dec
Kedves Testvérek!
Ebben a hónapban olyan történeteket veszünk sorra a Szentírásból, amelyekben az emberek az Úr Jézussal találkoztak. Olyan találkozásokról beszélünk, amelyek alkalmával az Úr hatással volt az emberek további életére. Az első adventi vasárnapon a tanítványokról beszéltünk, akiket Jézus vele való csendességre, megpihenésre hívott. Aztán múlt héten a gazdag ifjú történetét elevenítettük fel, amelynek az volt a fő üzenete, hogy Jézus nem pillanatnyi találkozásra, hanem vele való közösségre hív bennünket. Az Ő követéséhez minden terhünket, fölösleges holminkat le kell tennünk, hátra kell hagynunk bálványainkat, hogy vele mehessünk.
A mai napon egy harmadik fajta történetet olvastam fel, amelyben a főszereplők nagyon jó kapcsolatban voltak Jézussal. Most nincs szó Mester- tanítványi viszonyról, mint az első vasárnap, most nem is egy idegen emberrel találkozik Jézus, hanem igazi barátokhoz megy. Betániában ugyanis, a szóban forgó család hajlékában szinte otthon érezhette magát. Egy másik történetből kiderül, hogy Mária különösen is nagyra értékelte Jézust, hiszen egy drága kenettel megkente az ő lábát, tehát egy igen bensőséges kapcsolat, mély tisztelet és szeretet kötötte össze őket.
Ebből adódott az a kétféle elvárás, amelyről a felolvasott szakasz beszél. Az első igazából egy keserű ténymegállapításból adódik. Amikor ugyanis Lázár megbetegedett, fájdalmasan fogalmazzák meg az egyszerű, de felkavaró üzenetet: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg.” Mária és testvére Márta megállapítják, hogy testvérük, akit az Úr elvileg szeret, olyan betegségben szenved, amelyre nekik már nincsen válaszuk. Bizonyára felkeresték a megfelelő orvosokat, végigjárták az akkoriban jól bevált kezelések sorát, de a betegség olyan súlyos volt, hogy már Jézusnak kellett üzenni. Rajta kívül nincs más, aki segíthet, tehát szólni kell neki, hogy jöjjön hamar. Úgy gondolom, érezhető Mária és Márta fájdalma ebből a tömör üzenetből. Mintha nemcsak tudatni szerették volna Jézussal, hogy beteg a testvérük, hanem értetlenségüket is éreztetni akarták. Mintha azt üzennék Jézusnak, hogy hát mi a barátaid vagyunk, minket igazán szeretsz, hogy lehetséges, hogy a te Atyád, Isten megengedi, hogy Lázár ilyen beteg legyen? Nem figyelsz oda a tieidre? Azokkal sem foglalkozol, akik szeretnek téged?
Mária és Márta tehát minden bizonnyal azt várta volna, hogy az Ő életükben, mint Jézushoz tartozók életében ne legyenek olyan próbák, mint más emberek életében. Az Ő testvérük ne betegedjen már meg, vagy legalábbis ne annyira, mint a hitetlenek, hiszen mégiscsak jóban vannak az Úrral, sokszor befogadták, vendégül látták, jókat beszélgettek, szerették. De a történet nagy tanulsága az, hogy nincsenek kivételek.
A bűnesetnek sok olyan következménye van, amely alól senki sem kivétel. A fájdalom, a betegség, a fáradságos munka, mind-mind olyan dolgok, amelyek velejárói ennek a földi létnek. Akár hitben járunk, akár nem, akár kapcsolatban vagyunk az Úr Jézussal, akár nem, akár lelkészek, presbiterek, templomba járó, imádkozó emberek vagyunk, akár nem. Sehol nem ígérte az Úr Jézus az övéinek, hogy nem lesznek betegek, vagy nem lesznek próbák az életükben. Éppen ezért téves az az elvárás, amely Mártában és Máriában volt Lázár betegsége kapcsán.
Emellett azonban egy másik elvárásuk is volt. Amikor ugyanis elküldték az üzenetet Jézusnak, azt szerették volna, hogy Jézus azonnal elinduljon hozzájuk, és meggyógyítsa betegüket. Később, a Jézussal való találkozáskor fájdalommal mondja Mária Jézusnak, hogy „ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Jézus, ha időben elindultál volna, ha azonnal jöttél volna, nem halt volna meg a testvérem. Még most is itt lenne Lázár, akit te is szerettél, és akit mi is szerettünk, és nem kellett volna eltemetnünk. Még ma is élne.
Tipikus emberi elvárás az Isten irányába: Csak most segíts, Istenem, de rögtön. Azonnal. Kétszer segít, aki gyorsan segít – szoktuk mondani, és ugyanezt várjuk Istentől is. Ha segít, akkor segítsen gyorsan. Ha pedig nem segít azonnal, akkor elkönyveljük, hogy nincs is, vagy nem olyan, amilyennek mi elképzeltük. Mintha Isten egy futárszolgálat irányítója lenne, akitől megrendeljük a csomagot, kiválasztjuk az 24 órás kiszállítást, és neki csak az a dolga, hogy kiszállítsa, hozza nekünk a csomagot, a segítséget, a megoldást.
Kedves Testvérek! A kettő közül vajon melyik elvárás szokott ott lenni a szívünkben? Melyik van ott talán most is a szívedben? Te is elvárnád, mint Mária és Márta, hogy veled kivételezzen az Isten? Azt mondod, hogy megérdemled, hogy másként bánjon veled, mert te hiszel benne, meg vagy keresztelve, te időnként megfordulsz a templomban, és jó ember vagy? Fel vagy háborodva, hogy miért vagy beteg? Haragszol Istenre, amiért próbákat kell átélned? Eltávolodtál tőle, mert beláttad, hogy megengedi a szenvedést az életedben?
