Már
13Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, 14azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. 15Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.
Kedves Testvérek! Nem így terveztük. Az elmúlt napokban egyre többen állapították meg életük különböző helyzeteiben ezt a megmásíthatatlan tényt. Nem így terveztük. Ha csak a mai istentiszteletre gondolunk, mi magunk is megállapíthatjuk ezt. Ahogyan korábban elég sok alkalommal hirdettük, gyülekezeti ebédet szerettünk volna szervezni, hogy asztalközösségben lehessünk egymással, egy kicsit többet beszélgethessünk, és együtt lehessünk. Az ismeretes problémák miatt azonban elhalasztottuk az alkalomnak ezt a részét. Elméletileg mindenkit értesítettünk, aki feliratkozott az ebédre, de ha valaki mégis úgy jött ide, hogy ebédet fog kapni, akkor az alkalom után a parókián várjuk, elég nagy asztalunk van a konyhában.
Nem így terveztük. Ugyanezt mondhatták a magyarországi református gyülekezetek, de persze más keresztyén felekezetek tagjai és vezetői is, hiszen az interneten mindenki arról próbálta meg tájékoztatni a gyülekezeti tagokat, hogy hogyan is lesz az istentiszteleti rend, hogyan oldják meg, ha több, mint 100 fő vesz részt az alkalmon. Van, aki több istentiszteletet tart, van, ahol online közvetítik az alkalmat, a Nagytemplomban szétültetik az embereket, máshol pedig több helyszínen párhuzamosan hallható az istentisztelet. Mi is felkészültünk, ahogy ki is írtam a hirdetőre, igény, és nagy létszám esetén az alagsorban is hallhatóvá tesszük az istentiszteletet.
De nem így tervezték az évet az egyetemisták sem, és az egyetemi oktatók is másra számítottak. Bezárták az egyetemeket, a kollégiumokból hazaküldték a tanulókat, sőt, időközben az iskolákkal kapcsolatban is bejelentették ugyanezt. Távoktatásra készülnek, hogy reménység szerint mindenki, aki be akarja fejezni ezt a tanévet, megtehesse.
Nem így terveztük. Kedves Testvérek. Nemcsak a mostani járvánnyal kapcsolatban, hanem életünk sok más területén is aktuális lehet ez a mondat. Amikor jön egy sikertelen vizsga, amikor sietünk, és késik a vonat, a busz, amikor megáll alattunk az autó, mert nem tankoltunk időben, mondhatjuk, hogy nem így terveztük. Amikor tönkre megy egy drága háztartási gép, amikor jön egy váratlan betegség, amikor kihűl a házasság, amikor meg kell oldani a beteg családtagról való gondoskodást, vagy amikor hirtelen, váratlanul elveszítünk valakit, bizony húsbavágóan szakad fel a mondat a lelkünkből: nem így terveztük.
De vajon miért olyan nehéz ezeket a helyzeteket kezelni? Miért kapkodja mindenki a fejét, ezekben a próbákban, és miért uralkodik a félelem, a káosz, amikor nem a tervek szerint alakulnak a dolgok?
Hát nyilvánvalóan azért, mert belénk van építve az az ösztön, hogy mindent mi szeretnénk irányítani. Az Istentől kapott szabad akaratunk annyira elhatalmasodott rajtunk, hogy ha valami nincs az irányításunk alatt, akkor nem érezzük magunkat biztonságban. Amikor mi irányítunk, akkor elbízzuk magunkat, magas lovon ülünk, amikor pedig kiveszik a kezünkből a gyeplőt, tartunk tőle, hogy nagyot fogunk esni. Milyen könnyen el tudjuk hitetni magunkkal azt a hazugságot, hogy urai vagyunk a sorsunknak. Úgy teszünk, mintha senki nem szólhatna bele az életünkbe, döntéseinkbe, mert mindent a kezünkben tartunk. Mai istentiszteletünkön, a felolvasott Igékre hagyatkozva Isten két üzenetet szeretne a szívünkre helyezni a terveinkkel, és a nem várt eseményekkel kapcsolatban. Ezt a két üzenet foglaljuk most össze röviden.
