Már
Textus: 2Mózes 32,7-14; Lukács 22,39-44
Andrássy Gergely
2018. március 29.
Kedves Testvérek. Nagycsütörtök kapcsán nagyon sok történet eszükbe juthat. Szinte látjuk magunk előtt az utolsó vacsora jeleneteit, ahogy Jézus megtöri a kenyeret, a tanítványoknak adja a bort, és kihasználja az utolsó lehetőséget arra, hogy tanítsa a 12-t. De felidézhetjük a tanítványok személyes történeteit is. Ott van például Júdás, az áruló, aki végül megbánja tettét, de mivel nem tud szabadulni bűnének terhe alól, tragikusan végződik sorsa. Vagy eszünkbe juthat Péter, aki vakmerően fogadkozik, hogy ő még az életét is odaadná Jézusért, kirántja a kardot amikor a Mestert megpróbálják elfogni, sőt, még a főpap udvarába is követi az Urat, végül azonban háromszor is megtagadja Őt, és keserves sírásra fakad.
Különleges ez az este, és különleges minden egyes mozzanat, amelyet az akkor élő tanúk megörökítettek a Szentírásban. Mai istentiszteletünkön azonban ne egy konkrét nagycsütörtöki eseményt vizsgáljunk meg, hanem sokkal inkább felülnézetből tekintsünk a történésekre, és mai ószövetségi igeszakaszunkat is segítségül hívva nézzük meg, hogyan működik a közbenjárás Isten és az ember között.
Először vizsgáljuk meg, hogyan járt közben Mózes a választott nép érdekében, aztán legyen példa előttünk az Úr Jézus értünk való közbenjárása, végül pedig majd azon gondolkodjunk el, hogy mi hogyan lehetünk közbenjárókká Isten és a ránk bízott emberek között.
- Kezdjük tehát ószövetségi történetünkkel. A bibliaolvasó kalauz által kijelölt szakaszban arról olvashattunk, hogy amikor Mózes éppen a 10 parancsolatért volt fent a Sínai hegyen, hogyan fordult el a nép Istentől. Izrael ugyanis a hegy lábánál megunta a néhány hetes várakozást, és azzal az ötlettel állnak Áron elé, hogy készítsen nekik istent, akit imádhatnak, mert ki tudja már mi lett ezzel a Mózessel, aki idáig vezette őket. Áron pedig, mintha ez a lehető legtermészetesebb dolog lett volna, azonnal hozzálát a bálványkészítéshez. Összegyűjti az ékszereket, mintát készít, és borjúszobrot önt, aztán pedig kihirdeti, hogy másnap megünneplik új istenüket. És úgy is történt.
Isten azonban észrevette, mi történt odalent, így aztán elmondja mindezt Mózesnek, és közli vele, hogy végezni fog a bűnbe esett nép tagjaival. Mózes azonban, mint aki eddig is hídként állt Isten és a nép között, megpróbálja lecsillapítani az Úr haragját, és közbenjár honfitársaiért. Ő, aki korábban egyáltalán nem vágyott erre a szerepre, hiszen még Egyiptomba sem akart elmenni, hogy kihozza a népet a szolgaság házából, most utolsó esélyként áll Isten és ember között. Nézzük meg, mit tud tenni az övéiért.
Először is azt látjuk, hogy arra hivatkozik, hogy ez a nép Isten saját népe, és már olyan sokszor megszabadította őket, hogy kár volna értük. Így olvastuk: „Miért gerjedsz haragra, Uram, néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? Mózes nagyon jól tudta, hogy Isten szereti népét. Ha nem szerette volna, akkor nem hallotta volna meg egyiptomi kiáltásuk hangját sem, és nem küldte volna el értük Mózest. Akit kiválasztunk magunknak, az mindig különösen is fontos számunkra. Erre utalt Mózes első mondataival.
Aztán másodjára Isten korábbi ígéreteire hivatkozik. „Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, és ezt ígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, amennyi az égen a csillag, és örökké birtokukban lesz az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom.” Mózes tudta, hogy Isten mindig meg tartja ígéreteit, így visszautalt a régi ígéretekre, amelyeket Isten az ősatyáknak mondott. Ha akkor megígérted Istenem, ha akkor úgy döntöttél, hogy megáldod őket, akkor most bocsásd meg nekik ezt a lázadást, és légy kegyelmes hozzájuk.
