dec
Kolossé 3
Kedves Testvérek!
Két hét múlva itt a Karácsony. Furcsa érzés kimondani ezt a tényt, hiszen nemrég még nyári gyermekhetet tartottunk az udvaron, tegnap pedig már nem az első hó esett az idei télen. Itt a Karácsony, az az ünnep, amelyhez még a mai modern társadalomban is hozzátartozik a készülődés. Készülünk a vendégek fogadására, vagy éppen mások meglátogatására, készülünk saját Karácsonyunkra, ünnepi étkezésekre, otthonunk rendbe tételére, és készülünk a gyülekezeti ünneplésre is, a Szentesti, vagy a további istentiszteletekre, ahol elcsendesedhetünk, és ismét feleleveníthetjük a Megváltó születésének történetét.
Mai igénk azonban arra figyelmeztet, hogy ebben a készülésben ne csupán a külsőségekre figyeljünk, hanem a belső, lelki felkészülésre is. Ahhoz ugyanis, hogy ne csak túléljük, hanem átéljük az ünnepet, lelkileg is tudatosan kell készülnünk. Mert bár Pál apostol nem konkrétan az Úr Jézus megszületéséről beszél a kolossébeliekhez írott levelében, mégis gyönyörűen kirajzolódik szavaiban a keresztyén élet lényege.
Mai istentiszteletünkön az adventi készülődéshez kapcsolódva figyeljünk tehát arra, mi az a többlet, amivel mi, keresztyének élhetünk, és hogyan mutatkozhat meg ez az előttünk álló ünnepben. A kolosséi levél 3. fejezetében 5 pontban foglalja össze Pál apostol Isten üzenetét, ezeket vegyük most sorra.
Először is arról beszél, hogy mindennek az alapja az Úr Jézussal való kapcsolat. „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.” Amikor Pál ezt mondja a Kolosséban élőknek arra figyelmezteti őket, hogy ne a külsőségekkel, ne a vallásos dolgokkal, még csak ne is a zsidó hagyományokkal foglalkozzanak, hanem azzal a Krisztussal, aki értük adta önmagát. Jézus legyen az első. A vele való kapcsolat, a vele való kommunikáció, a benne való bizalom. Mert hiába minden körítés, ha Krisztus nincs ott az életükben, szét fognak széledni. Hiába az új gyülekezeti közösség, hiába a megtérők sokasága, ha nincs Krisztussal való kapcsolat, hamarosan kiszárad a lelki életük.
Ez az első dolog, amin érdemes ma elgondolkodnunk. Vajon hogy állunk az Úr Jézussal való kapcsolatunk terén? Pál azt mondja: azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van. Vajon mennyire keressük az odafentvalókat? Keressük-e az Úr Jézust? Kíváncsiak vagyunk-e az ő akaratára? Megköszönjük-e neki mindennapi dolgainkat, és bízunk-e benne?
A karácsonyi készülődés idején nagy kísértésünk az, hogy mindent keresünk, csak Őt nem. Keressük az akciókat, keressük az ajándékokat, keressük a megfelelő alkalmakat a találkozásra, keressük a szeretteink vágyát, kívánságát, mit adhatunk egymásnak, csak az Úr Jézust nem keressük. Ha feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak. Ha nem támadtatok fel, ha elég a körítés. Ha üres, halott ünnepet szeretnénk, akkor elég a sok földi külsőség. De ha feltámadtatok, ha ti már a Krisztusban éltek, akkor Őt keressétek, és a vele kapcsolatos dolgokat. Vajon a Te ünnepedben milyen lesz az arány? Hány százalék lesz a Krisztusi, és hány százalék az emberi? Érdemes ezt átgondolni.
Ha az igazi ünnepeltet keressük, és Ő az alapja az életünknek, akkor Ő minden másra is hatással lesz. És ha tovább olvassuk a 3. fejezetet, láthatjuk, hogy az élet minden területén Ő lehet az Úr. Mert miután Pál elmondja, hogy Krisztust kell keresni, másodjára arra is felhívja a figyelmünket, hogy ezt a Krisztussal való kapcsolatot a gyülekezet közösségében is megélhetjük.
