feb
„Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem, de ha azokat teszem, akkor, ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek, és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” János 10,37-38
Kedves Testvérek! Mióta maszkot kell hordanunk, egyre nehezebben ismerjük meg egymást a boltban, vagy a közösségi helyeken. Mivel az arcunk nagy részét eltakarjuk, sokkal jobban odafigyelünk a másik öltözetére, mozgására, azokra a külső jelekre, amelyekből kiderülhet, hogy ki is jön velünk szembe. Nagyon csodálom az óvodai dajkákat, hogy amikor délutánonként az ovi előtt öten-hatan kabátban, sapkában, maszkban várakozunk a gyermekekre, mindig tudják, hogy kit kell éppen összekészíteni. Már a kabátról, magasságról felismerik a szülőket, és így mindenkinek a saját gyermekét adják ki.
De hasonló külső jelekre figyelhetünk fel a tavasszal induló kertekben is. Talán nemcsak velünk fordult már elő, hogy jelölés nélkül ültettük el a különböző magokat. Persze amikor kihajtottak a szárak, levelek, hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy hová mit ültettünk, mert minden növénynek meg vannak a maga speciális jellemzői. Az egyik hamarabb kikel, a másiknak ketté állnak a levelei, így aztán a külső jegyekről látni lehet, hogy melyik sorban mi fog szárba szökkenni.
A felolvasott igeszakasz arra mutat rá, hogy a hit dolgában is fontosak a külső jegyek, a látható tények. Egy átélt szabadítás, egy saját szemmel látott csoda nagyon sokat segíthet abban, hogy a hitünknek biztos alapjai legyenek. Bár a hit a zsidókhoz írt levél alapján elsősorban a nem látható dolgok létéről való meggyőződés, mégis jó az, ha kötődik hozzá egy-egy konkrét élmény, megtapasztalás.
Igénkben pontosan erről beszél Jézus a zsidóknak. Nem várja el tőlük, hogy rögtön, minden teológiai összefüggést megértsenek vele kapcsolatban, hanem csupán annyit kér, hogy higgyenek a cselekedeteknek! Így fogalmaz: „Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem, de ha azokat teszem, akkor, ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok, az Atya énbennem van, és én az Atyában.” Higgyetek a cselekedeteknek! Vagyis vegyétek észre, hogy milyen csodálatos dolgok történnek az én szavamra!
Ha megnézzük János evangéliuma előző és következő fejezeteit, több olyan történettel is találkozhatunk, amelyek Jézus csodatételeiről számolnak be. Olyan látványos gyógyításokról, szabadításokról, amelyek egyértelmű bizonyítékai voltak az Úr Jézus hatalmának. Nyilvánvaló volt, hogy aki ilyen csodákat tud tenni, az bizonyára Isten fia, akinek mondja is magát.
Az egyik ilyen történet a vakon született ember meggyógyításáról számol be a 9. fejezetben. Miután mindenki észrevette, hogy a korábban vak koldusként kéregető ember boldogan jár-kel a városban, a farizeusok megpróbálták kideríteni, hogy hogyan is történt ez a gyógyulás. Amikor pedig a férfi beszámolt Jézus csodatételéről, már-már vallatásba ment át a dolog. Előszedték a szülőket, hogy tényleg vak volt-e a fiuk, végül aztán ismét a meggyógyított embert kérdezték, aki nagyon egyszerűen megfogalmazta a lényeget Jézussal kapcsolatban: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” Vagyis hiába minden mellébeszélés, hiába minden magyarázkodás, az a tény, hogy Jézus meggyógyította a vak férfit, mindent felülírt. Ez az ember egy élő bizonyíték volt Jézus hatalmára nézve.
De hasonló ereje volt két fejezettel később Lázár feltámasztásának is. Amikor Jézus odaért Betániába, Mária és Márta házába, testvérük, Lázár már négy napja meghalt. Jézus azonban számos szemtanú jelenlétében kihívta a halottat a sírból, feltámasztotta, és új életet adott neki. Azok számára, akik ott voltak, bizonyító erejű volt ez a látványos csoda. Voltak ott zsidó rokonok, ismerősök, siratók Jeruzsálemből és a környékről, akik hamarosan vitték a hírt, hogy Jézus feltámasztott egy halottat. Ők bizonyára ott voltak néhány nappal korábban a temetésen, és tudták, hogy Lázár tényleg meghalt. Számukra nem volt kérdés, hogy Jézus valóban csodát tett. Hit ébredhetett a szívükben. Így írja le János evangélista:„ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.”
De beszélhetünk a tanítványokról is. A Jézusra leselkedő veszélyek miatt ők eleve úgy indultak el, hogy meghalni mennek. Jézust már korábban is meg akarták kövezni a zsidók, ezért számítani lehetett arra, hogy Jeruzsálem közelében mindnyájan életveszélybe kerülnek majd. Ehhez képest Lázár sírjánál ők is megerősödhetnek hitükben. Látva a Mester hatalmát, nem volt számukra kérdés, hogy érdemes benne hinni és mellette maradni. Jézus meg is mondta nekik, hogy miért nem sietett hamarabb Lázár segítségére: tiértetek, hogy higgyetek! Vagyis szerette volna, ha a látványos csoda által még inkább közelebb kerüljenek hozzá.
