Sze
Kedves Testvérek!
A legtöbben rendelkezünk egy-egy olyan tárggyal, amit örökségnek szoktunk nevezni. Biztosan van valamink, ami annak idején szüleinkké, esetleg nagyszüleinké volt, és kitéve, vagy a szekrény mélyén, de őrizzük ezeket a kincseket. Egy ékszer, egy régi használati tárgy, egy olyan dolog, amit az illető is nagy becsben tartott, vagy amit esetleg ő készített jó néhány évtizeddel ezelőtt.
Ezek mellett lelki örökségek is lapulnak szívünk mélyén. A munkához való hozzáállásunk, egyenes jellemünk, szorgalmunk, a templom iránti szeretetünk, vagy sok más egyéb tulajdonság, amit felmenőinktől vettünk át. Ezeket a fizikai és lelki kincseket őrizgetve, ahogy egyre inkább előre haladunk a korban, a mi szívünkben is megfogalmazódhat a kérdés: vajon mit fogunk örökségként továbbadni? Mi az, amit majd a gyermekeink, unokáink is emlegetnek velünk kapcsolatban, vagy ha nincsenek gyermekeink, akkor a körülöttünk élők, ismerősök, távolabbi rokonok mindig fel fognak hozni, amikor halálunk után emlékezni fognak ránk?
És valóban fontos kérdés az, hogy mit hagyunk magunk után örökségként. Fontos, hogy tudunk-e előre tervezni az anyagi dolgokban, hogy az utánunk következőknek könnyebb legyen, de ennél talán még fontosabb az, hogy lelki örökségként mit adunk tovább környezetünkben! A mai istentiszteleten a felolvasott ószövetségi napi ige, és a holnapra kijelölt újszövetségi történet által vizsgáljuk meg, mitől függ, hogy milyen örökséget hagyunk magunk után! Három pontban keressük a választ feltett kérdésünkre.
1. Először is az, hogy milyen örökséget hagyunk magunk után, függ attól, hogy mi milyen örökséggel indulunk. Értelemszerűen, ha valaki örököl 20 millió forintot, és nem szórja el az egészet, hanem jól befekteti, akkor egész életében meg tud élni belőle. Ha viszont valaki nehéz anyagi körülmények közül indul, akkor sokkal többet kell dolgoznia, küzdenie a megélhetésért. De nemcsak az anyagi dolgok területén van ez így, hanem a lelki örökség kérdésében is. Ha valaki gyermekként gyakran látja, hogy a szülei veszekednek, akkor ő is hamar meg fogja tanulni, és pontosan ugyanúgy fog viselkedni az iskolában. Megtanuljuk az otthoni mintákat a szavakban, döntésekben, a precizitásban vagy éppen a lustaságban, megtanuljuk a vásárlási módszereket, az öltözködést, és természetesen a kegyességi élet különböző elemeit is.
Ha valakit például gyermekkorában elvisznek a templomba, az sokkal valószínűbb, hogy később is ott lesz, mintha valakire rábízzák a döntést. Keresztelési megbeszéléseken szokták mondani a szülők, keresztszülők, hogy majd ha nagyobb lesz a gyerek, eldönti, hogy fog-e járni templomba, vagy nem. Én meg mindig el szoktam mondani, hogy ha így állnak hozzá, akkor garantálom, hogy a gyermeknek semmi köze nem lesz Istenhez, sem a gyülekezethez, mert aki nem veszi át már gyermekkorban ezt az örökséget, az sokkal nehezebben kerül bele a gyülekezeti közösségbe. Ha most itt szétnézünk, azt láthatjuk, hogy legtöbben azok vannak itt, akik gyermekkorukban is jártak templomba. Persze van néhány kivétel, akiknek nagyon örülünk, de természetes dolog, hogy amit megtanulunk, amit megszokunk, amit örökségként átveszünk, azt visszük majd tovább mi is. Ha megtanítottak imádkozni, akkor később is tudjuk majd, hogyan kell. Ha olvastak fel nekünk a Bibliából, vagy olvastuk valakivel az Igét, akkor azt is tovább vihetjük. De ha nincs ilyen örökségünk, sokkal nehezebb helyzetben vagyunk.