Először is tudnunk kell, hogy mindenféle emberi tervünk ellenére Isten az, aki irányítja ezt a világot. Ember tervez, Isten végez – szól a közmondás. De azt kevesen tudják, hogy ennek bibliai alapja is van, még pedig pontosan a mai napi ószövetségi szakaszból, a példabeszédek könyvének 16. részéből. Két mondat is erre utal a felolvasott Igékből: Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását. A 33. vers pedig ezt mondja: az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés. Be kell vallanunk magunknak testvérek, hogy igazából fogalmunk sincs arról, hogy mit hoz a holnap. Tervezgetünk, mert szükséges a tudatosság, de nem tudhatjuk, hogy mi következik. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben azonban biztonságot adhat számunkra az a tény, hogy Isten irányítja a járásunkat. Övé a döntés. És milyen jó, hogy az Övé.
A Biblia számos története arról számol be, hogy az Istenhez tartozó emberek, egy-egy kritikus helyzetben, vagy azután arról beszéltek, hogy Isten velük volt a próbákban. Bár nem úgy indultak a dolgok, ahogyan azt ők emberileg eltervezték, végül mégis rájöttek, hogy Isten jóra fordította sorsukat.
Gondoljunk csak Józsefre, aki a testvérei gonoszsága miatt hosszú évekig távol volt a családjától. Biztosan nem így tervezte meg fiatalságát, életét. Amikor azonban újra találkozik bátyjaival, ráébred, hogy az Isten terve igenis jó volt. Lehet, hogy ott a kút mélyén, vagy amikor börtönbe vetették ezt nem így érezte, de végül felismerte, hogy Isten kezében jó helyen van az irányítás. Ő intézte így a dolgok menetét, azért, hogy József családja megmenekülhessen.
De említhetnénk Ezékiás király vallomását is, amelyet nagy betegsége idején fogalmazott meg. Így mondta: javamra vált a nagy keserűség. Vagyis belátta, hogy Isten még a betegséget is fel tudta használni arra, hogy megerősítse hitét, belé vetett bizalmát. És ha már jól ismert igéknél járunk, ide kívánkozik Pál mondata is, amit a római gyülekezetnek írt: azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. Ha tudjuk, és hittel elfogadjuk, hogy Isten mindent a kezében tart, akkor a váratlan élethelyzetekben békesség lesz a szívünkben. Nem azért, mert vannak b-terveink, megoldási kísérleteink, hanem azért, mert a mi terveink felett ott van a Mindenható Isten, aki a javunkat akarja.
Második üzenetünk pedig a jövőre vonatkozik. Hogyan tervezzük a holnapot? Ebben ad segítséget a Jakab leveléből idézett Ige: „Tehát akik azt mondjátok: ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” Ha az Úr akarja és élünk! Jakab arra bátorít minket, hogy legyen ez a kulcsmondatunk. Ahelyett, hogy elbizakodva dicsekednénk terveinkkel, jövőképünkkel, várható sikereinkkel, inkább alázattal tegyük hozzá: ha az Úr akarja és élünk.
Ha az Úr akarja, sikerülni fog a vizsga, a felvételi. Ha az Úr akarja, lesz elég pénzünk. Ha az Úr akarja, idén is lesz erőnk a kerti dolgainkhoz. Ha az Úr akarja, mire Berekfürdőre mennénk gyülekezeti táborba, rendeződni fog ez a mostani helyzet. Ha az Úr akarja és élünk, meggyógyulunk a betegségből. Ha az Úr akarja, ezen az egész koronavírusos dolgon hamar túl leszünk. Ha az Úr akarja, itt Tiszanagyfaluban, Virányoson észre sem fogjuk venni az egészet. Ha az Úr úgy akarja, mindenki be tudja majd fejezni a tanévet. Ha pedig mást akar az Úr, akkor az is a javunkra fog válni.
Ha az Úr akarja és élünk. Kedves Testvérek. Ez nem lemondás, ez nem megfutamodás a jelen gondjai elől, hanem ez egy szent bizonyosság, ami alapja lehet terveinknek. Mert nem az határozza meg a jövőnket, hogy mit mond a híradó, vagy milyen óvintézkedéseket kell meghoznia az operatív törzsnek, hanem az, hogy mit akar az Úr, és mennyire bízzuk rá magunkat. Ha ezek az igék töltik be a szívünket, akkor nem az aggodalomé, nem a félelemé, hanem az Istenben elnyert békességé lesz a főszerep. Nem hiába mondjuk el minden istentisztelet végén a mostanában megszokott áldást, mert csak az Isten békessége tudja megőrizni szívünket, és gondolatainkat az Úrban. Kérjük ezt a békességet ezekben a szokatlan, rendkívüli napokban, és bízzunk Urunkban, aki a világ teremtése óta minden nap gondoskodott az övéiről. Ámen.