okt
Tiszanagyfalui Igehirdetések
2018. október 17.
Textus: Lukács 23,32-43
Kedves Testvérek! Elhangzott az ítélet, győzött a népakarat, Pilátus pedig kiszolgáltatta Jézust a katonáknak. Nincs mit tenni, Jézust keresztre fogják feszíteni. A helytartó megpróbálta szabadon engedni, de a főpapok által felbujtott nép megkérdőjelezhetetlenül kinyilvánította akaratát, amikor azt kiabálták: Feszítsd meg! Ebből a helyzetből már senki nem mentheti meg az Urat. Ha Ő maga nem akar megmenekülni, akkor szembe kell néznie a kor egyik legkegyetlenebb halálnemével. Töviskoszorúval a fején, szegekkel a kezében, egy gyötrelmes ostorozás után arra kell várnia, míg a légzése összeomlik, és a kifeszített helyzetben megfullad.
De ha azt gondoljuk, hogy Jézus számára a testi szenvedés volt a legnehezebb, tévedünk. Számára talán minden fizikai fájdalmat felülmúlt az a lelki gyötrődés, amelyet átélt, mikor a világ bűnét magára vette. Ráadásul, miközben éppen a bűnös emberek miatt szenvedett, még a jelenlevők gúnyolódásait is el kellett hordoznia.
Mai istentiszteletünkön vizsgáljuk meg mindazokat, akik a keresztre feszítésben közreműködtek, vagy szemtanúként jelenvoltak, és nézzük meg hogyan támadták, hogyan gúnyolták Jézust ebben a megpróbáló helyzetben.
Ott vannak először is a főemberek. A nép vezető tisztségeit betöltő vallásos, egyházi emberei. A főpapok, írástudók, farizeusok, mindenki, aki csak számított. Számukra az elmúlt néhány hónap komoly próba volt. Jézus tanításai, a nép lelkesedése, komoly kihívást jelentett számukra. Vetélytársat, konkurenciát láttak személyében. Mivel azonban a nép szerette Jézust, sokáig nem tudtak mit kezdeni vele. Végül aztán, ebben a koholt vádakkal összetákolt perben sikerült a keresztre juttatni. Ha pedig már a kereszten van Jézus, nem tudják magukban tartani gúnyos megjegyzéseiket sem. Így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa.” Érdekes ez a gúnyos megjegyzés, mert egyfajta elismerés is van benne. A vének ugyanis nem azt mondták, hogy „ha másokat megmentett, akkor mentse meg magát, hanem kijelentő módban beszélnek: másokat megmentett. Vagyis valamilyen szinten elismerték, hogy Jézus megmentett némelyeket. Tudták, és érezték, hogy van hatalma, hiszen néhány gyógyítást, feltámasztást egyszerűen nem lehetett véka alá rejteni. Mivel azonban számukra Jézus személye veszélyt jelentett, nem hagyhatták annyiban munkásságát.
Gúnyos megjegyzésük másik érdekessége pedig az, hogy magukból indulnak ki. Ha ugyanis ők volnának Jézus helyében, azon törnék a fejüket, hogy is lehet jól kijönni ebből a helyzetből. Ha ők volnának Jézus helyzetében, ők azon törnék a fejüket, hogy hogyan menthetnék meg önmagukat. Bennük nincs meg az a másokért meghaló megmentő szándék, ami Jézusban megvolt. Nekik fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent másokért szenvedni, másokért áldozatot hozni. Ezért vágják Jézushoz, hogy ha Ő a Krisztus, mentse meg magát.
De menjünk is tovább, és nézzük meg, milyen hasonlóan gondolkodnak a katonák is. Ez a nap számukra is különleges volt. Sokféle átlagos bűnöző halhatott meg kezeik által, de az, hogy Jézust megfeszíthették, különleges élmény lehetett számukra. Szenzáció. Talán ők is hallottak róla, tudhatták, hogy némelyek a zsidók királyának gondolták a Mestert, így adta magát a helyzet, gúnyt lehetett űzni Jézusból. Tövisből koszorút, koronát készítettek, amit a fejébe nyomhattak, durva anyagból palástot csináltak neki, és piszkálták, ütötték, verték, köpdösték, hogy minél jobban megalázzák. Később elosztották a ruháit, köntösére sorsot vetettek, és hasonlóan a főemberekhez, ők is arra biztatták, hogy mentse meg magát. Hiszen ez a világ rendje. Mindenki csak a maga érdekét nézi. Ha van egy kis esze, és hatalma, hát miért nem menti meg magát? Ha meg nem tudja megmenteni magát, akkor miért hiszik róla azt, hogy Ő a várva várt Messiás? Milyen király az olyan, akinek nincs hatalma, aki még saját magát sem tudja megvédeni?
A gúnyolódók sorában harmadjára a gonosz lator megjegyzése kerül elénk. A leírás szerint Jézussal együtt még két másik elítélt is ott függött egy-egy kereszten. Az egyik, még ott a kereszten is a bűnben élt, és Jézust káromolta. Így szólt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” Cinikusan vágja hozzá Jézushoz kérdését. Nem te vagy a Krisztus? Hát nem te vagy az, akire várt a nép? Akinek hatalma van élet és halál fölött? Nem te vagy az, aki változást hozol ebbe az országba? Nem vagy te senki, csak egy hazug, szerencsétlen, akiről néhányan meséket terjesztettek a nép között. Nem vagy te senki, hiszen ugyanúgy itt lógsz a kereszten, ahogyan én. Ugyanolyan bűnös vagy, ugyanolyan elítélt vagy, hiszen itt vagy. Nincs köztünk különbség.
