dec
9Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 10Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. 11Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. 12Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
13Miután elmentek, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. 14Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. 15Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam el a fiamat.”
16Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott. 17Ekkor teljesedett be az, amit Jeremiás prófétált: 18„Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.”
Kedves Testvérek! Az elmúlt hónapban főként Jézussal való találkozásokról beszéltünk, amelyek változást okoztak az emberek életében. Most, az ünnep után, vizsgáljuk meg a karácsonyi történet szereplőinek helyzetét a betlehemi csoda utáni időszakban. Hogy élték meg a Jézussal való találkozás, vagy az arról való lemaradás következményeit? Négy különböző személyről, embercsoportról beszéljünk, és figyeljünk Isten számunkra elkészített üzeneteire.
Az első személy, akiről beszélnünk kell, az nem más, mint Heródes király. Amikor a bölcsek megérkeztek hozzá Jeruzsálembe, a király nem csinált nagy ügyet az emlegetett újszülött királyról, csak megkérte a különleges vendégeket, hogy ha majd megtalálják a zsidók királyát, jöjjenek vissza hozzá, és számoljanak be róla. Amikor azonban Heródes azt tapasztalta, hogy a bölcsek csak nem jönnek vissza, ráébredt, hogy itt egy komoly dologról van szó. Az írástudók segítségével tisztán látta a helyzetet, tudta, hogy a próféták ígérete teljesedett be Jézusban, ezért mivel a bölcsek sem érkeztek vissza, félteni kezdte hatalmát. Ezt az érzést pedig még feszültebbé tette az, hogy ő maga nem is találkozott Jézussal. Egyfajta különleges, misztikus, titokzatos uralkodó született, akiről csak annyit tudott, hogy régen megígérte az Isten, és néhány messziről érkező bölcs Őt kereste. Ez azonban teljesen kifordította magából az uralkodót.
És mivel Heródes nem találkozott Jézussal, úgy látta jónak, hogy biztos, ami biztos, megöleti Jézus kortársait, így őt magát is. Kiad egy tragikus rendeletet, mely szerint Betlehem egész környékén meg kell ölni minden két éves, és annál fiatalabb fiúgyermeket, nehogy közülük valaki az Ő trónjára törjön majd.
Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy Heródes életében a Jézussal való találkozás hiánya drámai gonoszságot hozott. Irigység, féltékenység, félelem, és rettegés okozta azt az mélységes gyűlöletet, amely arra indította a királyt, hogy megölesse a kisgyermekeket. Még az sem érdekelte, hogy mit szólnak az alattvalók, mit szólnak más uralkodók, olyan mértékben eltorzult gondolkodása.
De menjünk is tovább, és nézzük meg, hogy hogyan élték meg az írástudók ezt az időszakot. Ők a hivatásos vallási képviselők, akik tisztában vannak a törvénnyel, az ószövetségi iratok jövendöléseivel. Tudós emberek voltak, akik a bölcsek kérdésére meg tudták határozni Jézus születésének várható helyszínét. Az ő esetükben azonban az volt talán a legkülönlegesebb, hogy bár végül megtudták, hol fog megszületni a zsidók királya, mégsem kísérték el a bölcseket. Nem volt közöttük egy sem, akit érdekelt volna a távoli idegenek útjának célja, és talán meg sem fordult a fejükben az, hogy ők is elmenjenek, és megkeressék azt, akiről a próféták írtak.
Lehet, hogy a Heródestől való függés okozta ezt, de talán valószínűbb az, hogy egyszerűen közömbösek maradtak a Jézus ügy iránt. Birtokában voltak az információnak, Isten közvetett módon velük is tudatja az örömhírt, mégsem keresik fel a gyermek Jézust. Nem akarnak előtte hódolni, nem kíváncsiak rá, nem foglalkoznak vele, mert számukra talán meg sem született. Hiába tudósok, hiába fizetett írástudók, közömbösek maradnak az Úrral szemben. Nem keresik meg, nem veszik komolyan, nem találkoznak vele. És mivel nem találkoznak vele, az Úr Jézus semmiféle hatást nem tud gyakorolni az életükre nézve.
