ápr
Mózes 2. könyve, 12. rész: 1Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: 2Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. 3Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. 4Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. 5Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. 6Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. 7Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. 12Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. 13De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét.
14Legyen ez emléknap a számotokra, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek.Zsoltárok könyve 116. fejezet. 1Szeretem az URat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. 2Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek. 3Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban van részem. 4De az ÚR nevét hívom segítségül: Ó, URam, mentsd meg életemet! 5Kegyelmes és igazságos az ÚR, irgalmas a mi Istenünk. 6Megőrzi az ÚR az együgyűeket, elesett vagyok, de ő megsegít. 7Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! 8Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, 9az ÚR színe előtt járhatok az élők földjén.
Lukács evangéliuma 22. rész: 14Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, 15és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. 16Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. 17Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között! 18Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. 19És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! 20Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.
Más ez a nagyhét, mint az eddigiek. Más ez a Nagycsütörtök, mint bármelyik korábban, hiszen világszerte veszélyhelyzet van. Hetek óra tartanak már a korlátozások, és ki tudja mióta ez az első olyan Nagycsütörtök, amikor a hívők nem mehetnek templomba. Én mégsem szeretnék leragadni a kialakult helyzet elemzésénél, hanem Sola Scriptura, inkább visszatérnék a Szentíráshoz! Hiszen veszélyhelyzet ide, vagy oda, Isten Igéje a kezünkben van, elérhető. Kétlem, hogy a bibliaolvasó kalauz szerkesztői előre látták volna a 2020-as év tavaszának eseményeit, így még csodálatosabb azt felismerni, mennyire aktuális, és mennyire összecseng a mai napra rendelt három igeszakasz.
Krízishelyzet, Isten irgalma, és megmenekülés. Ez az a hármas folyamat, amely mindhárom történetben felismerhető, és amely által Isten bátorítani szeretne ma bennünket. Vegyük hát sorra történeteinket, és engedjük, hogy Urunk megszólítson minket.
Mózes második könyvéből olvastam fel az első történet egy részét, melyben a választott népet több évszázadnyi fogság után, a 10. csapás éjszakáján találjuk. Izráel fiai végignézték az első kilenc csapást, és úgy gondolom kezdték elhinni, hogy Isten valóban meg akarja őket szabadítani az egyiptomi szolgaságból. Még fogságban vannak, de már él bennük a reménység a szabadulásra. Ebben a kritikus pillanatban szólal meg az Úr, és elrendeli a páskabárány feláldozását. Elmondja, hogyan fog végigmenni az Úr angyala Egyiptom földjén, és figyelmezteti népét, hogy mit és hogyan kell feláldozni ahhoz, hogy ne érje őket a veszedelem.
Vagyis Isten közli az övéivel, hogy a sok megpróbáltatás után most kész irgalmasan bánni velük. Ahhoz azonban, hogy irgalmas lehessen, szükség van egy áldozatra. Egy hibátlan, egy éves hím bárányt, juhot, vagy kecskét kell beszerezni, hogy a páska estéjén irgalmat nyerhessenek.
Izrael elvégzi a feladatot, a családok összegyűlnek, elfogyasztják az áldozati állatot, és vérével megjelölik az ajtót. Az Úr angyala pedig Isten ígérete szerint véghezviszi pusztítását. Ahol nem találta meg az áldozati jószág vérét, ott meghaltak az elsőszülöttek. Ahol azonban ott volt a jel, kiáradt Isten irgalma. A szabadulás azonban nem csupán ennek a különleges éjszakának a túlélésben mutatkozott meg. A fáraó, látva gyermeke halálát, azonnal hívatja Mózest, és szinte küldi, zavarja el Izrael népét földjéről. A választott nép pedig útra kel, csak úgy kisétál Egyiptomból, majd száraz lábbal átkel a vörös-tengeren, és látja tengerbe fulladni a fáraó seregét. Micsoda szabadulás. Nekünk talán csak egy jól ismert történet, de az akkor élőknek életük eseménye, és Istenbe vetett hitük alapja lehetett.
Krízishelyzet, Isten irgalma, és megmenekülés. Ezt a hármasságot figyelhetjük meg a mai napra rendelt 116. zsoltárban is.
Dávid ebben a zsoltárban is beszél arról, milyen próbákat kellett átélnie. „Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok.” – mondja. És higgyük el, nem túlozza el élete krízishelyzeteit. Gondoljunk csak bele, milyen próbákat élt át. Felkent királyként menekülnie kellett Saul elől. Hosszú időn keresztül bujdosott, erdőkben, barlangokban lakott, mert elődje üldözte őt. Meg akarta ölni. Biztosan volt Dávidnak jó néhány álmatlan éjszakája, amikor azon gondolkodott, mi lesz vele másnap. Hogy fogja túlélni a vadállatokat, Saul támadásait, és hogy fog valaha is trónra kerülni. Körülfonták a halál kötelei.
