Sze
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Prédikátor 3,1-9; Prédikátor 2,24-25
2019. szeptember 29.
2019. szeptember 29. Vasárnap. A mai napon sok mindennek rendelt ideje van. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.Világszerte több százezer gyermek ma érkezik meg ebbe a földi létbe. Sokukat hónapokig várták, reménykedve, aggódva, örömmel. Jelentős részük szegénységbe születik, néhányan közülük születési rendellenességgel érkeznek meg, másoknak pár percen, pár órán belül lezárul földi útja. Mert ez a mai nap nemcsak születésnap, hanem nagyon sok embernek az utolsó napja. Rövidebb, hosszabb életutak ma véget fognak érni, vagy jó néhány már véget is ért a reggeli órákban. Van köztük olyan, aki szerető családi körben, otthonában búcsúzik, más kórházi ágyon, némelyek pedig egyedül, szomorú körülmények között. Van, aki készült a meghalásra, sokan pedig balesetben, váratlan rosszullétben távoztak. Mert a mai nap ennek is rendelt ideje volt.
Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje a rombolásnak és megvan az ideje az építésnek. Míg a születést és a meghalást nem igazán tudjuk befolyásolni, addig saját tetteinket igen. Így aztán ez a mai nap sok szándékunknak teret adhat. Lesz olyan fa, amely ma kerül végleges helyére, és lesz olyan mag, amelyet ma vetnek el. De nemcsak ültetés, vetés, hanem betakarítás is kitöltheti az emberek mai idejét. Van, aki ezekben a percekben szedi fel a burgonyát, vagy szedi le az almát a fáról. Persze az építkezésekkel is hasonló a helyzet. Van, ahol ma rombolnak, elbontanak épületeket, máshol pedig építkeznek. Talán itt a faluban is ez történik, aki nincs itt a templomban, az kihasználja az idejét, és felújít, szétszed, összerak, építkezik a ház körül.
Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Sajnos ma is folynak háborúk. Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Hadseregeket, katonai csapatokat vezényelnek az ellenséges erők irányába, hogy kárt okozzanak, pusztítsanak, öljenek. Embereket fizetnek azért, hogy életeket oltsanak ki, pénzért, földért, haszonért végeznek másokkal.
Azonban ugyanígy folyik a gyógyítás is. Lehet, hogy valahol ma is kutatnak a tudósok, hogy valamilyen módon rájöjjenek egy-egy betegség gyógymódjára. Időt, pénzt, energiát szánnak rá országok, felelős szervezetek, jómódú emberek, hogy a gyógyítás fejlődjön, az egészségügy haladjon, és minél több ember érezze, hogy van esély a betegségek megelőzésére, és kezelésére. Ma is sokan dolgoznak az egészségügyben. Akkor is, ha az emberek folyton csak méltatlankodnak az ellátás miatt, napról napra bemennek, és végzik a dolgukat. Van, akit megvizsgálnak, van, akit megfürdetnek, bepelenkáznak, van, akin életmentő műtétet hajtanak végre, másoknak a rehabilitációját, felépülését segítik. Mert a mai nap ennek is rendelt ideje.
Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje az eltépésnek és megvan az ideje a megvarrásnak. Ez a három ellentétpár a szomorúságról és az örömről szól. Mert a mai napon minden ember megéli legalább az egyiket, de lehet, hogy mindkettőt. Van, akinek ma kell szembesülnie azzal, hogy egy számára fontos ember elment a minden élők útján. Nem érti, hogy miért kell búcsúznia, talán nem is volt felkészülve, és lázad a veszteség miatt. Ennek egy kifejezési formája a ruha megszaggatása, amely bizonyos népeknél még ma is élő szokás. Érzelmeit nem tudja szavakba önteni, ezért megszaggatja a ruháját, és sírásra fakad. De nemcsak a gyász miatt, hanem sokféle más dolog miatt is elkeseredhetünk, sírhatunk ma. Van, aki fizikai fájdalmai, betegsége miatt sír, van, akit megbántanak, kigúnyolnak. Mások saját bűntudatuk, szégyenük miatt keserednek el, ismét mások pedig az egyedüllét, a magány miatt fakadnak könnyekre.
