aug
1Ekkor elmentek a kirjat-jeárímiak, elvitték az ÚR ládáját, és bevitték Abínádáb házába, a magaslatra. Fiát, Eleázárt pedig fölszentelték, hogy őrizze az ÚR ládáját. 2Attól a naptól fogva, hogy a láda Kirjat-Jeárímba került, sok idő, mégpedig húsz esztendő telt el. És Izráel egész háza sóhajtozott az ÚR után. 3Akkor ezt mondta Sámuel Izráel egész házának: Ha tiszta szívből akartok megtérni az ÚRhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket és Astartékat! Ragaszkodjatok szívből az ÚRhoz, egyedül neki szolgáljatok, akkor majd megment benneteket a filiszteusok kezéből. 4Akkor eltávolították Izráel fiai a Baalokat és az Astartékat, és egyedül az ÚRnak szolgáltak.
5Majd ezt mondta Sámuel: Gyűjtsétek össze egész Izráelt Micpába, és imádkozni fogok értetek az ÚRhoz. 6Összegyűltek tehát Micpában, vizet merítettek, és kiöntötték az ÚR előtt. Böjtöltek azon a napon, és ezt mondták: Vétkeztünk az ÚR ellen! Sámuel pedig igazságot szolgáltatott Izráel fiai között Micpában.
7Amikor azonban meghallották a filiszteusok, hogy Izráel fiai összegyűltek Micpában, fölvonultak a filiszteusok városfejedelmei Izráel ellen. Meghallották ezt Izráel fiai, félelem fogta el őket a filiszteusok miatt, 8és ezt mondták Izráel fiai Sámuelnek: Kiálts értünk szüntelenül Istenünkhöz, az ÚRhoz, hogy szabadítson meg bennünket a filiszteusok kezéből! 9Sámuel fogott egy szopós bárányt, és feláldozta teljes égőáldozatul az ÚRnak. És Sámuel az ÚRhoz kiáltott Izráelért, az ÚR pedig meghallgatta. 10Mialatt Sámuel az égőáldozattal foglalatoskodott, előrenyomultak a filiszteusok, hogy megütközzenek Izráellel. Az ÚR azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a napon a filiszteusok fölött, akik úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől. 11Ekkor az izráeliek kivonultak Micpából, üldözőbe vették a filiszteusokat, és vágták őket csaknem egészen Bét-Kárig. 12Sámuel pedig fogott egy követ, felállította Micpá és Sén között, és elnevezte Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Az ÚR segített el bennünket egészen idáig!1Sámuel 7,1-12
Kedves Testvérek! Mindig is irigyeltem egy kicsit azokat a bibliai személyeket, akikről azt olvashatjuk a Szentírásban, hogy Isten személyesen megszólította őket. Milyen különleges élmény lehetett például Mária számára, amikor megjelent neki egy angyal, és elmondta, hogy fiút fog szülni, aki az egész világ megváltója lesz. Vagy gondolhatunk Pál apostolra is, aki az Úrral való találkozáskor saját fülével hallotta Jézus hangját, és figyelmeztetését. Mennyire meghatározhatta ez az alkalom az ő további hitét, és egész életét. De ott volt az ószövetségi Mózes is, aki egészen közel mehetett az Istenhez, és élete nagy részében napi, beszélgető kapcsolatban volt a mindenség Urával.
Milyen más lenne az életünk, hogyha Isten ma is, ennyire közvetlen módon megszólítaná az embereket! Mennyivel többen lennénk a bűnbánati héten, vagy az úrvacsorás istentiszteleten, hogyha naponta azt éreznénk, hogy hozzánk szól az Isten. De legtöbben nem érezzük ezt. Sőt, ennek talán pont az ellenkezőjét érezzük. Mintha az Isten hallgatna. Sokszor hiába megyünk el egy istentiszteletre, eltelik ott az idő, de valahogy nem értünk semmit az egészből, mintha egy más világba csöppennénk, és ha kilépünk az ajtón, mindent ugyanúgy folytatunk, mint előtte. Nem érezzük, hogy bármit is üzent volna nekünk Isten.
De hasonló élményről számolnak be sokan a bibliaolvasással kapcsolatban is. Büszkén szokták mondani, én végigolvastam a Bibliát, de semmi különöset nem találtam benne. Nem mondott nekem semmit az Isten. Olyan volt, mint bármelyik másik könyv. És még egyébként hitben járó emberekkel is előfordul, hogy életük egy-egy időszakában nem érzik, hogy Isten szólna hozzájuk. Eltelnek úgy hetek, vagy akár hónapok is, hogy nem érezzük kifejezetten Isten jelenlétét, vagy azt, hogy bármit is üzenni szeretne nekünk. Lehet, hogy van bennünk valamiféle vágyakozás, nyitottság Isten felé, mozdulnánk mi, ha szólna, de nem halljuk hangját, nem érezzük megszólítását.
