Júl
Textus: János 14,6
Kedves Testvérek! Isten kegyelméből a mai nappal véget érhet az idei év gyermektábora. Hálásak vagyunk Istennek, hogy voltak gyermekek, hálásak vagyunk neki, hogy voltak segítők, akik ideszánták az idejüket, energiájukat, szabadságukat, és jelenlétükkel lehetőséget teremtettek a gyermekhét megszervezésére. Azt gondolom, akik segítőként voltunk jelen megegyezünk abban, hogy a napok végére kellemesen elfáradtunk, hiszen egy ilyen táborban sok mindenre kell odafigyelni ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. Egyrészt nagy öröm, ha jönnek a gyermekek, másrészt óriási felelősség is hárul ránk, egy-egy ilyen alkalommal. Nemcsak azért, mert oda kell figyelni a gyermekekre, meg kell előzni a baleseteket, elő kell készíteni az étkezéseket, hanem azért is, mert a gyermekek lelki éhségét is fel kell tölteni valamivel.
Mert az ilyen gyermektáborok alkalmával ez a legnagyobb felelősségünk. Eltölthetnénk az időt játékokkal, még jól is éreznék magukat a gyermekek, de ha nem mondjuk el, amit el kell mondanunk, akkor hiába volt az egész. Akkor hiába játszottunk, hiába főztünk, hiába csináltunk csoportképeket 90-100 résztvevővel, ha nem mentettünk meg egy gyermeket sem, akkor tulajdonképpen nem sok értelme volt az egésznek. Minden ilyen tábor életmentés, mert a reggeli áhítatokon, a csoportbeszélgetéseken olyan dolgokról beszélgetünk, amelyek közelebb segíthetik a gyermekeket Istenhez.
A tábor előtt sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az idei téma. A reformáció 500. évfordulóján adta magát a reformáció üzenete, így olyan történeteket vettünk sorba, amelyekben a reformáció fő tanításai kerülhettek elő. Ezek a tanítások pedig legfőképpen egy kérdésben foglalhatóak össze, és erről beszéltünk egész héten: hogyan juthatunk a mennybe?
Kedves Testvérek. Ha feltenném a kérdést, hogy kinek mi a legfontosabb kérdés az életében, bizonyára sokféle válasz születne. Számos könyv, és filmalkotás készül ilyen témákban, amelyek felteszik életünk égető kérdéseit, és megpróbálnak választ kínálni azokra. Hogyan legyek sikeres? Mit tegyek azért, hogy gazdag lehessek? Hogyan óvhatom meg a házasságomat? Mit kell tennem azért, hogy megőrizzem az egészségemet? Hogyan neveljem a gyermekemet? És még folytathatnánk a sort. Sok ilyen kérdés köré építjük az életünket, pedig egyik sem a legfontosabb kérdés az életben. A legfontosabb kérdés az, hogyan juthatunk a mennybe? Ehhez képest minden más kérdés eltörpül. Ha erre nem tudjuk a választ, akkor hiába vagyunk sikeresek, hiába vagyunk gazdagok, vagy hiába vannak rendben a kapcsolataink, a földi életet követően mindent elveszítünk, és örök kárhozatra jutunk.
Hogyan juthatunk a mennybe? Kedves testvérek, erről szólt az idei gyermekhetünk. Mai istentiszteletünkön egészen röviden ezt a kérdést járjuk körbe, hiszen ez nemcsak a gyermekek számára fontos kérdés, hanem mindnyájunk jövője attól függ, tudjuk-e a választ, erre.
1. Az első dolog, amin érdemes elgondolkodnunk az az, hogy ez a kérdés kérdés-e számunkra? Testvérem, érdekel-e téged személyesen az, hogy hogyan juthatsz a mennyországba? Be akarsz-e egyáltalán kerülni oda? Sokan úgy élik le életük nagy részét, vagy talán egészét is, hogy nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Sok más kérdéssel foglalkoznak, de ezzel, ami az örök életüket mentheti meg, nem törődnek.
Nagyon jó érzés volt látni a gyermekek szemében, hogy őket érdekli ez a kérdés. Amikor arról a csodálatos helyről beszéltünk, amit Isten készített el számunkra, láttam rajtuk, hogy legtöbben valahogy oda szeretnének kerülni. Fel is tettem a kérdést, hogy van-e, aki a mennybe szeretne jutni, és mindenki, aki éppen figyelt, jelentkezett, mert érezték, hogy az egy nagyon jó helynek tűnik. Amikor megkérdeztem, hogy van-e, aki a pokolra szeretne jutni, csak egy-két poénkodó fiú tette fel a kezét, de tudom, hogy ők sem gondolták komolyan, mert nagyon nem mindegy, hogy a mennyben, vagy a pokolban töltjük az egész örökkévalóságot.
