máj
18Akkor Jákób bement az apjához, és így szólt: Apám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Ki vagy te, fiam? 19Jákób ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Gyere, ülj hát fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem! 20Izsák azt kérdezte a fiától: Hogy találtál vadat ilyen hamar, fiam? Ő erre így felelt: Mert Istened, az ÚR elém vezette. 21Akkor Izsák ezt mondta Jákóbnak: Gyere közelebb, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy csakugyan te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem? 22Jákób közelebb ment apjához, Izsákhoz, aki megtapogatta, és ezt gondolta: A hang Jákób hangja, de a kéz Ézsau keze. 23Nem ismerte meg őt, mivel szőrös volt a keze, mint bátyjának, Ézsaunak a keze, ezért áldotta meg őt. 24De megkérdezte: Te vagy az, fiam, Ézsau? Ő így felelt: Én vagyok. 25Akkor ezt mondta: Hozd ide, hadd egyem a fiam vadpecsenyéjéből, hogy utána megáldjalak téged! Odavitte neki, és ő megette. Bort is vitt neki, ő pedig megitta.
26Akkor ezt mondta neki az apja, Izsák: Gyere közelebb, és csókolj meg, fiam! 27Erre odament, és megcsókolta őt. Amikor Izsák megérezte ruhájának az illatát, megáldotta őt, és ezt mondta: Lám, fiam illata olyan, mint a mező illata, amelyet megáldott az ÚR. 28Adjon neked az Isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot! 29Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy ura testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott, aki téged áld!1Mózes 27,18-29
Kedves Testvérek!
A bűnbánati estéknek már az elnevezése is arra utal, hogy ilyenkor azért vagyunk itt, mert az úrvacsorai közösségre készülve szeretnénk letenni, megvallani bűneinket. Sokszor hallhatunk a bűnről, úgy általánosságban. Hagyjuk el bűneinket, bánjuk meg bűneinket, szabaduljunk meg bűnös szokásainktól. Mai történetünkben azonban az a különleges, hogy itt nem a bűnről van szó, úgy általánosságban, hanem egészen konkrét bűnökről. Mai istentiszteletünkön éppen ezért a felolvasott történetben szereplő konkrét bűnöket fogjuk megnevezni, és közben azon gondolkodjunk el, hogy a felsoroltak közül melyik bűn az, amely időnként a mi szívünkben is diadalt arat?
Történetünk azzal kezdődik, hogy Izsák magához hívatta elsőszülött fiát, Ézsaut, és megkérte, hogy készítsen neki ennivalót, hogy aztán odaadhassa neki az őt megillető atyai áldást. A folytatásban azonban arról olvashatunk, hogy Rebeka kihallgatta Izsák és Ézsau beszélgetését. Azt írja az Ige: hallgatózott. Azzal, hogy hallgatózott, Rebeka olyan dologba ütötte bele az orrát, amihez igazából nem volt semmi köze. Abban az időben meg főleg. Hiszen az ősatyák korában még nem dívott a női emancipáció, így erősen alárendelt szerepben voltak az asszonyok. A férfiak joga volt a döntés, a nőknek nem sok beleszólása volt a fontosabb dolgokba. Azzal, hogy Rebeka hallgatózott, tiszteletlenül bánt férjével, és tulajdonképpen egy lavinát indított el a családban.
Kedves Testvérek! Tegyük fel rögtön így az elején magunknak a kérdést, vajon mi szoktunk-e hallgatózni? Egészen konkrétan szembesít bennünket ezzel a bűnnel az Ige. Szoktál-e hallgatózni? Szoktál-e hallgatózni, amikor a férjed, a feleséged, a gyermeked beszélget valakivel? Meg szoktad-e nézni a másik üzeneteit? Átvizsgálod-e a levelezését, az e-mailjeit, a másokkal való üzenetváltásait? Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy bizalomvesztés történt.
Vagy szoktál-e olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek nem tartoznak rád? Ide tartozik a pletyka is. Nemcsak hallgatózni tudunk, hanem még beszélni is képesek vagyunk olyan dolgokról, amelyekhez semmi közünk nincs. Ez is nagyon meg tudja mérgezni az egymással való kapcsolatunkat. Ki ne élt volna át olyat, hogy amikor válatlanul megérkezett egy közösségbe, két-három, esetleg több ember közé, rögtön csend lett, és abbahagyták a beszélgetést. Rossz, és megalázó érzés, amikor az ember észreveszi, hogy éppen róla volt szó, éppen őt beszélték ki a háta mögött. De még ha nem is jön rá az illető, akkor is rossz hatása van mások kibeszélésének. Higgyük el, hogy amikor valakiről rosszat gondolunk, és ezt meg is osztjuk más emberekkel, egyszerűen nem tudunk ugyanúgy a szemébe nézni az illetőnek. Persze van, aki nagyon jó ebben a színészkedésben, de belül mindnyájan érezzük, hogy nem jó a kapcsolat, mert a háta mögött kibeszéltük az illetőt.
