máj
1Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról a vadállatokról és jószágokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. 2Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; nem esett több eső az égből. 3Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz. 4A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegységben. 5A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.
6Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált, 7és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült és visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről. 8Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről. 9De a galamb nem tudott leszállni, ezért visszatért hozzá a bárkába. Víz borította ugyanis az egész földet. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. 10Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. 11Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy leapadt a víz a földről. 12Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá. 13A hatszázegyedik esztendőben az első hónap első napjára fölszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka fedelét, és látta, hogy már fölszáradt a föld. 14A második hónap huszonhetedik napjára felszikkadt a föld.Nóé hálaáldozata
15Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: 16Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! 17Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, szárazföldi állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! 18Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt.1Mózes 8,1-18
Az özönvíz túlélői számára a várakozás lehetett az egyik legnagyobb próba. Gondoljunk csak bele. Attól a naptól kezdve, amikor elkészült a bárka, egészen az Ararát-hegységbe való megérkezésig mindig vártak valamire. Először az esőre vártak. A bárka készen volt, de a víz sehol. Aztán várták az állatokat. Majd amikor jött a víz, és elkezdődött az emberek jajveszékelése, bizonyára azt is várta a megmentett család, hogy a kint rekedt emberek hangja mikor fog végre elcsendesülni. Aztán maradt az eső, és a víz moraja. Negyven napig csak azt várták, hogy mikor fog elállni a csapadék. Majd amikor végre elállt, újabb várakozás következett. Mikor fog leapadni a víz? Mikor lesz látható ismét valamiféle szárazföld, hegycsúcs? Mai szakaszunkban pedig a várakozás utolsó szakaszát is megfigyelhetjük, amikor is Nóé különböző madarak kirepítésével próbálja csillapítani kíváncsiságát, hátha valami olyan jellel térnek vissza, ami arra utal, hogy nem kell már sokáig várakozni. Kemény próba lehetett Nóé családja számára várni a madarakat, hogy visszatérnek-e, hoznak-e valamit, és mikor lesz végre ismét szárazföld a lábuk alatt?
Kemény volt a várakozás, Isten azonban betartotta ígéretét, és végül a várakozásból megérkezés lett. Az eső megszűnt, a víz leapadt, a szárazföld újraéledt, és Nóé családja újra kezdhette az emberiség történetét.
Életünk nagyban hasonlít Nóé családjának próbájára. Mi is egyfajta várakozásban éljük mindennapjainkat. Mindig várunk valamire. Gyermekként a nyári szünetre, fiatalként az önálló életre, felnőttként a családalapításra, boldogulásra, idősként a gyermekeinkre, unokáinkra, és a földi élet békés lezárására. A legfőbb várakozásunk azonban az, amelyben az Úrral való találkozásra készülünk.
Sokféle várakozásunk közepette bennünk is felmerülnek Nóé kérdései. Mikor lesz már vége az éppen aktuális próbánknak? Mikor lesz már kevesebb a víz? Mikor fog apadni próbáink sokasága? Mikor lesz vége ennek a járványhelyzetnek? Mikor kezdhetjük újra az életünket?
Mai igénk abban erősíthet bennünket, hogy Isten választottai számára mindig van remény. Ha az Úrhoz tartozunk, tudhatjuk, hogy lesz megérkezés. Merjük elhinni, hogy most is folyamatosan apad a víz. Az Úr Jézus kereszthalála ugyanis léket fúrt a bűn áradatába, és így a víz szintje egyre alacsonyabb lesz, míg végül partot érhetünk az Ő országában. Nyissuk ki hát a szemünket, keressük a láthatóvá váló hegycsúcsokat, és bízzunk abban, hogy földi várakozásunk után boldog megérkezésben is részünk lesz.
Imádság: Megvallom, Uram, hogy sokszor nehéz várni. Amikor csak a víz felszínét, a próbát látom, nehéz elhinni, hogy már apad az áradat. Köszönöm, hogy türelemre tanítasz. Segíts, hogy mostani aggodalmaimban is elhiggyem, lesz megérkezés, és Rád érdemes várni. Ámen.