jan
1Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, 2és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a gyülekezet egysége
3A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 4Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 6Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 7aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 8a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.Róma 12,1-8
Kedves Testvérek! Nemrég ünnepeltük Karácsony ünnepét, amelyet szinte az egész világon a szeretet és az ajándékozás alkalmaként tartanak számon. Még a hitetlen, és a nem keresztyén vallású emberek számára is arról szól ez az időszak, hogy megajándékozzák egymást, és megpróbálják kifejezni az egymás iránt érzett szeretetüket. Adunk szeretetet, törődést, ajándékot, és kapunk is ezekből a dolgokból valamennyit. Amint azonban elmúlnak ezek a különleges napok, gyakran elmúlik az a szerető, adni akaró hozzáállás is, amelyet ideiglenesen felöltöttünk magunkra. Ha Karácsonykor nem volt illő veszekedni, akkor januárban bepótoljuk. Ha az ünnepben nem akartuk a másik fejére olvasni a hibáit, akkor pár héttel később könnyítünk a lelkünkön. Milyen csodálatos dolog lenne, ha a karácsonyi odaadás minden hónapban ott lenne az életünkben, és folyamatosan arról szólnának a szavaink, tetteink, hogy egymást támogatjuk, egymásnak adunk, egymást szeretjük.
A mai napra rendelt igeszakaszban Pál apostol az adni akarás témájában tanít bennünket. Vizsgáljuk meg a felolvasott igeszakaszt, és gondolkodjunk el azon, hogy mit adhatunk magunknak, mit adhatunk másoknak, és mi áll az egésznek a hátterében, mi az indítéka annak, hogy egyáltalán van mit adnunk?
Az első kérdés, amire válaszolnunk kell: mit adhatunk magunknak? Pál apostol így fogalmaz: a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak. Az igeszakasz elején pedig így fogalmaz: a nekem adatott kegyelem által mondom. Vagyis úgy beszél az apostol, mint aki tisztában van vele, hogy van valamije. Nem lemondóan, szomorúan beszél, mint aki értéktelen, aki semmire sem való, hanem van egyfajta egészséges önbecsülése. Értékesnek tartja magát. Tudja, hogy van néhány Istentől kapott értékes tulajdonsága, képessége, lelki ajándéka.
Fontos téma ez, Testvérek, mert nagyon sokan küzdenek önértékelési gondokkal. Sokan értéktelennek érzik magukat, vagy alábecsülik saját képességeiket. Nem vagyok elég jó. Nem dicsérnek meg, nincs visszajelzés a munkámmal kapcsolatban. Rám senki se kíváncsi. Senkinek se hiányoznék. Gyenge vagyok. Haszontalan vagyok, már csak a terhére vagyok a körülöttem élőknek. Nem tudom rendesen ellátni a rám bízott feladatokat. Nem vagyok elég jó szülő, vagy éppen nem tudom gondozni a rám bízott időseket, rokonokat. Nem vagyok jó feleség, vagy férj. Mindig csak felbosszantom a házastársamat, és ha most kellene választania, már biztos nem választana engem. Mindent elrontok. Hibáztam a múltban. És csak mondjuk és mondjuk, hogy milyen dolgokban vagyunk elégedetlenek önmagunkkal szemben.
Az Ige üzenetében benne van az, hogy tudnunk kell az értékeinket. Nem becsülhetjük le magunkat, mert azzal Isten ajándékait becsülnénk le. Mert Ő az, aki ránk bíz képességeket, adottságokat, testi-lelki ajándékokat. Tisztában kell lennünk vele, hogy mi az erősségünk, és mi a gyengeségünk. Fel kell ismernünk az életünknek azon területeit, amelyekben Isten megbízatást adott nekünk. Meg kell tanulnunk értékelni mindazt, amit kaptunk. Tudnunk kell, hogy Isten értékesnek alkotott minket, és sok ajándékot ránk bízott.
Azonban arra is figyelnünk kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Mert sokan bizony nem küzdenek önértékelési problémákkal, hanem sokkal inkább túlságosan nagyra tartják magunkat. Azt hiszik, hogy náluk nincsen jobb, szebb, ügyesebb ember, és nélkülözhetetlenek környezetük számára. Én vagyok a legjobb szomszéd! Én vagyok a legjobb munkatárs! Szerencsések lehetnek a gyermekeim, mert mindent meg tudok adni számukra. Én vagyok a legjobb gyermek, mert minden héten felhívom, vagy meglátogatom a szüleimet. Én vagyok a legjobb szakember, a leghűségesebb templomba járó, a legtöbb adományt adó egyháztag. Erre mondja az apostol: mindenkinek mondom: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Vagyis maradjunk józanok. Értékesek vagyunk, és tudnunk kell, hogy milyen kegyelmi ajándékokkal látott el bennünket az Isten, de közben azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe.