De menjünk is tovább a történetben, és nézzük meg, hogyan folytatódott a hallgatózással meginduló lavina. A folytatásból kiderül, hogy miután Rebeka hallgatózott, és megtudta, mire készül Izsák, rögtön irigység töltötte el a szívét. Egyik bűnből a másikba esett az asszony. A 25. fejezetből megtudtuk, hogy Izsák inkább Ézsaut, Rebeka pedig inkább Jákóbot szerette. Így aztán, Rebeka számára egyáltalán nem volt mindegy, hogy melyik fiú örökli az atyai áldást. Amikor pedig meghallotta, hogy Izsák Ézsaunak akarja adni az áldást, irigy lett, és azon kezdett el gondolkodni, hogy mit tehetne Jákób érdekében.
Érdekes, hogy az irigység még ennyire szoros családi közösségben is mennyire pusztító tud lenni. Gondoljunk csak bele, mi kell ahhoz, hogy egy édesanya a saját elsőszülött gyermekétől sajnálja az atyai áldást? Vajon mi vezetett odáig, hogy Rebeka ennyire Jákób pártján volt, és ilyen egyértelműen két részre szakadt a család? El tudjuk képzelni a vitatkozást, amikor Izsák és Rebeka egymáshoz vágják a rosszalló szavakat: Bezzeg a te fiad, Ézsau állandóan csak kint bóklászik az erdőben, itthon meg semmi haszna nincsen! Bezzeg a te fiad, Jákób, a kis otthonülő, soha sem lesz belőle igazi férfi! És az egymás iránti irigység, féltékenység egyszer csak egy tragikus családi helyzetben tör a felszínre. Ha Rebeka és Izsák meg tudták volna beszélni ezt a dolgot, ha mindketten hasonlóan szerették volna mindkét gyermeküket, akkor lehet, hogy Rebeka is jobban megbízott volna urában, és nem hallgatózott volna. A kialakult helyzet miatt azonban úgy volt vele Rebeka, hogy nehogy már Izsák kedvence, Ézsau kapja meg az áldást, kapja meg inkább Jákób, ha ez is megoldható A bűn, mindig újabb bűnt szül, és egyik következmény jön a másik után.
Így van ez a mi kapcsolatainkban is. Általában azokat szoktuk kihallgatni, és azokat szoktuk kibeszélni, akikre irigyek vagyunk. Ha látjuk, hogy a másik boldog, jókedvű, vagy örül valaminek, amiről mi nem tudunk, rögtön gyanús lesz, és meg szeretnénk tudni, mi van a háttérben. Vagy ha azt érzékeljük, hogy a másiknak jól megy a sora, akkor megint csak irigyek leszünk, és ezt az irigységet úgy éljük meg, hogy rajta köszörüljük a nyelvünket. Sajnáljuk a jót a másik embertől. Ha valaki építkezik, felújít, arról rögtön elkezdenek beszélni a faluban, hát mennyi pénze van, biztosan törvénytelenül szerezte. Már látom, ahogy felbolydul az a néhány kevésbé egyház-közeli ember, amikor a feleségem munkába járása miatt másik autót fogunk venni: de jól megszedte magát a tiszteletes, biztosan zsebre tette a perselypénzt!
Sajnos, az irigység rengeteg kapcsolatot megmérgez. Házasságok mennek tönkre, családi szálak szakadnak el, barátságok, munkatársi közösségek pusztulnak bele abba, hogy sajnáljuk a másiktól a jót. És nemcsak az ellenségeinktől, vagy a tőlünk távol állóktól, hanem legközelebbi szeretteinktől is. Ha Rebeka nem lett volna irigy, és engedte volna, hogy az atyai áldás a megszokott módon menjen tovább, talán nem szakadt volna el egymástól egy ikerpár két tagja, testvér a testvértől, és Izsák az ő egész családjától.
Hallgatózás, irigység, és harmadjára hazugság. Miután Rebeka rávette Jákóbot, hogy verje át apját, a fiú mindent megtett azért, hogy anyja parancsára megkaparintsa magának az atyai áldást. Ehhez azonban több hazugságra is szükség volt. Jákób első szava tulajdonképpen még nem nevezhető hazugságnak, hiszen azzal kezdte: Apám! Izsák végül is az ő apja is volt, így idáig semmi nem róható fel a fiúnak. Innentől kezdve azonban annál inkább. Izsák megkérdezi: Ki vagy te, fiam? Jákób pedig azt hazudja: Én vagyok Ézsau, a te elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Kelj hát fel, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem. Ezután Izsák ismét kérdez: Hogy találtál vadat ilyen hamar, fiam? Jákób pedig újra hazudik: Mert Istened, az Úr elém hozta. Ez már nem holmi ártatlan füllentés, hiszen az Úr nevét is belekavarja Jákób a hazugságba, vagyis egyre mélyebbre süllyed a dologban. Úgy tesz, mintha még Isten is így akarta volna a dolgot. Ezt követően Izsák, mintha gyanút fogna. Közelebb hívja fiát, meg szeretné tapogatni, hiszen már nagyon gyengén lát, szeretne megbizonyosodni arról, hogy valóban Ézsau áll-e előtte? Bizonytalan a kérdésben, hiszen Jákób hangját hallja, de közben Ézsau bőrét érzi. Végül, biztos, ami biztos, még egyszer megkérdezi: Te vagy az, fiam Ézsau? Jákób pedig, kitartóan tovább hazudik: én vagyok.