A történetben szereplő parázna nőről nem tudjuk, hogy milyen örökséggel indult. Lehetséges, hogy mindene megvolt, jó családba született, volt pénze, volt esélye egy jó életre, csak valami miatt letért a helyes útról. Lehet, hogy rossz társaságba keveredett, lehet, hogy összeveszett a szüleivel, előfordulhat, hogy a körülmények áldozata lett, és ezért jutott paráznák sorába. De persze az sem kizárt, hogy már eleve rossz örökséggel, rossz esélyekkel indult. Lehet, hogy sok rossz példát látott élete során. Lehet, hogy parázna volt már az anyja is, aztán kitaszítottként, szegénységben nőtt fel, és úgy érezte, neki sincs más esélye. Lehet, hogy egy rossz életű barátnőjét követve indult el ezen a bűnös úton, mert azt gondolta, így majd meg lesz a kellő anyagi forrása egy új élet elkezdéséhez.
De persze az is előfordulhat, hogy a társadalmi berendezkedés áldozata volt. Abban az időben ugyanis szinte tárgyakként kezelték a nőket. Az élet minden területén a férfiak voltak a vezetők, a nőkre senki sem figyelt. Éppen ezért megtörténhetett, hogy egy férfi csak úgy, mindenféle következmény nélkül elbocsátotta feleségét, mert új asszonyt szeretett volna magának. Csakhogy az így elküldött nőknek rémálommá vált az életük. Kisemmizve, hajlék és anyagi források nélkül nem sok lehetőségük volt. És ha valaki meg nem szánta őket, akkor nagyon nehéz volt helytállniuk. Így aztán sokaknak maradt az ágyas szerep, a parázna életmód, hogy egyáltalán a mindennapi élelmet be tudják szerezni maguknak.
A történetben is látható, hogy a parázna férfi szóba sem kerül. Az, akivel rajtakapták ezt a nőt, nem is érkezik meg a helyszínre. Vele senki sem foglalkozott, mert ő férfi volt. Pedig ő is ugyanúgy paráznaságot követett el, és a mózesi törvények szerint őt is ugyanúgy halálra kellett volna kövezni, mint az asszonyt. Persze a farizeusok, akik férfiak voltak, nem foglalkoztak, csak a nővel. Ez is egyfajta örökség, ami miatt a történetbeli parázna asszony ebbe a helyzetbe kerülhetett.
Láthatjuk tehát testvéreim, hogy nem mindegy, milyen örökséggel indulunk. Ennek részleteit nem mi határozzuk meg, de mielőtt megítélnénk a másik embert, ahogyan a történetbeli férfiak ítélkeztek a parázna nő felett, érdemes belegondolnunk, vajon a másik milyen örökséggel indult az életbe.
2. De menjünk is tovább, és nézzük meg, hogy mi a második dolog, amitől függ az általunk továbbadott örökség! Másodjára arra kell figyelnünk, hogy hozzáteszünk-e az átvett örökséghez, vagy elveszünk belőle. Visszatérve az anyagi örökség példájához, ha az örökölt 20 millió forintból felélünk 19-et, akkor nem sok mindent tudunk majd tovább adni. De ha indítunk egy vállalkozást, ha befektetjük valamibe az összeg egy részét, amiből aztán hasznunk lesz, akkor máris több örökséget tudunk majd tovább adni a következő nemzedékeknek.
Pontosan így van ez a lelki örökségekkel is. Az, hogy honnan indulunk, sok mindent meghatároz, de a saját döntéseinkért mi felelünk. Nehéz anyagi körülmények között is lehet például gazdag lelki örökséget átadni a körülöttünk lévőknek. Idősebbek szokták mesélni, hogy gyermekkorukban milyen körülmények között éltek, szegénységben, nélkülözésben, mégis sok olyan kincset kaptak szüleiktől, nagyszüleiktől, ami megfizethetetlen. A szorgalmat, az önzetlenséget, a testvérekért való áldozathozatal készségét, az egymás iránti szeretetet, tiszteletet. Ezek a dolgok nem a pénzen múlnak. Hiába hagyunk magunk után egy jó bankszámlát, ha lelki kincseket nem tudtunk tovább adni, mit sem ér az egész. Eldönthetjük, hogy mire szeretnénk megtanítani a környezetünkben élőket, akár vérrokonainkról, gyermekeinkről legyen szó, akár azokról, akik szomszédként, ismerősként körülvesznek bennünket.