Vagy inkább a másik elvárás a tiéd? Nem tudsz várni a segítségre? Nem érted, hogy miért engedi az Úr, hogy hónapokon, vagy akár éveken keresztül viharok, kemény megpróbáltatások vegyenek körül? Miért nem elégeli meg a szenvedésedet és segít azonnal? Melyik a te elvárásod? Esetleg mindkettő fogva tart?
Bármelyik elvárás legyen is ott a szívünkben, ez a történet rávilágít arra, hogy milyen az ember, és milyen az Úr Jézus? Végezetül erre a két kérdésre keressünk választ. Milyen az ember? Erre a kérdésre Mária és Márta viselkedése adja meg a feleletet. Amikorra Jézus megérkezik Betániába, Lázárt már eltemették. Márta pedig ugyanazt mondja Jézusnak, mint testvére: ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Jézussal való beszélgetéséből kiderül, hogy valamilyen módon hitt a feltámadásban, de ebben a helyzetben ez nem volt számára bizonyosság. Hitte, hogy Lázár feltámad majd az utolsó napon, a feltámadáskor, de még Jézus szavát sem vette komolyan, amikor azt mondta: feltámad a testvéred. És bár látszik Márta hitbeli fejlődése, mégis akadékoskodik a sírnál, amikor az Úr leveteti a követ a sír bejáratáról. „Uram, hiszen már negyedik napja, hogy eltemettük, már szaga van.” Hisz, de mégsem hiszi el, hogy Jézus tud tenni valamit, és életre tudja hívni az Ő meghalt testvérét. De korábbi kérése is arra utal, hogy van hite, de nem az igazi. Nem bízza rá Jézusra a megoldást, illetve azt, hogy mikor érkezzen meg a segítség, hanem azt gondolja, ő nagyon jól tudja, hogy Jézusnak most és azonnal kell jönnie, mert csak akkor segíthet. És Lázár azért halt meg, mert Jézus nem volt ott időben.
Ilyen az ember. Ilyen vagyok én is, és talán te is, testvérem. Van valamennyi hitünk, megtanult, vagy átvett tudásunk, vallásosságunk, de az éles helyzetekben azért kiderül, hogy vannak még hiányosságaink. Amikor szembenézünk saját fájdalmainkkal, és elkönyveljük, hogy már nem lesz jobb. Vagy amikor folyamatosan csapkodnak felettünk a hullámok, és nem szűnik a próbák sorozata. És amikor a halálos betegségben kísérünk valakit, esetleg mi magunk készülünk a földi létből való távozásra, van hitünk, de van, amit nem tudunk rábízni az Úrra.
És milyen az Isten? Egészen más. Jézus szemszögéből tulajdonképpen az egész történetet egy valami határozza meg. A tanítványoknak fogalmazza meg ezt az Úr, amikor így mondja: „Lázár meghalt, és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek.” Vagyis Jézus azért engedte meg a próbát, a betegséget, sőt, még Lázár halálát is, hogy a körülötte lévők hite megerősödjön. Tiértetek, hogy higgyetek. Hogy higgyenek a tanítványok, hogy valóban higgyenek Lázár testvérei, ne csak úgy látszatra, és hogy a gyászoló sokaságból, akik körülvették a családot, sokan hitre jussanak. Vagy, ahogy Mártának mondja az Úr: „nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Azért volt a próba, azért késett tudatosan Jézus, hogy az emberek higgyenek, és meglássák az Isten dicsőségét. Azért betegedett meg Lázár, azért nem jött időben Jézus, azért kellett Lázárnak meghalnia, és azért kellet elkezdődnie a gyászolásnak, hogy a szemtanúk higgyenek, és meglássák Isten dicsőségét.
A próbák mind bűneink következményeiből erednek, de Isten még ezek által is megpróbálja a belé vetett hitünket erősíteni. Még ezek által is meg tudja mutatni az Ő dicsőségét. És mi a történet vége? Jézus kihívja a halottat a sírból, Lázár feltámad, csoda történik. A csoda azonban még ennél is több. Mert a történet utáni első sor így szól a Bibliában: „ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.” Sokan hittek benne. A tanítványok, Lázár testvérei, a családtagok, és minden szemtanú. Jézusnak ez volt a célja. Nem önmaga miatt, hanem az emberek miatt történtek így az események. Hogy értsék, lássák, és komolyan vegyék, hogy érdemes hinni benne, mert nála van a feltámadás és az élet, Ő maga a feltámadás és az élet.
Kedves testvérek. Ha az a kérdésünk, hogy miért vannak a próbák, és miért lehet még az adventi időszak is sokféle küszködéssel, bajjal tele, az Úrnak az a válasza: tiértetek, hogy higgyetek. „Minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék” – mondja egy másik helyen az Ige. Ezért ment el Jézus Betániába, feltámasztani Lázárt, de ezért vállalta egész földi küldetését is, tiértetek, hogy higgyetek. Hogy ma, amikor itt Virányoson / Tiszanagyfaluban 2019 adventjében megszólal az Ő üzenete, megérthessük, hogy minden értünk van. Még a kereszthalálnak is ez a magyarázata. Ezért vállalta az Úr a szenvedést, az igazságtalan ítéletet, ezért járta meg a kárhozatot, és ezért vette magára az emberi test által elviselhető legnagyobb fájdalmat. Tiértetek, hogy higgyetek. Énértem, hogy higgyek, és teérted, hogy higgy. Legyen ezért áldott az Ő neve. Ámen.