De hasonlóan szörnyű érzés lehetett az is, amikor Betsabétól született első gyermekét kellett elengednie. Micsoda tragédia lehetett számára, hogy az ő vétke miatt gyermekének kell bűnhődnie. Mindig tragédia, amikor egy szülő elveszti a gyermekét, de amikor ennyire nyilvánvalóan Dávid bűne miatt hal meg a gyermek, az tényleg borzasztó érzés lehetett. Nem véletlenül írja: nyomorúságban és bánatban vagyok. És felhozhatnánk a népszámlálás esetét is. Amikor Dávid megpróbálta felmérni, hogy mennyi ereje, micsoda hadserege van, a büntetés pedig Isten csapása, a dögvész. Dávid személyes bűnét az egész nép megszenvedte. Egy kollektív, mindenkire kiható válság, ismét csak az Ő gyarlósága miatt. Dávid tehát nagyon jól tudta, hogy mit jelent kritikus helyzetben lenni, és milyen is az, amikor a halál kötelei körülfonják az ember életét.
Mégis, ebből a zsoltárból is kiderül, hogy Dávid mindvégig érezte Isten jelenlétét. Tudta, hogy szereti Őt az Úr, és bízott az Ő irgalmában. „Kegyelmes és igazságos az Úr, irgalmas a mi Istenünk.” – mondja az 5- versben. És valóban az volt. Isten irgalmában bízott a menekülés idején, belé kapaszkodott a gyászokban, de még a dögvész csapását is azért választotta, mert azt mondta: Inkább essem az Úr kezébe, mert igen nagy az Ő irgalma. Tudta, hogy Isten irgalma annyira nagy, hogy még a megígért, és megérdemelt büntetést is felül tudja írni.
Isten irgalmából pedig a nyomorúságokat követően Dávid mindig megtapasztalta a szabadulást is. A Saul elől való hosszú menekülést végül dicsőséges uralkodás követte. Nagy sikerek, gazdagság, épülő birodalom. De gyászaiban is vigaszt kapott, amikor Isten több gyermekkel is megajándékozta őt. Fiára, Salamonra bízhatta a templomépítést, mert az Úr úgy látta jónak, hogy a fiú alkalmas lesz erre a szolgálatra. Ha már Dávid maga nem építhetett templomot, öröm tölthette el a szívét amiatt, hogy Salamon fia beteljesítheti ezt a különleges feladatot. És a népszámlálás utáni csapásban is észrevehette az Úr kegyelmét, mert bár sokfelé pusztított a kór, de Jeruzsálem előtt megállt az Úr haragja. Krízishelyzet, Isten irgalma, és megmenekülés. Dávid nagyon jól tudta, mit jelentenek ezek a fogalmak. Saját bőrén tapasztalta mindegyiket.
Nála jobban csak az Úr Jézus élte át mindezt. Harmadjára, nagycsütörtök eseményein keresztül vizsgáljuk meg az Ő szemszögéből is ezt a folyamatot.
Nagycsütörtök estéje az Úr Jézus számára is krízishelyzet volt. Jól ismerjük a történetet, amelyben a tanítványok alszanak, Jézus pedig vért verejtékezve fohászkodik Mennyei Atyjához. Testi-lelki szenvedése elkezdődött. Tudja, mi a küldetése, mégis azért könyörög, hogy lehetőleg ne kelljen kiinnia a szenvedés poharát. Érzi, hogy nem lesz egyszerű az előtte álló néhány nap, és mivel magára öltötte az emberi testet, annak minden velejárójával együtt, ezért gyötrődik, vívódik, fél.
Ebben a feszültségben azonban máris megszólal az Isteni irgalom. Mert miután kétségeiről beszél Atyjának, végül alázattal zárja le mondanivalóját: Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te. Tisztában van vele, hogy szenvednie kell, sőt meg is fog halni. De azt is tudja, hogy mindezt a tanítványokért, és az egész emberiségért teszi. Az utolsó vacsorában is utal erre, amikor így fogalmaz: ez az én testem, amely tiérettetek adatik, aztán így folytatja: e pohár amaz új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. Tiérettetek. Hát ez az Isten nagycsütörtöki irgalma. Hogy Jézus tudatosan szenved, és tudatosan adja oda önmagát érted és értem. Nem a főpapok és írástudók sikere volt az Ő elfogatása, aztán később kereszthalála, hanem Jézus tudatos, szeretetből fakadó döntése.
És hogy teljesül a folyamat harmadik része? Hát úgy, hogy nem az Úr Jézus menekül meg, hanem az Ő kereszthalála által mi, emberek. Ahogyan az Egyiptomból való szabaduláskor a páskabárány vére miatt megmenekültek a zsidók, úgy menekült meg az egész emberiség az Úr Jézus megtöretett teste, és kiontatott vére által. Ilyen az Isten irgalma. Nem azt nézi, hogy milyen nagy áldozatot kell hoznia, hanem azt, hogy mennyire szeret bennünket. Egyszülött Fiát adta értünk a kereszten. És mi már azt is tudjuk, hogy Jézus nemcsak meghalt, hanem fel is támadt, hogy bűnbocsánatot, és örök életet nyerjünk általa. Így menekülhetünk meg, általa, aki miattunk, értünk, és helyettünk ment a keresztre, és a kárhozatba.
