okt
Ezékiel 11,14-20
Tiszanagyfalu, Andrássy Gergely, 2017.10.29.
Szeretettel köszöntöm a gyülekezet tagjait, köztük külön hadd köszöntsem azokat, akik a jubileumi konfirmáció alkalma miatt jöttek el, közelről, vagy távolról. Gyülekezetünk presbitériuma néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy az idei évben, amikor a Reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepeljük, a régi konfirmandusok meghívásával teremtsünk hagyományt, hogy minden évben legyen egy olyan vasárnap, amikor az éppen jubiláló, itt konfirmált testvéreinket meghívjuk, és hálát adunk értük.
Örömmel látom, hogy vannak, akikkel minden vasárnap találkozunk, de azt is jó megtapasztalni, hogy valaki közelről, vagy egészen távolról csak azért utazott ide a mai napon, hogy együtt lehessünk, itt a Tiszanagyfalui Gyülekezet közösségében. Ez az alkalom, sokak számára egy kicsit olyan, mint a hazatérés. Vissza a gyökerekhez, vissza a gyermekkori, fiatalkori emlékekhez, vissza a templomhoz, ahol éppen az aktuális lelkipásztorok jelenlétében letehették a konfirmációi fogadalmat.
Hazatérés ez a mai alkalom fizikai értelemben is, de talán némelyek számára lelki vonatkozásban is. Mert bizonyára régebben is megtörténhetett, hogy a konfirmációt követően a fiatalok szétszéledtek, eltávolodtak egymástól, a gyülekezettől, még Istentől is, ahogy szoktam mondani: kámformáltak, amikor letették a vizsgát. Lehet, hogy most itt vagyunk, elfogadtuk a meghívást, vagy jöttünk, mert el szoktunk jönni időnként, de közben Istentől egy bizonyos távolságban éljük az életünket. Itt jó, mert valami emlékeztet a hitbeli gyökerekre, vannak ide kapcsolódó lelki élményeink, de ha elmegyünk, ha csak úgy a hétköznapokban vagyunk, akkor egy kicsit távolabb érezhetjük magunkat Mennyei Atyánktól.
Az elmúlt napokban Ezékiel próféta könyvét olvassuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint, és a sokféle ítéletmondás között felolvasott Igénkben egy csodálatos ígéret kerül elő. Az előzményekről annyit kell tudnunk, hogy amikor Ezékiel próféta megszólalt, Izrael népe lelki és fizikai értelemben is szétszóródott állapotban volt. Elfordultak Istentől, inkább a bálványokat választották, így aztán bűneik következményeként fogságba kerültek, és szétszórattak a népek közé. Megbomlott az egység, különböző országokba kellett fogságba menniük, és mindenki a maga helyén szenvedett a nélkülözésben, az elnyomásban.
Ebben a megpróbáló helyzetben szólal meg a próféta, és tolmácsolja Isten csodálatos ígéretét: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és nektek adom Izráel földjét. Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik. Vagyis amikor lelki éhség van, amikor a nép már majdnem elszakad Istentől, az Úr új esélyt ad. Kinyilvánítja azt a szándékát, amely arról szól, hogy Ő meg szeretné menteni az övéit.
A Mindenható Isten azt mondja a tőle elforduló nép tagjainak, hogy gyertek haza! Gyertek vissza hozzám, ti, akik valami miatt elfordultatok, gyertek vissza hozzám, mert én szeretlek benneteket, gyertek vissza, mert ebből a mostani állapototokból csak én tudok kiutat mutatni. Én adok nektek új szívet és új lelket, eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet, érző, megtérő szívet adok nektek. És ha hazajöttetek, újra közösségben lehetünk majd egymással. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. Helyreáll a teremtési rend, a biztonság, a szívbéli békesség, és minden rendben lesz. Akik abban az időben elhitték, és komolyan vették ezt az ígéretet, azok nem sokkal később meg is tapasztalhatták Isten kegyelmét. Hiszen néhányan ott lehettek a hazatérők között, amikor véget ért a fogság, a többiek pedig a saját helyükön élhették megújult életüket, Istennel való szoros közösségben.
Kedves Testvérek. Ez a reformáció. Amikor a helyéről elmozdult ember meghallja Isten hívó szavát, válaszol arra, és hazatér. Hazatér a tékozló életből, hazatér a bálványimádásból, a képmutatásból, az Isten-mentes életből. Legtöbben, akik itt vagyunk, reformátusok vagyunk. Kedden, a reformáció kezdetének 500. évfordulóján azért vonulhatunk majd fel itt a faluban, hogy lássák és hallják az emberek, hogy mi fontosnak látjuk a lelki megújulást, a reformációt. Nemcsak hálásak vagyunk az 500 évvel ezelőtt élt hit hősökért, hanem mi magunk is azt hirdetjük, szükség van a megújulásra, az Istenhez való hazatérésre. Mert nélküle hiábavaló minden egyházi próbálkozás, és fölösleges minden vallásos alkalom. De vele megújulhat az egyház, és a tiszanagyfalui gyülekezet is. Ez a megújulás azonban a mi életünkben kezdődhet el. Hiába várjuk, hogy majd az egyház csinál valamit, hiába igényeljük a lelkészek produkcióit, programszervező tevékenységeit, akkor fog megújulni az egyház, ha mi megújulunk. Ha mi meghalljuk Isten szavát, és hazatérünk, hozzá térünk. Ha engedjük, hogy Ő széttörje a mi kőszívünket, és helyette érző, megtérő szívet adjon.
Testvérek. Isten ma is hazavár bennünket. Nemcsak azokat, akik valamikor itt konfirmáltak, nemcsak azokat, akik máshol élnek, hanem mindnyájunkat haza hív, a vele való közösségre hív. Az Ő meghívója maga az Úr Jézus, aki testté lett értünk, vállalta a mi bűneink büntetését, és a kereszthalált is elhordozta miattunk. Ő az, aki ma is így szól hozzád és hozzám: Gyere haza! Gyere haza, ha bűnben élsz, gyere haza, ha a bálványaid megkötöztek, jöjj vissza hozzám, ha félsz, ha aggódsz, de ha jól vagy, akkor is gyere haza, mert nálam, velem sokkal jobban leszel. Itt, ebben a földi létben is, és majd egykor az örökkévalóságban is egyedül nálam lehetsz biztonságban. Gyere haza, ne csak egy napra, ne csak 500 évente, hanem naponta, hogy felfrissülhess, és reformálódva, megújulva világíthass ebben a sötét világban. Ámen.