aug
Volt egy ember Rámátajim-Cófímból, Efraim hegyvidékéről, akinek Elkáná volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elíhú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia volt. 2Két felesége volt; az egyiknek Anna, a másiknak Peninná volt a neve. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. 3Ez az ember évenként fölment városából Sílóba, hogy imádkozzon, és áldozzon a Seregek URának. Ott pedig Éli két fia, Hofní és Fineás voltak az ÚR papjai. 4Amikor eljött az a nap, amelyen Elkáná áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának meg mindegyik fiának és lányának. 5Annának is csak egy részt adott, pedig Annát nagyon szerette, de az ÚR bezárta a méhét. 6Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az ÚR bezárta a méhét. 7Így történt ez évről évre: valahányszor fölment az ÚR házába, ezzel bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. 8Akkor ezt mondta neki a férje, Elkáná: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?
9Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Sílóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. 10Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. 11Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!
12Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. 13Anna ugyanis magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja. Éli ezért azt gondolta, hogy részeg, 14és ezt mondta neki: Meddig motyogsz még itt részegen? Józanodj ki végre! 15Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy részegítő italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. 16Ne tartsd szolgálóleányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. 17Éli erre így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amivel hozzá folyamodtál! 18Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálóleányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.
19Másnap reggel fölkeltek, imádkoztak az ÚR előtt, majd visszatértek otthonukba, Rámába. Amikor aztán Elkáná a feleségével, Annával hált, az ÚRnak gondja volt rá. 20Egy idő múlva Anna teherbe esett, és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert ezt mondta: Az ÚRtól kértem őt.1Sámuel 1,1-20
Kedves Testvérek! Mindennapi tisztálkodási rutinunk része az, hogy megmossuk az arcunkat. Szeretnénk, ha ránk nézve nem az ápolatlanság jutna mindenkinek az eszébe, hanem tekintetünkkel jó benyomást tudnánk kelteni környezetünkben. A szem a lélek tükre, mondja a közmondás, és valóban, szemünk, tekintetünk, arcunk, sok mindent elárul rólunk. Azt azonban mindnyájan tudjuk, hogy nincs az az alapos mosdás, és nincs az a tökéletes smink, amely meg tudná változtatni a belső valóságot. Lehet, hogy ideiglenesen el tudjuk takarni lelkünk szomorú állapotát, de valójában a külső csak a látszatot változtatja meg.
Tegnap Sámuel próféta első könyvét kezdtük el olvasni, amely rögtön egy olyan asszonyt mutat be nekünk, akinek az arca nagy szomorúságról árulkodott. Anna egy Elkána nevű férfi egyik felesége volt, akit nagyon szeretett férje, de sajnos sokáig nem született gyermeke. Elkána másik felesége több gyermeknek is életet adott, és előnyös helyzetével vissza is élt, rendszeresen bosszantotta Annát ezzel a ténnyel. Még, amikor az évente megtartott nagy ünnepen jártak, akkor is szánt szándékkal idegesítette vetélytársát, aki emiatt nagyon elkeseredett. És bár férje Annát szerette jobban, gyermektelen állapota sok szomorúságot okozott neki. Odáig fajult ez a helyzet, hogy a nagy ünnepi étkezések idején Annának még étvágya sem volt, nem evett, csak sírt és szomorkodott.
Kedves Testvérek. Azt hiszem, mindnyájunkkal előfordul, hogy Annához hasonlóan szomorúak vagyunk, és összetört lelki állapotunk az arcunkra is kiül. Látszik rajtunk az elkeseredés, amikor például valamilyen kár ér bennünket. Tönkremegy valami a házban, megrongálja valaki az autónkat, lefagy a sokat gondozott gyümölcsös a kertben, vagy éppen a sok, vagy éppen a kevés eső miatt tönkremegy a termés. Már ezek a hétköznapi dolgok is tönkretehetik egy-egy hetünket, és bosszantóan hatnak ránk. Hát még, amikor kapcsolatainkban kell próbát átélnünk.
