18Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, 19és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? 20Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? 21Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. 22Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, 23és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.
Kedves Testvérek! Mindnyájunkkal előfordulhat, hogy bizonyos dolgok miatt kétségeink támadnak. Akár a saját életünk vonatkozásában, akár szeretteinkkel kapcsolatban. A Keresztelő Jánosról szóló mai igeszakaszunkat olvasva azonban azt is be kell látnunk, hogy még Istennel kapcsolatban is lehetnek kétségeink.
Isten azt ígérte, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Ma pedig mit látunk a világban? Egyre kevésbé érezni Isten jelenlétét, hiszen jönnek a természeti katasztrófák, háborúk, járványok, betegségek. De nemcsak a jelen miatt aggódhatunk, hanem a jövő miatt is. Kétségbeejtő nézni a teremtett világ pusztulását. Erdőtüzek, kiszámíthatatlan időjárási jelenségek, globális felmelegedés, cunamik, szélviharok, mind-mind azt sejtetik, hogy hamarosan darabjaira fog szétesni a világ. Hát mi lesz akkor gyermekeinkkel, unokáinkkal? Mit fognak őt átélni? És vajon Isten nem tudna valahogyan közbelépni ezekben a folyamatokban?
De nemcsak a teremtett világ sóhajtozik, hanem az emberi értékek is folyamatosan pusztulnak. Európát a keresztyénség bölcsőjének nevezik, ehhez képest alapvető erkölcsi értékeket kérdőjeleznek meg országok, népek, és a szabadság szellemében ma már mindent lehet, és minden lehet másképp is csinálni. Nemrég hallottam, hogy Európa vezető országaiban már nemileg semleges babákat lehet vásárolni, nehogy ráerőltessünk a gyermekekre bármiféle férfi, vagy női szerepet. Pár éve, amikor születtek a gyermekeink, mindig megkérdezték, hogy fiú lesz-e, vagy lány, én még viccelődtem azzal, hogy majd eldönti, ha nagy lesz. Mára azonban ez már egyáltalán nem vicces, mert lassan tényleg itt járunk. Alapvető erkölcsi értékek kérdőjeleződnek meg. Vajon nem kérdőjelezzük meg Isten uralmát, amikor ezt látjuk? Nem kétkedünk az ő hatalma felől?
És még nem is beszéltünk a keresztyén egyházak dolgairól. Nyugat-Európában évről évre számos templomot zárnak be. Ha nem bontják el a templom épületet, akkor üzletközpontot, plázát, vagy szórakozó helyet csinálnak belőle. Hát nem kétségbeejtő? Hát hogy engedhet ilyeneket? Miért ez a sorsa a benne hívőknek? Létezik egyáltalán? Nem csak egy önálltatás ez az egész Istenbe vetett hit, meg a hozzá tartozó hagyományok? Valljuk be őszintén, mindnyájunknak vannak időnként kétségeink, akár Istennel kapcsolatban is.
De az a jó Testvérek, hogy a Bibliában az ilyen helyzetekre is van útmutatás. Mai történetünkben ugyanis hasonló érzésekkel találjuk Keresztelő Jánost Heródes király börtönében. Mert bár igazságtalanul zárták börtönbe, Jánosnak mégsem ez volt ott a legnagyobb problémája. Volt egy sokkal égetőbb kérdés a szívében, mert ott, a sötét cellában Jézussal kapcsolatban is kétségek gyötörték. Míg korábban bizonyosan vallotta, hogy Jézus a Messiás, Ő az, akinek még a saruja szíját sem méltó megoldani, mostanra ez a boldog bizonyossága megingott. Hiába látta annak idején, Jézus keresztelésekor, ahogyan a Szentlélek galamb formájában leszállt az égből Jézusra, és hiába hallotta a mennyei szózatot: ez az én fiam, akiben gyönyörködön, most, ebben a nehéz helyzetben nem volt biztos benne, hogy Jézus valóban a Messiás-e. Ezt onnan tudjuk, hogy János követeket küld Jézushoz, hogy biztosan megtudja tőle: te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Vagyis azt akarta tudni, hogy akkor tényleg Jézus-e az Isten Fia, akit megígért neki az Úr? Lehet, hogy János is egyfajta szabadító hadvezért várt, aki majd politikailag is helyre teszi a választott nép helyzetét, de mivel Jézus teljesen más utat járt be, János elbizonytalanodott vele kapcsolatban.
