jan
„Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” János 6, 39-40
Életünk során sokféle célt tűzünk ki magunk elé. Van, aki a munkában látja élete értelmét. Az ilyen ember megszerez egy szakmát, kitanul egy foglalkozást, és onnantól kezdve abban fejleszti magát. Egyre jobb, ügyesebb, tapasztaltabb lesz, és sikeres, elismert szakemberré válik. Más a családban találja meg céljait. Szeretne minél több gyermeket, aztán örömét leli a róluk való gondoskodásban. Később pedig családcentrikus nagyszülőként megpróbál mindenben segíteni szeretteinek. Ebben az életcélban is lehet sokféle öröm, és hálaadás. Aztán olyanok is vannak közöttünk, akik számára az egészség a fő életcél. Vagy azért, mert mindig is ennyire tudatosak voltak, vagy azért, mert valamilyen betegség megkörnyékezte őket, és szeretnének kiutat találni a szenvedésből. „A lényeg, hogy egészség legyen”, szokták mondani sokan. De még a meghalás „szép” módjára is sokan befizetnének, hiszen jó lenne csak úgy, mindenféle szenvedés, betegség, és fájdalom nélkül kilépni ebből a földi világból.
Ezek, mind-mind földi életcélok. Küzdünk értük, áldozatot hozunk miattuk, és úgy teszünk, mintha megoldást adnának számunkra. Ehhez képest mai igeszakaszunkban az Úr Jézus az Ő Mennyei Atyjának akaratáról beszél a hozzá érkező sokaságnak. Nekik is voltak céljaik, szerettek volna ismét csodákat látni, ám Jézus inkább azzal szembesíti őket, hogy mi az Atya célja az életükkel. Két szóban lehet ezt összefoglalni: örök élet és feltámadás.
Isten azzal a céllal teremtett meg bennünket, hogy vele való örök közösségben legyünk. Mivel ez az örök élet a bűneset miatt elérhetetlenné vált számunkra, Egyszülött Fiát, az Úr Jézust küldte el. Ő emberré lett, meghalt és feltámadt, hogy minket is feltámaszthasson az utolsó napon. Istennek ez a legfőbb célja az életünkkel. Hogy éljünk, és földi utunk végén vele való örök életre támadjunk fel. Ha neki ez a célja az életünkkel, akkor nekünk miért más? Miért takarjuk el mindenféle evilági céllal azt az örökkévaló célt, ami mindennél fontosabb kellene, hogy legyen? Éljük úgy az életünket, hogy minden földi célunkat az Isten akarata alá rendeljük. Vágyjunk a vele való közösségre, örök életre, és fussunk egyenesen a cél felé!
Imádság: Köszönöm Istenem, hogy Te szeretsz engem, és nem kevesebb a célod velem, mint hogy feltámadjak, és örökké veled legyek. Magasztallak ezért az érthetetlen szeretetért. Ámen.