Bizony, észrevehető, ha házastársunkkal nem alakulnak jól a dolgaink. Ha a korábban békésnek, szeretetteljesnek induló kapcsolatból egymás folyamatos piszkálása, idegesítése lesz. De hasonló ehhez a szülő-gyermek viszony is. A szülők nem értik, hogy miért lázad a gyermek, akire annyi időt, energiát, szeretetet áldoztak, a gyermek pedig nem érti, hogy miért akarnak neki korlátokat szabni a szülők, miért nem tudják őt szeretni. Ha pedig szétesik a család, akkor minden borul, és a család minden tagján látszani fog az új helyzet próbája, tragédiája. Bizony, legtöbbünk arcán meglátszik, ha valami nincsen rendben otthon.
Persze olyanok is vannak köztünk, akik nyugodt családban, megfelelő háttérben élnek, csak éppen a munkahelyi légkör, a vezetés, vagy egyes munkatársak keserítik meg életüket. Hazaérve pedig akarva-akaratlanul is türelmetlenebb az ilyen ember, és az egész család érzékeli állapotát.
És még egy példát hozva bizony a betegségek, fájdalmak. lelki terhek is meglátszódhatnak az arcunkon. Ha folyton csak gyógyszert kell szednünk, ha mindennap fájdalmaink vannak, ha elkeseredünk, vagy a gyász terhét hordozzuk, bizony, megkophat a korábban jól megszokott mosolygó tekintet, és helyére üres, szomorú tekintet költözik.
De vajon mit tehetünk ez ellen? Hogyan akadályozhatjuk meg ezt a folyamatot, vagy mit tehetünk azért, hogy az elkeseredés helyett a békesség, és a belső öröm sugározzon arcunkról? Anna példájából ezt is megláthatjuk.
Számára a kiúthoz vezető első lépés a sírás volt. Azt írja a Biblia, hogy Anna keservesen sírt. Annyira, hogy még csak nem is evett. Olyannyira rosszul viselte ezt az állapotot, hogy még férje sem tudta megvigasztalni. Sírásában benne volt minden fájdalma, minden tehetetlensége.
Sokszor negatívan gondolunk a sírásra, pedig a Szentírásban több alkalommal is arról olvashatunk, hogy a sírásnak is megvan a maga funkciója. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak – mondja maga Jézus. Ahhoz, hogy vigaszra leljünk, először tudnunk kell sírni. Amikor sírunk, tulajdonképpen beismerjük azt, hogy mennyire elesettek, tehetetlenek vagyunk önmagunkban. Gondoljunk csak bele. Amikor elesik egy gyermek, és sírva fakad, beismeri, hogy fájdalma van, hogy nem tudja ellátni sebét, segítségre van szüksége, és ösztönösen sír. Vagy, amikor gyászolunk, és el kell búcsúznunk valakitől, könnyek szöknek a szemünkbe, mert beismerjük, mennyire tehetetlenek vagyunk, és mennyire törékeny az emberi élet. Még ha hiszünk is a feltámadásban, akkor is sírunk, mert semmi mást nem tudunk tenni. Az ifi táborban mondta el egy bizonyságtevő, aki nagyon korán elvesztette a férjét, hogy szinte megbotránkoztató módon fehér ruhát vett fel a férje temetésére, mert hitt a feltámadásban, de azért a sírás őt sem kerülte el. Bár van reménysége, érthető módon, azóta is gyakran sírva fakad, hiszen 11 éve nevel 5 gyermeket egyedül.
A sírás segít. És főleg akkor segít, ha Isten előtt történik. Anna azonban nemcsak sírt, ott a Silói szentélyben, hanem könyörgött is az Úrhoz. Ez volt számára a második lépés. Így írja az Ige: az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. Akkor ér valamit a sírás, ha bánatunk mellé oda tudjuk illeszteni fohászainkat is. Ha a sírás nem csupán egy összetört állapot, hanem egy olyan helyzet, amelyben Istennél keressük a vigasztalást. Hányan mentek oda az Úr Jézushoz sírva, kéréseket megfogalmazva, és milyen sokan találtak nála gyógyulást, vigasztalást, új életet? Vagy milyen gyakran öntötték ki az ószövetség nagyjai szívüket az Úr előtt? Hányszor borult az Úr elé Mózes, könyörögve a népért? Vagy hányszor állt meg Illés Isten előtt, amikor menekült, sőt meghalni kívánt az üldöztetés miatt? Szabad az Úr elé menni elkeseredett állapotunkban, szabad sírni előtte, és szabad feltárni előtte kéréseinket.
