„Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék trónusáig, eléje terjeszteném ügyemet. De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom.” Jób 23, 3; 8-9
Szíve mélyéről kiált fel Jób, amikor sokféle szenvedése között keresi az Urat. „Bár tudnám, hol találom Istent!” Keresi, mert hiszi, hogy nála van a magyarázat, nála van a megoldás. Keresése azonban eredménytelen. Úgy érzi, egyedül maradt, nincs, aki megértse, és nincs, aki megvédje őt. Mindnyájunkkal előfordul, hogy ilyen elveszettnek érezzük magunkat. Elveszettek vagyunk, mert elvesztettük az Istent. Nem érjük el, nem halljuk válaszát, nem értjük döntéseit. Követtük Őt, hittünk Benne, szorosan jártunk a nyomában, de valahol megszakadt a vele való kapcsolat, és onnantól kezdve csak küszködünk.
Mária jegyese, József is hasonlóan érezhette magát Jézus születése előtt. Gondolhatjuk, mennyire leforrázta a hír, mely szerint kedvese fiút fog szülni, akit neki kell majd felnevelnie. József igaz ember volt, Isten mégis egy ilyen nehéz helyzetbe engedte, hogy kiderüljön, mennyire szereti Őt. Hallva a tényeket, talán József is feltette a kérdést, hogy hol van az Isten? Mielőtt azonban elkeseredett volna, már jött is a válasz: Immánuelnek fogják nevezni, ami azt jelenti: velünk az Isten. Amikor a mostani, rendhagyó advent idején azon gondolkodunk, hogy hol van az Isten, jusson eszünkbe, hogy az Úr Jézusban velünk van. Nincs olyan nehéz helyzet, és nincs olyan földi próba, amelyben ne volna ott mellettünk, és ne tartana bennünket gondoskodó kezében. Ha néhány pillanatra elvesztenénk a szemünk elől, és a keresésére indulnánk, használjuk a hit látását, és máris észre fogjuk venni, hogy mindvégig ott volt velünk. Ha pedig Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Imádság: Bocsásd meg Istenem, ha kételkedem jelenlétedben, és azt hiszem, elhagytál. Adj nekem több hitet, hogy a megpróbáltatások idején is tudjam, és érezzem, Te velem vagy és szeretsz. Ámen.