okt
Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok!
Kedves Testvérek! A konfirmáció – elméletben legalábbis – mindig a közeledés alkalma. Lelkészi szemszögből nézve hetedikes, nyolcadikos korban, a konfirmáció idején, még a szemünk előtt vannak a fiatalok. Ma már kötelezően választható a hittanóra, benne van az órarendben, így nyolcadik év végéig mindenképpen találkoznak velünk. A konfirmáció alkalma nem csupán egy ünnepi istentisztelet, hanem sokkal inkább egy folyamat, amely által szeretnénk elérni, hogy a gyermekek, fiatalok közelebb kerüljenek Istenhez, megtanuljanak róla dolgokat, információkat, és lehetőleg a gyülekezettel is kapcsolatba kerüljenek. Biztosan a jelenlevők is emlékeznek még egy-két kátéórára, az akkori lelkésszel való élményükre, vagy a konfirmációs vizsga körülményeire. Valószínűleg sokunknak nem kapcsolódik valamilyen különleges lelki élmény, vagy megtérés a konfirmációhoz, de az addigi életünkhöz képest, mindenképpen intenzívebben éreztük a gyülekezet, esetleg Isten közelségét.
Sajnos azonban az a szomorú tapasztalat, hogy bár a konfirmációi istentiszteletig meg van a kapcsolat a fiatalokkal, onnantól kezdve szinte automatikusan elindul egyfajta eltávolodási folyamat.
Ennek egyik része a fizikai eltávolodás. Beindul a középiskola, máshová járnak tanulni a fiatalok, van, aki kollégista lesz, és egyszerűen fizikailag is kevesebbet van itthon, nemhogy a gyülekezet alkalmain. Nehéz megtalálni az ifjúsági órák megfelelő időpontját is, mert pénteken még van, aki nem ér haza, szombaton ugye ott a család, a szórakozás, vagy egyéb elfoglaltságok, vasárnap meg már készülni kell a hétfőre. De manapság az elvándorlás, az elköltözés is egyre jellemzőbb. 4-5 évenként teljesen kicserélődik az ifjúság, mert felmennek Pestre, vagy összeköltöznek valakivel, esetleg munkát vállalnak valahol, és szépen lassan kikerülnek a látószögünkből.
Az eltávolodás másik része azonban hasonlóan nagy probléma. Mert nemcsak fizikailag, hanem sokan (és talán ez a többség) inkább lelkileg távolodnak el. Elkerülnek középiskolába, kiszabadulnak a szülői felügyelet alól, elindulnak az önállósodás útján, és végre a maguk urai lesznek. Ha pedig valaki a maga urává válik, annak nem igen van szüksége más Úrra az életében. Jönnek a bulik, a kapcsolatok, a továbbtanulásra való maximalista készülés, amikor semmi másra nincs idő, csak a tanulásra, különórára, jön valamilyen hobbi, sport, nyelvvizsga, vagy jogosítvány, esetleg diákmunka, és máris kiszorul az időből az Istennel való kapcsolat, a gyülekezeti közösség, és az ifi.
Lehet, hogy nem ugyanezekkel a részletekkel, de talán az itt lévők is, megtapasztalták, milyen az, amikor eltávolodtak Istentől. Akár jubiláló konfirmandusok, akár nem. Lehetséges, hogy volt egy gyermekkori Istenélményünk, lehet, hogy valakivel jártunk a templomba, szülőkkel, vagy valamelyik nagyszülővel, talán még szerettük is a tiszteletes bácsit, vagy most is meg tudnánk mutatni a helyet, ahol ültünk, de valami miatt mi is eltávolodtunk.
Eltávolodtunk a templomtól, a gyülekezettől, ritkábban találkoztunk a tiszteletes úrral, és bizony Istennel való kapcsolatunk is elsekélyesedett. Elvitt a házasság, a gyermeknevelés fáradságai, főzni kellett, csomagolni kellett, otthon kellett maradni. Vagy elvitt a munka. Rossz volt a beosztás, fáradtak voltunk, halaszthatatlan elintéznivalóink voltak, el kellett tartani a családot, menni kellett, csinálni kellett.