Azonban a sírás és a gyász mellett ezek ellenkezői is részei lehetnek napunknak. A nevetés, és az azzal járó öröm, vagy akár a tánc. Milyen jó, hogy ma is van okunk nevetni. Nevethetünk egy jó viccen, egy humoros megjegyzésen. Mosolyoghatunk, örülhetünk, ha találkozunk egy kedves ismerőssel, akár itt a templomban, akár máshol, a nap többi részében. Örülhetünk a mai nap dolgainak, jó híreinek, mosolyoghat a lelkünk látva a természet gyönyörű, őszi arcát, de még saját magunkon is nevethetünk, ha van egy kis öniróniánk, és apró kis bakijaink, botlásaink nem elkeserítenek, hanem megvidámítanak bennünket. Örülhetünk, ha Isten megvigasztalt bennünket, és nevetésre nyílhat a szánk, ha a gyászból, a szomorúságból kivezető úton már sokat haladtunk előre. A mai nap ennek is az ideje.
Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Vagyis, az emberi kapcsolatokban is sok minden fog ma történni világszerte. Lesznek olyanok, akik ma is kifejezik szeretetüket házastársuk, testvérük, gyermekük felé, mert számukra ez természetes dolog. Bizonyára lesz, aki ma ismeri meg a hozzá illő társat, vagy ma vall majd szerelmet élete párjának, esetleg ma kéri feleségül választottját. Ám arra is sor kerülhet, hogy véget ér egy-egy kapcsolat. A házastársnál ma telik be a pohár, ma törik meg valami egy kapcsolatban, vagy ma válik biztossá, hogy egy pár külön fogja folytatni útját. Van, aki egy szóval, egy döntéssel ma menti meg a házasságát, és lesz, aki ma engedi el azt, akivel megromlott a kapcsolata. Mert ezeknek is idejük van.
Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. A mai nap rengeteg szót mondanak ki az emberek. Beszélünk, amikor felébredünk, és találkozunk a családtagunkkal, vagy köszönünk a szomszédnak. Beszélünk az éjszakánkról, a betegségeinkről, az örömeinkről és a próbáinkról. Elmondjuk egymásnak a panaszokat, híreket, pletykákat, leszidjuk, megdorgáljuk, vagy éppen megdicsérjük egymást. Kritikát mondunk, és megjegyzéseket teszünk, tetszést nyilvánítunk, és viccet mesélünk.
De olyan is lesz, aki hallgatni fog. Lesz, aki szótlanul hagyja majd a másik szenvedését, vagy nem örül együtt társával. Lesz, aki nem reagál a megszólításra, nem köszön vissza, vagy tüntetőleg hallgat. Lesz, aki némán imádkozik, és lesz, akinek száját az egyedüllét miatt egy szó sem fogja elhagyni. Mert ezeknek a dolgoknak is megvan az ideje.
És végül, megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak és megvan az ideje a békének. Mert a szeretet ma is békét okoz. Aki a mai napon szeretni fog, az a békét fogja tovább adni környezetében. Egy szerető házastárs, szerető családi kör a béke szigetét építi az ember életében. Egy szeretetteljes testvér minden helyzetben erős háttér számunkra. Egy kedves szomszéd nagyon sok hétköznapi dologban tud valódi segítséget nyújtani. Egy szeretettel végzett munka áldás lehet mások számára. Ahol azonban a szeretet alulmarad, ott marad a gyűlölet. Mert ma is lesz, aki haragot, viszályt szít a családban. Ma is megbánthatjuk, megsérthetjük egymást, és ma is növelhetjük a feszültséget a haragban levők között. A gyűlöletre, gyűlölködésre fordított időnk kárt okoz, sőt, tönkre tesz másokat. De sajnos, ennek is megvan az ideje a mai napon. Mindennek rendelt ideje van.
