jan
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Lekció: 1 Mózes 6,9-22; Textus: Zsoltárok 29,11
Andrássy Gergely – 2018. január 7.
Kedves Testvérek!
Ha Nóé nevét halljuk, bizonyára mindnyájunknak ugyanaz a személy jut eszünkbe. Nincsen ilyen nevű egyházfenntartó a gyülekezetünkben, valószínűleg a rokonságunkban sincs Nóé nevű fiatal, vagy idős ember, mert Nóé, az Nóé, az özönvíz történetében szereplő bibliai hős. Őt választotta ki Isten a bárkaépítésre, hiszen ő volt az egyetlen igaz ember, akire az Úr rábízhatta az emberi faj, és az állatvilág megmentését.
Nóé küldetése azonban egyáltalán nem volt egyszerű. Onnantól kezdve, hogy meghallotta Isten szavát, számos próba, és nehézség érte. Mai istentiszteletünkön bontsuk három szakaszra Nóé életútját, és nézzük meg, honnan és hogyan kapott erőt, és békességet különleges útjához.
- Nóé történetének első szakasza az özönvíz előtti időszakra tehető. Azt hiszem, általában úgy szoktunk beszélni erről a szakaszról, hogy kihagyjuk azt a részt, amikor Nóé közli Isten üzenetét családjával. Mintha a család nem lepődött volna meg a különleges feladaton, hanem természetes módon beálltak a családfő mögé. A Szentírás nem írja le, hogy mindez hogyan alakult, én is csak egy erről szóló mesében döbbentem rá arra, hogy bizony egyáltalán nem biztos, hogy például a három fiú, Sém, Hám és Jáfet, örömmel és boldogan vágtak bele a munkába. Nem biztos, hogy a százaz, szinte sivatagos vidéken jó ötletnek tűnt egy nagy hajó építése, hogy majd ha jönne az özönvíz, biztonságban lehessenek azzal a megszámlálhatatlan állattal. Vagy ki tudja, mennyire örült Nóé felesége az Úr üzenetének, amit persze csak a férje hallott, de aminek megvalósításában az egész családnak nagy része volt. Nóénak bizonyára sok lelki erőre, és valódi meggyőződésre volt szüksége ahhoz, hogy Isten tervéről meggyőzze szeretteit.
És akkor még nem is beszéltünk a bárkaépítés fizikai nehézségeiről. Nóé egyáltalán nem volt már fiatalember, 600 éves volt, amikor útra kelt a bárka, még ha annak idején hosszabb ideig is volt erős az emberi test, akkor sem lehetett ez egy küzdelem-, és fájdalommentes időszak Nóé életében. Isten tervének megvalósításához szükség volt az Istentől jövő, megújuló testi-lelki erőre.
Ráadásul az egész bárkaépítést megnehezítette a sok rosszindulatú ember gúnyolódása. Ma is ismerünk, kimondottan rosszindulatú embereket, nem is könnyítik meg az életünket, de képzelhetjük milyenek lehettek az akkor élők, ha azt írja a Biblia, hogy „az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz volt”. Nóé pedig úgy építkezett, hogy naponta szembesült rosszakarói bántásaival. Ahhoz, hogy Isten tervébe beleilleszkedjen, az előbb említett erő mellé, Istentől jövő békességre volt szüksége. Mivel azonban Nóé az Istennel járt, tőle kapott elég erőt, és elég békességet élete első szakaszában.
Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel. – írja heti zsoltárunk. Ehhez kapcsolva Nóé történetét, mai fő üzenetünket úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az Istentől jövő erő, és a tőle származó békesség megtarthatja életünket a próbák idején. Ahogyan Nóé kitartott a valószínűsíthető családi nyomás, a gúnyos megjegyzések, és a fizikai fáradság idején, úgy meríthetünk mi is erőt és békességet Mennyei Atyánktól.
Ő ad erőt, amikor valamilyen különleges küldetést bíz ránk. Ad elég erőt például, ha ránk bízza a gyermeknevelés csodálatos, ámde sokszor fárasztó feladatát. Vagy ad kitartást, ha ránk bízza valakinek az ápolását. De amikor a fizikai fáradság, vagy a testi betegség nyomja a vállunkat, Ő abban is erőt ad, hogy ne fordítsunk neki hátat. Erőt ad, ha mások gúnyolnak hitünk miatt, és mindezek mellett olyan békességet kínál számunkra, amely a hitetlenek számára érthetetlen. Nóé az Istentől kapott békességgel fogott hozzá a bárka építéséhez, hitte, hogy Isten nem vezette félre, és valóban jönni fog az özönvíz, és valóban szükség lesz a menekülési eszközre.
Testvérek. Vajon honnan próbálunk meg erőt meríteni, amikor nehéz helyzetbe kerülünk? Vagy kérjük-e Istentől azt a békességet, ami minden értelmet felülhalad? Ha nem Ő az erő-, és békességforrásunk, akkor ne csodálkozzunk, ha híjával vagyunk mindennek. Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel.
