Júl
11Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. 13Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. 14Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.
17Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.
25Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. 27A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. 29Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. Lukács 15,11-32
Kedves Testvérek!
Amikor a tékozló fiú történetét halljuk, értelem szerűen egy fiatalember képe ugrik be számunkra, aki nagy lábon élt, eltékozolta az örökségét, és felelőtlensége miatt egészen mélyre, a disznók vályújáig jutott. Mi sem árul el többet az ő állapotáról, mint a példázat egyik mondata: „Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.”
Az elmúlt héten, gyermekhetet tartottunk, és ezt a történetet vettük végig. Ahogy azonban teltek a napok, egyre inkább azt éreztem, hogy ez a történet nem csupán a tékozló fiúról szól, hanem szinte ugyanolyan főszereplő benne a fiú apja is. Mai istentiszteletünkön elsősorban a történetben szereplő apáról, és a mi életünkben hasonlóan viselkedő Mennyei Atyánk három tulajdonságáról szeretnék beszélni.
A történet első szakaszában a kisebbik fiú kikérte az atyai örökséget. Ez cseppet sem volt természetes dolog abban az időben, sőt, óriási felháborodást keltett, ha valaki már előre, apja halála előtt elkérte a ráeső örökséget. Teljesen megértenénk, ha a történetben szereplő apa, legalább egy kicsit is problémázott volna. Fiam, hát ne viccelj már, te sem gondolhatod komolyan. Sőt, azt is megértenénk, ha egyenesen ideges lenne. Dehogy mész te sehová, szó sem lehet róla, nem adok egy fillért sem! Ehhez képest, semmilyen negatív reakcióról nem tesz említést az Úr Jézus. Mindössze annyit mond a példázat: erre megosztotta köztük a vagyont. Vagyis az atya elenged. A szerető atya tudja, hogy semmi jó nem fog kisülni a fiú nagy önállóságából, tisztában van azzal, hogy valószínűleg a pénz is oda fog veszni, mégis odaadja azt gyermekének, és elengedi. Tudja, hogy fia önállóságra vágyik, szeretné élvezni az életet, és ha már otthon nem tudja értékelni a meglévő dolgokat, hát elengedi, hátha aztán majd hazatér egyszer.
Kedves Testvérek! Mai első üzenetünk ez: az Atya elenged. Mennyei Atyánk nem tart minket burokban. Nem korlátozza le a szabadságunkat. Nem tilt el bennünket a bűnöktől, kísértésektől, hanem ránk bízza a döntést. Tudja, hogy ez kockázatos dolog, hiszen akár rosszul is dönthetünk, mégis, annyira szeret minket, hogy megbízik bennünk. Sőt, még ellátmányt is ad, ha kérünk tőle. Nem kisemmizve, lenullázva indít útnak, hanem jó esélyekkel. Ezért van az, hogy egy darabig Isten nélkül is jól mehet a szekér. Isten nélkül is lehetünk gazdagok, sikeresek, egészségesek, házasodhatunk, és élvezhetjük az életet. Az Atya azonban nem azért enged el, hogy tönkretegyük magunkat, hanem azért, hogy érezzük az Ő szeretetét, és bármilyen helyzetbe kerüljünk is, emlékezzünk arra, hogy Ő vár minket.
Kedves Testvérem! Vajon hol vagy mostanában? Elhagytad-e az Atyai hajlékot? Mikor voltál otthon, Isten közelében utoljára? Mikor fordítottál hátat szerető Atyádnak? Vagy mennyit elégedetlenkedsz az életed miatt? A tékozló fiú tönkrement élete is az otthoni elégedetlenséggel kezdődött. Aztán jött az elvágyódás, majd az eltékozolt örökség, és a disznók vályúja.
De menjünk is tovább, és nézzük meg, hogy amikor a fiú a disznók vályújánál magába szállt, és hazaindult, hogyan fogadta őt az Atya. A fiú azzal a reménységgel indult haza, hogy apja majd megteszi béresnek, vagyis szolgaként vissza fogja fogadni. Legalább rendes munkát fog majd kapni tőle. Mivel atyja szeretettel engedte el, a fiú tudta, hogy mostani helyzeténél mélyebbre már nem kerülhet, sőt, bízott abban, hogy apja valamilyen módon segíteni fog neki. A találkozás azonban minden várakozását felülmúlta.
Így mondja a példázat: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.” Ezek szerint az apa hazavárta fiát. Figyelte, hogy mikor fog már megérkezni az ő tékozló gyermeke. Amikor pedig végre meglátta őt a távolban, rongyosan, koszosan, lefogyva, a harag és a bosszú helyett a szánalom lett úrrá a szívében. Szerette fiát, ezért megszánta őt, elé futott, és megölelte. Visszafogadta. Ráadásul, nemcsak egy szolgai munkát kapott, hanem pecsétgyűrűt, új ruhát, sarut, ünnepséget, mindent, amivel az apa csak kifejezhette, hogy a fiút ismét gyermekének fogadja. Mert bár sok mindent eltékozolt, mégis visszatért, és az Ő gyermeke maradt.