A szóbeli hazugságok mellé persze az egész díszlet is egy nagy hazugság. Az öltözet, a karra tekert kecskebőr, Ézsau ruhája, sőt, még az ennivaló is egy nagy átverés. Jákób szemrebbenés nélkül végighazudta ezt a néhány percet, mert szerette volna megkaparintani az atyai áldást.
És mi lesz ennek a sok hazugságsorozatnak a következménye? Családi tragédia. Szinte mindenki mindenkivel haragba kerül a családban. Gondoljunk csak bele. Milyen érzés lehetett Izsáknak, hogy fia, Jákób így átverte? Óriási csalódás. Persze bizonyára az is kiderült, hogy Rebeka is jelentősen benne volt a dologban. Ez az eset tovább mélyíthette azt a bizalomvesztést, amiről már korábban beszéltem, Izsák és Rebeka kapcsolatában. És ha már Izsáknál járunk, Ézsauval kapcsolatban is szomorú érzése lehetett. Őt akarta megáldani, de elrontotta, átverték. Persze beszélhetünk Ézsau kapcsolatairól is. Az eset után meggyűlölte testvérét, Jákóbot, és ha Jákób nem menekült volna el, talán meg is gyilkolta volna, ahogyan azt egyébként el is határozta. De apjára és anyjára is joggal haragudhatott. Apjára azért, mert hagyta magát átverni, anyjára meg azért, mert segítette Jákóbot. És végül azt is megállapíthatjuk, hogy az elkövető sem járt valami jól. Bár megkapta az atyai áldást, szeretteitől el kellett válnia. Apja bizalmát örökre elvesztette, testvére haragját évtizedekre fellobbantotta, és bizony szeretett anyjától is el kellett búcsúznia, ha életben akart maradni. Így lett a sok hazugság következménye egy széttört család, megsebzett sorsok, boldogtalan házasság, szülő-gyermek viszony, menekülés, és élethosszig tartó tüske.
Kedves testvérek! Nagyon jól bemutatja ez a történet a hazugság természetrajzát, és következményeit. Először csak egy féligazság, aztán egy kisebb füllentés, majd jönnek sorban a tudatos hazugságok. Milyen nagy kárt okoz, amikor elindulunk ezen a lejtőn. És ahogy a történetben is láthatjuk, egy-egy hazugság sokak életét befolyásolhatja. Mindössze egy hazugsággal is árthatunk szüleinknek, testvéreinknek, házastársunknak, és bizony magunknak is. Egy-egy hazugsággal kezdődnek a válások, a kibékíthetetlen ellentétek, egy hazugsággal kezdődik a bizalomvesztés, és az egymástól való eltávolodás. Milyen jó lenne, ha meg tudnánk állni, vagy el sem akarnánk indulni a hazugság útján. Vajon hogy állunk ezzel? Mennyit szoktunk hazudni? Előfordul-e, hogy féligazságokat mondunk, füllentünk, vagy tudatosan félrevezetjük a másikat?
Az Úr Jézus azért halt meg, mert ezek a bűnök az ő földi küldetésének idejében is jelen voltak. Hiszen Jézus perében bizony volt árulás, csel, irigység, hatalomféltés, volt sok-sok hazugság, és mindez oda vezetett, hogy az Úrnak meg kellett halnia. De Ő már akkor magára vette a mi irigységünk, hazugságaink, és egyéb ma felsorolt bűneink büntetését, hogy nekünk ma megbocsáthassa ezeket.
Éppen ezért ma este tartsunk konkrét bűnvallást. Konkrét bűnökről hallottunk, amiket mai történetünk kapcsán nem tudtunk megkerülni. Amennyiben ma valóban bűnbánatot szeretnénk tartani, tegyük ezt meg most. Csendes imádságban vigyük Isten elé azokat a bűnöket, amelyekről ma hallottunk. Hallgatózás, mások kibeszélése, irigység, vagy éppen hazugság. Ha valamelyik ott van az életünkben, tegyük le most Urunk elé, és kérjük, hogy szabadítson meg ezektől. Ámen.