ápr
50Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. 51És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. 52Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; 53mindig a templomban voltak, és áldották Istent.
Lukács 24, 50-53
Néhány héttel ezelőtt kijött a rendelkezés: aki csak teheti, maradjon otthon. Március első felében még bárki találkozhatott bárkivel. Nagyszülők látogatták meg gyermekeiket, unokáikat, apróságok utaztak el a család idősebb tagjaihoz, hogy együtt legyenek. Óvodás gyermekek játszottak együtt a megszokott csoportszobában, és fiatalok bandukoltak az iskola felé, hogy találkozzanak osztálytársaikkal, és együtt vessék alá magukat az új ismereteknek. Munkatársak végezték megszokott rutinjukat, lelkipásztorok prédikáltak a vasárnapi gyülekezetnek, az utca forgalmas, és aktív volt.
Aztán egyik napról a másikra, hirtelen, mindenféle elbúcsúzás nélkül ideiglenesen megszakadtak kapcsolatok. Sokan nem mentek, nem mehettek ugyanannyit ugyanoda, a családok is minimalizálták a kontaktust időseikkel, egyes munkaköröket azóta otthonról látnak el a munkavállalók, és sokaknak a mindennapi, élő kapcsolatból csupán a virtuális térben, az internet és a telefon által megélt közösség maradt.
Mégis, milyen jó, hogy tudunk egymásról. Nem búcsúztunk el, mert hittük, reméltük, hogy lesz még találkozás. És ami ennek létfontosságú alapja: van kapcsolat. Tudunk beszélni egymással, akár láthatjuk is egymást a videóhívások által, és bár fizikailag távol vagyunk, a kapcsolat él.
A tanítványok életében hasonló változást hozott az Úr Jézus mennybemenetele. Addig éveken át naponta együtt voltak vele. Hallgatták, beszélgettek vele, megvolt a kapcsolat. Mai igénk azonban arról számol be, hogy Jézus “eltávolodott tőlük, felvitetett a mennybe.” Mindenféle bejelentés nélkül magukra hagyta őket.
Érdekes, hogy a tanítványok mégsem estek kétségbe. “Nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” Vagyis tudták, hogy ez a “szünet” csupán ideiglenes. A Jézussal való kapcsolatuk nem ér véget az Ő mennybemenetelével. 10 nappal később, Pünkösdkor ugyanis eljött a Szentlélek, és onnantól kezdve más módon, mégis ugyanúgy közösségben lehettek az Úrral. Ők imádságban szólították meg, az Úr pedig Lelke által, később pedig az írott Igén keresztül szólt hozzájuk. Milyen jó, hogy reménységünk van afelől, hogy egyszer újra kiteljesedik a Jézussal való kapcsolatunk, és színről-színre láthatjuk majd Őt.
Úgy gondolom, mindnyájan várjuk azt a napot, amikor újra találkozhatunk azokkal a szeretteinkkel, barátainkkal, akiktől a járvány elválaszt bennünket. Biztosan lesznek nagy ölelések, örömteli kézfogások, könnyek. Ha egymásnak így fogunk örülni, gondoljunk bele, mekkora öröm lesz az, amikor majd az Úr Jézussal találkozhatunk. De addig is, engedjük, hogy az Ő békessége betöltse a szívünket, és örömmel imádjuk Őt otthonainkban, hogy az eljövendő találkozáskor felszabadultan, és Őt dicsőítve járulhassunk elé. Tegyünk meg mindent azért, hogy Ő szólhasson, és mi is válaszoljunk, hogy lélekben addig is együtt, szoros közösségben éljünk Vele!
Imádság: Drága Urunk! Várjuk a találkozást. Szeretnénk már egymással is találkozni, hiszen még csak el sem tudtunk búcsúzni. De szeretnénk veled is színről színre találkozni. Jó tudni, hogy mennybemeneteled által nem szakadt meg véglegesen a köztünk lévő kapcsolat. Add, hogy mindent megtegyünk azért, hogy szavad megérkezzen hozzánk, és mi válaszoljunk üzeneteidre.