Mindez benne lehetett a lator szavaiban. Ráadásul, ő is előhozza a már jól ismert fordulatot, amelyet nagypénteken folyamatosan Jézushoz vágtak: Mentsd meg magadat! De ha már magadat megmented, akkor ments meg minket is, teszi hozzá. Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is. Egy kis öniróniával szinte a maga kínján is nevet a lator, hiszen úgy érzi, hogy Jézus se önmagán, se őrajta nem tud segíteni. Ő egy senki.
Jézus másik oldalán azonban egy pozitív hozzászólás is elhangzik. Mert a másik elítélt, akit megtérő latornak szoktunk hívni, a gúny hangja helyett így szólt társához: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy. Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.”
Ott, ahol eddig a bántó és gúnyolódó szavaké volt a főszerep, most elhangzik egy hitvallás. Ez a bűnös ember, ez a kereszten függő elítélt, ahelyett, hogy társával együtt Jézust bántaná, szinte csendre inti a hallgatóságot, és megvallja bűnét, vallást tesz Jézus mellett. Belátja, hogy számára nincs mentség, mert ő maga bűnös életet élt, majd szokatlan módon hozzáteszi, hogy az ítélet is jogos. Végül pedig reménységgel fordul Jézushoz, és kéri: „Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”
Elsőre úgy tűnik, mintha itt is egy önző kérés hangzana el. Mintha a megtérő lator is azt mondaná, hogy a lényeg az, kedves Jézus, hogy engem megments ebből a helyzetből. Ez a fajta kérés azonban túlmutatott a kereszthalálon. A megtérő lator ugyanis nem azt kérte, hogy Jézus most szabadítsa meg őt, hogy szálljon le a keresztről, és segítsen neki is lejönni, vagy intézze el a katonákat, a sereget, hanem élete folytatás szeretné bebiztosítani, ott az Isten országában. Egy olyan jövőképet tár Jézus elé, melyben nem a mostani fizikai fájdalomra kér megoldást, hanem az üdvösség, az örök élet vonatkozásában szeretne biztonságot nyerni.
Jézus pedig, válaszolva, egy csodálatos ígéretet helyez a lator szívére. „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” Ma, amikor véget ér itt földi szenvedésünk, ma, amikor mindenki csak gúnyol bennünket, ma, amikor a világ bűnét magamra veszem, te már ott leszel velem a paradicsomban.
Kedves Testvérek! Azért mondta Jézus ezt a megtérő latornak, mert az Ő szándéka még a kereszten sem változott meg. Ott, ahol mindenki arra buzdította, hogy mentse meg magát, ahol mindenki gúnyos megjegyzéseket vágott hozzá, hogy a lehető legjobban megalázzák, a világ megváltója mindnyájunk megmenekülését rendezte el. Ahol mindenki más önmaga miatt aggódott, ahol mindenki más a saját fájdalmával és szenvedésével, saját jövőjével foglalkozott, ott Jézus a világ üdvösségét készítette elő. Mert azzal, hogy ártatlanul szenvedett, és helyettünk meghalt, mindnyájunk számára elkészítette a vele való örök életet. A hitben felnövő, és végig templomba járó emberek számára is, de az utolsó pillanatban megtérő bűnözők számára szintén. Ő nem válogatott, nem szelektált, hanem mindenki számára elérhetővé tette az Ő országát.
Jézus végig tudta, hogy ez lesz a küldetése. Tudta, amikor a pusztában böjtölt, tudta, amikor gyógyított, csodákat tett, és a kereszten is tisztában volt ezzel. Nem hiába kezdi az egész megfeszítési jelenetet azzal, hogy imádkozik kínzóiért. Mert mielőtt a felvázolt gúnyos megjegyzések elhangoztak volna, Jézus már értük imádkozott. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ő tudta, hogy ellenségei még itt is gyötörni fogják, mégis, értük is szenvedett a kereszten. Aki pedig látta az ő kereszthalálát, és az azt követő jeleket, annak pedig még mindig volt lehetősége a megtérésre. És így jöttek létre házi gyülekezetek, így indult meg a tanítványok vezetésével az egyház, így terjedt el megállíthatatlanul az örömhír, mert Jézus nem magát mentette, hanem mindnyájunkat.
A kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e ezt tőle? Ha igen, akkor tudnunk kell, hogy minket Ő megmentett, megváltott. Akkor nem lehet kétségünk afelől, hogy ha ma este meg kellene állnunk előtte, akkor kegyelméből az örök életre szólítana bennünket. Ha azonban még nem érezzük magunkat biztonságban, mert botladozik a hitünk, vagy csak részleges a bűnbánatunk, akkor, amíg tart a ma, van lehetőségünk leborulni előtte.
Adjunk hálát azért, hogy megmentettek lehetünk, és soha ne feledjük, hogy megváltásunk ára nagyon drága volt, mert az Úr Jézus az ő drága vérével fizetett értünk. Legyen ezért övé a dicsőség, örökkön örökké. Ámen.