Mai istentiszteletünkön vizsgáljuk meg ezt a történetet, és nézzük meg, hogy hogyan kezeli Keresztelő János ezt a kétséget, és mi a megoldás, ha mi magunk is kétségek közé kerülünk? Négy pontban foglaljuk össze János példáját!
- Az első dolog, amit Jánost jellemzi ebben a helyzetben, az az őszinteség. Eddig sem képmutatásáról ismertük, hiszen ő mindig keményen és nyíltan tolmácsolta a rá bízott üzeneteket, de most is azt látjuk, hogy nem színleli azt, hogy minden rendben van. Nem titkolja kétségeit tanítványai előtt, hanem elmondja nekik őszintén a benne felmerült kérdést, kétséget, és így küldi el őket Jézushoz a válaszért. Isten küldöttjeként János megtehette volna azt, hogy az ügy érdekében magába fojtja gondolatait. Úgy is érezhette volna, hogy ha kiderül róla Jézusban való kételkedése, akkor azzal szembe megy Isten akaratával. Mégis, szégyen, nem szégyen, őszintén felvállalja érzéseit, gondolatait.
Kedves Testvérek. Ez az első dolog, amit ma mi is megtanulhatunk Keresztelő Jánostól. Ne szégyelljük, ha kétségeink támadnak az Úrral kapcsolatban. Emberek vagyunk, vannak próbák, nehézségek az életünkben, tényleg sok elgondolkodtató teher nyomja ennek a világnak a vállát, hát előfordulhat, hogy meginog a hitünk, meginog a bizalmunk Istenben, mert a próbákban igen elesettek tudunk lenni. Ne lepődjünk meg például, ha egy nagy betegségben kétségek gyötörnek. Ne érjen minket váratlanul, ha látva a világ romlását, vagy a felnövekvő generációk gondjait mi is elkeseredünk, kétségbe esünk. Legyünk őszinték önmagunkhoz is, egymáshoz is, nyugodtan osszuk meg egymással akár itt a gyülekezet közösségében, hogyha egy-egy ilyen kétely nyomja a szívünket. Mert a színlelt bizonyosság az nagyon veszélyes. Ha úgy érezzük, hogy nem kételkedhetünk, és magunkba fojtjuk kérdéseinket, bizonytalanságunkat, akkor azzal csak bajba sodorjuk magunkat, és a körülöttünk lévőket is. Első üzenetünk tehát ez: vállaljuk kétségeinket, ne takargassuk őket, hanem őszintén ismerjük el, ha kételkedünk egy-egy Istennel kapcsolatos dologban.
- De menjünk is tovább, és nézzük meg, mit tanulhatunk a folytatásból. Mert miután azt látjuk, hogy Jánosnak kétségei vannak Jézus kiléte felől, azért másodjára az is kiderül, hogy kétsége nem annyira mély. János nem Isten segítségét vonta kérdőre, mert azt hitte, hogy be fog teljesedni az Úr ígérete, csak abban bizonytalanodott el, hogy Jézus lesz-e a Messiás. Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Vagyis tudom, hogy várjuk a Messiást, az eljövendőt, hiszem, hogy Isten ígérete be fog teljesedni, csak most ebben a konkrét helyzetben nem tudom, hogy mi Isten akarata. János továbbra is hitt Istenben. Továbbra is tudta, hogy az Úr hívta el őt, és tisztában volt azzal, hogy neki kell előkészítenie a Messiás útját. Csak most, a nehéz körülmények között nem volt számára egyértelmű, hogy Isten az Úr Jézus által akarja-e megszabadítani népét.
Testvérek! Lehetnek kétségeink, de nagyon fontos, hogy az alapok ne sérüljenek. Lehetnek kérdéseink Istennel és az ő szabadításaival kapcsolatban, de a létét, az ígéreteit, az Ő bölcsességét azért ne kérdőjelezzük meg. Vajon hogy állunk ezzel? Mennyire mélyek a kétségeink? Amikor próbákat élünk át, feladjuk-e hitünket, Istenbe vetett bizalmunkat, vagy egyszerűen csak nem értjük, hogy most, ebben a helyzetben mi a terve az életünkben? Nem mindegy, hogy mit válaszolunk. Nagyon fontos, hogy az alapok ne inogjanak meg. Hitünk sziklára épített ház legyen. Olyan épület, amelynek rendben vannak az alapjai. Mert akkor jöhet a szélvihar, az eső, támadhat az árvíz, de a ház biztosan áll. Törekedjünk erre, bármilyen próba érjen is bennünket.
