jún
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: 2Királyok 18,1-8
2018. június 3.
Kedves Testvérek. A királyok második könyvét olvasva az elmúlt napokban egy nem mindennapi történelmi helyzetbe nyerhettünk betekintést. A 17. fejezetben ugyanis arról olvashattunk, hogy Isten népének izraeli része a sokféle bűn következtében fogságba került. Bizonyára már kicsit belezavarodtunk a sokféle királyba, annyi azonban mindenképpen világos volt az elmúlt heti szakaszokból hogy a felsorolt izraeli királyok nem jó irányba vitték népüket. Sorban olvashattuk a beszámolókat arról, hogy a különböző uralkodók azt tették, amit rossznak látott az Úr. A fiatalon trónra kerülő Jóáson kívül nem is nagyon olvastunk arról, hogy valaki egy kicsit is odafigyelt volna Isten vezetésére, parancsolataira.
Mielőtt azonban véglegesen eldőlne a bűnbe esett nép sorsa, Isten megtérésre hívja az övéit. A 17. fejezet beszámol arról, hogy a bűnben élő népet Isten még időben figyelmeztette a próféták által: „Térjetek meg gonosz utaitokról, és őrizzétek meg parancsolataimat és rendelkezéseimet a teljes törvény szerint, amelyet őseiteknek adtam, és amelyet hozzátok küldtem szolgáim, a próféták által.” A következő mondat azonban így szól: „De ők nem hallgattak rájuk, hanem úgy megkeményítették nyakukat, amilyen nyakasak voltak őseik is, akik nem hittek Istenükben, az Úrban. Megvetették rendelkezéseit és szövetségét, amelyet őseikkel kötött, és intelmeit, amelyekkel intette őket.” Megvolt tehát a lehetőség a változásra, de az Izraeliek rosszul döntöttek, és mivel elhagyták az Isten által kijelölt utat, a vesztükbe rohantak, fogságba kerültek.
Mai igeszakaszunkban egy hasonlóan kritikus helyzetben találjuk a júdai királyt, Ezékiást. Az ő elődei között is igen változatos névsor található. Volt, aki egyáltalán nem foglalkozott Isten rendelkezéseivel, volt, aki csak úgy ímmel-ámmal követte az Urat, és mivel az izraeli országrész már elveszett, fogságba kerültek, így ebben a helyzetben kulcsfontosságú volt, hogy milyen király kerül a trónra. Ha egy ilyen állapotban egy hitetlen uralkodó áll az ország élére, az végső összeomláshoz vezethet, de ha egy bölcs, Istenhez ragaszkodó király következik, az sokat javíthat népe helyzetén.
Hát ebben a helyzetben került trónra Ezékiás, aki nem mindennapi jellemzést kap a történet leíróitól. „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett őse, Dávid.” – írja az Ige. Idáig is voltak pozitív mérlegű királyok, de általában valamilyen kritika is megfogalmazódott velük szemben, például az, hogy azt tette, amit jónak látott az Úr, de nem annyira, mint Dávid, mert valamit még meghagyott a pogány bálványokból, és szokásokból. De most, egy ilyen kritikus helyzetben végre arról hallunk, hogy újra van valaki, aki annyira követi az Istent, mint a régi időkben Dávid tette. Persze tudjuk, hogy Dávid sem volt tökéletes, mégis ezekhez a királyokhoz képest olyan nagy hite, és szoros Istennel való kapcsolata volt, hogy óriási dolog az, ha valakit hozzá hasonlítva nem találnak könnyűnek.
Mai istentiszteletünkön vizsgáljuk meg Ezékiás uralkodását, és gondoljuk át, mit tehetünk azért, hogy életünk kritikus pontjain Isten útján maradhassunk! Három dolgot tesz a király, és ennek a három döntésnek a következményeit is nézzük meg.
Az első fontos jellemző, amit a Szentírás Ezékiás nevéhez köt, az a múlt vétkeivel való leszámolás. „Ő szüntette meg az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, kivágatta a szent fákat, és darabokra törette a rézkígyót, amelyet Mózes készített.” Amikor Ezékiás trónra került, felismerve a nép bűneit, és látva Izrael bűnhődését, úgy döntött, hogy valamin változtatni kell. A királyok korában ugyanis rengeteg olyan bűn vált megszokássá, amely nagyon megkötözte a nép tagjait. Ahelyett, hogy a jeruzsálemi templomba mentek volna áldozatot bemutatni, mindenhol áldozóhalmokat építettek, és ahogyan a pogány népek, különböző kegyhelyeket, és bálványokat hoztak létre. Megfeledkeztek Isten korábbi szabadításairól, alkalmazkodtak az őket körülvevő bálványimádó népek szokásaihoz, és nem törődtek Mennyei Atyjukkal. Ezékiás felismerte, hogy ha ezen az úton mennek tovább, ők is nagy bajba kerülhetnek, ahogyan az izraeliekkel történt. Éppen ezért, minden pogány dolgot megszüntetett. Nemcsak néhányat, mint egy-egy elődje, hanem az összest.
