nov
Textus: Galata 5,7-15 Tiszanagyfalu, Andrássy Gergely, 2017.11.26.
„Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti.” Kedves Testvérek. Ezzel a mondattal Pál apostol egy általános igazságra hívja fel a figyelmünket. Egy kis apróság is sok következményt hozhat maga után. Amikor ezen a mondaton gondolkodtam készülés közben arra jutottam, hogy ez az igazság pozitív és negatív irányban is érvényes. Egy apró rossz dologból óriási bajok származhatnak, de ennek az ellentéte is helytálló, hiszen egy apró jó dologból is származhatnak nagy áldások. Mai istentiszteletünkön ezen a mondaton gondolkodjunk együtt, és nézzünk konkrét példákat mindkét lehetőségre.
Először tehát negatív értelemben vegyük idézett mondatunkat: milyen az, amikor egy kevés kovász, az egész tésztát megkeleszti?
Manapság minden este láthatunk, hallhatunk olyan híreket, amelyek különböző háborúkról szólnak. Talán azt gondolnánk, hogy a háborúk nagyon komoly ellentétek miatt alakulnak ki, pedig sok apró emberi dolgon is kirobbanhat egy-egy ellenségeskedés. Legtöbbször a hatalomvágy, a pénz, vagy az irigység áll a háttérben. Elég egy ilyen indulat az ember szívébe, és ha olyan pozícióban van, már ki is robbantotta a háborút. De elég lehet egy személyes konfliktus is, vagy bosszúvágy, és máris egymást követik az események. Az egyik fél rakétakísérletet végez, a másik reagál, fenyegetőzik, aztán egyszer csak azt fogjuk látni, hogy kitört a harmadik világháború.
De beszélhetnénk a politikáról is. Ma már nagyon komoly méreteket öltött a rágalmazás, a sárdobálás, és nincs olyan párt, amelyben ne foglalkoznának azzal, hogy a másik, az ellenség, miben hibázott. Ha mond az illető egy kétértelmű mondatot, máris ráuszítják a médiát, kiforgatják a szavait, és sokszor valótlan állításokat közölnek. Persze van, amikor az igazságra derül fény, de sokszor csak a felhajtásról, a másik lejáratásáról van szó.
Érdemes megfigyelni a szalagcímeket a híradóban, vagy a cikkek vezérmondatait az újságokban, internetes oldalakon. Írnak egy olyan tömör mondatot, amely felkelti a figyelmünket, aztán mire végigolvassuk a cikket, vagy végignézzük a hírt, rájövünk, hogy szó nincs arról, amire a cím utalt. Minden attól függ, hogy mit akarunk üzenni a kívülállóknak.
Sokan szomorúan nézték például, amikor nemrég ki kellett vágni a templom előtti bokrokat. Ha híradósok lennénk, ezt is sokféleképpen tálalhatnánk. A hatóság kivágatta az egyház bokrait. Vagy, a tiszteletes ismét pusztítja a templomkertet. Vagy, kiirthatatlan kártevő pusztít a reformátusoknál. Vagy, a kivágott bokrok helyén kertszépítésre készül az egyház. Nem mindegy, hogy mire szeretnénk felhívni a figyelmet.
Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. Sajnos, nemcsak a háborúkban, nem csupán a politikai életben, vagy a média világában, hanem családi közegünkben is megérezhetjük ennek a szomorú valóságát. Ki ne tudná azt, milyen érzés, amikor egy szóval tönkre tesszük az egész estét. Valamire nem kellett volna céloznunk, valamit nem kellett volna felemlegetnünk, csak nem bírtunk csendben maradni. Egy rossz szó, egy nem megfelelő hangsúly, és máris jön a baj. Attól függően, milyen természetű emberek vesznek körül bennünket, következik a visszavágás, az elvonulás, a kiabálás, vagy éppen a csapkodás. Jönnek az egymáshoz vágott dolgok, és csak a végén vesszük észre, hogy az egész egy apró, jelentéktelen dologból indult ki. Gyakran az ilyen apró dolgokra vezethető vissza a házastársak egymástól való elhidegülése, aztán pedig ennek hosszú távú következménye lesz a hűtlenség, a paráznaság, majd pedig a válás, vagy a kényszerű együttélés.