„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottjai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.”
Azzal kezdi ezt a részt, hogy úgy szólítja a kolossébelieket, ahogyan annak idején Izrael népét szólították az ószövetségben. Ők voltak a választott nép, Isten elkülönített szentjei, akiket a Mindenható minden más népnél jobban szeretett. Most pedig, ezek a kifejezések már a pogány népekre, így a kolosséban lakó hívőkre is érvényesek. Minden Krisztushoz tartozó gyülekezeti tag választottnak, szentnek és Isten által szeretettnek érezheti magát. A kiválasztott, megszentelt gyülekezeti tagoknak pedig a gyülekezetben is meg kell élniük a Krisztushoz való tartozás velejáróit.
Alázat, jóság, türelem, egymás elviselése, egymásnak való megbocsátás, és szeretet. Csupa olyan dolog, ami nélkülözhetetlen eleme egy-egy jól működő, élő gyülekezetnek. Ha nincs alázat a gyülekezeti tagokban, folyton csak uralkodni akarnak majd egymáson. Ha nincs jóság, ha nincs a másikra való odafigyelés, akkor abba a gyülekezetbe nem lesz jó megérkezni. Vagy ha ellenségeskedés van, ha nincs bocsánatkérésre és megbocsátásra való vágyakozás, akkor a közösség egysége megbomlik, és az indulat, a harag felemészti még a legjobbakat is.
Itt is igazából arról van szó, hogy mindent az Úr Jézussal való kapcsolatunk határoz meg. Az, hogy tudjuk-e szeretni a másik gyülekezeti tagot, attól függ, hogy megéreztük-e, minket mennyire szeret Jézus. Vagy az, hogy meg tudunk-e bocsátani valamit a másiknak, itt a gyülekezetben, csakis attól függ, hogy fel tudjuk-e fogni azt, hogy nekünk mi mindent megbocsátott az Úr Jézus. Az, hogy mennyire vagyunk türelmesek egymáshoz, szintén a Krisztussal való kapcsolatunkról árulkodik, hogy tudjuk-e őt követni a türelem terén.
Vajon, mi, akik itt vagyunk, mennyire engedjük előre az Úr Jézust a gyülekezetben? Ő uralkodik-e a szívekben, vagy az ellenségeskedés, a különbözőségek, egymás kritizálása. Ha Krisztus lesz a szívünkben, az meg fog látszani gyülekezetünk közösségén is.
Először arról beszéltem, milyen fontos a keresztyén ember Krisztussal való kapcsolata. Aztán arról volt szó, hogy a keresztyén ember hogyan tehet hozzá a gyülekezet épüléséhez. Harmadjára pedig nézzük meg, hogy ez a Jézussal való kapcsolat mit eredményezhet a családban.
„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.” – mondja Pál apostol.
Mielőtt a férfiak hatalmáról, és a női egyenjogúságról kezdenénk el beszélni, vegyük észre, hogy Pál ezeket a mondatokat is az első üzenet fényében mondja el. Ha feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak. Vagy ahogy decemberi aranymondásunkban ma haza is vihetjük: Mivel tehát elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne! Vagyis a vele való kapcsolatotok határozza meg a családi életeteket is. Miért engedelmeskedjenek a nők a férfiaknak? Hát milyen jó érzés az egy férfi számára, ha érzi, hogy felesége egyetért vele, támogatja, és szívesen segíti őt dolgaiban. Vagy miért ne legyenek mogorvák a férfiak? Hát milyen jó érzés az egy nőnek, ha a férje nem kényszerből segít be a házimunkába, hanem azért, mert szereti, és segíteni szeretne feleségének. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy hogyan lehetne szeretetből szolgálni egymásnak. Ha nem azt várnánk, hogy minket szolgáljanak ki, nekünk főzzenek meg, helyettünk vigyék ki a szemetet, vagy a hidegben helyettünk menjenek el a boltba, akkor nem lenne annyi veszekedés, mogorvaság és engedetlenség az otthonainkba. Ha az a Krisztusi indulat lenne meg bennünk, hogy szívesen szolgálunk egymásnak, mert szeretjük a másikat, akkor nem lenne annyi zsörtölődés, gorombaság, és sértődés a mindennapokban.