Miután így felszámolta a bűnös múltat, második jellemzőjeként azt mondja az Ige, hogy bízott az Úrban. Ehhez kapcsolva mondja a Szentírás, hogy „nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána.” Annyira bízott Istenben, mint senki más a korábbi júdai királyok között. Egy ilyen helyzetben különösen is fontos volt ez a bizalom. Hiszen azzal, hogy felszámolta a bálványokat, könnyen magára vonhatta volna a nép haragját. De ő nem azzal foglalkozott, hogy mit mondanak az emberek, hanem az ügyet nézte, és bízott abban, hogy Isten meg fogja áldani döntését és tetteit.
Harmadik említésre méltó tulajdonsága pedig az Istenhez való ragaszkodás volt. „Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr parancsolt Mózesnek.” Abban a helyzetben, amelyben Ezékiás trónra lépett, ez a fajta Istenhez való hűség egyedülálló volt. Az emberek össze-vissza csapongtak a különböző pogány szokások között, senki sem foglalkozott a mózesi törvényekkel, parancsolatokkal, kivéve Ezékiást, a királyt. Ő azonban tudta, hogy vagy ezen az úton jár, és megpróbál hű lenni Istenéhez, vagy pedig tönkreteszi magát, és veszedelembe viszi a rá bízott népet is.
Múlttal való leszámolás, az Úrba vetett bizalom, és Istenhez való ragaszkodás. Kedves testvérek. Ennek a három döntésnek meg is lett a következménye Ezékiás életében. Azt írja ugyanis a Szentírás a folytatásban: „Ezért vele volt az Úr, és minden vállalkozása eredményes volt.” Vagyis Isten megáldotta Ezékiást. Mivel az ő útján járt, és a rábízottakat is megpróbálta jó irányba vezetni, Isten gondoskodott róla. Erről olvashatunk majd a következő napokban, hogy még uralkodása legnagyobb próbáiban is Isten odafigyelt rá, és megsegítette.
Kedves Gyülekezet! Bár távoli ez a történet, üzenete mégis nagyon aktuális. Mi is, valahogy úgy, ahogyan Ezékiás király annak idején, különleges történelmi helyzetben vagyunk. Hódít az istentelenség, a liberális világ, ahol az egyház lassan szolgáltatóvá válik. Mindenki abban hisz, amiben akar, szekták, modern vallási irányzatok jönnek, de számos másféle bálvány is utat tör magának. Munkamánia, önzés, pénzsóvárság, élvezetek hajszolása. Ha minden így marad, akkor a világ, a vesztébe rohan. Vajon észrevesszük-e, testvérek, hogy veszélyben vagyunk? Vajon felismerjük-e, hogy ha ehhez a világhoz alkalmazkodunk, akkor a kárhozatra jutunk? Ha szeretnénk megmenekülni, akkor követnünk kell Ezékiás viselkedését.
Először nekünk is le kell számolnunk a múlt vétkeivel. Önvizsgálatot kell tartanunk, és ami nem tetszik Istennek, ami bálvány, és hiábavalóság, azt el kell hagynunk. Össze kell zúznunk bálványainkat, ki kell vágnunk az életünkből mindazokat a dolgokat, amik a bűnhöz láncolnak minket. E nélkül minden más próbálkozás kudarcba fog fulladni. Ha nincs bűnlátás, és bűnvallás, akkor nem lesz megtérés, és megmenekülés sem.
Másodszor nagyon fontos az Istenbe vetett bizalom, a hit. Ezékiás nem az emberek véleményét nézte, és nem az ő segítségükre számított, hanem Istenben bízott. Arra figyelt, hogy neki tetsző legyen az élete, és ne csak a saját feje után menjen. Nem kételkedett afelől, hogy Isten vele lesz, így a hit bátorságával hozta meg határozott döntéseit.
Ha bízunk Istenben, akkor mi sem az emberekre fogunk nézni, hanem csakis Isten akaratára. Ha hiszünk, akkor nem a félelem, vagy a kétségbeesés szüli döntéseinket, hanem az, hogy tudjuk, Mennyei Atyánk akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről.
Harmadszor pedig az Úrhoz való ragaszkodást is megtanulhatjuk Ezékiástól. Ragaszkodni hozzá azt jelenti, hogy ismerjük, és napról napra keressük az Ő vezetését, és amerre mutatja az utat, arra megyünk mi is. Nem bálványaink után, nem különböző földi hívságok után, hanem a bennünket szerető és Megváltó Isten után.
Mert ha ezt tesszük, mi is átélhetjük azt, amit ez az ószövetségi király is megtapasztalt: velünk lesz az Úr. Ha pedig Ő velünk, ki lehet ellenünk? Ha az Úr Jézus, aki értünk adta magát a kereszten velünk marad, és vezet minket, akkor a mi utunk is eredményes, áldott lesz. Itt, ebben a földi létben is, és Krisztus ígérete szerint ott is, ahol Ő már elkészítette számunkra a helyet. Tegyük hát le bűneinket, bízzunk Mennyei Atyánkban, és ragaszkodjunk hozzá, hogy vele való közösségünk létrejöjjön, és egykor majd kiteljesedjen az Ő országában. Ámen.