2. Nóé azonban nemcsak az özönvíz előtt élte ezt át. Küldetésének második szakasza erről árulkodik. Ugyanis, ha a bárkaépítéshez, és az esőre való várakozáshoz sok erő, és békesség kellett, talán még ennél is többre volt szükség, amikor bezárult a bárka ajtaja. Csak az negyven napig tartott, amíg esett az eső. Aztán még 110 napig áradt a víz, majd újabb százötven nap kellett az apadásig, és még néhány hónap, amíg tényleg partra szállhattak. Összesen legalább 371 napot, vagyis több, mint egy évet töltött Nóé és családja a bárkában. Ha valamihez, ehhez szükség volt az erőre és a békességre. Már az a tudat, hogy nincs hová menni, komoly szorongást idézhetett elő. Rajtuk kívül meghalt az összes ember, talán hallották a dörömbölést a bárkán, amikor már jött a víz, aztán percek alatt elnémultak az emberi hangok. De beszélhetnénk a bezártság miatti stresszről is. A jelenlévő 8 emberből biztosan volt olyan, aki nehezebben bírta ezt a megpróbáltatást. Lehettek veszekedések, türelmetlen indulatok, amelyek mind-mind megnehezítették a bezárva töltött egy évet.
Egy ilyen helyzetet, csakis Istentől jövő erővel, és békességgel lehet átvészelni. Ha nem bíztak volna Istenben, ha nem a hitben való békesség lett volna a szívükben, biztosan másként alakult volna a történet.
Vajon az ilyen helyzetekben, van-e békességünk? Amikor várni kell az Istentől jövő szabadításra, idegeskedünk, vagy békesség van a szívünkben? Amikor várunk a gyógyulásra, amikor várunk Isten vigasztalására, amikor gyermekáldást szeretnénk, vagy egyszerűen csak örülnénk, valami kedvező változásnak az életünkben, tudunk-e békességgel várni? Kibírjuk-e az ilyen helyzeteket dührohamok, szorongás, és lázadás nélkül?
Az Úr erőd ad népének, az Úr megáldja népét békességgel. Nóénak és családjának az Úr elég erőt, és elegendő békességet adott ahhoz, hogy ne csak a bárkaépítést, hanem a bárkán töltött bő évet is átvészeljék.
3. És végezetül, Nóé küldetésének harmadik szakaszát is nézzük meg. A bárka megfeneklett az Ararát-hegyen, a föld megszikkadt, és amikor Isten alkalmasnak látta az időt, kinyitotta a bárka ajtaját. Nóé oltárt épített, hálaáldozatot mutatott be, Isten pedig a szivárvány jelképével megígérte, hogy soha többé nem fog ilyen méretű özönvizet bocsátani a Földre. Csupa öröm, és boldogság a partraszállás, és egy csodaszép környezetben folytathatják életüket az emberi faj megmentői.
Idővel azonban ebben a nagy jólétben is felütötte a fejét a békétlenség. Nóé ugyanis szőlőültetésbe kezdett, és amint rájött, hogy a szőlőből bor készíthető, rögtön le is részegedett, és azt írja a Biblia, hogy a részegségében meztelenre vetkőzött sátrában. Egyik fia pedig véletlenül meglátta apját, aki később kijózanodva megátkozta ezt a szerencsétlenül járt gyermeket. Mi a tanulság ebből a kevésbé ismert történetből? Az, hogy a jólétben is szükség van a békességre. Hiába vannak meg a megfelelő körülmények, az anyagi dolgok, ha nincs békesség, akkor az egész mit sem ér. Hiába az új élet, az új környezet, békesség nélkül máris újra előjön a bűn, a mértéktelenség, és annak szomorú következményei.
Kedves Testvérek. Így van ez a mi életünkben is. Az Istentől jövő békességre még a jólétben is szükségünk van. Hiába vannak rendben a körülményeink, ha nincs békességünk, minden borul. Hiába van felépítve egy szép látszat kép a családi egységről, a mintaéletről, ha belül tudjuk, és érezzük, hogy a valóság nem erről szól. Isten békességére nemcsak a próbákban, hanem a nyugodtnak tűnő, átlagos hétköznapokban is nélkülözhetetlen. De vajon van-e rá igényünk? Kérjük-e Isten békességét, amikor úgy nagyjából rendben vannak a dolgok? Vagy csak a nehezebb napokon számítunk rá? Amikor meg jólét van, nyugalom van, megfeledkezünk róla, és beengedjük a kísértéseket?
Kedves Gyülekezet! Bármilyen szakaszát éljük is életünknek, kérjük és igényeljük az Istentől jövő erőt és békességet. Mert ha van tőle jövő erőnk, és benne való békességünk, akkor teljesen másként fogjuk értékelni körülményeinket. És ha benne bízunk, akkor mi is, ahogyan Nóé, megtapasztalhatjuk, hogy érdemes ráhagyatkozni Isten ígéreteire.
A zsidókhoz írt levélben olvashatjuk a Károli fordítás szerint a következőket: Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk. A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Hát ez az a hitbeli békesség, amely nem a körülményekre tekint, nem az özönvizet, a bezártságot, vagy a különböző próbákat nézi, hanem arra az ígéretre tekint, amelyet az Ő szerető Mennyei Édesatyja adott neki. Erre hagyatkozott még maga az Úr Jézus is, földi útja során, ezzel az erővel, és ebben a békességben ment a keresztre is, hogy bennünket megbékéltessen az Atyával. Hát bízzuk mi is rá magunkat, kérjük el napról napra a tőle jövő erő, és békesség adagjainkat, és készüljünk a megígért vele való találkozásra, amely már most is erőt, és békességes tűrést adhat számunkra. Ámen.