Júl
33Hallgassatok meg egy másik példázatot! Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített, azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. 34Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. 35A munkások megfogták szolgáit, és volt, akit megvertek, volt, akit megöltek, és volt, akit megköveztek. 36Ekkor újabb szolgákat küldött, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. 37Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. 38De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség. 39Majd megragadták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. 40Amikor megjön a szőlő ura, vajon mit tesz ezekkel a munkásokkal? 41Ezt felelték neki: Rosszért rosszal fizetve elpusztítja őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják neki a termést a maga idejében. 42Megkérdezte tőlük Jézus: Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? 43Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcseit. 44És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
45Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. 46El akarták fogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.Máté 21,33-46
Kedves Testvérek! Mi a célja az életünknek? Miért vagyunk itt ezen Földön? A munka miatt? Vagy azért, hogy a következő generációkat neveljük? Vajon a bolygó megmentése volna életünk célja? Vagy valamilyen szociális segítségnyújtás, embertársaink védelme? Sokan próbálkoztak már ezen kérdések megválaszolásával, azonban kevesen jutottak el egészen az igazságig. Mai újszövetségi igeszakaszunkban mi is felismerhetjük életünk valódi rendeltetését. A következő percekben figyeljünk a felolvasott példázatára, és gondolkodjunk el azon, mi lehet Isten terve az életünkkel? Három szakaszra bontható a Jézus által elmondott példázat: Megbízatás, számonkérés, és elszámolás. Mindhárom szakaszt megtaláljuk a példázatban, Izrael népe történetében, és a saját életünk vonatkozásában is, így vegyük ezeket sorra.
Kezdjük magával, a példázattal. Az Úr Jézus azzal kezdi szavait, hogy egy gazda szőlőt ültetett, bérbe adta azt, majd pedig elutazott. Azzal, hogy a gazda bérbe adta szőlőjét, tulajdonképpen azt fejezte ki, hogy a saját tulajdonát másokra bízta. Nem robotokat bérelt, hanem szabad, önálló munkásokat, akik maguk dönthettek abban, hogy mikor mit csinálnak a szőlővel. A szőlőművesek tehát megbízatást kaptak arra nézve, hogy gondoskodjanak a gazda szőlőjéről.
A megbízatás után következik a számonkérés szakasza. A példázat folytatásában a gazda követeket küldött a szőlőművesekhez, hogy vegyék át a neki járó termést. Mivel övé volt a szőlő, a megállapodás szerint egy bizonyos százaléka neki járt. Azért bízta meg a szőlőműveseket, hogy idővel be tudják szolgáltatni a szükséges mennyiségű termést. Teljesen jogos tehát a kérdés: hol van a termés, mire jutottatok, mit tudtok adni a befektetésemből?
A példázatban azonban váratlan fordulat következik be. A munkások megfogták a gazda szolgáit, és van, akit megvertek, másokat megköveztek, vagy akár meg is öltek. Így volt ez az első számonkérésnél, de így járt a második csapat is, sőt, végül még a gazda saját fiát, az örököst is megölték. Úgy tettek, mintha övék lenne a szőlő, szinte nem is értették, hogy mit akar a gazda tőlük. Megfeledkeztek arról, hogy ők csak megbízott munkások, és a tulajdonos jogosan várhatja tőlük a termést.
Végül, a példázat záró kérdése így hangzik: Vajon majd ha megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal? És jön a válasz: mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében. Ha a szolgákra nem hallgattak, ha a fiú jelenléte nem számított nekik, a gazdának megvannak az eszközei arra nézve, hogy elszámoltassa a munkásokat. Elveszi a tőlük a földet, megbünteti őket, majd pedig olyan munkásokra bízza szőlőjét, akik meg adják neki a termést.
Megbízatás, számonkérés, és elszámolás. Ez a példázatbeli hármasság figyelhető meg Izrael népe történetében is. Másodjára erről gondolkodjunk. Isten Ábrahámban kiválasztotta Izrael népét a többi nép közül, és szövetséget kötött velük. A megbízatás lényege az volt, hogy Istennel szövetségben, az Ő vezetését követve éljenek, és hirdessék az Úr dicsőségét, nagyságát a népek között. Tartózkodniuk kellett a hűtlenségtől, attól, hogy más népek bálványait, isteneit kövessék, és hátat fordítsanak Uruknak. Isten Izraelre bízta az áldáshordozás lehetőségét, hiszen bennük ígérte meg a Megváltót, amikor így fogalmazott: általad nyer áldást a föld minden népe. Az ősatyáknak elhangzott ígéretben Isten Izraelre bízta üdvözítő tervének megvalósulását. Nem ők voltak az áldás forrásai, de hűséges munkatársai lehettek volna az Istennek, ha képesek lettek volna a gyümölcstermésre.
