okt
„Civakodás kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt. De Absolon, akit mi fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekedtek tehát visszahozni a királyt?” 2Sámuel 19,10-11
Absolon meghalt, így újra egy jelölt maradt Júda és Izráel népének élére. És bár nemrég még Absolont követve egész Izráel Dávidot üldözte, most érdekes módon újra vele képzelik el jövőjüket. Eszükbe jutnak Dávid érdemei, és belátják, hogy ha nem ők lépnek először, akkor még bajba is kerülhetnek. Ha nincs ló, jó a szamár is – gondolhatták. Így aztán színből, vagy szívből, de üzennek Dávidnak, hogy legyen újra a királyuk. Ez a hozzáállás azonban sok problémát felvet. Hogy bízhatna Dávid egy ilyen népben? És hogy érezhette magát a király ebben a helyzetben, amikor nagyon jól tudta, hogy csak Absolon halála miatt van esélye a trónra? Egy király úgy tud hatékonyan uralkodni, ha hűséges nép van mögötte, és hatalma nem kényszerből, hanem szívből születik.
Sokan azt hiszik, hogy az Úr Jézus beéri a második hellyel. Ez nagy tévedés. Dávidnak nem volt más választása, hiszen örült, hogy békességben folytatódhat királysága. Az Úr Jézus azonban csak úgy hajlandó uralkodni, ha teljhatalmat kap az életünkben. Ha nem adunk át neki mindent, és csak színlelésből, kényszerből engedjük be életünk egy-egy szeletébe, akkor nem tud változást hozni. Legyen Ő az első életünk királyságában, és engedjük, hogy jól vezessen bennünket.
Imádság: Bocsásd meg Uram, ha bizonyos dolgokat eléd helyezek. Ne haragudj, ha letaszítottalak életem trónjáról. Jöjj vissza a szívembe, és uralkodj szereteteddel! Ámen