máj
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: 2Királyok 3,1-27
2018. május 16.
Kedves Testvérek! A bibliaolvasó kalauz szerint az elmúlt napokban a királyok második könyvét kezdtük el olvasni. Azt hiszem, ez a könyv nem tartozik a legismertebbek közé, mert sokan szívesebben olvassák az újszövetségből az evangéliumokat, vagy más ószövetségi könyveket. Éppen ezért, fontosnak látom, hogy amikor ezeket a fejezeteket olvassuk napról napra, egy kicsit elevenítsük fel bibliaismeretünket, vagy ha még ismeretlenek a mai szereplők, próbáljuk meg közelebbről is megismerni őket.
Felolvasott szakaszunkban két ószövetségi királyról olvasunk, akiket egy bizonyos csata köt össze mai történetünkben. Ismerjük meg most őket, és nézzük meg, mit tettek, mit tehettek azért, hogy ez a közös hadjárat győzelemmel fejeződjön be.
Kezdjük Jórámmal, Izrael királyával. Róla nem sok jót tudunk elmondani. Talán emlékszünk még az ő szüleire, Ahábra, és Jezábelre, akik a királyok első könyvének leírásaiban hírhedt bálványimádók voltak, és Illés prófétát is szinte a halálba kergették. Ilyen szülői háttérrel nem csoda, hogy Jórám sem vitte túlzásba a hit dolgait. Így ír róla a Szentírás: „Azt tette, amit rossznak lát az Úr: bár nem annyira, mint apja és anyja, mert eltávolította Baal szent oszlopát, amelyet apja készíttetett. De ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkéhez, aki vétekbe vitte Izráelt, nem tágított attól.” Vagyis eléggé istentelen életet élt, de azért nem annyira, mint szülei tették előtte.
Ez a Jórám, egyszer csak úgy döntött, hogy hadjáratot indít Moáb királya ellen. Moáb királya ugyanis üzleti kapcsolatban állt Ahábbal, de amint Jórám került a trónra, elpártolt tőle. Jórám tehát megharagudott, és szövetségeseket szervezett a hadjárathoz. Először is megkérte Jósáfátot, Júda királyát, hogy segítsen neki, aztán pedig az edómi nép uralkodója is csatlakozott a szövetséghez.
A folytatásban azonban azt figyelhetjük meg, hogy a hadseregszervezésen kívül Jórám semmi mást nem tudott hozzátenni a győzelemhez. Amikor ugyanis már hét napja bolyongtak az úton, kiderült, hogy elfogyott a vizük, és nincs utánpótlás. Ott van a három helyről egyesült sereg, ott van a sok jószág, amelyet az élelem utánpótlása miatt vittek magukkal, de nincs víz a pusztában.
Ebben a helyzetben pedig Jórám pontosan úgy viselkedik, ahogyan az várható volt egy hitetlen királytól. Olyankor, amikor valami baj van, nem a bálványok a hibásak, hanem csakis Istent lehet okolni. Így szólal meg Jórám ebben a kiszolgáltatott helyzetben: „Hát azért hívta össze az Úr ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket?” Pedig nem is az Úr hívta össze a csapatokat, hanem ő maga.
Aztán amikor a három király megérkezett Elizeushoz, ismét érzékelhetővé vált, hogy ha Jórámon múlna a dolog, nem sok esélyük lenne. Elizeus, nagyon jól tudta, mennyit szenvedett az Ő elődje, Illés Jórám szülei miatt. Most pedig, képmutató módon hozzá fordul a király, hogy mondja meg, mit üzen Isten. Nem csoda, hogy Elizeus így fogadta: „Semmi közünk sincs egymáshoz. Eredj apád prófétáihoz, meg anyád prófétáihoz.”
Láthatjuk tehát, hogy Jórám egy hitetlen háttérből érkező hitetlen, képmutató ember volt, aki saját meggondolatlansága miatt is Istent hibáztatta, és nem sok mindent tudott tenni a győzelemért. De ne álljunk meg az ő személyénél, hanem menjünk tovább, és nézzük meg a másik királyt, Jósáfátot.
Jósáfát, júdai királyról így ír a Biblia: „Mindenben apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr.” Ez azt jelenti, hogy Ő Istenre figyelő életet élt, és királyként is figyelt az Úr akaratára. Amikor Jórám háborúba hívta szövetségesként, nem hárította el a kérést, hanem testvérként állt Izrael mellé. De később is hasznára vált a hármas szövetségnek. Amikor rájöttek, hogy a szárazság miatt bajban vannak, ő volt az, aki felvetette, hogy beszélni kellene egy prófétával, akitől meg lehetne kérdezni Isten akaratát. Míg a többiek méltatlankodtak, és Istent hibáztatták, addig Ő tudta, hogy Isten nem a hiba, hanem a megoldás forrása. Így jutnak el Elizeushoz, akit Jósáfát már korábban is ismerhetett, hiszen azt mondja róla: „Valóban az Úr igéje szól rajta keresztül.”
