jan
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Lekció: 1Mózes 27,46-28,17 Textus: Máté 11,20-30
2018. január 28.
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek. Temetések, kritikus helyzetek, megpróbáló betegségek alkalmával talán sokunknak eszünkbe jut ez a jézusi mondat. Eszünkbe jut, mert úgy érezzük, meg vagyunk terhelve, és vágyunk arra a megnyugvásra, amelyet itt az Úr Jézus ígér számunkra. Mai istentiszteletünkön a felolvasott igeszakaszokból három ilyen megterhelt életpéldára figyeljünk, vizsgáljuk meg az Ő terheiket, és azt, hogy hogyan keresték meg a megnyugvást, a békességet.
1. Először is figyeljünk mai ószövetségi történetünkre, és annak egyik főszereplőjére, Jákóbra. Ahogyan az elmúlt napokban olvashattuk, Jákób édesanyja javaslatára csalással szerezte meg az atyai áldást beteg, és idős apjától. Bár korábban egy tál lencséért valóban elcserélte az elsőszülöttségi jogot testvérével, Ézsauval, az áldást úgy kapta meg, hogy gyengén látó apját átverte, és testvérének adta ki magát. Az apja persze ezt nem vette észre, csak akkor, amikor megérkezett a nagyobbik testvér, Ézsau, és ő is kérte apja áldását.
Jákóbnak tette miatt menekülnie kellett. Nem volt elég, hogy öreg édesapja csalódott benne, bátyja sem hagyta szó nélkül a dolgot, hanem megfogadta, hogy miután apjuk meghal, megöli testvérét. Édesanyjuk Rebeka azonban ismét közben jár Jákób érdekében. Elülteti Izsák fejébe a gondolatot, hogy Jákóbnak máshonnan kellene feleséget hozatni, mert Ézsau kánaánita feleségei idáig csak bajt hoztak a fejükre. Így hát Jákób végül is apja parancsára indul útnak, nehogy bátyja valóban elvegye az életét. Bűntudat, aggodalom, magány, kilátástalan jövőkép, ezek Jákób érzései.
Ebben a valóban megterhelt helyzetben azonban Isten egy álomban erősíti gyermekét. Jákób ígéretet kap Istentől a reményteljes jövőre nézve: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” Jákób pedig oltárt épít, hált ad Istennek az ígéretért, leteszi terhét Istene elé, és benne bízva folytatja útját.
2. De nemcsak számára volt megterhelő ez az időszak, hanem Ézsau számára is. Róla általában egy negatív kép él a gondolatainkban, hiszen Jákób volt a jó, a kedves, Ézsau meg a vadász, a mogorva, mezei ember. Pedig Ézsau az atyai áldás dolgában áldozat volt. Mert bár elsőszülöttségi jogát könnyelműen elcserélte Jákóbbal, az atyai áldást nagyon szerette volna elnyerni.
A Biblia azt írja, hogy amikor meghallotta Ézsau apja beszédét, hangosan és igen keservesen fölkiáltott, és azt mondta apjának: Áldj meg engem is, apám, és szinte percegik könyörög, hogy valami áldást kicsikarjon apjától. Ézsau tehát szomorú, csalódott és dühös volt. Ráadásul, még a feleség kérdésben is rossz fényben tűnik fel. Eddig azt hittem, hogy Ézsau hettita származású feleségei valóban megnehezítették a család életét, most azonban, hogy újra elolvastam az egész történetet, felmerült bennem a kérdés, hogy nem-e csak Rebeka ravaszsága áll a háttérben? Ugyanis Ő mondja férjének, Izsáknak, hogy megutálta életét miattuk, nyilván azzal a szándékkal, hogy Jákóbnak legyen oka elmenni távolabbi vidékekre, feleséget szerezni, hogy így megmenekülhessen Ézsau haragja elől. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy ezek a hettita lányok olyan rosszak lettek volna, csak kellett valami ürügy, hogy Izsák is értse, miért megy el Jákób. Tehát ebben az esetben is Ézsaun csattant az ostor. Az ő feleségei nem elég jók, nem megfelelőek, hiszen apja és anyja máshonnan akar asszonyt szerezni Jákóbnak.
Ézsau azonban nem Istenhez menekül. Hiába van megterhelve az élete csalódással, összeesküvéssel, bosszúval, megpróbálja maga elrendezni a dolgot. Elmegy, és feleségül veszi apja féltestvérének, Izmaelnek a lányát. Próbálkozik a maga módján, mintha egy nősüléssel helyre lehetne hozni az atyai áldás, a testvéri szeretet és a családi békesség dolgait.