És még a gyülekezeti közösségeket is a legtöbb esetben ilyen apró kovászok teszik tönkre. Sok problémás eset nem jut el hozzám, de ami eljut, abból is bőven tudok idézni. Van, aki azt meséli el, hogy egyszer a templomban megszólták öltözködése miatt. A másiknak nem köszönt az utcán az, aki a templomban áldás békességgel fogadta. A harmadik állítólag egyes presbiterek hiteltelensége miatt marad távol, a negyediket a valamikori lelkész bántotta meg, az ötödiknek pedig leültek a helyére. A hatodiknak nem köszönték meg a szolgálatot, a hetediknek pedig megköszönték, pedig nem akarta, hogy mondják a nevét.
Apróságok, amelyek bizonyos helyzetekben érzékenyen érinthetnek bennünket, és hatással lehetnek az egymáshoz, és a gyülekezethez való kapcsolatunkban. Mert egy kevés kovász az egész tésztát megemészti, és ha nem figyelünk ezekre a dolgokra, könnyen rámehet a közösség egysége.
A felolvasott igeszakaszban Pál apostol pontosan erről beszél. Köntörfalazás nélkül, őszintén figyelmezteti a galatákat: „ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást.” Mert már akkor is így működtek a dolgok. Akkor is apró ellentétekből indultak ki a nagyobb szakadások, és ezt akarta megelőzni Pál. Ezért mondja el, hogy mi a megoldás. Mert nem szeretné, hogyha a kezdeti gyülekezetek tagjai máris marnák, és falnák egymást, mert ha már Ők, a Krisztushoz tartozók is ezt teszik, mi várható a pogányoktól?
Kedves Testvérek. Sajnos, ahogyan az említett példák is ezt ábrázolták, sok helyzetben csak marjuk egymást. Ez pedig sérüléseket okoz. Sérül a személyiségünk, sérül a hitünk, megsérülnek kapcsolataink, és közösségeink. Ha hagyjuk, hogy a rossz kovászok ott legyenek az életünkben, és az egész tésztát megkelesszék, akkor minden szét fog esni körülöttünk. Ha pedig széthullnak a szeretetkapcsolatok, és a közösségek, akkor a Sátán elérte a célját. Hiszen az Ő neve azt jelenti, diabolosz, vagyis összezavaró, szétdobáló. Ne engedjük, hogy mindent szétdobáljon az életünkben, hanem az ő kovásza helyett az Úr Jézus kovászát vegyük magunkhoz.
Miután megnéztük, hogy mit jelenthet negatív értelemben idézett igénk, nézzük meg azt is, hogy mit jelenthet pozitív értelemben az, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti!
Pál azt mondja, hogy az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Előtte pedig, tegnapi igénkben azt olvastuk: Csak a szeretet által munkálkodó hit számít! Vagyis arra utal, hogyha az a kis kovász a szeretet, akkor az egész tésztát a szeretet fogja megkeleszteni.
Gondoljunk bele, hogy mi lenne, ha a világ vezetői egy kicsit szeretnék egymást. Ha nem az önérdek, nem a hatalom, hanem a szeretet vezérelné őket. Ha a hadiiparra és a honvédelemre költött pénznek csak a felét arra költenék el a nagyhatalmak, hogy megsegítsék a szegényebb, nehezebb körülmények között élő népeket, talán nem lenne annyi háború, és nem lenne annyi nélkülöző, éhező ember. Vagy ha a pénz, és a haszonszerzés helyett a Föld megmentésére és fenntarthatóságára törekednének a világ vezetői, biztosan egészségesebben élhetnénk, és az utánunk jövő generációknak is lenne esélyük a tiszta levegő megismerésére. Csak ehhez szeretni kellene az utánunk jövőket, és szükség volna némi felelősségérzetre is.