Krízishelyzet, Isten irgalma, és megmenekülés. A mára rendelt történeteket nézve ráismerhetünk mostani élethelyzetünkre. Végezetül ezen gondolkodjunk el. Először is mindnyájan azt tapasztaljuk, hogy krízishelyzetben vagyunk. A koronavírus járvány miatt egy olyan feszült állapotban élünk, amire idáig nem nagyon volt példa. Naponta figyeljük a híreket, hogy hány új fertőzött van, hányan haltak meg Magyarországon, és milyen új korlátozásokat vezet be az ország vezetése.
Próbát élnek át a családok is. Idáig az volt a baj, hogy kevés az idő az együttlétre, most pedig hirtelen túl sok lett a jóból. Szülők idegeskednek a gyermekek házi feladata miatt, házastársak veszekednek az összezártság eredményeképpen. De a tágabb családi, ismerősi körben is szinte mindenkinek van oka az aggodalomra. Vagy szüleink, nagyszüleink miatt aggódunk, akiket nem látogathatunk meg, vagy a gyermekeinket, unokáinkat féltjük, akiknek most nélkülözniük kell segítségünket. És bizonyára vannak ismerőseink, barátaink, szeretteink az egészségügyben, a kereskedelemben, fuvarozásban, a szociális ágazatban, értük is aggódhatunk.
De valljuk meg őszintén, krízishelyzetben vannak gyülekezeteink is. Bezártuk a templomot, leálltunk a közösség gyakorlásával, és számos kérdésre kell választ találnunk. Próbálkozzunk-e internetes közvetítéssel, vagy inkább ne? Megtegyünk-e mindent azért, hogy üzeneteket juttassunk el a gyülekezeti tagoknak, vagy engedjük, hogy az otthoni csendesség, a bibliaolvasás, és az imádkozás eddig is meglévő szokása most még nagyobb szerepet kapjon? És mit csináljunk mi, lelkészek? Dolgozzunk kétszer annyit, hogy digitálisan mindent odategyünk a gyülekezet elé, szerkesszünk, és hordjunk ki hónapokra elegendő lelki iratot, vagy inkább tanuljunk meg csendben maradni egy kicsit, böjtölni, és foglalkozzunk a családunkkal, a gyülekezetért való imádsággal és saját lelki megerősödésünkkel?
Krízishelyzet van. De milyen jó, hogy ma három igeszakasz is arra mutat rá, hogy amikor az Isten választottjai próbát élnek át, mindig eljön az az idő, amikor megszólal az Úr irgalma is. Hadd mondjam azt, hogy ez az idő már elérkezett. Isten irgalma jelen van. Mert ha más szemszögből nézzük ezt a válsághelyzetet, azt láthatjuk, hogy nemcsak válságos időszaknak, hanem kegyelmi időszaknak is nevezhetnénk ezeket a heteket. Idáig sok család szétszórtságban élt, férjek és feleségek távol voltak egymástól. Most a legtöbb családnak jóval több alkalma van az együttlétre. Idáig megvolt egyfajta közömbösség a szomszédok, falubeliek iránt, most talán sokkal több a telefonhívás, érdeklődés, segítőkészség a másik ember irányában. De a gyülekezeti életben is megláthatjuk ezt a kegyelmi időszakot. Idáig sokak számára kizárólag a templom volt a lelki tér, most pedig otthonaink válhatnak templommá. A programok helyett alkalom van a saját magunkra, és szeretteinkre való lelki odafigyelésre. És ki tudja, hogy a járvány elmúltával hányan fognak visszatalálni az Úrhoz? Isten irgalma arra bátorít bennünket, hogy legyünk reménységgel a jövő felől. Mert a krízishelyzet és az Ő irgalma után bizonyára el van készítve a megmenekülés útja is. Ahogyan el volt készítve az egyiptomi szabadulás útja, ahogyan megoldásra talált Dávid is élete sok-sok próbájában, és ahogyan nagycsütörtök este is készen volt már az isteni terv, úgy van most is minden előkészítve Isten gondolataiban.
Fontos azonban leszögeznünk, hogy a szabadulást mindig az Úr adja. Ő üzent, hogy kenjék be az ajtót vérrel, Ő hallgatta meg Dávid bűnbánó imádságait, és Ő tett pontot az emberi bűn kérdésére is, amikor az Úr Jézust értünk adta a kereszten. Most is, ebben a válsághelyzetben, vagy úgy is mondhatnánk, kegyelmi időszakban, Ő készíti a megoldást. Mai üzenetünknek ez a lényege. Se nem több, se nem kevesebb. Tegyük hát Urunk kezébe a megoldást, mert ha a bűnbocsánatot és az örök életet megszerezte számunkra, akkor bizonyára ezt a mostani próbát is meg tudja, és meg is akarja oldani. Addig is figyeljünk rá, kövessük vezetését, és másoknak is hirdessük az Ő szeretetét, irgalmát. Övé a dicsőség most, és örökkön örökké. Ámen.