dec
Kedves Testvérek! Az elmúlt héten bizonyára érzékeltük, hogy szinte minden a Mikulásról szólt. Megérkezett az óvodába, az iskolába, járta a falu utcáit, bizonyára még az ebédhez is járt egy kis csoki mikulás, hiszen ebben az időszakban ez így szokott történni. Azon gondolkodtam, hogy érdekes módon a Mikulás, a Télapó mindig is egy olyan személyt testesített meg, akivel mindenki akart találkozni, de akivel a találkozás mindig csak néhány percre valósulhat meg. Mert bár minden gyermek, és ma már a felnőttek is szívesen találkoznak vele, az senkinek nem jut eszébe, hogy jó lenne útra kelni a Télapóval. Mindenki várja őt, de senki sem akarja követni. Mindenki örül neki, de fel sem merül, hogy vele tartsunk. Mert óriási különbség van aközött, hogy valakivel találkozunk, és aközött, hogy valakivel a találkozás után közös útra induljunk, együtt haladjunk.
Aki itt volt a múlt héten is, tudja, hogy ebben a hónapban olyan történeteket veszünk sorra, amelyekben a főszereplők az Úr Jézussal találkoznak. A vele való találkozásnak azonban soha sem az a lényege, hogy rövid ideig tartson, aztán pedig emlékké váljon, hanem mindig az, hogy legyen folytatása. Hogy az, aki találkozott az Úr Jézussal, kapcsolatban maradjon vele, kövesse Őt, vagy hirdesse a róla szóló örömhírt. Múlt heti történetünk is erről beszélt.
Az elmúlt vasárnap a kenyérszaporítás története kapcsán arról volt szó, hogy Jézus egyrészt meghallgatta tanítványait, időt szánt arra, hogy beszámoljanak neki a mögöttük lévő útról, másrészt pedig azt is láthattuk, ahogyan az Úr személyes közösségre és pihenésre hívta az övéit, amikor így mondta: jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé. Jézus nem egy gyors találkozásra, csapatépítő megbeszélésre hívta az övéit, hanem személyes közösségre, csendességre.
És most hadd tegyem fel a kérdést, hogy változtattunk-e valamit az elmúlt héten? Mert bár nincsen házi füzet, és nem szoktam felkérdezni az előző heti igehirdetést, de most azért gondoljuk át, hogy akartunk-e, és tudtunk-e valamin változtatni? Melyikünk öntötte ki a múlt vasárnap óta a szívét az Úr előtt? Hányan fordultunk hozzá őszinte imádságban, csendben, és hányan szántunk egy kicsit több időt a fizikai pihenésre? Ha komolyan vettük az Igét, és szeretnénk másként megélni ezt az adventet, mint ahogyan szoktuk, volt változás az elmúlt hetünkben. Ha azonban ez nem történt meg, még mindig van lehetőségünk a változtatásra.
Mai történetünk is egy Jézussal való találkozásról szól. Egy gazdag fiatalember érkezik a Mesterhez, mert kérdése van Jézus felé. Vizsgáljuk meg ezt a találkozást, és tanuljunk belőle! Lehetőleg úgy, hogy még a jövő héten is eszünkbe jusson, amit most magunkkal viszünk.
A történet főszereplője első ránézésre egy szimpatikus ifjú. Nagyon jól indul. Négy pozitív tulajdonságát is ki tudjuk emelni. Jézus nagyon sokféle emberrel találkozott, de kevés volt közöttük az, aki magatartásával alázatosnak mutatkozott volna. Sokan jöttek hozzá kritikával, dorgáló szándékkal, vagy éppen kioktató módon, de ez a gazdag ifjú nem így viselkedik. Azt írja Máté evangélista, hogy amikor megérkezett, leborult Jézus lábai előtt. Megalázta magát. Látványosan maga fölé rendelte Jézust, és elismerte az Ő nagyságát. Milyen jó, hogy a képmutató farizeusok, és a sokszor okoskodó tanítványok között ilyen alázatos, Jézusra felnéző emberek is találkoztak vele.
Aztán azt is leírja az Ige, hogy ez a fiatalember odafutott Jézushoz. Vagyis sietett. Nem akart lemaradni. Mindenképpen élni szeretett volna a lehetőséggel. Bizonyára megtudta, hogy Jézus ott van a környéken, beszéltek neki a hatalmáról, bölcsességéről, arról, hogy mindenféle jó dologra tanította az embereket, és a gazdag ifjú vágyat érzett a szívében a vele való találkozásra. Szeretett volna odamenni hozzá, kapcsolatba kerülni vele, és szeretett volna választ kapni kérdésére.