3. Harmadára pedig, végezetül, az Úr Jézus életére figyeljünk. Az Ő helyzetében is sokféle megterheltséget láthatunk. Először is a sikertelen missziói utak nehezednek rá. A fárasztó utazások után Jézus megdöbbentő ítélethirdetéssel áll elő. Felsorolja azokat a városokat, amelyekben nagyon sok csodát tett, és megállapítja, hogy mivel nem tértek meg, elviselhetetlen sorsuk lesz. Mert ha más helyeken ennyi jelet tett volna, akkor azok már régen megtértek volna. Jézus tehát csalódott.
De nemcsak a hitetlenekben, hanem még saját tanítványaiban is. Milyen sok történetben olvasunk arról, hogy a tanítványok értetlenül néznek rá, hogy mit akar. Amikor már évek óta együtt voltak mesterükkel, még akkor is hitetlenül álltak meg egy-egy csoda előtt. Gondoljunk csak például az 5000 ember megvendégelésére. Ott vannak a tanítványok, nemrég megtapasztalták, hogyan szaporította meg Jézus a kenyeret és a halat. Emlékezhetnének, hogy Jézus tud ilyet, van hatalma, és eszükbe sem jut, hogy lehetséges, hogy ennyi embert jól lakatnak néhány kenyérből és halból. Bizony, megterhelő lehetett ez Jézus számára.
Vagy ha előre tekintünk a szenvedéstörténetre, ott is, olyan sokszor kell csalódnia barátaiban. Amikor elfogatása előtt a gecsemáné kertben imádkoznak, tanítványai elalszanak. Amikor minden támogatásra szüksége lenne, Júdás elárulja, Péter pedig háromszor megtagadja. A keresztnél csak egy van jelen, a többi, ki tudja hol bujkál. Látjuk tehát milyen fárasztó és megterhelő lehetett az Úr Jézus útja. Nemcsak értünk való áldozata miatt, hanem különböző csalódásai következtében is.
És ennek ellenére, mégis hálát tud adni Atyjának. Isten magasztalásába kezd, és kimondja azt, amit Jákób is annak idején átélt és vallott, Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Nem megy a maga feje után, ahogyan Ézsau próbálja korrigálni élete tragédiáit, hanem Mennyei Atyja kezébe tesz mindent.
Kedves Testvérek! Hát ez az, ami megkülönbözteti az Isten gyermekeit a többi embertől, ez az, ami erőt, és kitartást ad még a fárasztó, és csalódásokkal teli útjainkon is.
Ezért teszi Jézus még a kereszten is az Atya kezébe életét, mert tudja, hogy minden úgy a legjobb, ahogyan Isten azt eltervezte. Ezért üzeni ma számunkra is, akik szintén átélünk megpróbáló helyzeteket, fárasztó, kimerítő időszakokat: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
Kedves Testvérem! Vágysz-e erre a megnyugvásra? Szükséged van-e arra, hogy amikor elfáradtál, amikor veszteséget szenvedtél, amikor elfogyott az erőd, ha csalódtál emberekben, ha kiábrándultál bizonyos dolgokból, akkor az Isten mindenek felett való békességet adjon a szívedbe? Tudsz-e odafigyelni az Ő vezetésére, ahogyan Jákób tette, egyáltalán nem könnyű utakon, el mered-e hinni, hogy ha ő azt ígérte, akkor valóban meg fogja áldani az életedet? Képes vagy-e, ahogyan az Úr Jézus megnyugodni, és a legnehezebb órákban is a panaszkodás helyett azt mondani, Igen, Atyám, mert így láttad jónak?
Kedves Testvérek. Csak így érdemes élni. Jákób Istenre figyelve lett Izrael, egy egész nép atyja, az ő fiai nyomán született meg a választott nép 12 törzse, és hosszú élete végén még unokáit is ölébe vehette, amikor letelepedtek Egyiptom legjobb földjén. Az Úr Jézus pedig miután meghalt, fel is támadt, és felment a mennyei dicsőségbe, hogy majd onnan jöjjön el ítélni mindnyájunkat.
Ők megtapasztalták, hogy jó az Isten által kitaposott úton menni, jó, ha engedjük, hogy ő menjen előttünk. Boruljunk hát le az ő lábainál, tárjuk fel előtte fájdalmainkat, sérelmeinket, panaszainkat, de fogadjuk el azt az utat, amelyet kínál, mert csak így örökölhetjük az Ő áldásait. Ámen.