Mit adhatunk tehát magunknak? Az ige alapján azt mondhatjuk, hogy egészséges, józan önbecsülést, amely nem becsüli le a maga értékeit, de nem is lesz öntelt és egoista.
2. De menjünk is tovább, és nézzük meg, hogy mit adhatunk másoknak? Így folytatja az apostol: Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is. Ha prófétálás adatott, akkor a hit szabályai szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.
Ha tisztában vagyunk az értékeinkkel, ahogyan idáig erről szó volt, akkor már másoknak is tudunk adni. Érvényes ez például a gyülekezeti szolgálatokra.
Sokszor beszéltünk már erről, de jó újra és újra feleleveníteni ezt. Aki kétkezi munkájával tud szolgálni, az abban jeleskedjen. Aki hangszeren játszik, vagy szép hangja van, az szolgáljon a zenével. Aki szívesen olvas igét, vagy imádkozik, az jól él Istentől kapott tálentumával. De szolgálhatunk adománnyal, virággal, harangozással, takarítással, kerti munkálatokkal, sütéssel főzéssel, és ide sorolnám az egyik legfontosabb háttérszolgálatot, a gyülekezetért, és az emberekért való imádságot is. Ki ezt, ki azt kapta Istentől szolgálati területként. Ne gondoljuk azt, hogy mi egyikre sem vagyunk alkalmasak.
Nagyon érdekes, ahogyan Pál apostol a megszokott lelki munkálatok mellett szokatlan, és egészen egyszerű szolgálati lehetőségeket is felsorol. Beszél például a buzdítás szolgálatáról. Szükség van olyan emberekre, akik buzdítják a többieket. Ehhez nem kell semmiféle különleges adottság, mégis Isten áldása lehet rajta. Aztán beszél arról is, hogy a könyörülő ember szolgáljon a jókedvvel. Ha valakit segítünk, támogatunk a környezetünkben, tehetjük azt jó kedvvel is. Ne azért segítsünk másokon, hogy egy időre békén hagyjanak bennünket, hanem azért, mert jól érezzük magunkat, miközben segítünk. Aztán megemlíti Pál az elöljárók feladatát, és azt mondja, hogy szolgáljanak igyekezettel. Vagyis akár a szorgalmunk is lehet egyfajta Istennek tetsző szolgálat. De ide sorolhatnánk a lélek gyümölcseit is, amelyek által sok mindent adhatunk a körülöttünk lévőknek. Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ahhoz, hogy adjunk valamit a körülöttünk levő embereknek, elég csak ezeket alkalmaznunk. Nemcsak nagy és anyagilag értékes dolgokkal lehet segíteni egymást, hanem egészen kis apróságokkal, tettekkel, szavakkal. Amikor tehát azt kérdezzük, hogy mit adhatunk másoknak, nem kell semmiféle különleges lemondásra és áldozatra gondolnunk, mert egészen egyszerű, és hétköznapi dolgokban is nagyon sokat adhatunk. Egy mosoly, egy vállveregetés, egy dicséret, bátorító szó, egy kis figyelem, odaszánt idő, apró meglepetés, vagy nem várt gondoskodás.
3. Végül pedig, harmadjára, arról is beszélnünk kell, hogy mi az egésznek az alapja, forrása? Miért adhatunk bizonyos dolgokat magunknak, és másoknak? A válasz egyszerű: azért, mert mi is mindent Istentől kaptunk. Azért lehet józan önbecsülésünk, és azért tarthatjuk magunkat értékesnek, mert Mennyei Atyánk az Ő egyszülött Fiát, az Úr Jézust adta értünk a kereszten. Ha valaha is úgy éreznénk, hogy értéktelenek vagyunk, jusson eszünkbe, hogy az Atya képes volt értünk adni a Fiát. Vagyis fontosabbak, értékesebbek voltunk számára, mint a saját Fia. A kereszten Isten felértékelt bennünket. Ha pedig ezt felismertük, rá fogunk ébredni, hogy vannak értékeink. És azért vannak értékeink, hogy használjuk őket. Isten ránk bízott különböző tulajdonságokat, kincseket, amelyekből adhatunk másoknak. Minden adományunknak ő a forrása, az eredője, ahogyan az ige mondja: minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a Világosság Atyjától száll alá, akiben nincsen váltakozás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.
Legyünk hát hálásak Isten ajándékaiért, ismerjük fel saját értékeinket, és adjuk tovább az Isten szeretetét, nem csak karácsonykor, hanem életünk minden napján. Ámen.