dec
1Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakója, mert jön az ÚR napja, bizony, közel van már! 2Sötétség és ború napja az, felhő és homály napja, mint a hegyeket elborító szürkület. Jön egy nagy és hatalmas nép, hozzá hasonló nem volt még soha, és ezután sem lesz többé, míg csak emberek élnek. 3Előtte tűz emészt, utána láng perzsel. Előtte Éden kertje az ország, utána sivár pusztaság. Nem menekül meg előle semmi.
12De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! 13Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! 14Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az ÚRnak! 15Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet!
18Szánalomra indult országa iránt az ÚR, és megkönyörült népén. 19Így szól népéhez az ÚR: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele. Nem engedem többé, hogy gyalázzanak titeket a nemzetek. 20Messze űzöm tőletek az északi ellenséget. Sivár és puszta földre kergetem szét őket: elejét a keleti tengerbe, végét pedig a nyugatiba. Fölszáll a bűze, fölszáll tetemének szaga, bármilyen nagy pusztítást hajtott is végre. 21Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert nagy dolgokat vitt véghez az ÚR! 22Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és a szőlő gazdagon terem. 23Sion fiai, vigadjatok és örüljetek az ÚRnak, a ti Isteneteknek! Mert megadta nektek a szükséges esőt, záport hullat rátok ősszel és tavasszal, mint régen.
24Megtelnek majd a szérűk gabonával, bőven ömlik a sajtókból a must és az olaj. 25Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. 26Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az ÚRnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. 27Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. Jóel 2, válogatott versek
Kedves Testvérek! Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy melyik a kedvenc bibliai könyvünk, akkor bizonyára sokan említenék a négy evangélium egyikét, Máté, Márk, Lukács, vagy János írását. Volna, aki azt mondaná, hogy a zsoltárokat, példabeszédeket szereti, más Mózes első könyvét emelné ki, mert abban elég sok ismerős történet van, és a merészebbek talán még a Jelenések könyvét is a kedvenceik közé sorolnák, mert annyira izgalmas, és félelmetes. Azt azonban valószínűnek tartom, hogy a kispróféták közül nem sokat említenénk meg. Sokan talán még egy-egy mondatot, egy-egy történetet sem nagyon tudnánk elmondani a prófétai irodalomból, hiszen sokszor annyira érthetetlen és megfoghatatlan, hogy inkább átlapozzuk, mást olvasunk. A mai napra azonban egy olyan szakasz került elénk a bibliaolvasó kalauz által, amelyet mintha pont a mostani időkre fogalmaztak volna meg. Én személy szerint azt szeretem a prófétai irodalomban, hogy ahogy halad előre az emberiség történelme, a leírt ígéretek különleges módon újra és újra érvényesek lesznek. A Szentlélek munkája által ugyanaz az ige üzenetet közvetített a Krisztus előtti évszázadokban, aztán később, az Úr Jézus idején is, de még ma, több, mint kétezer évvel később is megszólíthatnak bennünket.
Mai istentiszteletünkön Jóel próféta könyvének második részét vizsgáljuk meg, és figyeljük meg, hogy ugyanaz az üzenet, hogyan ismerhető fel három különböző történelmi korszakban.
Az első korszak, amiről beszélnünk kell, az az időszak, amiben maga a próféta élt, és amelyben először elhangzott Isten üzenete. Jóel könyvének első fejezete, majd pedig a második fejezet eleje is egy kemény csapásról számol be. A szentíró sáskajárásról beszél, ami képletesen valamilyen nagy, és veszedelmes ellenség képét tárja elénk. Ha ez a könyv a babiloni és az asszír fogság előtt keletkezett, akkor valószínűleg az egyik ilyen nép közelgő uralmáról beszélt a próféta. Ezt az időszakot a következő sötét jellemzőkkel illeti Jóel. Előtte Éden kertje az ország, utána sivár pusztaság. Nem menekül meg előlük semmi, mert az ellenség csapatai megrohanják a várost, behatolnak a házakba. Reszket előttük a föld, megrendül az ég. Vagyis egy szörnyű csapás vár a választott népre. Mert bár korábban, a királyok idején volt, hogy virágzott az ország, Édenkerti állapotok uralkodtak, de hamarosan minden megváltozott, és még az egyiptomi fogsághoz képest is rosszabb állapotba került a nép. Szomorú tehát a prófécia, de mi már tudjuk, hogy szomorú volt a valódi történet is, hiszen a babiloni és az asszír fogság nagyon nagy sebeket ejtett Izráel népén. Az egység megbomlott, az Istennel való kapcsolat még nagyobb krízisbe került, és csak a „maradék”, a szent mag maradt meg az Úr mellett.
A sötét jövendölést követően azonban Isten megtérésre hívó szava következik. Így fogalmaz Jóel: „De még most is így szól az Úr: térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után?” Akik hallgattak a prófétára, és Istenhez fordultak böjtölésben, áldozatbemutatásban, imádkozásban, azok a sötét helyzet ellenére is vigasztaló ígéretet és biztatást kaptak az Úrtól. Így fogalmaz Jóel: „Szánalomra indult az Úr országa iránt, és könyörült népén. Aztán jólétről, bőségről, fölemelkedésről beszél, és sok-sok áldás ígéretét tárja elénk. Végül pedig ezt mondja: kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek.” A próba után, Isten kárpótolja a megtérőket. Nem azért, mert megérdemlik, hanem azért, mert hozzá fordultak, megbánták bűneiket, és tőle várták a segítséget, megoldást.