Persze az is lehet, hogy másféle okai voltak annak, hogy eltávolodtunk Istentől. Valaki megbántott a gyülekezetben, nem éreztem jól magam a közösségben, kiprédikáltak, vagy hasonlók. Jött a betegség. Nem tettem semmi rosszat, és Isten mégis betegséggel próbált meg. Vagy jött egy gyászeset. Elvesztettem valakit, aki nagyon fontos volt számomra, és ezért Istent hibáztattam. Tönkrement a házasságom, kitettek a munkahelyről, és nem értettem, hogy Isten hogyan engedheti mindezt.
De még az is előfordulhat, testvérek, hogy úgy távolodtunk el Istentől, hogy látszólag semmi nem változott. Külön öröm a mai alkalmon az, hogy sokan jubilálnak a jelenlegi gyülekezeti tagok közül. Akik nem vendégként, messziről érkeztek, hanem akikkel rendszeresen találkozni szoktunk itt a templomban. De az sem kizárt, hogy életük egy-egy szakaszán, vagy talán éppen mostanában ők is eltávolodtak lelkiekben Istentől. Ugyanúgy járnak a templomba, mint régen, ugyanúgy részt vesznek az alkalmakon, ugyanúgy szolgálnak, talán még a Szentírást is rendszeresen a kezünkbe veszik, de közben érzik, hogy baj van, hogy valami elválasztja őket az Úrtól. Milyen sokan ülnek úgy ott a templomokban, hogy össze vannak törve, és üresen, Istennel felszínes kapcsolatban élik mindennapjaikat.
Mindnyájunknak szól a mai üzenet: Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok – mondja Jakab apostol. Nem számít, hogy miért távolodtatok el, nem számít, hogy miben távolodtatok el, nem számít, hogy fél éve, vagy 50 éve távolodtatok el az Úrtól, közeledjetek felé, mert akkor Ő is közeledni fog felétek. Testvérek! Ez a jubileumi találkozó nem azért van, hogy tudjunk mit csinálni, vagy legyen valami látszata annak, hogy van itt gyülekezet, nem mutogatni akarjuk a régieknek, hogy most mi a helyzet, hanem azt szeretnénk, ha minél többen odatalálnánk, vagy visszatalálnánk Istenhez. Mert Ő nem változott.
Ő akkor is szeretett minket, amikor konfirmáltunk, legyen az 70 éve, vagy 10 éve, Ő akkor is kiválasztott minket magának, amikor mi még csak bizonyos információkat tanultunk meg róla, de Ő azóta is lát minket, ismeri életünk minden apró részletét, és szeretné, ha a közelében lennénk.
Testvérem! Van-e valami, amiben eltávolodtál tőle? Hitben? Bizalomban? Hétköznapi életben? Igeolvasásban? Templomba járásban? Imádságban? Mindegy. Ma ismét itt van annak a lehetősége, hogy közelebb lépj Istenhez. Közel jöhetsz az úrvacsorában, amikor az Úr Jézus megtöretett testére és kiontatott vérére emlékezünk, hiszen ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, megbocsátja vétkeinket, és megtisztít minket minden hiábavalóságtól.
Azt mondjuk, hogy mi közeledünk, és akkor ő fog közeledni, pedig a sorrend fordítva is igaz. Ő már akkor közeledett hozzánk, amikor mi még távol voltunk tőle. Jézusban saját fiát adta értünk, hogy megváltson bennünket. A mi közeledésünk mindig az Ő közeledésének a következménye. Fogadjuk hát el az Ő szeretetét, közeledését, és akár jubilálunk, akár nem, akármennyire eltávolodtunk is tőle, hadd legyen a mai nap ismét a találkozás, az egymásra találás alkalma, ahol az Isten szeretete és az elhívott ember válasza csodálatos dolgokat eredményez. Ámen.