Kedves Testvérek. Azt hiszem, a Salamon által felsorolt ellentétpárokkal kapcsolatban mindnyájan tudnánk írni hasonló gondolatokat, mint amilyeneket én próbáltam megfogalmazni. Ha tüzetesen végigolvassuk ezt a jól ismert szakaszt, elképzelhetjük, hogy mire gondol az író, amikor a dolgok megszabott idejéről beszél. Ezekben a dolgokban élünk, ezek töltik ki az időnket, és valóban, mindegyik érzés, mindegyik kifejezés ott van az életünkben.
A probléma az, hogy bár Salamon király ezt elég kimerítően megfogalmazza, mégis megállapítja, hogy mindaz, amivel az ember foglalkozik hiábavalóság, és hasztalan erőlködés, nincs semmi haszna a nap alatt. Vagyis mindazoknak a dolgoknak, amiket most felsoroltunk a mai nap lehetőségeivel kapcsolatban, hogy a mi életünkben, vagy más emberek életében mi mindennek van ma az ideje, az mind haszontalan dolog. Semmi értelme. Hasztalan erőlködés, hiábavalóság. De vajon miért mondja ezt? Végezetül, egészen röviden erre szeretnék az Ige által választ keresni. Salamon két megfigyelésével próbálja meg bebizonyítani ezt a lesújtó állítását.
- Először is azt figyelte meg a király, hogy Isten az örökkévalóságra teremtette az embert. Belénk van ültetve a vágy arra nézve, hogy valami maradandót alkossunk, valami időn átívelőt, ami fennmarad, ami örök. Sőt, olyan élményekre vágyunk, amelyek sokkal jobbak, mint az evilági dolgok. Isten nélkül érezzük, tudjuk, hogy valamire még szükségünk van, ezért sokféle földi dologban próbáljuk örömünket lelni. De sajnos, a földi, időhöz kötött dolgok közül egy sem elég nekünk a boldogsághoz.
- Ebből pedig adódik a második megfigyelés: ha csak ebben a földi létben gondolkodunk, ha csak a felsorolt dolgokban keressük életünk értelmét, akkor az egész valóban hiábavalóság, és hasztalan fáradozás. Ha nem ismerjük meg Isten örökkévaló tervét, ha nem illeszkedünk bele az ő tervébe, és nem próbálunk meg minden dolgunkban az Ő tetszésére törekedni, akkor hasztalan erőlködés az egész élet.
De ha úgy éljük meg a ránk bízott időt, hogy azzal Isten örökkévaló tervét szolgáljuk, akkor igazán jól érezhetjük magunkat. Akkor élvezhetjük is az életet. Így mondja a második részben: Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is. Mert ugyan ki ehetik, és ki lehet vígan nála nélkül? Mert annak az embernek, akit ő jónak talál, bölcsességet, tudást és örömöt ad. A bűnöst pedig azzal veri meg, hogy gyűjtsön és halmozzon, azután annak hagyja, akit Isten jónak talál.
Istennel minden földi dolognak célja és értelme van. De nélküle, minden hasztalan erőlködés és hiábavalóság.
A kérdés tehát az, hogy vele, vagy nélküle élünk? Vele éljük-e meg boldog, és szomorú pillanatainkat, örömteli és kimerítő napjainkat, hogy aztán az örökkévalóságban hozzá érkezzük meg, vagy nélküle tengetjük-e mindennapjainkat, és keressük a földi, korlátozott, mulandó örömforrásokat, míg végül a kárhozatban találjuk magunkat?
Az Úr Jézus kegyelméből ma is rendelt ideje van a hozzá való megtérésnek, annak, hogy először, vagy újra, rálépjünk a hozzá vezető útra. Annyi minden történik velünk egy nap, annyi mindenre szánunk időt, legyen a mai napunkon rendelt ideje az Isten előtt való megállásnak, elcsendesedésnek, amikor megvizsgáljuk vele való kapcsolatunkat, és elgondolkodunk azon, vajon a földi örömöket, vagy az Istennel való közösséget keressük igazán.
2019. szeptember 29. Vasárnap. Vajon Isten mire rendelt időt a mai napon az én életemben, a te életedben, és mit engedünk az Ő csodálatos tervéből megvalósulni? Az én igehirdetésre szánt időm most lejárt, de életünk órája tovább ketyeg. Éljünk úgy, hogy ne hiába ketyegjen. Ámen.