Ráadásul amikor Elizeus elé kerülnek, akkor is csak miatta állt velük szóba a próféta. Míg Elizeus hallani sem akart Jórámról, addig Jósáfátot szeretettel fogadja. Így beszélt erről a próféta Jórámnak: „Ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem tekintenék, meg sem látnálak!” Vagyis a hitben járó júdai király miatt segít rajtuk.
Jósáfát személye tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Elizeussal kapcsolatba kerüljenek, és így megtudják Isten akaratát. A különleges győzelmet azonban nem ő szerezte meg. Nem ő adott vizet, nem ő tévesztette meg az ellenséges sereg katonáit, ő csak eszköz volt ahhoz, hogy ebben a csatában Isten aktív résztvevőként beszálljon.
Mert a győzelmet Isten szerezte meg. Nem Jórám, a hitetlen hadseregszervező, még csak nem is Jósáfát, a hívő júdai király, hanem a Mindenható Isten. Elizeus próféta az Ő szavait tolmácsolta, amikor arra buzdította őket, hogy ássanak gödröket a patakmederben, mert azok meg fognak telni vízzel. És az ellenséget is az Úr tévesztette meg, hogy azt higgyék, a három király egymásra támadt, és így lerohanhatják őket. A győzelem teljes mértékben Istenen múlt. Mivel Ő úgy akarta, hogy győzzenek, mindent elintézett. Az emberek, csak apró eszközök voltak ebben a történetben.
Kedves Testvérek! Mai történetünk ezért fontos. Mert amellett, hogy megismerhettünk egy hitetlen és egy hitben járó ószövetségi királyt, arra is rácsodálkozhattunk, hogy már a régi időkben is minden győzelem Isten akaratán múlt. Ha pedig ezt az üzenetet átültetjük a mai korba, a mi saját életünkbe, komoly megerősítést kaphatunk általa.
Mert ma is, a mi életünkben is vannak csaták. Sokan háborúzunk például a különböző betegségekkel. Akár a saját testünkben érezzük annak fájdalmait, akár szeretteink miatt kell aggódnunk, megpróbálhatunk harcolni, küzdeni. Az ilyen harcokban aztán lehetnek pillanatnyi sikereink, lehetnek közbenjáró segítőink, de rá fogunk ébredni, hogy csak Isten adhat győzelmet. Mert a betegségtől szenvedő ember idővel belátja, milyen apró, és mennyire törékeny az élete. De ha ez a felismerése az Istenhez vezeti, akkor azt is megtapasztalhatja, hogy Ő győzelmet adhat. Győzelmet a betegség felett, vagy győzelmet a betegséghez kapcsolódó félelmek felett.
Persze nem csak a betegség lehet harc az életünkben. Küzdhetünk sok minden másért is. Van, aki jobb anyagi helyzetet szeretne, van, aki párt, társat keres, akivel megoszthatja dolgait, és békességben élhet. Aztán sokszor komoly küzdelemmel jár meglévő kapcsolataink ápolása is. A szülő-gyermek viszony megélése, a házastárssal való szeretetközösség ápolása, a különböző háttérből jövő gyülekezeti tagok egymáshoz való viszonyulása. Mai történetünkben Isten arra bátorít, hogy ezekben a helyzetekben is bízzuk rá magunkat, és ahelyett, hogy Jórámként mi akarnánk megszervezni, és kiokoskodni mindent, engedjük, hogy az Úr vezessen minket Igéjével, bölcsességével, és amit csak Ő tud megtenni, azt hadd tegye meg helyettünk.
Hiszen a legnagyobb harcban, a bűn elleni harcban is Ő volt az, aki mindent megtett értünk. Saját Fiát, az Úr Jézust küldte keresztre, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az örök kárhozatnak, hanem az Ő kegyelméből vele való örök életünk lehessen. Ha pedig már akkor, amikor még meg sem születtünk, ennyire szeretett minket, akkor ne kételkedjünk abban, hogy ma, amikor benne hiszünk, és keressük az Ő vezetését, szintén megkegyelmez nekünk, és győzelemre segít.
Bármi miatt aggódjunk is tehát mostanában, vagy bármilyen harcban, küzdelemben járjuk a mindennapjainkat, hívjuk Őt segítségül, hogy megtapasztalhassuk végtelen kegyelmét. Ámen.