Isten hallgat. Legalábbis úgy érezzük. Kedves Testvérek! Mai ószövetségi történetünkben pontosan egy ilyen helyzetben találjuk Izrael népét. Bár az Úr ládája visszakerült a nép tulajdonába, mégis eltelik húsz év, amíg a nép közelebb került Istenhez. Azt írja az Ige, hogy ebben az időszakban Izrael egész háza sóhajtozott az Úr után. Sóhajtoztak utána, de nem hallották szavát, nem érezték jelenlétét.
De hogy mi is volt az oka Isten hallgatásának, azt a történet előzményeiből tudhatjuk meg. A szerdai bűnbánati alkalmon volt szó arról a történetről, amelyben Izrael népe Istenre figyelés nélkül, a maga akaratából kezdeményezett háborút a filiszteusokkal. Miután az első csatában csúfos vereséget szenvedtek, úgy döntöttek, hogy legközelebb magukkal viszik az Isten ládáját is, hátha akkor az Úr is velük lesz. Egyfajta bálványimádó vallásossággal tekintettek a ládára, és mivel Isten nem támogatta ezt az akciót, nagy veszteség érte a népet. Sokan meghaltak, Éli főpap és két fia is életét vesztette, sőt, még az Úr ládája is a filiszteusok kezére került. Ez az Isten ellenes akció, és az a sok bálványimádás, és egyéb bűn, ami ebben az időszakban jellemezte a népet, hallgatásra késztette Istent. És bár az Úr úgy intézte, hogy a láda visszakerüljön a néphez, a vele való közösség mégsem állt helyre, és az Úr nem szólt a néphez.
Ezt a hosszú, két évtizednyi hallgatást Sámuel próféta kezdte el megtörni, amikor rájött, hogy bűnvallásra van szükség. Érezte a nép nyitottságát, ezért megtérésre hívta őket. Így mondta: Ha tiszta szívből akartok megtérni az Úrhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket. Ragaszkodjatok szívből az Úrhoz, egyedül neki szolgáljatok, akkor majd megment benneteket a filiszteusok kezéből.
Ahhoz tehát, hogy az Úr újra közel lépjen hozzájuk, két dologra volt szükség. Fel kellett számolni a bűnöket, a bálványokat, és szolgálniuk kellett az Úrnak. Ez volt Sámuel feltétele. A nép pedig vállalta mindezt. Bűnvallást tartottak, kidobták bálványaikat, Isten felé fordultak, és onnantól kezdve csak neki szolgáltak, neki mutattak be áldozatot, hozzá imádkoztak, neki adtak hálát.
És bár rögtön jött a próba, mert a filiszteusok ismét támadást indítottak, ez alkalommal maga Isten lépett közbe. Összezavarta az ellenséget, és Izrael népe nagy vereséget mért rájuk. Amint a nép közeledett Istenhez, hozzá fordult, és felszámolta bűneit, az Úr máris szóba állt velük, megvédte őket, és hatalmával beavatkozott az életükbe, sorsukba. Ezután pedig már csak a hálaadás maradt hátra: Sámuel egy emlékkövet állíttatott, és hálát adott, mindeddig megsegített minket az Úr.
Kedves Testvérek! Ha hallgat az Isten, annak mindig meg van az oka. Ha úgy érezzük, hogy nem szól hozzánk, nincs ott az életünkben, akkor először mindig magunkban keressük az okot. Amíg Izrael népe nem nézett magába, és nem bánta meg bűneit, és amíg nem szabadult meg a bálványoktól, saját isteneitől, addig Isten sem tudott beavatkozni az életükbe. De abban a pillanatban, hogy bűnt vallottak, és őt kezdték el szolgálni, máris jött a segítség, és a vele való kapcsolat lehetősége.
Kedves Testvérem! Mi az, ami visszatart? Mi az a bálvány az életedben, ami miatt nem tud rajtad segíteni az Isten? Mi az az életedben, ami annyira elfoglalja az idődet, energiádat, pénzedet, figyelmedet, hogy Istenre már nem marad semmid? Mit kellene a háttérbe szorítanod ahhoz, hogy előrébb léphessen az Úr a szívedben? És meddig akarsz még Isten nélkül élni? Meddig jó még neked ez a látszat vallásosság? Ha kész van elengedni bűnöket, fölösleges szokásokat, bálványozott dolgokat, és sóhajtozol Isten után, vágysz az Ő szavára, akkor hidd el, meg fog érkezni, és közel fog lépni hozzád. Hiszen, ha akkor is kész volt keresztre feszíttetni értünk a fiát, amikor még nem is éltünk, hogyne jönne közelebb hozzánk, amikor már mi is szeretnénk vele lenni?
Engedd hát el, amire nincs szükség, tedd le elé bűneidet, hiányosságaidat, más isteneidet, és ragaszkodj hozzá, szolgáld őt az életeddel. Ha ezt teszed, akkor a vele való mindennapos közösségben ma is, holnap is, és életed minden napján őszintén mondhatod majd: Mindeddig megsegített minket az Úr! Ámen.