Testvérem, hogyan juthatsz a mennybe? Mindenek előtt fontos, hogy ez a kérdés, kérdés legyen számodra. Ne legyen semmi, ami eltereli a figyelmedet erről.
3.Ha pedig ez fontos neked, akkor tudnod kell azt is, hogy mi a válasz erre a kérdésre. A gyermekhét történeteit két részre oszthatjuk. Az első két napon arról volt szó, hogy mit tehetünk mi azért, hogy a mennybe kerüljünk, a harmadik és a negyedik történetben pedig arra figyeltünk, hogy Isten mit tett meg értünk.
Több alkalommal is feltettem a kérdést a gyermekeknek, hogy vajon kiérdemelhetjük-e valahogy, hogy a mennyországba jussunk? Tehetünk-e valamit azért, hogy oda kerüljünk? Megdöbbentő tapasztalat volt, hogy még az utolsó napon is volt, aki kapásból azt válaszolta, hogy igen, hát persze, hogy kiérdemelhetjük. Ha eléggé jók vagyunk, ha eleget imádkozunk, ha eleget járunk a templomba, ha segítünk másokon, akkor kiérdemelhetjük a mennybe jutást. Pedig a történetekből kiderült, hogy erről szó sincs. Csakis Isten kegyelméből juthatunk a mennybe. Amit mi tehetünk, az az, hogy komolyan vesszük Isten ígéreteit, elhisszük, hogy valóban van mennyország, és megbánva bűneinket, kérjük az Ő bocsánatát. De a nagyját Isten végzi el.
Sajnos nagyon sokan nincsenek tisztában ezzel. Ahogyan a gyermekekbe is szinte kimozdíthatatlanul bele van ültetve, hogy mindent ki lehet érdemelni, úgy vagyunk, mi felnőttek is. Jó munkával ki lehet érdemelni az előléptetést. Nagy szorgalommal ki lehet érdemelni a magas végzettséget. Hát akkor hogyne lehetne kiérdemelni a mennybe jutást? És élünk, nyugodtan, ebben a tudatban, vannak nálam rosszabbak is, sőt, főleg azok vannak, én nem öltem meg senkit, hát biztos bejutok az Isten országába. Pedig nem. Oda az érdemek alapján nem lehet bekerülni.
Érdemes ezen is elgondolkodnunk, testvérek. Vajon mi nem ringatjuk-e magunkat ebben az álomban? Nem legyintünk-e kapásból a pokol és a menny kérdésére úgy, hogy hát én biztosan a mennyet érdemlem? Pedig az Ige azt mondja, kegyelemből van üdvösségetek, hit által, nem tőletek van, Isten ajándéka ez.
3. Ha pedig ezt tudjuk, akkor azt is felismerhetjük, hogy tulajdonképpen szinte mindent Isten tett meg azért, hogy a mennybe juthassunk. Ez volt gyermekhetünk második felének az üzenete. Szó volt a Bibliáról, mint amit Isten azért adott nekünk, hogy térképként útmutatást adjon, másrész szó volt az Úr Jézusról, aki földre jövetelével, és kereszthalálával elrendezte a mi belépőnket a mennybe. A mi feladatunk az, hogy ezt alázattal elfogadjuk, és hálából megpróbáljunk már itt, a földön is neki tetsző életet élni.
Testvérek, a harmadik dolog tehát, amin elgondolkodhatunk, az a Biblia és az Úr Jézus szerepe az életünkben. Vajon kezünkbe vesszük-e Isten szavát, kíváncsiak vagyunk-e az Ő üzenetére, vagy úgy akarjuk megtalálni a kincset, a mennyországot, hogy a hozzá való térképet nem vesszük elő? És kapcsolatban vagyunk-e az Úr Jézussal, a testté lett Igével? Megszólítjuk-e Őt, és meghalljuk-e az Ő szavát, amikor valamit mondani szeretne nekünk? Figyelünk-e a róla szóló életmentő üzenetre, és engedjük-e, hogy átformálja az életünket?
Ha igen, akkor kijelenthetjük, hogy az Ő érdeméért, nála való örök életünk van, vagyis megvan a belépőnk a mennyországba. Nem a mi érdemeinkért, hanem az Úr Jézus érdeméért. Akkor nem kell aggódnunk a holnap miatt, nem kell, hogy földi terheink összeroppantsanak bennünket, hanem hálaadással és békességgel mehetünk előre, hogy majd egykor megérkezzünk a számunkra is elkészített mennyei hajlékba. Adja Isten, hogy ott, majd mindnyájan találkozzunk. Ámen.