Harmadik pozitív tulajdonsága az volt, hogy nagyon jó volt a célja is. Azért jött ugyanis, hogy megtudja, mit kell tennie azért, hogy elnyerje az örök életet? Nem akart még gazdagabb lenni, nem gyógyulásra vágyott, nem valami filozófiában szeretett volna továbbképzést Jézustól, hanem célja az örök élet elnyerése volt.
Negyedszerre pedig az is kiderül, hogy nem egy link alakról van szó, mert elmondása szerint ifjúsága óta megtartotta a Jézus által felsorolt parancsolatokat. Vagyis egy igazán rendes fiatalember állt Jézus elé. Biztosan segítőkész, nagylelkű, becsületes ember volt, aki igyekezett jó kapcsolatot ápolni az emberekkel, családi, baráti körben megbecsülték, tisztelték, szerették.
Ugye, milyen jó, ha ilyen emberekkel találkozunk? Amikor végre azt mondhatjuk, hogy van remény, mert vannak még tisztességes emberek, van, akire lehet számítani, van, akire lehet építeni a jövőben. Az Úr Jézus is valahogy így érezhette magát, amikor találkozott a gazdag ifjúval, meg is jegyzi az evangélium írója, hogy Jézus megkedvelte őt a vele való beszélgetés során.
Kedves Testvérek! Sokan vagyunk itt olyanok, akiket bizonyára megkedvelne az Úr Jézus. Lehet, hogy ránk is jellemző például az alázat. Megtiszteljük a felettünk állókat, az időseket, a vezetőket, és tudjuk, hogy hol a helyünk. Vagy lehet, hogy meg tudjuk élni az alázatot egy-egy hétköznapi helyzetben. A buszon, amikor átadjuk a helyünket a másiknak, a munkahelyen, amikor a beosztottjainkat szeretettel vezetjük, a boltban, amikor türelmesen kivárjuk a sort, és hasonlók.
Aztán valószínűleg a második jellemző is igaz lehet itt némelyekre. Sokan vettünk már részt olyan alkalmakon, ahol találkozni lehet az Úr Jézussal. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy sokszor futottunk már oda az Úrhoz, jó néhányszor éltünk a vele való találkozás lehetőségével.
És persze, lehetnek kiváló céljaink is. Mások segítése, becsületes munkavégzés, a ránk bízott család eltartása, gyermekek nevelése, unokákkal kapcsolatos dolgokban való besegítés, vagy éppen élethosszig tartó sütés, főzés, és a háztartás vezetése. Sokan munkálkodnak a felnövekvő generációk életében, az oktatási, nevelési munkákban, vannak, akik fizikailag építik a települést, az országot, mások pedig további hasznos, vagy dicséretes feladatokat látnak el életük során. Vannak jó céljaink.
De még a negyedik jó tulajdonság is jellemző lehet ránk. A parancsolatok megtartása. Persze ezen a téren talán kevesebb büszkélkedni valónk van, hiszen elég komoly az a felsorolás, amelyet Jézus a Tízparancsolatból idéz. „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Ötből kettőre, háromra, valaki talán négyre is azt mondaná, hogy nem szokta megszegni, de ha most végigmagyaráznánk, hogy milyen dolgokat tiltanak ezek a parancsolatok, akkor azért nem sokan mondhatnák, hogy megtartották mindezeket, ráadásul ifjú koruktól fogva.
Mindenesetre szerető Istenünk ma azt szeretné megkérdezni, hogy Te hogyan indulsz? Mit gondolsz magadról? Jó ember vagy? Jársz a templomba? Nem semmi. Kedves vagy, emberségesnek, jóindulatúnak érzed magadat? Nagyon helyes. És milyenek a céljaid? Csupa pozitív, építő célod van? Vajon téged is megkedvelne az Úr Jézus, ha szemtől szembe találkoznátok? Ha igen, az nagyon dicséretes. Kiváló. Örülünk, hogy együtt lehetünk ilyen emberekkel.
A folytatásból azonban kiderül, hogy nem feltétlenül a kezdet a lényeg. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első – mondja a 31. versben Jézus. Mert miután kiderült, hogy ez a fiatalember mennyire jól indul, az Úr még egy kérést intéz felé. „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem. A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.” Áll a folytatásban. Ennek a szimpatikus fiatalembernek volt valami az életében, amitől nem tudott megválni. A pénz jelentette élete alapját. Ez volt a biztos pont számára. Bizonyára úgy gondolta, hogy ha pénze van, akkor mindent megszerezhet magának. Pénzzel lehetnek anyagi javai, háza, luxuscikkei, pénzzel sokat tehet az egészségéért is, betegségeit kezeltetheti, de még emberi kapcsolataiban is előnyére válhat az, hogy nem kell takarékoskodnia. Ugyanakkor azt is érezte, hogy pénz nélkül nem sokra menne. Összeomlana az élete.
