nov
Hóseás 11. rész 1-9
Kedves Testvérek.
A konfirmációra készülőkkel minden évben megtanuljuk, hogy négy féle képen lehet bűnt elkövetni. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Az első három típust hamar beismerjük, de a negyedikről a mulasztásról sokszor megfeledkezünk. Vétkezünk, ha valami olyat gondolunk, amit nem kellene, bűnt követünk el szavainkkal, ha nem tartjuk féken azokat, tetteink is nagy károkat tudnak okozni, de hogy bármit is elmulasztanánk, az nem annyira tudatosul bennünk. Pedig nagyon sok mindent el lehet mulasztani életünk során. A leggyakrabban talán szeretetünk kimutatását mulasztjuk el. Nem tudjuk kimutatni azt a szeretetet, ami egyébként ott van bennünk.
Nehéz például kimutatni a szeretetünket gyermekeinknek, unokáinknak, amikor sok baj van velük. Ha nyűgösek, akkor indulatosak leszünk, ha rossz fát tesznek a tűzre, akkor csúnyán nézünk rájuk, de ha semmi gond nincs velük, akkor is találhatnak bennünket rossz passzban, mogorván, és így bizony sok kárt okozhatunk bennük. Elmulasztjuk azokat a szeretet-öleléseket, amelyek létfontosságúak számukra, és szépen lassan felépítünk köztük és magunk között egy falat, melyet később nagyon nehéz lesz lebontani. Mivel nem tudjuk, vagy nem merjük kimutatni a szeretetünket, nem is fogják azt érezni, és emiatt a mulasztásunk miatt gyengébb lesz a velük való kapcsolatunk.
De nemcsak gyermekeink felé, hanem házastársunk irányában is nagy problémát jelenthet a szeretet kimutatása, megélése. Addig nagyon jól megy, amíg meg kell nyerni a másikat, de amikor már eltűnik a rózsaszín köd, és a hétköznapok terhei mindkettőnkre rázuhannak, megkérgesedik a szerető szív, és egyre ritkábbá válnak a meghitt pillanatok. Amíg korábban kézen fogva mentünk az úton, most már egymás előtt rohanunk, amíg korábban minden találkozásnál öleléssel fogadtuk egymást, ma már talán hűvös köszönésekkel is beérjük.
Kedves Testvérek. A felolvasott ószövetségi szakaszunk arról beszél, hogy Isten nem úgy működik, mint mi. Az Ő érzései, az Ő szeretete az idő múlásával sem változik. Ő nem mulasztja el kimutatni a szeretetét. Éppen ezért a következő percekben vizsgáljuk meg felolvasott Igénket amely arról beszél, hogy Isten milyen csodálatos módon mutatja ki irántunk való szeretetét, és gondolkodjunk el azon, hogy mi hogyan válaszolunk erre.
1. Hóseás leírása alapján Isten először is abban mutatta meg szeretetét, hogy kiválasztott bennünket. Így olvastuk a 11. rész első verséből: „még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem.”
Ezek alapján Isten úgy választotta ki Izráel népét, hogy semmi olyat nem tettek, amiért megérdemelték volna Isten szeretetét. Az Úr már gyermekkorában megszerette Izráelt, ami azt jelenti, hogy a nép kiszolgáltatott, gyámoltalan helyzetben volt, mint egy kisbaba, nem tudott volna magáról gondoskodni, Isten azonban ránézett, és megszerette. Sőt, nemcsak hogy nem érdemelték meg szeretetét, hanem még haragja is teljesen jogos lett volna. Mert minél jobban hívta őket Isten, ők annál jobban távolodtak tőle.
Kedves Testvéreim. Isten bennünket is kiválasztott. Téged is és engem is kiszemelt magának. Látja az életünket, látja tehetetlenségünket, tudja, mennyire gyámoltalanok vagyunk önmagunkban, és mégis szeret, és örülne, ha hozzá tartoznánk. Már születésünk előtt kiválaszt minket, hiszen Ő tervezi meg a külsőnket, személyiségünk főbb vonásait, és már akkor is szeret, amikor mi még nem tudunk róla. Erről szól a gyermekkeresztség is. Isten már jelzi ígéretével, hogy szeretné magának ezeket a kisgyermekeket, rábízza őket a szülőkre, keresztszülőkre, és ha majd eljön az ideje, szeretné még szorosabbra fonni velük a kapcsolatát.