Történetünk azonban harmadjára arra is rámutat, hogy a szomorú állapotból, a kisírt szemekből hogy lesz felüdült, békés tekintet. Éli, aki maga is pap volt Silóban, ott ült a templom ajtófélfájánál, és figyelte a hosszasan imádkozó, elkeseredett asszonyt. Először azt hitte, hogy részeg, de amikor meghallotta, hogy mi történt az asszonnyal, egy áldást mond neki. „Menj el békességgel, Izrael Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!” Anna tehát kap egy közbenjáró imádságot, mellyel Éli az ő kérésére szeretett volna ráerősíteni az Úrnál. Ez az imádság pedig Anna számára tulajdonképpen egy ígéret volt. Az által, hogy Éli imádkozott érte, Anna lelke békességre lelt. Kapott egy imatámogatást, egy áldást, egy ígéretszerű biztosítékot, és mintha teljesen kicserélték volna. Így írja az ige: azután elment az asszony a maga útjára, evett és nem volt többé szomorú az arca. Pedig akkor még semmi nem történt. És ezt nagyon fontos kiemelnünk, Testvérek: Anna arca nem akkor változott meg, amikor megtudta, hogy várandós, nem is akkor, amikor már megszületett Sámuel, hanem már akkor, amikor elkérte az áldást az Úrtól.
Aki képes őszintén sírni az Úr előtt, és aki feltárja előtte legmélyebb pillanatait is, az a kitárulkozás és a könyörgés közben békére lel. Még az arca is megváltozik. Még az étvágya is megjön. Nemcsak az áldás érkezésekor, hanem már jóval előtte. A megváltozott arc, a békére lelt szív pedig már készen áll az áldások átvételére is.
Valahogy így változhat meg az arcunk, amikor legnehezebb próbáinkban Istenhez fordulunk, és nála békére lelünk. Lehet, hogy a körülmények nem változnak, előfordulhat, hogy még semmi látszatja nincsen sorsunk változásának, de már önmagában az Úr jelenléte is gyógyít bennünket. Ahogyan Mózes arca sugárzott, miután a Sínai-hegyen Istennel találkozott, vagy amint István vértanú a Szentlélekkel telve boldogan látta az Urat az égre nézve, úgy változhat meg a mi arcunk is, ha tudjuk, Isten jelen van az életünkben, meghallgat, és megsegít minket. Lehet, hogy még nem látjuk a következő lépést, előfordulhat, hogy késik a segítség, de ha az Úrhoz fordulunk elkeseredettségünkben, nála mindig meg fog változni a tekintetünk. Mindegy, hogy családi gondok, munkahelyi problémák, anyagi nehézségek, gyász, vagy éppen testi fájdalmak gyötörnek is, az Úrra néző ember tekintete más, mint a többieké. Azért, mert a földi próbákból kitekintve látja a megoldást, a folytatást, az örök életet az Úr Jézussal való közösségben.
Kedves Testvérem! Milyen az arcod? Milyen a tekinteted? Mit látnak mások a szemedben, a viselkedésedben, az életkedvedben? Látják-e benned a békességet, a Krisztusban való örömöt? Ha nem, akkor az Anna történetében szereplő három lépésben te is megtalálhatod a békés tekintethez vezető utat. Merj sírni, merd feltárni az Úr előtt kérdéseidet, és vedd komolyan az Ő ígéreteit, amelyek rád nézve is érvényesek. Nézz fel rá, az Ő értünk való áldozatára, és ha idáig nem tetted volna, ma öltsd fel azt a békés tekintetet, szeretetteljes arcot, amely tudja, biztonságban van, és az Úr Jézus érdeméért örök életre készül. Ámen.