És a ma felolvasott szakaszunk vége is erről beszél. Jézus kimenekül a hitetlen zsidók közül, elmegy a Jordánon túlra, ahol korábban Keresztelő János keresztelt, és az ott lévők hittek benne, mert minden, amit őróla mondott János, láthatóan beigazolódott. Vagyis Jézus csodái, szabadításai, és a puszta jelenléte is azt bizonyította, hogy az Atya benne van, Ő pedig az Atyában van. A tények, a bizonyítékok mind-mind azt erősítették meg, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia.
Kedves Testvérek! Az Úr Jézuson látszott, hogy ki van benne. Látszott tettein, szavain, érződött jelenlétén. De vajon rajtunk látszik-e, hogy ki lakik a szívünkben? Vajon különböznek-e a hétköznapjaink a hitetlen emberekétől? Vajon, ha bekameráznák a házunkat, és napi 24 órában megfigyelnének bennünket, látszana-e, hogy Isten ott van a szívünkben?
Jézus azt mondja: Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok is tökéletes! Vagyis ez volna a cél! Ez lenne a látványos bizonyíték arra nézve, hogy hozzá tartozunk. De hogy lehet eljutni erre a szintre? Hogyan lehet fejlődni az istenképűségben? Hogyan vennék észre a körülöttünk élők azt, hogy Istenhez tartozunk?
Erre kapunk választ az eheti zsoltárunkban, a 32. zsoltárban. Három kifejezésben mutatja meg a zsoltáríró, hogy miként lehet Isten-bizonyítékká az életünk. Végezetül ezt nézzük meg!
A megtisztulás folyamatában az első lépés a bűnvallás. „megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam” – mondja Dávid. Ahhoz, hogy látszódjon rajtunk a hit, elengedhetetlen, hogy beismerjük bűneinket. Ahogyan a bűnbánati alkalmon szó volt róla, tudnunk kell, hogy a farkas, a gonosz milyen dolgokban próbál megkörnyékezni bennünket. Ahhoz, hogy biztonságban lehessünk, hogy a jó pásztor mellett maradhassunk, először be kell látnunk és be kell vallanunk bűneinket.
Aztán a bűnvallás után jön a bűnbocsánat elfogadása. Ha megvallottuk bűneinket, jön a feloldozás. „Boldog, akinek hűtlensége megbocsátatott, vétke eltöröltetett.”- mondja a zsoltár. Vagyis, aki bűnt vall, az örömmel fog felszabadulni megkötözöttségeiből. Minél több bűnünket beismerjük, annál több gyarlóságból tud megszabadítani az Úr. Egyszerűen kiirtja ezeket az életünkből, és így egyre jobban fog látszani az Ő hatalma, szeretete rajtunk.
Harmadjára pedig a bűnvallás, és a bűnbocsánat átélése után szükségünk van az Ő vezetésére is. „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” Akik annak idején rácsodálkoztak Jézus hatalmára, azok utána mindenképpen követni akarták őt. Szerettek volna többet tanulni tőle, és naponta fejlődni a hitben. Így van ez ma is. Ha hitre jutunk, korántsem vagyunk még készen. Szükség van arra, hogy az Úr még sok mindent megtanítson nekünk.
Kedves Testvérek! Az előttünk álló böjti időszak kiváló alkalom arra, hogy elinduljunk a megszentelődés útján. Hogy a bűnös szokásokból, hitetlenségből, tagadásból tovább lépve növekedjünk a hitben, és ez hatással legyen másokra is.
A zsoltáríró Dávid elindult ezen az úton. Megvallotta bűneit, átélte Isten irgalmát, és engedelmes gyermeke lett. Péter szintén útra kelt. Bűnt vallott, kisírta magából az árulás szégyenét, irgalmat nyert Jézustól, majd pedig bátran hirdette az evangéliumot. És Pál apostol is óriási változáson ment keresztül, míg Krisztus szolgája lett. Mindnyájunkon meglátszott az, hogy végigjárták a megszentelődés útját. Éppen ezért, miattuk is, az Ő hitük és szolgálatuk következtében is nagyon sokan hitre jutottak. Életeket mentettek meg a kárhozatból.
Szánjuk rá ezt a böjti időszakot a megtisztulásra. Nemcsak az étkezésben, a külső szokásokban lehet ilyenkor böjtölni, hanem lelki életünkben is növekedhetünk. Tartsunk bűnvallást, fogadjuk el Isten megbocsátó szeretetét, és kövessük Isten vezetését naponként. Mert a mi életünk, a mi hitünk is életmentő Isten-bizonyíték lehet.
A szavaink, a tetteink, a házasságunk, a gyermekeinkkel való kapcsolatunk, a gyászunk és a betegségünk hordozása, a munkamorálunk, a szorgalmunk, az egész életvitelünk arról árulkodik, hogy mennyire vagyunk közel Mennyei Atyánkhoz. Jézusban 100%-ig jelen volt az Atya. Azonban az Ő kereszthalála és feltámadása által már a mi is ilyen szoros kapcsolatba kerülhetünk Istenünkkel. Rajtunk keresztül is csodákat tehet, és sorsokat változtathat meg a Mindenható.
Vegyük hát le a lelki maszkokat, bűnöket, álcákat, hadd lássák rajtunk, hogy Megváltottak vagyunk! Minden élet számít – halljuk mostanában sokszor. Hát legyünk Isten bizonyítékai, akik hitükkel, jó példájukkal életeket mentenek! Ámen.