dec
Kedves Testvérek! Ma is folytatjuk adventi sorozatunkat, amelyben az Úr Jézussal való találkozásokról beszélünk, és azt vizsgáljuk meg, mi történt, amikor egy-egy ember, vagy egy-egy közösség Jézussal találkozott.
Szó volt idáig a tanítványokról, a gazdag ifjúról, vasárnap Lázár feltámasztása kapcsán Mária és Márta hitébe nyerhettünk bepillantást, most pedig két egymástól időben és térben is igen távol álló eseményről hallottunk néhány információt. Vizsgáljuk meg ezt a két történetet, és nézzük meg, mit üzen számunkra a benne szereplő Úr Jézussal való találkozás. A két történet két különböző helyszínt, és az ott lejátszódó eseményeket tárja elénk.
Kezdjük az első helyszínnel, amely nem más, mint Betlehem, az Úr Jézus születésének helyszíne. Egy kis barlangistálló, ahová a karácsonyi történet szereplői megérkeztek. Ez nem a jeruzsálemi palota, nem is egy kiváló hotel, hanem egy jószágok számára fenntartott téli menedék. Jézus születése napján különleges események színtere. Ide érkeznek meg először is a pásztorok. Hallják az angyali szózatot, üzenetet, üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában. Elmennek a jászolhoz, talán visznek is valamilyen ajándékot – ahogy a versben szoktuk hallani, de ami biztos, az az, hogy hódoltak az Úr előtt. Meglátták a gyermekben az Isten beteljesült ígéretét, és dicsérték az Istent szabadításáért.
De nemcsak a pásztorok, hanem a bölcsek is megérkeztek Betlehembe. Ismerjük a történetet, ők először Jeruzsálembe mentek, hiszen logikus lett volna, hogy a zsidók királya a fővárosban születik meg. Aztán megkapják Heródes írástudóitól a megfelelő információt, Betlehemről beszél a prófécia, hát arra veszik az irányt, és meg is találják a barlangistállót. Érkezésükkor pedig nem mindennapi dolog történik. Ezek a gazdag, napkeletről érkező előkelő emberek, egy szépen fogalmazva „egyszerű ólban” pompás ruháikat sem sajnálva földre borulnak, és hódolnak a gyermek Jézus előtt. Átadják neki ajándékaikat, amelyek egytől egyig királyi ajándékok voltak, és dicsőítik az Istent. Nem a földi királynak, Heródesnek hódolnak, hanem a valódi Úr előtt hajtanak térdet. Vállalták a hosszú út áldozatait, éjszaka hidegben, nappal forróságban teveháton érkeztek, mert a csillagok állásából megértették, hogy Isten ígérete hamarosan be fog teljesedni. Most pedig örömmel nézik az apró gyermeket, és szüleit, és szavakkal, talán énekmondással, arcra borulással magasztalják az Úr Jézust.
Ez tehát az első helyszín. Szinte érthetetlen, és felfoghatatlan ez a kép, ha nem tudnánk a lényegét, talán nevetnénk is rajta egyet, hiszen mit keres néhány egyszerű, tanulatlan pásztor, és néhány tudós, jómódú bölcs egy helyen, és milyen cél vezette őket a barlangistállóba? Mégis ott vannak, mert megszületett a Messiás, és méltó a dicséretre.
De térjünk is rá a második történetre, amely egy ennél is különlegesebb helyszínen játszódik. János apostol látomásában a mennyországba nyerünk némi bepillantást. Csodálatos a helyszín, csodálatosak, és szinte elképzelhetetlenek a szereplők, a mi emberi képzeletünk az ottani dolgok töredékét is alig tudja befogadni. Erre mondja az Ige: „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az Őt szeretőknek.” Mennyei trónus, körülötte szivárvány, a trónuson az ÚR, körülötte pedig huszonnégy fehér ruhába öltözött vén, mindegyiknek aranykorona van a fején. Különleges élőlények, üvegtenger, és egy csodálatos jelenet. A 24 vén leszállt a maga trónjáról, leborulnak az Úr előtt, még a koronájukat is leteszik előtte, és így énekelnek: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” A folytatásban pedig, ha tovább olvassuk ezt a szakaszt, megérkezik a Bárány is, a feltámadt Krisztus, és az angyalok és a teremtmények, az egész mennyei sereg ezt mondja: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!
Vagyis összehasonlítva az előző történettel, az első helyszínnel, igazából ugyanazt láthatjuk. Ami 2000 évvel ezelőtt megtörtént Betlehemben, ott, a barlangistállóban, hogy a pásztorok, bölcsek, és angyalok mind az Úr Jézust magasztalták, ugyanazt látta előre János, mert az örökkévalóságban szintén ez fog megtörténni. A megváltottak serege folyamatosan dicsőíteni, magasztalni fogja a Szentháromság Istent. Hódolnak előtte, ajándékokat visznek elé, és boldogok, hogy találkozhattak vele.
