. Azt olvastuk, hogy “a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.” Vagyis a gonosz készenlétben van. Amikor formálódik egy-egy új élet, ő már várja azt, hogy megtámadja. Vagyis amikor az egyházban, a gyülekezetekben valaki új életre jut, megtér, átadja az életét Istennek, akkor a gonosz már tátott szájjal várja, hogy elnyelje. Várja a sok kísértéssel, próbával, és igyekszik, hátha megtöri, hátha elragadhatja Isten közeléből.
Végezetül azonban még egy fontos dolgot meg kell említenünk, amely minden időben reménységet és vigaszt nyújthat számunkra. Mert bár a Sátán ma is támad, ma is hatalma van, és ma is rátör a mi lelki életünkre, és gyülekezetink egységére, egy valamit nem felejthetünk el, azt, hogy Ő már legyőzött ellenség. Isten már legyőzte a gonoszt, amikor kizárta őt a mennyei világból, és az Úr Jézusban a kígyó fejére taposott. Azzal, hogy Jézus ártatlanul meghalt a mi bűneinkért, és utána feltámadt a halálból, kihúzta a kígyó méregfogát, és amikor majd visszajön az Ő országával, véglegesen leszámol vele.
Jegyezzük hát meg, hogy bár pusztában élünk, mégis biztonságban vagyunk, mert Isten gondoskodik rólunk, és táplál bennünket. Hát Ő segítsen abban, hogy amikor személyes életünkben, a családban, vagy akár itt a gyülekezeti közösségben is támad a Sátán, tudjunk neki hátat fordítani, és a mi Megváltónk jelenlétében békességben, és biztonságban várjuk az Urunkhoz való megérkezést, és az Ő győzelmének örök ünneplését. Ámen.