Már
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Máté 25,14-46
2018. március 25.
Kedves Testvérek! Ha az egy órával rövidebb éjszaka ellenére tartottunk reggel csendességet, sokunknak feltűnhetett, hogy a megszokott szakaszokhoz képest jóval hosszabb olvasnivaló van a mai napra kijelölve. Látszólag két történetet hallhattunk az Igeolvasás során, valójában azonban ez a két szakasz szorosan összekapcsolódik. A következőkben bontsuk három részre történetünket, és figyeljünk Isten üzeneteire.
A példázat azzal kezdődik, hogy a gazda rábízza szolgáira a vagyonát. Ideiglenesen kiosztja számukra tulajdonát. Amit kapnak, az nem lesz az övék, csak egy ideig az ő felelősségük, hogy mit kezdenek vele. Fontos megjegyeznünk, hogy a gazda nem egyenlően osztja szét a vagyonát szolgái között. Nem harmadolja el a javakat, hanem bölcs belátása szerint, képességük alapján az egyikre 5 talentumot, a másikra kettőt, a harmadikra pedig egyet bíz. A feladat azonban nem az, hogy mindenkinek 5 talentumnyi hasznot kell termelnie, hanem az, hogy éljen jól a rábízott talentummal. Amit csak lehet, hozza ki belőle. Így tehát az irigykedésnek nincs helye. Nem az számít, hogy a másikhoz képest mennyi talentumot kapott a szolga, hanem az, hogy megfelelően befektesse azt.
Testvérek, már ennek a kezdő szakasznak is nagyon fontos üzenete van számunkra. Isten, a mi Mennyei Atyánk mindnyájunkra rábízott különböző talentumokat. Ezek lehetnek bizonyos képességek, tulajdonságok. Fizikai erő, empátia, szakértelem, kitartás, türelem, humor, közvetlen természet, szorgalom, bölcsesség, és még sok más. Ezek a talentumok Isten tulajdonai. Azért adta őket, vagy azért adott lehetőséget a megtanulásukra életünk során, hogy jól éljünk velük. Nem pedig azért, hogy egymáshoz méregessük magunkat.
A legösszetartóbb közösségeket is tönkre tudja tenni, ha a tagok irigyek egymásra. Rengeteg forrása van az irigységnek. Irigyek lehetünk azért, ha a másik jobb, ügyesebb valamiben. Irigyek lehetünk azért, ha a másik jobb körülmények között él, vagy több anyagi java van. De irigyek lehetünk a másik egészségi állapotára, házasságára, gyermekeire, családjára. És még a gyülekezeti szolgálatban is lehetünk irigyek: miért pont az a másik csinálja azt, amit én is meg tudnék csinálni? Az, hogy Isten kire mit bíz, kizárólag az Ő dolga. A mi dolgunk nem a másik méregetése, hanem a saját talentumaink kezelése.
Ráadásul néhány talentumunk nem is tart egész életünkön át, csak egy-egy életszakaszra kapjuk meg. Egy egészen konkrét példával élve így van ez a fizikai erőnkkel. A nyáron lesz 5 éve, hogy jó néhány férfi testvérünkkel elbontottuk a régi imaház maradványait, és garázst építettünk. Akkor, az a 8-10 férfi jó erőben volt, és így, az ő talentumaik által el tudtuk végezni ezt a feladatot. De ha most a folyosón megnézzük az akkori csoportképet, láthatjuk, hogy azóta sokat változott a helyzet. Van közülük, aki azóta több műtéten is átesett, van, aki tolószékbe került, és ketten ri brigádból már nincsenek is közöttünk. Ebben a helyzetben be kell látnunk, hogy Isten ideig-óráig bízza ránk talentumainkat. Adjunk hálát azért, amink van, amit ma is meg tudunk tenni, de ne méregessük magunkat egymáshoz, mert az soha nem visz előre. 5 éve azért tudtunk olyan sok munkát elvégezni, mert akkor jól éltünk talentumainkkal. Amit Isten ránk bízott, azt befektettük, és az Ő javára hasznosítottuk.
Testvérek. Most egy kissé rendhagyó módon maradjunk csendben néhány másodpercig, és tisztázzuk magunkban, milyen talentumaink vannak. Gondoljuk át, hogy most, életünk ezen szakaszában mit bízott ránk Isten. Mi az, amire képesek vagyunk, amit megtehetnénk másokért, családunkért, ismerőseinkért, gyülekezetünkért?
Ha ezt tudjuk, akkor mehetünk tovább példázatunk második szakaszához.
A példázat azzal folytatódik, hogy a gazda elmegy idegenbe, a szolgák pedig magukra maradnak talentumaikkal. Ők dönthetik el, hogy mit csinálnak a rájuk bízott javakkal. Az a szolga, akire öt talentum lett bízva, azonnal elment, vállalkozásba kezdett, és nyert másik 5 talentumot. Vagyis gondolkodott, fáradozott, dolgozott, áldozatot vállalt azért, hogy több talentuma lehessen. Hiába volt 5 talentuma, az újabb 5-ért meg kellett dolgoznia. Hasonlóan cselekedett az is, aki 2 talentumot kapott. Ő is dolgozott, ő is áldozatot hozott, és ennek az lett a következménye, hogy újabb két talentummal gazdagodott.