Persze nemcsak hozzátehetünk, hanem el is vehetünk a ránk bízott lelki örökségből. Van úgy, hogy hiába a jó családi háttér, hiába a hitbeli nevelés, úgy döntünk, hogy más úton megyünk tovább. Így aztán nemhogy nem gyarapítjuk a lelki örökségünket, hanem még azt a szintet sem tartjuk meg, amit mi átvettünk korábban. Ez minden esetben a mi felelősségünk. Mi döntjük el, hogy egy-egy helyzetben merre megyünk tovább. Hazudunk, vagy nem hazudunk, hűségesek vagyunk, vagy sem, szorgalmasak vagyunk-e, vagy lusták, tisztességgel, vagy csalással megyünk előre. Minden szavunk, minden döntésünk, minden tettünk hatással van a továbbadható lelki örökségünkre. Vagy gyarapítja, vagy csökkenti azt. Ez tehát, ellentétben az első ponttal, nem hozott anyag, így aztán nem másoktól, hanem kizárólag tőlünk függ.
3. Végezetül pedig, a harmadik dolog, amitől függ az örökségünk, az nem más, mint hogy kapcsolatba kerülünk-e az Úr Jézussal? Találkozunk-e vele, és ha igen, eljutunk-e odáig, hogy négyszemközt beszéljünk vele? Abban a pillanatban, amikor Jézus kimondta az ítéletet, a tömeg szétoszlott, és a parázna nő négyszemközt maradt a Mesterrel. Az vesse rá az első követ, ki közületek még nem vétkezett, mondja Jézus, és a vádló sokaság tagjai egytől-egyig hazamennek. Azok, akik rajtakapták, azok, akik Jézust akarták csapdába csalni, a szenzációéhes pletykás városiak, mindenki ott hagyja őket. Legalább ennyi becsület volt bennük, hogy ha érezték, ők is bűnösök, ezt a parázna nőt sem ölték meg.
Az asszony tehát ott marad vádlók nélkül Jézussal. És ebben az igen bensőséges közösségben Jézus valódi örökséget ad át az asszonynak: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz! Vagyis azt mondja Jézus, hogy az, hogy mit adsz tovább, az, hogy mi lesz az örökséged, az csakis rajtad múlik. Az, hogy milyen eséllyel fognak indulni gyermekeid, az, hogy a körülötted lévők mit tanulnak meg tőled, az rajtad áll. Mostantól fogva többé ne vétkezz! Azt hiszem, testvérek, a parázna nő esetében ez a különleges felmentés nem arról szólt, hogy de jó, most megúsztam, aztán folytatom ugyanúgy az életemet. Ez a nő megérthette, hogy Jézus nemcsak a biztos haláltól, a megkövezéstől mentette meg őt, hanem további bukásaitól is. Megmentette, mert beleültette a lelkiismeretébe azt, hogy lehet másként élni. Nem muszáj a bűnnek élni. Nem muszáj folytatni mindazt, amit másoktól látott, vagy amibe belekényszerítette a társadalmi rend, hanem lehet új életet kezdeni. Meg lehet állni a lejtőn, és szabad jobb esélyeket biztosítani az utánunk jövőknek, mint amilyennel mi indultunk. Mert bár az ember bűne hatással van a következő 3-4 nemzedék életére, Isten irgalma ezer ízig kiárad mindazokra, akik őt szeretik, és az ő útján járnak. Ehhez azonban szükség van a bűnlátásra, amely a Jézussal való szoros közösségben formálódik ki.
Kedves Testvérek! Az, hogy milyen örökséget adunk tovább, függ attól, hogy mivel indultunk, mit tettünk hozzá, vagy mit vettünk el belőle, de leginkább azon múlik, hogy találkoztunk-e az Úr Jézussal, aki a legfontosabb örökséget kínálja számunkra. Volt-e, vagy van-e személyes közösséged a világ Megváltójával, aki ma is jön, elküldi vádlóidat, és a szívedbe vési: én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz! Kapcsolatban vagy-e vele? Megszólítod-e imádságban, keresed-e szavát Igéjében? Vagy csak úgy elvagy a tömegben? Személyes, négyszemközti közösség szükséges ahhoz, hogy megváltozzon az életed. Nem elég itt meghallgatni az Igét, nem elég csak úgy elhinni, hogy létezik az Isten, hanem személyes kapcsolatra van szükség. E nélkül a személyes kapcsolat nélkül a parázna nő nem változott volna meg. De ezzel a meghitt beszélgetéssel biztosan másként ment tovább. Hát tegyük ezt mi is.
Lépjünk hozzá közelebb, valljuk meg előtte vétkeinket, és menjünk másképp tovább. Másként, mint akik az értük önmagát áldozó Megváltóval találkoztak, másként, mint akik tudják, mi a Krisztusi örökség. Vegyük hát át az ő örökségét, a többé nem vétkezés vágyát, gyarapítsuk, sokszorozzuk és adjuk tovább, hogy egykor, ott az ő országában minél többen az Ő megváltott örökösei lehessünk. Ámen.