De érvényes ez a szülő-gyermek kapcsolatok terén is. Ha a szülő nem hatalmaskodni szeretne gyermekei fölött a különböző elvárásokkal, parancsokkal, hanem szeretettel próbálná meg jóra nevelni utódait, akkor talán másképp fogna hozzá a gyermek a házi megírásához, vagy másképp segítene az otthoni dolgokban. És ha a gyermek tudná szeretni szüleit, és nemcsak kihasználni akarná őket, akkor biztosan jobb lenne a családi légkör. A családi kapcsolatok is csak azon múlnak, hogy a családtagok egyen-egyenként mennyire vannak közel az Úr Jézushoz. Ha Jézushoz közeledünk, egymáshoz is közeledni fogunk. De ha tőle eltávolodunk, akkor a másiktól is távolabb kerülünk. Érdemes ezt is átgondolni: vajon családi kapcsolatainkban mit mutatunk meg Krisztus szeretetéből? Ő munkálkodik-e a házasságunkban, Ő mutatja-e az utat szüleink, testvéreink, vagy az utánunk jövő generációk vonatkozásában, vagy pedig tőle távol maradva egymás útját is megnehezítjük?
És végül, negyedik pontként Pál apostol a hétköznapi munka dolgában is Jézusra mutat. „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.”
Amikor Pál erről ír a Kolossébelieknek, még szokás volt a rabszolgatartás. Voltak olyan rabszolgák, akik megtértek, hitre jutottak, és kifejezetten nekik üzeni az apostol az itt leírtakat. Nyilván nem volt könnyű rabszolgaként örömmel, szolgálatkészséggel elvégezni az urak által parancsolt dolgokat. Pál mégis arra buzdítja a Krisztusban hívőket, hogy még a munkájukon is látszódjon, hogy ők Krisztuséi. Hogy nemcsak átvészelik, túlélik a hétköznapokat, nemcsak kényszerből végzik el a feladatokat, hanem úgy dolgoznak, hogy azzal is Jézusról beszéljen az életük. Mert ha egy gazda látta, hogy milyen szorgalmas, precíz munkát végez egy megtért rabszolga, akár még Ő is közelebb kerülhet az Úrhoz saját szolgája által.
Ránk is ezt bízza az apostol. Teljesen mindegy, hogy milyen munkát végzünk, vagy miből állnak a hétköznapjaink. A lényeg az, hogy amit teszünk, azt jó lélekkel tegyük. Legyen az mosogatás, kapálás, irodai munka, tanítás, vagy bármi, mindent végezhetünk az Isten dicsőségére. Dolgozzunk úgy, mintha neki dolgoznánk. Mintha ezzel is örömöt szeretnénk neki okozni. Az adventi időszakban erre különösen is fontos odafigyelnünk. Amikor a készülődés, a takarítás, a sütés-főzés, meg minden tennivaló összesűrűsödik, még inkább fontos, hogy mindezt szeretettel, örömmel, az Úrnak végezzük. Mert hiába a gazdagon terített asztal, ha feszülten kell leülni mellé. Hiába a szép ajándék, ha előtte veszekedés volt. Hiába a körítés, ha szeretet nincs az ünnepben.
Mai üzenetünk lényege itt is előjön: legyen Krisztus a középpontban. Ápoljuk vele való kapcsolatunkat naponként, hogy Ő határozza meg a gyülekezeti közösségünket, a családi kapcsolatainkat, de még a munkamorálunkat is, mert ha Ő ott van velünk, akkor sokkal jobb lesz az adventünk is, a Karácsonyunk is, meg minden egyes napunk. És nemcsak a földi életünket teszi szebbé és boldogabbá, hanem szeretetéből vele való örök életre is hív. Hát engedjük be Őt az életünkbe, mindenféle dolgunkba, hogy szeretetével, jelenlétével életünk minden területén változást, áldást adhasson. Ámen.