Sőt, a mi esetünkben is érvényes az, ami a választott nép helyzetében megvalósult, hogy Isten annak ellenére kiválaszt bennünket, hogy mi sokáig megpróbálunk harcolni vele, vagy teljesen kihagyjuk Őt az életünkből. Lehet, hogy egyáltalán nem foglalkozunk vele a hétköznapokban, Ő mégis szeret. Lehet, hogy nem olvasunk Bibliát, nem imádkozunk, Ő mégis szeretné, ha hozzá tartoznánk. Isten szeretetének első jele tehát az, hogy minden méltatlanságunk ellenére kiválaszt bennünket a vele való kapcsolatra.
2. De menjünk is tovább, és nézzük meg, mi a második módja Isten szeretetének. A második szeretet bizonyíték az nem más, mint hogy Isten megpróbál a helyes útra vezetni bennünket. Igénkben így olvastuk: „pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével, úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét, jóságosan enni adtam nekik.”
Akár hisszük, akár nem, Isten mindent megtesz azért, hogy Őt kövessük. Életünk során számos alkalommal találkozhatunk az ő próbálkozásaival. Amikor valakitől hallunk róla, amikor érezzük, hogy nem véletlenül történtek úgy a dolgok, ahogy, amikor örömökben, áldásokban van részünk, vagy amikor tanulságos próbákat kell átvészelnünk, Isten mindig ott van a háttérben, és valamit üzenni szeretne. Lehet, hogy szüleinken, nagyszüleinken keresztül, előfordulhat, hogy jó barátok, vagy ismerősök által, de folyamatosan próbál maga felé terelgetni bennünket. Ahogyan Igénkben Isten, mint egy édesapa, kézen fogva járni tanítja gyermekét, a népet, olyan gondoskodással, és aprólékos törődéssel figyeli minden lépésünket. Ha megbotlunk, elkap, ha elesünk, felsegít. Ahogyan a pusztai vándorlás során szinte lépésről lépésre vezette népét, úgy segít nekünk napról napra a helyes út megtalálásában, ha figyelünk rá.
Persze Izráel esetében is előfordult, hogy nem fogadták meg Isten tanácsát, és rossz útra léptek. Kételkedtek, amikor hinni kellett volna, jobbra mentek, amikor Isten balra mutatta az utat, bálványt csináltak, amikor a 10 parancsolatra kellett volna várni, de Isten mégis, minden botladozásuk között hűséges maradt hozzájuk, mert szerette őket. Hát bennünket is valahogy így vezet Isten, csak figyelnünk kell rá, és észre kell vennünk, mi lenne a helyes irány.
3. És végül pedig, Isten szeretetének a harmadik típusa abban ismerhető fel, hogy áldozatot is képes hozni értünk. Felolvasott igénkben arról van szó, hogy a nép Isten kiválasztó és vezető szeretete ellenére mégis elfordult tőle. Ebből logikusan következne az, hogy Isten a nép engedetlensége miatt bosszút állhatna, és jól megbüntethetné Izráelt. Ő azonban így szól: „Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember.” Isten megszánja népét. Nem bünteti meg őket. Hanem ehelyett úgy dönt, hogy megkegyelmez nekik. Semmilyen érthető magyarázat nincs erre azon kívül, hogy Isten ennyire szereti népét.
És nemcsak akkor szerette, hanem az óta is szereti. Szeret téged is, és engem is, nem azért, mert olyan jók volnánk, hanem csak azért, mert Ő Isten. Ő így működik. Ilyen az Ő hozzáállása. Annyira szeret, hogy még Egyszülött Fiát, az Úr Jézust is képes volt feláldozni értünk, hogy nekünk öröm életünk lehessen. A kérdés csak az, hogy mit válaszolunk erre a mérhetetlen szeretetre? Válaszolunk-e egyáltalán valamit?
Kedves Testvérek. Advent első vasárnapja van, mellyel egy várakozó időszak veszi kezdetét. Hétről hétre készülünk majd a Karácsonyra, amely az Úr Jézus első eljövetelére emlékeztet, de közben ne felejtsük el azt, hogy az ünnep akkor lesz valósággá az életünkben, ha hozzánk is, a mi szívünkbe is megérkezik ez a szerető Isten. Hát adjunk neki hálát azért, mert kiválaszt, vezet és keres bennünket, és kérjük Őt, hogy minden méltatlanságunk ellenére is jöjjön be a szívünkbe, és szeretetével hassa át az életünket, hogy mi is hozzá hasonlóan ki tudjuk mutatni a szeretetünket felé is, és a körülöttünk élők felé is. Ámen.