máj
5Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. 6Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.
7Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. 8Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.Máté 6,5-8
Mai Igénket olvasva nem tudom megkerülni azt a kérdést, hogy ha Isten tudja, mire van szükségünk, akkor miért imádkozunk? Az Úr Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy “tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.” De ha úgyis tudja, akkor miért halljuk azt állandóan, hogy imádkozzunk? Miért buzdítjuk egymást a kitartó imádkozásra? Miért mondja Pál apostol is a Thesszalonikai gyülekezet tagjainak: Szüntelen imádkozzatok!?
Érdekes dolog ez, mert ha Isten már imádságaink előtt tudja, mire van szükségünk, akkor az imádság valójában rajtunk segít. Hogy miért? Nézzünk meg három imádság típust magyarázatként!
A kérő imádság például azért segít rajtunk, mert imádságainkban mi magunk fogalmazzuk meg szükségeinket. Feltárjuk Isten előtt, hogy saját véleményünk szerint miből kellene több, miből kevesebb, mi az, amire szükségünk volna, hogyan segíthetne nekünk. Az imádkozás egy folyamat, amelyben tudatosan, vagy ösztönösen formálódik az értékrendünk. Látszik imádságainkon, hogy mit gondolunk a saját életünkről, és milyen vágyaink vannak. Imádságaink nagyon sok mindent elárulnak hitünkről, lelki értékrendünkről. Isten tudja, mire van valóban szükségünk, ezért látva a mi kimondott kéréseinket, úgy alakítja életünket, hogy formálódjon gondolkodásunk, és egyre inkább észrevegyük, hogy valójában mire volna szükségünk.
Hasonlóan működik a hálaadó imádság. Ha kimondjuk, hogy miért vagyunk hálásak, magunkban tisztázzuk életünk értékes dolgait. Az Úr nagyon jól tudja, hogy mi mindent adott már nekünk, de a hálaimákban mi magunknak is megfogalmazzuk, hogy mit tartunk Tőle jövő értéknek. Sajnos legtöbben igencsak el vagyunk maradva a hálaadásban. Kérni tudunk, de hálát adni már kevésbé. Pedig mennyi mindent megköszönhetnénk Urunknak, akár minden nap.
Harmadik ima-típus a bűnvalló imádság, amelyben feltárjuk vétkeinket. Itt sem az a kérdés, hogy Isten tudja-e, hogy mit követtünk el, hanem sokkal inkább az, hogy mi mit tartunk bűnnek az életünkben? Mi az, amiről tudjuk, és elismerjük, hogy nem tetszik Istennek? Amíg nem konkretizáljuk bűneinket, az Úr nem tud segíteni. De ha megvalljuk bűneinket, akkor magunk előtt is elismerjük, hogy igen, ezen változtatni kellene. Ez a megtérés első lépése.
Megállapíthatjuk tehát: az imádság nekünk segít. Nem Istennek van szüksége imádságainkra, hanem sokkal inkább nekünk. Kell, hogy kimondjuk kéréseinket, kell, hogy megfogalmazzuk hálánkat, és kell, hogy lássuk bűneinket, mert mindez segít a megszentelődésben, abban, hogy egyre inkább Istennek tetsző legyen az életünk. Éppen ezért, bár Isten tudja, mire van szükségünk, mégis “szüntelen imádkozzunk”!
Utóima: Köszönöm, Uram, hogy imáim közben engem formálsz. Segíts, hogy egyre tisztábban lássam, mire is van valóban szükségem. Formálj, hogy észrevegyem, mennyi mindent kaptam már Tőled. És adj nekem alázatot, hogy imádságaimban néven nevezzem bűneimet, hogy segítségeddel meg is tudjak szabadulni tőlük. Ámen.