feb
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Lekció: Ezsdrás 5,1-5
Textus: Ezsdrás 6,1-5
2019. Február 17.
Kedves Testvérek! A templom épületének minden időben különleges jelentősége van. A templom nem csak egy épület, nem csupán téglák, és gerendák összessége, hanem egyfajta lelki hajlék is. Ha belépünk egy templomba, általában különleges hangulat lesz úrrá rajtunk. A hűvös levegő, a nagy terek, a szószék irányában elrendezett padok sokasága, mind-mind azt érzékeltetik, hogy a templom más, mint a többi épület. A gyülekezeti alkalmakon túl az emberi élet számos eseménye is ide kötődik. Templomban tartjuk a keresztvíz alá gyermekeinket, templomban kérjük Isten áldását házasságunkra, és amikor valakitől búcsút kell vennünk, a temetés után vigasztalást is Isten házában keressük.
De nemcsak a mi időnkben van ez így, hanem már régen, az ószövetségi történetek korában is így volt. Sőt, ha lehet ilyet mondani, Ezsdrás idejében még fontosabb jelkép volt a templom épülete. Ezekben a napokban a bibliaolvasó kalauz által kijelölt szakaszokból éppen arról olvashatunk, hogy a fogságból való hazatérés után milyen nehéz volt felépíteni a Jeruzsálemi templomot. Fontos azonban leszögeznünk, hogy Ezsdrás korában sem csupán a fizikai épületről volt szó. Nem csupán az volt a cél, hogy legyen egy hely, ahol az istentiszteleteket megtartják, és bemutatják az áldozatokat, hanem az is, hogy a lelki templom, a közösség létre jöjjön, megerősödjön és növekedjen.
Mai istentiszteletünkön, az ezsdrási történetre figyelve állítsuk párhuzamba az akkori templomépítés folyamatát a mai kor lelki építkezésével. Mi, akik 2019-ben itt, Tiszanagyfaluban általában az Istennek szentelt Templomban, Imaházban, gyakoroljuk hitünket, vajon hogyan építhetjük gyülekezetünket?
- Az első kérdés, amit az Ige által tisztáznunk kell, az az, hogy miért van szükség az építkezésre? Ezsdrás koráról annyit mindenképpen tudnunk kell, hogy a választott nép tagjai épp hazaérkeztek a babiloni fogságból. Isten akaratából Círusz király úgy döntött, hogy hazaengedi Izrael népének hazavágyó tagjait, hogy építsék fel a korábban lerombolt templomot, és kezdjék el benne újra az Istentiszteletet. A templom épülete azonban a lelki megújulás alapját is jelentette. Amíg nem volt templom, addig nem lehetett elvárni a néptől, hogy Istennek tetsző életet éljenek. Ezsdrás korában egy másik próféta, Haggeus is tolmácsolta Isten üzenetét. És míg Ezsdrás inkább a külső ellenségekről írt, addig Haggeus arról számol be, hogy Izrael népe milyen súlyos bűnökben élt. Ahhoz, hogy ebből a bűnös állapotból kikerüljön a nép, mindenképpen szükség volt a templomépítésre. A lelki megújulásnak előfeltétele volt a fizikai építkezés.
De nemcsak emiatt volt szükség a templomépítésre, hanem a mögöttük lévő út miatt is. A jeruzsálemi templom ugyanis komoly múlttal rendelkezett. Több száz évvel korábban Salamon építette, és egészen a babiloni fogságig a nép lelki életének központi helye volt. Ide zarándokoltak a távolabb élők a nagy ünnepeken, itt mutattak be hivatalosan is áldozatokat, vagyis minden izraeli ember hite valamilyen módon függött a jeruzsálemi templomtól.
Kedves Testvérek! Ma is szükség van az építkezésre. Hála Istennek, itt Magyarországon az ezsdrási időkhöz képest azért elég jól el vagyunk látva templomokkal. Szinte alig van néhány olyan település, amelynek nincs legalább egy kis temploma, vagy kápolnája, a legtöbb helyen pedig több felekezetnek is van épülete, sőt helyben lakó lelkésze.
A lelki építkezésben azonban szomorúan kell nyugtáznunk, hogy sok helyen nincs növekedés. Nincs építkezés. Az egyház, a társadalom, a gyülekezeti tagok megszokták, hogy van épület, van templom, van lelkész is, aki hirdeti Isten üzenetét, de talán kevesen vannak azok, akik érzékelnének bármiféle lelki növekedést. Pedig a megmaradáshoz növekedni kell. Ahogyan Ezsdrás korában létfontosságú volt a templom újjáépítése, hogy a közösséget, a kegyességi életet is újjá tudják építeni, úgy van ma szükség a lelki építkezésre a gyülekezeteinkben.
Haldoklik az a gyülekezet, amely azt hiszi, hogy a cél az állagmegóvás. Nem az a cél, hogy ne legyen rosszabb a helyzet. Nem az a cél, hogy ne legyen kevesebb egyháztag, vagy kevesebb keresztelő. Nem az a cél, hogy az épületek úgy nagyjából rendben legyenek. A cél az, hogy növekedés, építkezés legyen. És első sorban lelki értelemben.
Az elmúlt években számos gyülekezet tudott élni különböző pályázati lehetőségekkel, és országszerte vannak felújított templomok. De hiába a felújított templom, (ami sokszor egyébként a silány munkálatok miatt rosszabbul néz ki, mint a felújítás előtt), ha nincs aki látogassa. Ha nincs gyülekezet, lelki építkezés, akkor nem sokat ér a sok pályázat.