Milyen szomorú tragédia, amikor egy jól induló, szimpatikus ember valamilyen földi megkötözöttség miatt nem tud közelebb kerülni Jézushoz, és főleg nem tud elindulni az Ő követésében. De sok idéző jelben „jó ember” választotta inkább az örök kárhozatot, azért, mert bizonyos bálványok megkötözték az életét.
Erre mondja Jézus: „könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.” Valószínűleg nem mindenki tudja itt a gyülekezetből, hogy a tű foka, az nem az a kis lyuk, ami a varrótű végén van, ahová befűzzük a cérnát, hanem valami egészen más. Abban az időben Jeruzsálem falán éjszakára bezárták a nagyobb kapukat, és azért, hogy az éjszaka érkező vándorok is be tudjanak jutni a városba, létre hoztak egészen kis kapukat, amelyen egy teve éppen hogy átfért, mindenféle felszerelés nélkül. Amikor valaki megérkezett, és éjszaka akart átkelni a tű fokán, először teljesen le kellett pakolni a holmiját a tevéről, mert csak úgy lehetett átküszködni a jószágot. Vagyis arra utal itt Jézus, hogy ahhoz, hogy Isten országába bejussunk, azaz a görög kifejezés szerint az Ő uralma megvalósuljon az életünkben, minden mást le kell tennünk. Nem lehet semmi az életünkben, amihez jobban ragaszkodunk, mint az Úrhoz. Ha valami fent marad a tevén, nem lehet vele átjutni. Ha valamihez körömszakadtáig ragaszkodunk, kívül maradunk. Vagy a csomagjaink, vagy az Úr Jézus az úr az életünkben.
Sajnos, mindnyájunknak vannak ilyen gazdagságaink. És most nem feltétlenül pénzben mérhető gazdagságról beszélek. Vannak olyan dolgaink, amelyek nélkül bizonytalannak érezzük magunkat. Amiket, ha kivennének alólunk, kártyavárként omlana össze az életünk.
Van, akinek ilyen az egészség. Szinte hetente hallom, csak egészség legyen, Tiszteletes. Főleg a gyermekek kapcsán mondják ezt mindig. Ha az megvan, minden megvan. Valóban? És mi van a betegnek született, vagy sérült gyermekekkel? Az ő életük nem élet? Vagy az őket gondozóknak nem lehetnek örömeik? Hát dehogynem. Persze, fontos, hogy legyen egészség, főleg, ha a sajátjainkról, szüleinkről, gyermekeinkről, testvéreinkről van szó, de ha csak az egészség a lényeg, és mindent annak vetünk alá, akkor nem tudunk közelebb kerülni az Úrhoz. Aztán van, akinek ilyen a munka. Látástól vakulásig, szünetet nem tartva, még több pénzért, újabb autóért, egy sokadik házfelújításért sokan túl sokat áldoznak fel. De lehet ilyen teher egy-egy kapcsolatunk, párkapcsolat, vagy érdekkapcsolat, amelyet nem tudunk háttérbe szorítani, még akkor sem, ha az Úr Jézus áll a másik oldalon. Vagy lehet bálvánnyá a gyermek, a háztartás, a szabadidős függések, amelyek mindent felülírnak, amelyekhez igazítjuk az időnket, életünket, családunk programját.
Jó ember vagy? Helyes. Csak így tovább. Még a parancsolatokat is megtartottad? Kiváló. Dicséretet érdemelsz. Egy valami hiányzik még belőled – mondja az Úr Jézus: menj el, és szabadulj meg attól, ami megkötöz, ami miatt nem tudsz egészen közel jönni hozzám. Pakold le a tevédet, szedd le róla az összes holmit, ami megakadályoz téged abban, hogy az enyém legyél. Mert ha ezt megteszed, akkor, és csak akkor tudsz majd örömmel utánam jönni, mondja az Úr.
Testvérem! Képes vagy-e erre? Szeretnél-e ebben az adventben függőségek nélkül, csak úgy, ahogy vagy, magadban odaállni az Úr Jézus elé? A gazdag ifjúnak nem sikerült. Elborult az arca, és szomorúan távozott. Egyedül nekünk sem menne. Ha magunkra hagyatkozunk, mi sem tudunk mindent lepakolni. Azonban az Úr Jézus azzal zárja ezt a részt, hogy: az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.
Az, aki még saját Fiát is feláldozza, hogy megmentsen bennünket, képes a lehetetlenre, és még minket is meg tud menteni magának. Csak nála, és csak vele lehetséges az, hogy ne csak az indulásunk legyen jó, hanem meg is érkezzünk hozzá. Hát tegyük le a mi bálványainkat, biztonságot ígérő függőségeinket, hogy az Úr Jézus átvehesse az uralmat az életünkben. Ámen.