máj
2 Péter 3,1-13
Kedves Testvérek! Mindnyájunk életében jelen van az emlékezés. Egy héttel ezelőtt szerte a világon, a magyar reformátusok arra emlékeztek, hogy 2009-ben a különböző egyházkerületek vezetői egy egység nyilatkozatot írtak alá, mely formálisan és valóságosan is kifejezi, hogy mi, magyar reformátusok együtt szeretnénk haladni az előttünk álló küzdelmes úton. De ha már a reformátusság emlékezéséről beszélünk, azt is tudhatjuk, hogy jövőre lesz 500 éves a reformáció, hiszen 1517-ben, fél évezreddel ezelőtt indult el az a folyamat, amelyben reformátor elődeink visszatértek a Bibliához, és a bibliai tanításokhoz. Persze nemcsak egyházi emlékezések, ünnepek vesznek körül bennünket, hiszen számos nemzeti ünnepünk is van. A jövő szombaton lesz például a Trianoni béke emléknapja, amely bár sötét foltja történelmünknek, mégis emlékezünk rá, és felidézzük a történteket. Az emlékezés, legyen az örömteli, vagy szomorú, körül vesz bennünket. Emlékezünk olyan alkalmakra, amelyek hálaadásra indítottak, emlékezünk a megpróbáló időszakokra is, de megemlékezünk születésnapokról, házassági évfordulókról, és elhunyt szeretteinkről is.
Kedves testvérek. Mai újszövetségi igeszakaszunk szintén az emlékezés fontosságát helyezi a szívünkre. Ez a fajta emlékezés azonban nem köthető egy-egy naphoz, vagy évfordulóhoz, hanem sokkal inkább egy folyamatos emlékezést jelent. Így írja Péter a harmadik rész elején: ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat. De hogy mire is szeretné emlékeztetni az apostol levelének címzettjeit, arra négy üzenetben fogalmazhatjuk meg a választ. A következőkben ezt a négy dolgot vegyük sorra. Mi az, amire nemcsak egyszer-egyszer, hanem folyamatosan, minden időben emlékeznünk kell?
1. Az első dolog, amire emlékeznünk kell, az nem más, mint az Isten akarata. Így mondja Péter: az emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai. Isten már a kezdet kezdetén elmondta, hogy mi az akarata, és ahogyan az emberiség történelme haladt, mindig újra és újra küldött embereket, akiken keresztül emlékeztette teremtményeit az Ő tervére. Ilyen tolmácsok voltak Izrael nagy vezéregyéniségei, mint Ábrahám, Mózes, vagy Józsué, aztán később jöttek a bírák, vagy a különböző próféták, egészen addig, amíg maga az Isten testté nem lett az Úr Jézusban, hogy még érthetőbbé tegye tervét. Mi már a Szentlélek által személyes kapcsolatban lehetünk az Úr Jézussal, sőt, a Bibliában az Ő írott kijelentését is a kezünkbe vehetjük. Megismerhető tehát az Isten akarata, és mivel megismerhető, így csak rajtunk áll vagy bukik a dolog, hogy emlékezünk-e az Ő szavaira, parancsolataira, és azok szerint élünk-e. Több alkalommal hallottam már, hogy valaki azzal büszkélkedett, hogy Ő már egyszer elolvasta a Bibliát, de nem talált benne semmi különlegeset. Az ilyen emberek teszik fel a kérdést, hogy minek azt annyit olvasni? Miért szükséges az, hogy napról napra kezünkbe vegyük az Igét, és olvassuk, először, vagy már sokadszorra? Hát éppen itt van mai első üzenetünk lényege: Isten akaratát nemcsak ismerni kell, hanem emlékezni is kell rá. Azért érdemes Bibliát olvasni, mert aki olvassa, annak eszébe jut az, hogy Isten mit is szeretne vele kezdeni. Aki Isten akaratát olvassa, az akarva-akaratlanul is szembesül azzal, hogy mit rontott el, és mit tehetne másként, hogy Istennek tetsző élete legyen.
Pontosan ez a helyzet a templomba járással is. Miért jövünk a templomba? Miért vagyunk itt, ha már sokan úgyis ismerik a legtöbb történetet? Hát azért, mert azzal, hogy itt vagyunk, és halljuk az Igét, emlékezünk. Azzal, hogy itt vagyunk, végül is megengedjük Istennek, hogy emlékeztessen bennünket a saját hiányosságainkra, bűneinkre, és rámutasson arra is, ha valamiben sikerült megvalósítanunk az Ő akaratát. Ha nem jönnénk a templomba, vagy ha otthon nem vennénk elő a Bibliánkat, valószínűleg könnyebben megfeledkeznénk Istenről és az Ő akaratáról. Lehet, hogy egyszer-kétszer még valaki figyelmeztetne bennünket, hogy nem jó úton járunk, esetleg egy darabig lelkiismeret furdalásunk lenne valami miatt, de ha tartósan emlékeztető nélkül maradunk, akkor hamar elfelejtjük Istent. Az első dolog tehát, amire emlékeznünk kell, az Isten szava, és az Ő akarata, melyet annak idején a prófétákon, és az apostolokon keresztül jelentett ki, számunkra pedig az Úr Jézusban, és az írott igében kínál fel.