Mennyei Atyánk mindnyájunkat így vár. Sajnálja, ha elhagytuk őt, azonban a legmélyebb próbáinkban eszünkbe juttatja, hogy rá számíthatunk. A tékozló fiú csakis azért indult haza, mert apja annak idején szeretettel engedte el. Amikor minden összedől az életünkben, akkor is tudhatjuk, és tudnunk kell, hogy Mennyei Atyánk vár minket. És ha megszületik a döntés a szívünkben, hogy haza akarunk térni, akkor arra is számíthatunk, hogy várni fog minket. Az Úr Jézusban egyszer már elénk szaladt az Atya, hiszen mindenféle bűnünk ellenére meghalt értünk a kereszten. Ő mutatta meg igazán, mennyire szeret bennünket az Atya, és mennyire várja, hogy visszatérjünk hozzá. Ami pedig még inkább megnyugtató lehet számunkra, az az, hogy az Atya tiszta lapot ad számunkra. Nem szolgának, nem napszámosnak, hanem gyermekének fogad vissza, és mindent megkapunk, ami az Ő gyermekeit megilleti. S mindezt csak azért, mert megszánt bennünket, és szeret minket.
Kedves Testvérek! Aki átélte már ezt a visszafogadást, az másként fogja értékelni a meglévő dolgokat. Aki megtapasztalta Isten szeretetét, megbocsátását, és átélte, mi mindent kapott ingyen, kegyelemből, az egyre ritkábban lesz elégedetlen, és örömmel fog élni Atyjával, közösségben. Te hogy állsz ezzel? Haza mersz-e indulni Atyádhoz? Belátod-e, hogy nélküle csak tékozló életed van? Emlékezz arra, hogy szeretettel engedett el, és térj haza hozzá, mert ma is figyeli, hogy merre jársz!
Az Atya elenged, az Atya visszafogad, és harmadjára, végezetül: az Atya jóra vezet. Példázatunk utolsó szakasza arról számol be, hogy a nagyobbik fiú hogyan fogadta testvérét. Valljuk be őszintén, egyáltalán nem örült. Sőt, irigy volt rá, amiért apja szeretettel visszafogadta, és ismét fiaként tekintett rá. Számon is kérte apján a történteket. Az apa pedig ehhez a jóra való, engedelmes, otthon maradó gyermekéhez is szeretettel fordul. Érti ő az idősebbik fiú problémáját, tudja, hogy az ő szemszögéből ez így igazságtalanság, azonban mégis megpróbálja jó tanáccsal ellátni gyermekét. „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Vagyis amellett, hogy biztosítja fiát a pozíciója felől, arra biztatja őt, hogy próbáljon meg örülni megtérő testvérének. Attól, hogy a kisebbik fiú hazatért, neki, a nagyobbiknak semmivel sem lesz kevesebb. Éppen ezért ő is nyugodtan örülhet.
Kedves Testvérek! Azért fontos a példázatnak ez a befejező része, mert sokan közülünk, inkább a második fiúhoz hasonlítunk. Azt mutatjuk, hogy minden rendben van. Mi nem vagyunk tékozló fiak, hiszen itt vagyunk a templomban, többnyire Istennel is közösségben élünk, elmondunk egy-egy imádságot, sőt, talán még igét is olvasunk. De belül tudjuk, hogy az elégedetlenség ugyanúgy emészt minket is, mint ahogyan a nagyobbik fiút emésztette. Mert időnként talán mi is kipróbálnánk ezt-azt. Jó lenne, ha tékozolhatnánk egy kicsit, élvezhetnénk az életet, úgy, hogy közben nem aggódunk az emberek véleménye miatt.
Ha úgy érezzük, hogy mi nem a tékozló, hanem az otthonülő fiak közé tartozunk, akkor nekünk is szól ma az üzenet: Mennyei Atyánknak ránk is gondja van. Szeretne a jóra vezetni minket. Örülne, ha nem a másikra figyelnénk, a tékozlásból megtérőre, hanem rá, a mi szerető Édesatyánkra. Mert ha vele közösségben vagyunk, akkor mindenünk megvan. Azt mondja: „fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.” Mi kell még? Fiam, te jól tetted, hogy nem tetted tönkre magadat, és jól tetted, hogy nem pocsékoltad el a tehetségedet, a pénzedet, a kapcsolataidat, hidd el, nagyon örülök neked. De neked is meg kell tanulnod a megelégedést. Azt, hogy észreveszed, mindened meg van, ami szükséges. Azt, hogy nem is hiányzik a tékozlás, mert boldog vagy mellettem. Békességed van. Ilyen az Atya. Szeretettel, de figyelmezteti, és jóra vezeti azt a fiát is, aki otthon maradt vele.
Testvérek! Akár tékozló fiak, akár otthonlevő fiak legyünk, mai példázatunk megmutatja, hogy milyen a mi Mennyei Atyánk. Szeretettel elenged, ha arra van szükség, szeretettel visszafogad, ha megbánjuk bűneinket, és szeretettel jóra vezet, ha mellette élünk. Adjunk hát hálát azért, hogy Ő a mi Atyánk, élvezzük a vele való közösséget, már most, ebben a földi létben is, és ha elhagytuk őt, akkor induljunk el felé, mert csakis nála lehet boldog, kiteljesedett életünk. Ámen.