Harmadik embercsoportunk a betlehemi mezőkön legeltető pásztorok közössége. A pásztorok eléggé maguknak valók voltak, valamilyen szinten ki is zárta őket a társadalom az általános dolgokból. És érdekes módon mégis ők azok, akiket nem messze a betlehemi istállótól megszólított egy angyal. Az örömhír mellett azonban három különleges élményben lehetett részük a leírás szerint. Az elsőt így mondja az Ige: „az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.” Vagyis az első élményük ijesztő volt. Amikor az ember találkozik az Isten dicsőségével, félelem lesz úrrá rajta. Ezt élték át a pásztorok is. Épp legeltették a nyájat, talán el is szundítottak az éjszaka közepén, és hirtelen nagy fényesség támad, és el tudjuk képzelni, szinte sokkot kapnak a pásztorok a különös jelenség miatt.
A következő percekben azonban a rémültség áldott élménnyé változik, amikor meghallják a jó hírt, és megérkeznek az angyali követ társai is: „és hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” A pásztorok néhány perc erejéig belepillanthatnak abba a mennyei dicsőségbe, amelyről idáig talán semmit sem tudtak, és megszülethetett a vágy a szívükben arra nézve, hogy hallgassanak az angyalra, és megkeressék a gyermek Jézust. Így mondják maguk között: „menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Ott pedig megtörténik a harmadik különleges élményük: meglátják az Úr Jézust, pontosan úgy, ahogyan az angyal elmondta nekik. Vagyis bebizonyosodott számukra, hogy az Úr ígérete valóra vált, megszületett az üdvözítő.
A pásztoroknak tehát természetfeletti élményekben volt részük, kapcsolatba kerültek angyalokkal, látták, saját bőrükön érezték az Isten dicsőségét, és találkoztak az emberré lett Úr Jézussal. Ez a hármas élmény arra sarkallta őket, hogy ezek után ők maguk is Istent dicsőítsék. Így fogalmaz erről az Ige: „A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” Társadalmi helyzetük, és egyszerű életvitelük ellenére képessé váltak arra, hogy bekapcsolódjanak az Isten dicsőítésébe.
Heródes haragra gerjedt, az írástudók közömbösek maradtak, a pásztorok megtanulták dicsőíteni az Istent, negyedszerre pedig beszéljünk egy kicsit a bölcsekről is. Velük kapcsolatban a róluk szóló beszámoló utolsó mondatát szeretném kiemelni, amely így szól: „mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” Más úton tértek vissza hazájukba. Egy külön prédikációt is megérne, ha csak arról beszélnénk, hogy milyen más utakon mehetnénk tovább az Úr Jézussal való találkozásokból. Ma azonban csak arra figyeljünk, hogy miért is mentek más úton vissza.
Az előzményekből kiderül, hogy a napkeleti bölcsek tudósemberek voltak, és azért indultak el, mert a csillagok állásából megértették, hogy Izraelnek új királya fog születni. A Jupitert a királyok, a Szaturnuszt pedig a zsidók csillagának tartották, és a kettő együttállásából tudhatták a bölcsek, hogy egy jelentős király fog érkezni Izraelbe. Később, amikor megérkeztek Jeruzsálembe, egy egészen másféle útmutatást kaptak. Találkoztak Heródessel, az írástudók megmondták, hogy Betlehemben kell megszületnie a Messiásnak, ők pedig útra keltek, hogy megkeressék Jézust a néhány kilométerre lévő kis városban. A jeruzsálemi palotáig tehát a csillag útmutatásából, majd a betlehemi istálló felé pedig emberi tanácsra indultak el.