Vagy képzeljük el, miről szólna a híradó, ha a politikusok szeretnék egymást? Ha nem az lenne a mindenkori ellenzék célja, hogy kritizálja, lejárassa az aktuális kormányt, vagy ha az éppen hatalmon levők sem az ellenséget látnák az ellenfelekben. Mindig csak az ellenségeskedés. De jó lenne, ha egyszer megérnénk azt, hogy mindenki az ország érdekét szeretné segíteni, és ehhez még akár együtt is tudnának működni. Sok okos, tehetséges magyar ember van, és ha ezek szeretnék egymást, talán előrébb járna az ország. Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. Jó lenne ezt látni nemzetünk sorsában is.
És milyen nagyszerű lenne, ha a családok, a mi saját családunk hétköznapjaiba is egy kis jófajta szeretet-kovász érkezne. Ha jobban tudnánk szeretni egymást ma, mint ahogyan tegnap tettük. Ha a bántás, a gúnyos megjegyzés helyett egy kis dicséret, vagy kedvesség kerülne. Hány házaspár ölelné meg hosszú idő után egymást, ha az egyik alázattal bocsánatot kérne a másiktól? Lehet, hogy nem felednék el az ellentéteket, de bekötöznék a sebeket, és a szeretet-kovász szépen lassan az egész tésztát megkelesztené. Talán újra tudnának beszélgetni, talán újra tudnának kézen fogva menni az úton, vagy le tudnának ülni egy asztalhoz, együtt vacsorázni. Vagy hány szülő-gyermek kapcsolat állna helyre, ha egy kis szeretet lenne legalább az egyik félben. Ha a szülő nem bagatellizálná el gyermeke problémáját, a gyermek pedig megfogadná szülei tanácsát. Ha lenne egy kis szeretet, amely a másikra figyel, és az ő érdekét nézi.
És milyen sok gyülekezet indulna növekedésnek, ha nemcsak az elhunytakat számolnánk szomorúan, hanem szeretni tudnánk azt, akivel elvileg egy közösségben vagyunk. Olyan jó látni, amikor Húsvétkor itt a gyülekezetben a korábban érkezők köszönteni szokták egymást, mert két puszi nem nagy dolog, de ha őszinte, akkor sokat épít a közösségen. De jó lenne, ha nem az idegent, nem a másként gondolkodót, más politikai párthoz tartozót, vagy más értékrendet képviselőt látnánk itt egymásban, hanem a Krisztushoz és egymáshoz tartozó testvéreket.
Ez a bizonyos „kedves testvérek” kifejezés is onnan ered, hogy a kezdeti gyülekezetben valóban testvérekként éltek egymással közösségben. Mindenük közös volt, együtt étkeztek, együtt imádkoztak, együtt figyeltek a tanításra. Hol van már ez a fajta testvériség a mai gyülekezetekben? De jó lenne, ha ebben is tudnánk növekedni, hogy látszódjon rajtunk az egymáshoz tartozás, az egymás iránti szeretet. Annak idején azért szerették a keresztyéneket, mert látták rajtuk, mennyire szeretik egymást. Hát ma is erre volna szükség. Mert a szeretet és a szeretetközösség mindig vonzza az embereket. Vajon mit tehetünk mi ezért? Van-e egy apró szeretet-kovászunk a gyülekezet épüléséhez? Hozzátesszük-e azt, ami rajtunk múlik?
Pál apostol arra bátorít most minket is, hogy tegyük hozzá. Legyen az életünk ilyen szeretet-kovász, amely ahol megjelenik, mindenhol jó értelemben megkeleszti a tésztát.
Ebben is az Úr Jézusra tekinthetünk, aki ilyen céllal jött ebbe a világba. Megérkezett a bűnös, szeretet-hiányos emberek közé, és teljes önmagát feláldozta azért, hogy mi megtudjuk, mit jelent az igazi szeretet. Ártatlanul ment a keresztre, hogy éreztesse velünk szeretetét, és hogy mi is felismerjük, milyen küldetést bíz ránk. Hát kövessük az ő példáját, és legyünk az ő munkatársai ebben. Szeressünk, jobban, feltétel nélkül, mert mi is azért szerethetünk egyáltalán, mert Ő előbb szeretett minket. Ámen.