- Miután János felvállalja kétségeit, de megmutatja, hogy hitének alapjai még mindig szilárdak, harmadjára azt is megláthatjuk, hogy bár voltak kétségei, azok mégsem fordították el őt Jézustól. Hiszen azt látjuk a történetből, hogy János egyenesen Jézushoz küldi tanítványait. Mert bár vannak kétségei felőle, mert lehet, hogy másféle Messiást várt, mégis ad az Ő szavára. Nála keresi a megoldást. Nem megy Heródeshez, nem keresi fel Jézus tanítványait, nem megy el az írástudókhoz magyarázatért, hanem személyesen Jézushoz küldi embereit, hogy ő adjon választ kérdésére.
Kedves Testvérek! Ez is nagyon fontos. Hogy kétségeinkkel egyenesen Jézushoz menjünk. Amikor elbizonytalanodunk hitünkben, amikor egy-egy próbában nem érezzük az Úr szabadítását, vagy nem értjük, mi miért történik, akkor keressük nála a megoldást. Ne a hitetlen szomszédnál, ne a jósnőnél, ne a horoszkópban, ne a másik gyülekezetben, vagy a bennünket jobban kiszolgáló közösségben, hanem csakis az Úrnál. Ne engedjük, hogy kérdéseink, kétségeink falat építsenek közénk, és Jézus közé. Mert amíg nála keressük a megoldást, addig választ is fogunk kapni.
- Végezetül, negyedik pontunkban erről is beszéljünk. Keresztelő János tanítványai elmennek Jézushoz, felteszik nekik a kérdést, ő pedig megküldi a választ. Nem kezd el magyarázkodni, nem mond teológiai érveket arra nézve, hogy miért is ő a Messiás, hanem egy tömör helyzetjelentést küld a tényekről. Így fogalmaz: „Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”
Vagyis a tények magukért beszélnek. Lehet kételkedni, lehet csalódni, előkerülhet az aggodalmaskodás is, de a tények, azok tények. Ahol Jézus megjelenik, ott emberi életek változnak meg. Van, aki fizikailag is jobban lesz, meggyógyul, van, aki hitre jut, másoknak megbocsáttatnak a bűneik, vagy rádöbbennek arra, hogy Jézus valóban a Messiás. Ezeket a tényeket nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Emellett még Keresztelő János sem mehet el szótlanul. Jézus semmi mást nem üzen, csak felsorolja a tényeket. János pedig bizonyára megértette, hogy valóban Jézus az eljövendő, akire várt, akinek az útján előkészítette. Így lett az ő kételkedéséből bizonyosság, mert Jézus felnyitotta a szemét, és a tények bebizonyították Messiási voltát.
Kedves Testvérek! A tények ma is magukért beszélnek. Mert lehet, hogy a világ lassan darabokra hullik, előfordulhat, hogy sok minden változik, és rossz irányba változik, lehetséges, hogy volna okunk a kételkedésre, de a tények, azok ma is tények. Mert ahol megjelenik az Úr Jézus, ott ma is megváltoznak emberi életek. Ma is élő az ő gyógyító hatalma, ma is érezzük vigasztaló, megerősítő szeretetét, ma is erőt ad a megfáradtaknak, és ma is bizonyosságot ad a hozzá fordulóknak. Tulajdonképpen mi vagyunk a bizonyítékai az Ő hatalmának, létezésének. A mi megváltozott életünk, a mi megtérésünk, a mi bűnvallásunk, és a mi rá mutató, neki dicsőséget szerző életünk.
Amikor tehát kétségek gyötörnek, vagy elbizonytalanodunk az Úr Jézus erejében, hatalmában, jelenlétében, kövessük János módszerét, hogy hitünk szilárd talajon állhasson. Valljuk meg neki őszintén kétségeinket, maradjunk meg hitünk alapjaira épülve, és menjünk személyesen hozzá a megoldásért, mert ha így teszünk, rá fogunk jönni, hogy Ő az, akinek mondta magát. Ő az, aki kifizette a mi bűneinket, Ő az, aki meghalt értünk, majd feltámadt, hogy az emberiség történeti tényként is megállapíthassa a régi hitvallás szavaival: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Ha kétségeink támadnának, Ő a megoldás. Ámen.