2. De menjünk is tovább mai szakaszunkban, és nézzük meg, mire emlékezteti még az apostol levelének címzettjeit. Így folytatódik az ige: tudjátok meg, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete?Ezek szerint a második üzenet az, hogy ne felejtsük el: csúfolódók, gúnyolódók mindig is lesznek. Mindig is voltak olyan emberek, akik szembementek Isten akaratával, és akik megpróbálták megnehezíteni az Istenhez tartozók életét. Már Nóét is kinevették amiatt, mert komolyan vette Isten szavát. De így volt ez később is. Az egyiptomiak is kinevették Mózest, amikor odaállított a fáraó elé a kivonulás tényével, aztán meg ők maguk küldték el az izraelieket, amikor a 10. csapás következtében elvesztették elsőszülött gyermekeiket. Mert ha valaki Istenhez tartozik, azt a gonosz megpróbálja kikezdeni. Ha már senki sem gúnyol bennünket, és senki szemét sem szúrja az, hogy mi gyakoroljuk a hitünket, akkor lehet, hogy valami baj van. Lehet, hogy nem is látják rajtunk, hogy hiszünk. Nem véletlenül mondja Jézus rögtön a hegyi beszéd elején, a boldogmondásokban, hogy boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Ő is tudta, hogy aki hisz, azt gúnyolni és bántani fogják. Nem kell tehát meglepődnünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Emlékezzünk arra, hogy Urunk megmondta, hogy az övéit bántani fogják. Ne vegyük tehát sértésnek, ha valaki a templomba járás miatt, vagy valami Istennel kapcsolatos dolog miatt megszól minket, vagy kigúnyol, hanem viselkedjünk úgy, mint akikre ezért bőséges jutalom vár a mennyben. Örüljetek és ujjongjatok, folytatja Jézus az imént idézett igét, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.
3. Isten akarata és a gúnyolódók jelenléte mellett a harmadik tény, amire emlékeztet bennünket az apostol, az nem más, mint az Isten és az ember közötti óriási különbség. Isten más kategóriákban gondolkodik. “az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. Vagyis ami az ember számára Isten késése, az Isten számára várakozás. Nekünk, embereknek lehet, hogy úgy tűnik, Isten késik ígéreteivel, az Úr azonban nem késik, hanem vár, hátha még néhányan meghallják szavát, és átadják neki az életüket. Isten türelmesen vár, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt szeretné, hogy mindnyájan megtérjenek hozzá. Miközben pedig Isten ránk vár, mi sokszor azzal vádoljuk, hogy nem tarja be ígéreteit. Hányan vádolták már Istent amiatt, hogy késik? Hányan mondják, hogy ha Isten létezne, akkor nem nézné tétlenül mindazt, ami ebben a világban történik? Pedig Isten nem késik, hanem vár. Vár rád is és rám is, vár azokra a szeretteinkre, akik még nem az Övéi, vár azokra akik istentelenül, hitetlenül ott vannak körülöttünk, vár, mert akit csak lehet, meg szeretne menteni. Fontos tehát, hogy erre is emlékezzünk, ez is az eszünkben legyen, Isten másképp gondolkodik, mint mi, nem késik, hanem türelmesen vár ránk.
4. És végül, a negyedik dolog, amelyet nem szabad elfelejtenünk az az, hogy egyszer Isten türelmének is vége lesz. Így írja Péter: El fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta lévő alkotások is megégnek. De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, melyben igazság lakik. El fog jönni tehát az a nap, amelyen Isten ítéletet hirdet, és minden földi, múlandó dolgot véglegesen megsemmisít. Az övéi számára azonban az új ég és az új föld lesz elkészítve, ahol Ő fog uralkodni, és ahol a földi szenvedés és nyomorúság már nem lesz többé. Kedves testvérek. Emlékezzünk erre az ígéretre. Legyen előttünk az új és és az új föld ígérete, amikor gúnyolnak, amikor fáj valami, amikor a földi élet nyomorúságai szorongatnak bennünket. De ne csak a bajban, hanem az örömök, sikerek idején is emlékezzünk a földi dolgok mulandóságára. Ne essünk abba a csapdába, amelybe sokan beleesnek, hogy csak a pénz, csak a vagyon, csak a siker a cél az életükben. Lássunk túl a földi korlátokon, és jó sáfárként bánjunk a ránk bízott javakkal, hogy majd amikor meg kell állnunk Urunk előtt, még többet bízhasson ránk.
Négy üzenetben vigyük tehát magunkkal mindazt, amire az apostol ma bennünket is emlékeztet. Először is emlékezzünk Isten akaratára, vegyük kezünkbe a Szentírást, és adjunk lehetőséget Urunknak arra, hogy megszólíthasson minket. Másodszor ne keseredjünk el, ha gúnyolnak, kinéznek bennünket hitünk miatt, mert mindig is voltak, és mindig is lesznek rosszindulatú emberek. Harmadszor arról beszéltünk, hogy soha ne feledjük el az Isten és a köztünk lévő különbséget, mivel Ő más kategóriákban gondolkodik, mint mi, és ami nekünk talán késésnek tűnik, az nála igazából türelem, és kegyelem. Végül pedig emlékezzünk arra is, hogy Isten megígérte, minden földi dolog elmúlik, de helyette Isten új eget és új földet készít Fia által az övéinek.
Hát ne feledjük el ezt a négy dolgot, és ötödikként jusson eszünkbe mindaz, amit Isten értünk tett a kereszten, hiszen csakis az Úr Jézus az, akin keresztül mindezeket észben tudjuk tartani. Ő az, akiben Isten kijelentette akaratát, Őt is gúnyolták, bántották, sőt, még keresztre is feszítették értünk, Ő is tudta, hogy halála nem a véget, hanem a kezdetet jelentette számunkra, és Ő az, aki azóta is készíti számunkra a helyet, ott, maga mellett, az örökkévalóságban. Legyen ezért Övé a dicsőség örökkön örökké. Ámen.