A sikeres közbenjáráshoz azonban az érvek mellett Mózes alázatára is szükség volt. Mózes önmagát a háttérbe helyezte, lemondott egy különleges lehetőségről, és csakis a nép érdekeit helyezte előtérbe. Isten ugyanis azt mondta Mózesnek: „Hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom és végezzek velük, de téged nagy néppé teszlek.” Vagyis Mózes mondhatta volna azt, hogy hulljon a nép, engem pedig tegyél naggyá, és menjünk tovább így, kéz a kézben. Mivel azonban felelősséget érzett népéért, lemondott erről a lehetőségről.
Közbenjárásának azonban meg is lett az eredménye. Így olvastuk a 14. versben: „Az Úr szánalomra indult, és nem hozta rá népére azt a bajt, amit mondott.” Mert bár súlyos következményekkel járt a nép bűne, mégis megmaradtak, mert az Úr Mózes szavai miatt megkegyelmezett nekik. Szerette őket, megbocsátott nekik, és nem törölte el őket a föld színéről.
- Kedves Testvérek. Ez a közbenjárás analógiája. Ebben mutat példát nekünk Mózes, de ha most gondolatban átlapozunk az újszövetség lapjaira, ugyanezt a folyamatot láthatjuk az Úr Jézus magatartásában is.
Az evangéliumokban ugyanis Ő a közbenjáró. Ő az, aki a legszorosabb kapcsolatban van Mennyei Atyjával, és Ő szeretne hidat képezni Isten és ember között. Tudja, milyen nagy bűnben él az emberiség, tisztában van vele, hogy még a választott nép tagjai is távol kerültek Istentől, ezért egész földi útján azon dolgozik, hogy Atyjánál közbenjárjon a bűnös emberiségért.
Nagycsütörtök estéjén főpapi imádságában először Ő is arra hivatkozik, amire Mózes is hivatkozott, hogy az emberek Isten sajátjai, gyermekei. Így mondja János evangéliuma szerint: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém.” De nemcsak a tanítványokat hozza Mennyei Atyja elé, hanem a többi embert is. A Gecsemáné kertben azért imádkozik vért verejtékezve, hogy ki tudja inni azt a poharat, amit ki kell innia, vagyis hogy minden ember bűnét fel tudja vinni a keresztre. Még a passió közben is utal erre egy-egy mondat, amikor például már keresztre feszítve imádkozik a keresztre feszítőkért: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Még ott is közbenjár minden emberért. A tanítványokért, a latrokért, a katonákért, még érted is, és értem is.
Emellett azonban Jézus közbenjárásában is benne vannak Isten régi ígéretei. Már az édenkertben ígéretet tesz Isten az emberiségnek, amikor ezt mondja a kígyónak: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.” Vagyis Isten már akkor megígérte, hogy lesz majd valaki, aki le fogja győzni a bűnt, és ez a valaki sok-sok évvel később az Úr Jézus személyében érkezett meg.
Aztán ami szintén párhuzam Mózes és az Úr Jézus között az az, hogy Jézus is sok mindenről lemondott. Igazából egész földi útja a lemondásról szól. Azzal, hogy felvette az emberi testet, szűk korlátok közé szorította magát. Ő is érezte a fájdalmat, a betegséget, el tudott fáradni, és a lelki terhek is bizonyára jobban megviselték. Aztán az emberi testben kísértések is érhették. 40 napi böjt után azért ment oda hozzá a Gonosz, mert tudta, Jézus megéhezett. De a passió útján is láthatjuk azt a sok-sok lehetőséget, amikor élhetett volna hatalmával, de mivel értünk járt közben, lemondott ezekről. Bármikor végezhetett volna kínzóival, bármikor elintézhette volna a „feszítsd meg”-et kiáltó sokaságot, még a keresztről is leszállhatott volna, de miattunk inkább megalázta magát.
Azért tette ezt, mert csak így tudta megszerezni számunkra a bűnbocsánatot, és az örök életet. Ha Ő nem járt volna közben értünk, ha nem könyörgött volna értünk, és nem mondott volna le önként hatalma gyakorlásáról, akkor az igazságos Istennél nem lett volna elrendezve a mi bűn miatti adósságunk. De így, az Ő közbenjárására mi is Megváltott gyermekei lehetünk, akik tudhatják, hogy mit tett értük az Isten Fia a kereszten. Benne szánta meg Isten a világot, és csakis miatta érhető el számunkra az üdvösség.