A harmadik szolga azonban nem kezdett el dolgozni, nem gondolkodott azon, mit tehetne, hogy gazdájának több talentuma legyen, hanem elment, elásta azt, amije volt, és nem csinált semmi mást. Mégis azt gondolom, számára is fárasztó volt ez a talentum-kérdés. Hiszen bizonyára érezte, hogy nem jó, amit tesz. Elképzelem, ahogyan figyel, nehogy észrevegye valaki, hogy elássa, vagy később, vissza-vissza jár, hogy ellenőrizze, nem ásta-e ki valaki az ő féltve őrzött kincsét. Azt gondolom, ez is van olyan stresszes, olyan fárasztó, mintha vállalkozásba kezdett volna.
Így van ez testvérek a mi életünkben is. Jól élni a talentumainkkal fárasztó. Jézus felsorol néhány konkrét dolgot, amelyek áldozathozatalt igényelnek. „Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok. Jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” Jót tenni fárasztó, kimerítő. Használni az Istentől kapott képességeinket egyáltalán nem könnyű. De ne gondoljuk azt, hogy ha elássuk kincseinket, akkor jobban járunk. Az is ugyanolyan fárasztó. Sőt, az még félelmet és rettegést is okoz. Mert amikor jön a lelkiismeret furdalás, hogy miért nem segítettünk, miért nem adtunk kölcsön valamit, miért nem mondtunk egy jó szót, miért nem mondtunk le valamiről, akkor sokkal rosszabbul érezzük magunkat, mintha megtettük volna az adott dolgot.
Álljunk meg most ismét egy pillanatra, és vegyük számba eddigi talentumainkat. Mi az, amit kihasználtunk, és mi az, amit elástunk, vagy esetleg rossz célra használtunk fel?
Bárhogy is legyen, számot kell adnunk. Ez a harmadik része mai történetünknek. A gazda hazaér, és hívatja a szolgákat. Fontos azonban leszögeznünk, hogy nem követel egyenlő eredményt. Amikor megérkezik az első szolga, és felmutatja az 5 plusz 5 talentumot, akkor a gazda szépen megdicséri. De amikor a 2 talentumot kapott szolga újabb két talentummal áll elő, őt is ugyanúgy megdicséri, és ugyanaz a jutalom, részvételi lehetőség a lakomán, és több megbízatás. Vagyis a gazda csak annyit kér számon, amennyit rábízott a szolgára. Se többet, se kevesebbet. És ezért kerül nagy bajba a harmadik szolga. Mert Ő azt hitte, ha ugyanannyit visszaad, akkor az úgy rendben lesz. De a gazda tőle is nyereségre számított. Nem 5 talentumot akart, nem is kettőt, de legalább egy kis kamattal megnövelt vagyonra számított. De mivel a szolgának esze ágában sem állt dolgozni a több haszonért, ítélet lett a része. Nem volt meg a jó szándék, hiányzott a szorgalom, ezért a gazda elvette az egy talentumát, és kivetette őt a külső sötétségre.
Kedves Testvérek. Isten tőlünk sem ugyanazt az eredményt várja. Nem kér mindenkitől mindenféle szolgálatot, nem bíz mindenkire nagycsaládot, házasságot, beteggondozást, kétkezi munkát, vagy felelősségteljes döntéseket. De amit ránk bíz, abban teljesítenünk kell. Abban számít ránk. Amire van lehetőségünk, erőnk, időnk, pénzünk, abban szeretné, ha helyt tudnánk állni.
Vajon, ha most eljönne, és megítélne bennünket, mit mondana? Kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután? Vagy bizony mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg? Maradjunk csendben, és gondoljuk át, most, ebben a pillanatban vajon mi lenne az ítélet?
Kedves Testvérek. Mindnyájan kaptunk talentumokat. Isten ránk bíz különböző dolgokat, amelyekkel vagy jól élünk, vagy rosszul. Nem tudjuk, hogy mennyi időnk van felhasználni egy-egy talentumot, de az biztos, hogy lesz számadás. Vegyük komolyan küldetésünket, és az Úr Jézus példáját követve tegyük meg mindazt, amit csak mi tehetünk meg.
Az Úr Jézus is így teljesítette földi küldetését. Megszületett, felnőve hirdette a megtérést és a bűnbocsánatot, Virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, és végigjárta azt az utat, amelyre az előttünk álló héten emlékezni fogunk. Végül pedig, amikor a kereszten értünk adta önmagát, nyugodtan, és békességgel mondhatta ki: elvégeztetett.
Hát menjünk utána, ismerjük fel és használjuk talentumainkat, hogy az Ő nevére dicsőség, miránk pedig áldás szálljon. Ámen.