Visszafelé azonban teljesen más irányadójuk volt. Azt mondja az ige: „kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez.” Vagyis a Jézussal való személyes találkozás után Isten már személyesen szólította meg őket. Nem a csillagokon keresztül, saját tudományuk alapján, nem is bármiféle emberi okoskodás, vagy tanács szerint, hanem személyesen nekik szóló kijelentésben. Álomban kaptak útmutatást. Lehet, hogy mindannyian, lehet, hogy csak egyikük, teljesen mindegy, Isten megszólította őket, és ezért más úton mentek vissza hazájukba. A bölcsek számára ez a személyes érintettség, személyes vezetés volt talán a legnagyobb ajándéka a betlehemi találkozásnak. Vezetés, amely nemcsak Izrael földjén, hanem bizonyára saját hazájukban is az övék maradhatott.
Kedves Testvérek! Az Úr Jézussal való találkozás, vagy annak a hiánya mindig hatással van az életünkre. Az idei Karácsony eltelt. Kérdés az, hogy valóban „telt-e” a karácsony, vagy inkább múlt. Teljes volt-e, vagy csak úgy, mint máskor elmúlt. Sajnos sokan élik meg negatívan az ünnep utáni napokat, mert valamiből többet, jobbat vártak, és csalódniuk kellett. Lehet, hogy többet szerettünk volna elcsendesedni, vagy mélyebb üzeneteket szerettünk volna átvenni, de a körülmények, a tennivalók, a családi találkozások, vagy a tv-műsorok elterelték figyelmünket. Lehet, hogy közömbösek, érintetlenek maradtunk, mint az írástudók Jézus korában. Sőt, az is előfordulhat, hogy csupa bosszúság volt számunkra az ünnep, és csak haragot szült, ahogyan annak idején Heródes esetében.
Persze reménység szerint azért olyanok is vannak közöttünk, akiknek volt lehetőségük az Úr Jézussal való találkozásra. Akik kaptak egy-egy lelki üzenetet, feltöltő alkalmat, szeretetteljes pillanatot. Ők, amint a pásztorok is, dicsőíthetik Istent, és elraktározhatják magukban az áldott perceket. És végül, a bölcsekhez is hasonlíthatjuk magunkat, hogyha az ünnepben személyes üzeneteket kaptunk az Úrtól, és a vele való közösség egész további utunkra hatással lesz.
De mielőtt azt gondolnánk, hogy esetleg lemaradtunk valamiről, mert már vége az ünnepnek, vegyük észre, hogy az Úr Jézus ma már bármikor elérhető számunkra. Ne korlátozzuk le a vele való találkozás lehetőségét az ünnepi órákra. Ne higgyük azt, hogyha nem úgy sikerült a karácsonyunk, ahogy terveztük, akkor az ünnep után már nem is találkozhatunk az Úrral. Ő nem csupán egy karácsonyi világító kellék, amit december végén el kell pakolni egy évre a garázsba, aztán majd jövőre megint elővesszük, hanem a Szentlélek által Ő már folyamatosan jelen van ebben a világban. Hiszen azért lett testté, azért született meg, azért vállalta a kereszthalált, és aztán azért támadt fel, hogy vele folyamatos közösségben lehessünk. Megszólítható, elérhető ma is, és az a különleges közösség, találkozás, amely sokak számára létrejött Betlehemben, az nekünk már mindennapi lehetőségünk.
Az ünnep elmúltával tehát azt üzeni ma számunkra a Mindenható Isten, hogy a vele való találkozás nem csupán egyszeri, különleges pillanat lehet, hanem folyamatos valóság. Keressük Őt ma is, menjünk el a jászolhoz naponként, hogy a rendszeres találkozás életközösséggé változzon. Ha pedig ott vagyunk, találkoztunk vele, akkor dicsőítsük őt, és engedjük, hogy kijelentése által egészen a mennyei otthonig vezessen bennünket. Ámen.