- Még egy üzenet azonban hátra van. Mert nagycsütörtök üzenete nemcsak az, hogy hogyan járt közben értünk a Megváltó, hanem az is, hogyha mi elfogadjuk az Ő közbenjárását, és engedjük, hogy helyre álljon Istennel való kapcsolatunk, akkor mi is közbenjárókká lehetünk mások életében. Mi is odaállhatunk hídként Isten és a ránk bízott emberek közé, hogy a magunk módján, Mennyei Atyánk elé vihetjük őket.
Mindnyájunk környezetében vannak olyanok, akik rászorulnak erre. Van, akinek a szülei, van akinek a házastársa, testvére, gyermeke, vagy éppen a legjobb barátja szorul ilyen közbenjárásra. Lehet, hogy a szomszédunk van ránk bízva, lehet, hogy a gyülekezetünket, településünket, vagy éppen nemzetünket kell Isten elé vinnünk. A kérdés csak az, hogy hogyan tehetjük ezt meg? Hát valahogy úgy, ahogyan az ószövetségi történetben Mózes tette, és az újszövetségben pedig Jézus bemutatta.
Először is, amikor Istenhez imádkozunk valakiért, hivatkozzunk mi is arra, hogy mindenki az Övé. Ő formálta meg családtagjainkat, Ő hívott életre minden embert, így mindenkivel van valamilyen terve. Mindenki életében benne van az Istennel való kapcsolat lehetősége, csak sokan nem élnek ezzel, vagy a lusta közbenjárók miatt kimaradnak ebből. Gondoljunk csak bele, milyen sokan lennénk a templomokban, ha az elmúlt 1-2 generáció úgy nőtt volna fel, hogy a szülők, nagyszülők imádkoztak volna értük. Bizony, keveseknek adatott meg ilyen közbenjáró háttér. Akit nem vittek templomba, akinek nem tanítottak meg imádságokat, bibliai történeteket, azokat nagyon nehéz visszavezetni a szerető Istenhez. De Ők is hozzá tartoznak.
Aztán másodjára mi is felhozhatjuk Isten drága ígéreteit. Minden keresztelőn elhangzik: veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Vagy milyen sok szülő megkapja a jól ismert ígéretet: Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Talán te is kaptál egy-egy ígéretet a számodra fontos emberekkel kapcsolatban. Amikor féltő szeretettel imádkozol a tieidért, emlékeztesd ezekre Mennyei Atyádat. Ahogy Mózes emlékeztette Őt az ősatyáknak tett fogadalomra. Bizonyára eszébe fog jutni.
Aztán harmadjára az is nagyon fontos, hogy mi is tudjunk lemondani saját érdekeinkről. A közbenjáró imádság mindig áldozathozatallal jár. Rá kell szánni például az időnket. Ne sajnáljunk korán felkelni, vagy későn lefeküdni, ha csak ezekben az órákban van időnk a másokért való imádkozásra. És ne sajnáljuk a türelmet és a mégis szeretetet azok iránt, akik még nem az Úréi. Az, hogy közbenjárunk valakiért, nem azt jelenti, hogy az illető is akarja ezt. Lehet, hogy egyelőre még elutasítja az Istenhez való közeledést. Ha ez így volna, merjünk a háttérben maradni, mert Mennyei Atyánk így is hallja imáinkat. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének – mondja az Ige.
Végül pedig az eredményt bízzuk Istenre. „Mert kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” Ha Mózes idejében megszánta a bűnbe esett népet, ha az Úr Jézus érdeméért még a te és az én vétkeimet is eltörölte, akkor bízzunk benne, hogy a ránk bízottakat is meg fogja menteni.
Kedves Testvérek. Nagycsütörtök különleges estéjén zárjuk szívünkbe Isten drága üzeneteit. Adjunk hálát azért, hogy az Úr Jézus a kereszten közbenjárt értünk, és azóta is folyamatosan esedezik Mennyei Atyánknál, és álljunk be mi is a közbenjárók sorába, hogy minél többeket megnyerhessünk neki. Ami rajtunk áll, azt tegyük meg a ránk bízottakért, alázattal és szorgalmas közbenjárással, a többit pedig bízzuk arra, aki értünk is Önmagát adta a kereszten. Ámen.