A megbízás után azonban az Ő esetükben is következett a számon kérés. Amint a példázatban a gazda, úgy Izrael történetében az Atya Isten megpróbálta számon kérni a népre bízott küldetést. Látni szerette volna a termést. Elküldte Mózest, hogy a pogány világból az ígéret földjére vezesse őket, de a nép időről időre elbukott. Bálványokat imádtak, bűnbe estek, engedtek a hitetlenség kísértésének. Aztán jöttek a próféták. Illés, Elizeus, és sok-sok más próféta, akik Izrael történetének egyes szakaszaiban megpróbálták számon kérni a termést, de hiába. A választott nép újra és újra kudarcot vallott. Végül pedig, utolsó figyelmeztetésként saját fiát, az Úr Jézust küldte el Isten, hogy általa még egyszer megtérésre hívja az övéit. Izrael azonban nem kért a fiúból, hanem ahogyan a szőlőmunkások a szőlőn kívül megölték a gazda fiát, úgy ők is, Jeruzsálemen kívül, a Golgotán végezték ki Isten Fiát.
Az elszámoltatás azonban az Ő esetükben sem marad el. Jézus keresztre feszítésével Izrael tulajdonképpen maga felett mondta ki az ítéletet. Pünkösd után ugyanis az Úr minden népre kiterjesztette a gyümölcstermés képességét. Az apostolok munkája nyomán folyamatosan jöttek a megtérések, és a Szentlélek a pogányokra is kiáradt. Így teljesült be a példázat igazsága: a gazda másoknak adta a szőlőt, olyanoknak, akik gyümölcsöt teremnek, és megvalósítják az Ő célját. Ha Izrael nem vitte véghez Isten célját, majd a lelki Izrael, a szív szerint Istenhez tartozók meghozzák a várva várt termést.
Kedves Testvérek! Megnéztük, hogy milyen főbb részei vannak mai példázatunknak, megvizsgáltuk, hogy Izrael népe történetében hogyan mutatkozott meg a példázat igazsága, most pedig, végezetül azon is gondolkodjunk el, hogy a mi gyülekezetünkben, és a mi személyes életünkben mit üzenhet ez a példázat!
És itt érkezünk meg az elején feltett kérdésekhez. Mi a célja az életünknek? Miért vagyunk itt ezen Földön? Jézus példázata szerint azért, hogy termést hozzunk. Vagyis amit Ő ránk bízott, azzal hűen éljünk. Szabad akaratot adott nekünk, hogy sáfárkodjunk a Tőle kapott kincsekkel.
Ha gyülekezeteink életét nézzük, nagyon sokféle kincset kaphatunk. Minden itt lévő ember, gyülekezeti tag ajándék. Nekünk, lelkészeknek, gondnokoknak, presbitereknek, gyülekezeti munkatársaknak talán az egyik legnagyobb felelősségünk az, hogy hogyan bánunk a gyülekezeti tagokkal? Tudjuk-e szeretni őket, tudjuk-e pásztorolni, vezetni őket? Készek vagyunk-e arra, hogy megtérésre, életváltoztatásra bátorítsuk azokat, akik megfordulnak a templomunkban? Meg tudjuk-e tartani a meglévőket? Kísérjük-e az időseket, hívogatjuk-e a fiatalokat, odafigyelünk-e a meglévő magra? Vajon ilyen értelemben van-e gyümölcstermés a gyülekezetünkben? Abból, amit Isten ránk bízott, mit tudunk felmutatni neki? Mert a mi esetünkben is el fog jönni a számonkérés időszaka. Persze vannak más szőlőtőkéink is. Épületek, intézmények, hitoktatás, településen vállalt közszereplés, szeretetszolgálat, és hasonlók. Az is kérdés, hogy hogyan bánunk ezekkel? Milyen lelkülettel, milyen szorgalommal, milyen felelősséggel? Van-e termés? Növekszik-e az üdvözülők serege a munkánk nyomán? Többen lesznek-e az Isten országában amiatt, mert Tiszalökön, vagy Tiszanagyfaluban volt református gyülekezet?
De saját életünk vonatkozásában is át kell gondolnunk ezeket a kérdéseket. Mit kezdtünk azzal, amit ránk bízott az Úr? Hogy életünk a tehetségünkkel? Kihasználtuk-e az Istentől kapott lehetőségeinket? Hogy neveltük a gyermekeinket? Hogyan gondoskodtunk a szüleinkről? És megnyertünk-e valakit az Úrnak? A mi életünkön keresztül közelebb került-e valaki az Isten országához? Volt-e egy kedves szavunk, volt-e egy őszinte bizonyságtételünk, volt-e egy példaértékű kapcsolatunk, amiben megvalósult az Isten terve? Van-e termés, testvérek? Van-e termés?
Lehet, hogy nincs. Lehet, hogy mi is megpróbáltuk függetleníteni magunkat az Úrtól. Előfordulhat, hogy amikor számon kér bennünket, mi is úgy érezzük, mintha jogtalanul akarna beleszólni az életünkbe. Pedig az Ő közeledése mindig megmentő szándékú. Az Úr Jézusban eljött, hogy utoljára figyelmeztessen bennünket életünk valódi céljára. A következő lépés már az elszámoltatás lesz. Az ítélet, amikor Isten számon fogja kérni a ránk bízottakat. Vegyük komolyan az Ő figyelmeztetéseit, legyünk jó sáfárai, és mind a gyülekezeti életben, mind személyes utunkban teremjünk gyümölcsöt, hogy mireánk áldás, az Ő nevére pedig dicsőség szálljon. Ámen.
Elhangzott 2020. Július 19. 10.00 – A Tiszalöki Református Templomban a tiszalöki és a tiszanagyfalui református gyülekezet közös istentiszteletén.