nov
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” Jób 19,25-27
Jób könyvének előző fejezeteiben folyamatosan Jób szenvedéseiről, és lázadásáról olvashattunk. Barátai őt hibáztatják, vádolják, és úgy gondolják, hogy ha nem volna bűnös, biztosan nem engedné Isten azt a sok szenvedés az életében, ami hirtelen rátört. Jób pedig, nagyon mélyre kerül szomorúságában. A testi-lelki szenvedés következtében megátkozza születése napját, és saját halálát kívánja. Elege van az egész nyomorult életből. Nem érti, hogy ha Isten útján járt, és hű volt hozzá, akkor miért kell ennyit szenvednie.
És ebben a megterhelt állapotban Jób száját mégis egy hitvallás hagyja el. „Tudom, az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött.” A kérdés az, hogy mi történt időközben? Mi lett könnyebb Jób életében? Semmi. Akkor mi adott neki az elcsüggedt, megtört helyzetben ilyen pozitív hozzáállást? A válasz: a hit. Jób annyira közel állt az Istenhez, annyira szoros kapcsolatban volt vele, hogy még a legszomorúbb és kilátástalanabb helyzetben is volt hite. Valahonnan, szíve mélyéről előkerült a hit bizonyossága, amely tudja, hogy Isten szereti őt. Ráébredt Jób, hogy bármilyen szenvedésben legyen is része most, ebben a földi létben, lesz feltámadás, lesz folytatás, mert az az Isten, akiben Ő hisz vele való örök közösségre hívja gyermekeit. És Jób, bizonyságot tesz arról, hogy a szenvedés és a halál után nem a megsemmisülés, nem a pusztulás, hanem az Úrral való közösség következik. Hitte, vallotta, hogy találkozni fog Istennel. A teste tönkremegy, de a lelke tovább élhet az Úrral.
Ezt hívják „feltámadáshit”-nek. Nekünk, az újszövetségben született embereknek pedig már történeti bizonyítékunk is van a feltámadásra. Az Úr Jézus másokat is feltámasztott, és Ő maga is feltámadt a halálból. Sajnos, sokszor mégsem hiszünk ebben. Megpróbálunk itt, a földön berendezkedni, és szenvedéseinkben is Ő a legutolsó, akit megszólítunk. Tanuljunk Jóbtól, és éljük meg hittel a próbákat, veszteségeket, hogy a földi lét után Vele, a Feltámadottal élhessünk tovább.
Imádság: Köszönöm, Uram, hogy minden nyomorúságunkban beléd kapaszkodhatok a hit karjaival. Hálás vagyok Neked, hogy hitemnek biztos alapjai vannak Fiadban, Jézusban. Ámen.