Kedves Testvérek! Emellett a két bibliai helyszín mellett ott van harmadik helyszínként a mi világunk. Végezetül erről szóljunk még néhány szót. Nekünk sajnos már nincs lehetőségünk arra, hogy a betlehemi vendégekhez hasonlóan személyesen láthassuk az ember Jézust, és ajándékokat vigyünk neki. Mi már nem lehetünk közösségben vele, ahogyan az akkor élő emberek ezt megtehették. Azonban egyelőre még arra sincs lehetőségünk, hogy belássunk a Mennyország dolgaiba. A bibliai leírások alapján lehetnek elképzeléseink arról, hogy milyen lesz ott, de mi még csak tükör által, homályosan látunk. Azonban arra, amit az említett történetek szereplői tettek, nekünk is meg van a lehetőségünk. Mert Istent már most is, ebben a világban is tudjuk dicsőíteni. Ady Endre mondja egyik versében: Imádni az Istent, és egymást szeretni…” Ez a lényeg. És ez a megfelelő sorrend.
Ehhez képest kissé eltévedt az a világ, amiben élünk. Mert miről szól manapság a Karácsony? Arról, hogy sokan szinte teljesen kihagyják az Istent az ünnepből. Nem, hogy nem dicsérik Őt, szóba sem kerül az Ő neve. Ehelyett mindenki a nagy egymás iránti szeretetről beszél. Mit vegyünk a gyereknek, unokának, egymásnak, mivel tudnánk kiharcolni, megvásárolni a másik szeretetét? Vagy hogyan szervezzük meg úgy a karácsonyi találkozásokat, hogy abban minél kevesebb legyen a veszekedés, a konfliktus? A szeretet ünnepe a Karácsony, hát valamit tenni kell azért, hogy a körülöttünk levők érezzék a mi szeretetünket. De hogy a Karácsony igazából nem a mi szeretetünkről, hanem Isten szeretetéről szól, az már nem nagyon kerül elő. Imádni az Istent, és egymást szeretni.
Az tudja őszintén szeretni embertársát, aki tiszta szívből imádja az Istent. Mert aki nem imádja az Urat, az mindig keres valakit, vagy valamit Isten helyére. Mindig összeszedünk magunknak valami imádnivalót. Vannak projektjeink, megvalósítandó céljaink, terveink, amelyekre időt, energiát szánunk, és amelyek miatt kevesebb idő jut Isten imádására. Ha pedig egy ilyen célt elérünk, keresünk újat. Keresünk valami mást, aminek szintén hódolhatunk. De az is gyakran előfordul, hogy egy-egy embert, eszmét ajnározunk, és megint csak háttérbe szorul az Isten. És persze az is megesik, hogy saját magunkat imádjuk. A saját hangunkat, a saját véleményünket, a saját igazunkat, saját teljesítményünket. Ez a fajta önimádat is igen gyakran kiszorítja az Urat a trónusról. És ha nem Ő ül a trónon, akkor felborulnak a dolgok. Ha nem Őt imádjuk, ha nem őt dicsérjük, akkor egymás irányába sem tudjuk kifejezni a szeretetünket.
De hogyan is tudjuk Őt imádni? Hát valahogy úgy, ahogyan a bölcsek is tették annak idején. Ha tudunk áldozatot hozni a vele való találkozásért, akkor lehetőséget teremtünk magunknak az Úr imádására. Ha rá szánjuk az időt, a fáradságot, és megteszünk néhány lépést az Ő irányába, akkor létre jöhet az imádás alkalma. Ha elmegyünk egészen a jászolig, akkor megláthatjuk Őt, és leborulhatunk előtte. E nélkül nem megy. Ha nem vagyunk ott a közelében, akkor nem fogjuk tudni imádni Őt. De ha megérkezünk hozzá, akkor igen.
Aztán az imádásnak egy másik formája az ajándékok átadása. A bölcsek odatették a gyermek Jézus elé azt, amit a magukéból hoztak. Ezt mi is megtehetjük. Van, aki egy-egy szolgálatot tud az Úr elé tenni. Akár itt a gyülekezet közösségében, akár máshol. Akár többedmagával, másokkal együtt, akár egyedül, otthon, az ágy szélén ülve, imádságra kulcsolt kézzel. Óriási szolgálat az emberek imádságban hordozása. Aztán olyanok is vannak, akik a pénzükből, javaikból tudnak áldozni az Úrnak. Odateszik a pénzük egy részét a perselybe, támogatják az Isten ügyét adományokkal, és hasonlók.
És ilyen Úrnak tetsző ajándék a hálaadás is. Amikor megállunk előtte, és megköszönjük azt, amink van. Megköszönjük a mögöttünk levő utat, az örömöket, a próbákat, és megvalljuk, hogy az Ő kegyelméből jutottunk el idáig. Kedves Testvérek! Megélhetjük az előttünk álló ünnepet úgy, hogy jól, vagy rosszul érezzük magunkat Isten nélkül. Szépen átnyargalhatunk a következő napokon úgy, hogy lélekben nem érkezünk meg az Úr Jézushoz, és nem is borulunk le előtte. De ha szeretnénk, mi is részesei lehetünk egy különleges találkozásnak, ahol megérkezünk az Úrhoz, és dicsőítjük, magasztaljuk Őt szabadításáért. Tegyünk hát a vele való találkozásért, vigyük elé ajándékainkat, és adjunk hálát azért, hogy emberré lett, és megváltott bennünket. Ámen.
Készült Veresné Szűcs Judit igehirdetés vázlatának felhasználásával.