Pusztító ellenség, megtérés, és kárpótlás. Ez a hármas folyamat valósult meg Jóel korszakában, és ezt a hármasságot figyelhetjük meg később, az Úr Jézus földi útja során is. Másodjára ezt is foglaljuk össze.
Jézus betlehemi földre érkezése idején római elnyomástól szenvedett Izráel. A római császár volt az isten, őt kellett imádni, neki kellett hódolni, és a hatalom mindent megtett azért, hogy eltiporják a Biblia Istenének még csak a látszatát is. Komoly adóterheket róttak ki Izraelre, ami szegénységhez, és korrupcióhoz vezetett, és megpróbálták semmibe venni, eltiporni a vallási életet.
Ebben a helyzetben szólalt meg először Keresztelő János, majd maga az Úr Jézus is, hogy hirdessék az Isten országát, és a megtérést. A nép érezte, hogy szükség van valami változásra, és Jézusban sokan fel is ismerték a Messiást. A megoldást azonban ebben az esetben nem a megtérők áldozatbemutatása, a böjtölés, vagy az imádság jelentette, hanem az Úr Jézus önfeláldozása. Ugyanúgy, mint Jóel idejében, Jézus korában is szánalomra indult az Atya Isten, ám ehhez szükség volt az ő kereszthalálára. Jézus volt a bemutatott áldozat, Ő volt az, akiben Isten mindent helyreállított, és Ő győzte le nem elsősorban az aktuális, világi hatalmat, hanem annál sokkal nagyobbat, a bűnt, és a halált. És nem a római elnyomásból, hanem a bűn sötét rabságából emelte fel a választott nép tagjait, sőt, az egész emberiséget.
És ez a Jézus ígérte meg, hogy mivel ő feltámadt, mi is fel fogunk támadni, és a vele való örök közösségben kárpótol bennünket a földi terhekért. Nem azért, mert megérdemelnénk, nem azért, mert olyan jók volnánk, hanem csakis azért, mert szeret bennünket.
Kedves Testvérek! Két egymástól időben eltérő helyzetet néztünk meg, ahol egyaránt megvalósult a jóeli prófécia igazsága. Volt ellenség, volt megtérésre hívás, és végül, Isten kegyelméből a kárpótlásról is szó esett.
Végezetül érkezzünk meg a jelenbe, és gondoljuk át, mit üzenhet mindez számunkra! Kezdhetnénk azzal, hogy nyakunkon a sáskajárás. Világjárvány van, ami sok mindenben hasonlít a jóeli csapásokhoz. Előtte éden kertje az ország, utána sivár pusztaság, mondja a próféta. Igen. A járvány előtt minden ment a megszokott módon, jól élt a világ, mindenki utazott, well-nesszezett, bulizott, élveztük az életet. Azóta sok minden megváltozott. Közösségi alkalmak maradtak el, családi találkozások válnak feszültség forrásává, takargatjuk magunkat, és félünk egymástól. Mi ez, ha nem sivár pusztaság?
Aztán ezt mondja Jóel: „megrohanják a várost, behatolnak a házakba, az ablakon keresztül bemennek, mint a tolvaj, reszket előtte a föld, megrendül az ég.” Pontosan így működik a mostani láthatatlan ellenség. Városokban, kórházakban, otthonokban jelenik meg, észrevétlenül betör, és alattomosan pusztít.
De a mostani veszedelem idején is hangzik az Úr megtérésre hívó szava. És nekünk talán az a küldetésünk a mostani időkben, hogy mondjuk, hangoztassuk, és meg is éljük, hogy jó lenne már észhez térni, és változtatni valamin. Megtérni az Istenhez. Odaborulni elé, és letenni a bűnöket. Mert ha ezt megtesszük, akkor még lesz remény a jövőre nézve is.
A legszebb üzenet azonban mégiscsak a kárpótlás kifejezésben található meg ma is. Isten azt ígéri, hogy kárpótol minket. Vagyis tudja, hogy itt, a földi létben van bizony kárunk. Bajokat, próbákat, nehézségeket kell átélnünk. A mi bűneinkért, és mások bűnei miatt is sokat kell szenvednünk. Isten azonban, szerető Úrként kárpótolni szeretne bennünket. Az Úr Jézus érdeméért örök életre, vele való közösségre hív. Lehet, hogy már itt, a földön is sokféle áldást kapunk tőle, lehet, hogy jobb lesz a következő évünk, mint amilyen ez a mostani volt, de a legteljesebb és legtökéletesebb kárpótlást már előre elkészítette számunkra, ott, az ő országában. Oda vágyjunk, oda készüljünk, és Benne bízzunk, mint akinek ma is hatalma van a mi ellenségünk felett. Térjünk meg hát hozzá, aki Karácsonykor testté lett értünk, és örüljünk, hogy nem az ellenségé, hanem a dicsőséges Úré, Jézus Krisztusé az utolsó szó. Ámen.