Az építkező gyülekezetnek az a célja, hogy növekedjen. Legyen több egyháztag, legyen több megtért ember, legyen itt több gyermek, több család, házaspár, vagy hitben járó egyedül lévők, legyenek időseink, akik már nem tudnak itt lenni, de akik felől nyugodtak lehetünk, mert tudjuk, átadták az életüket Istennek, és jó helyre fognak kerülni. Ez a cél. Ezért van szükség lelki építkezésre.
És erre kötelez a múlt is. Ezsdrás idejében is meg volt a választott nép történelme, múltja, amire lehetett építkezni. Ott volt az Egyiptomból való szabadulás csodálatos története, egy-egy példás király útmutatása, vagy a bírák kora. Milyen jó, hogy a mi gyülekezetünknek is van múltja. Különleges kihívás lehet új gyülekezeteket építeni, elindítani, de azért jó érzés az, hogyha van mögöttünk háttér. Van múltunk, mert a lelki élet nem velünk kezdődött.
Tiszanagyfalu jelenlegi református temploma az idén lesz 230 éves, ami azt jelenti, hogy van múltunk. Voltak hitben élő és igehirdető lelkészek, voltak odaszánt életű gyülekezeti tagok, voltak adakozó patrónusok, akik fizikailag is és lelkileg is építették a gyülekezetet. De volt itt lelki ébredés is, komoly missziói munka, amely azt eredményezte, hogy még ma is van gyülekezet. Most is vannak itt megtért emberek, Istenre figyelő életek.
De nem szabad itt megállni. Nem szabad a múltban ragadni. A hit, a lelki élet az mindig a jelenben játszódik. Hiába van szép múltunk, ha a jelenben nincs növekedés. Hiába lángolt a hitünk fiatalabb korunkban, hogyha most eltávolodtunk Istentől, vagy csak úgy megszokásból éljük a hitünket.
2. Szükség van tehát az építkezésre, és arra, hogy ne ragadjunk a múltban. Azonban nem elég tudni, hogy miért van szükség a növekedésre, hanem azzal is tisztában kell lennünk, hogy mit tehetünk mi érte?
Ezsdrás idejében a legfontosabb dolog az volt, hogy legyenek olyan emberek, akik a nép élére állnak. Isten prófétákat, lelki vezetőket küldött, akik a nép élére mertek állni, és bátran vezették a rájuk bízottakat. Haggeus és Zakariás, Zerubbábel és Jésúa, mind-mind odaszánták életüket, és Isten vezetésével utat mutattak a többieknek.
Persze fontos volt az is, hogy küldetéstudatuk legyen. A különböző akadályokba ütközve mondhatták volna, hogy ezt ők nem vállalják be. Majd jön más, majd később, ha a kisebb lesz az ellenállás, majd akkor elkezdünk építkezni. De nem mondták, mert tudják, Isten rájuk bízta ezt az ügyet. Mindenáron fel kell építeniük a templomot, hogy a nép lelki megújulása elkezdődhessen. Jöhetett állami nyomás, vagy furfangos csel, fenyegetés és megfélemlítés, a nép vezetői vállalták küldetésüket, és megtették, ami rajtuk múlott.
Ma is így lehet növekedni. Kellenek olyan emberek, akik utat mutatnak, Isten üzenetét közvetítik, és élen járnak a példamutatásban. Kellenek ilyen lelkészek, presbiterek, gondnokok, kellenek ilyen gyülekezeti tagok, Istenben hívő életek, akinek az Isten ügye a saját ügyük. Nélkülük nincs növekedés. Ha meghátrálnak, ha közömbösek maradnak, ha minden más fontosabb számukra, mint Isten ügye, akkor nem lesz növekedés.
Vajon bennünk van-e ilyen odaszánás? Vannak-e köztünk olyanok, akik nem hátrálnak meg, aki hajlandóak elől járni a lelki építkezés ügyében? Vajon te köztük vagy-e, testvérem? Most például, amikor szeretnénk összegyűjteni a falu reformátusait, hogy aztán meg tudjuk őket hívni az alkalmainkra, vajon lesz-e néhány ember, aki meglátogatja a szomszédjait? Aki felvállalja, hogy a református egyház nevében bemegy egy-két házba? Ha nem, akkor ne várjuk, hogy növekedés legyen. A gyülekezetnek nem csupán az a dolga, hogy saját lelki növekedését segítse, részt vegyen az alkalmakon, vagy olvassa otthon a Bibliát, hanem az is, hogy hívogasson másokat. Ha azt várjuk, hogy a lelkész, vagy 2-3 ember majd lelátogatja a gyülekezetet, akkor nem lesz növekedés. Vajon van-e ilyen küldetéstudatunk?
A sok odaszánt élet végül felépítette a jeruzsálemi templomot, amely nyomán a választott nép egy része ismét visszatalált Istenhez, és sokan közülük idővel valódi hitre, messiásváró életvitelre rendezkedtek be. Amikor pedig az Úr Jézus megérkezett, voltak, akik felismerték benne a Megváltót, s így üdvösséget nyertek.
Hát legyen ez a mi célunk is, hogy a gyülekezet élére állva, és a lelki növekedést segítve minél többeket megnyerjünk Urunknak. Családtagjainkat, szomszédjainkat, falunk népét, és mindenkit, akit csak lehet, hogy amikor az Úr Jézus visszajön, minél többen mehessünk vele. Nagy tehát a felelősségünk, de ne feledjük Pál szavait: Én ültettem, Apollós öltözte, de a növekedést, az Isten adja.Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Ámen.